La Liga Összefoglaló Sultan  

Családban marad…

Ez már vajon a Zidane-magic kezdete, vagy csak a mákos torta első szelete, amivel a francia tréner fogja etetni a közvéleményt? Nem tudom. Mindenesetre tény, hogy vasárnap este a Real Madrid nagy nehézségek árán, egy 89. percben rúgott – egyébként szépségdíjas – Benzema góllal tudta csak legyőzni 3-2-re a tök utolsó Huescát. Sosem volt még nagyobb igény arra, hogy eredményből érveljek, de sajnos ez a kiskapu sosem tartozott az erényeim közé. Nézzünk hát a dolgok mögé! Összefoglaló véleményhalmaz következik.

Sosem titkoltam, hogy kedveltem Solarit, még az állásába kerülő durva 10 nap hibái ellenére is. Az élet apró igazságtalanságának éreztem, hogy nem maradhatott az évad végéig. De jött Zidane, és most mindenki elképesztően boldog, már ácsolják a vitrineket az újabb, a közeljövőben megnyerendő trófeák számára. A világ összes valamirevaló labdarúgója ide akar már jönni labdarúgni, és új világválogatott készül a következő évadban a Liga élére törni. Persze bennem, a sértődött bloggerben ilyenkor felmerül a kérdés, hogy vajon a 4-5 várható sztárigazolással nem lehet, hogy Solarinak is menne a következő évad?

A kezdő

A Real Madrid a logikusnál is jobban felforgatott kezdővel áll fel a legbiztosabb kiesőjelölt, a Huesca elleni La liga találkozóra. A II. Zidane éra elhozta az idénybeli bemutatkozás lehetőségét Luca Zidannak is, apu úgy döntött, hadd játsszon a gyerek is egy éles meccset. Mondjuk ez nem a nagyrét május elsején, hanem a spanyol bajnokság, nálam, amíg egészséges Navas, nem kapott volna lehetőséget. De mikor, ha nem most? – kérdezik a mérsékeltek. Hát, pl. a CdR első fordulójában egy 3. ligás csapat ellen. Talán. Az odavágón. (Ja, az megvan, hogy minden valószínűség szerint jövőre a CdR meccsek nem oda-visszavágós rendszerben zajlanak majd, hanem a papíron gyengébb csapat otthonában, egy meccsen dől majd el a továbbjutás? A spanyol szövetség így kívánja csökkenteni a játékosok terhelését. A spanyol szuperkupa dettó, igaz ezt a mieink is TV-n nézik majd.)

A védelemben Reguilón megint kimaradt Marcelo javára, a másik szélen Carvajal sérülése miatt viszont Odriozola újfent lehetőséghez jutott. Ramos és Nacho a két belső védő posztra borítékolható volt, tekintettel arra, hogy Varane a keretbe sem került be.

Hol van a középpályánk?

Kroos és Modric pihentetésével véletlenül se tette be Casemirót, a sérülésből frissen visszatérő Llorente egyből kezdő lehetett, Ceballost és Iscót vártuk, de Brahim kezdetése Valverde és Lucas Vazques kárára már meglepetésnek mondható. Elől nem volt semmi váratlan, Benzema és Bale alkotta a csatársort.

Az idén hullámzóan teljesítő védelmünk már a 3. percben megmutatta, miért nem létezik csapat a világon, mely legalább egy gólt ne rúghatna ennek a Real Madrdidnak. Nacho vesztett viszonylag könnyen párharcot baloldalon Avila ellen, akinek betörését közelről követték figyelemmel a Real Madrdid védői, az első számú passzopciót a kapuval szemben senkinek eszébe nem jutott levédekezni. Luca Zidane ott ragadt a kapu baloldalában, ha egy lépéssel jobbra helyezkedik a csatár betörésével összhangban, talán lett volna esélye Juan Camilo Hernandez centerezés utáni lövésére megmozdulni. Bár így is megmozdult, de akkor vetődött el, amikor a labda már mögötte volt. Értem én, hogy kevés már a tét, de akkor is lesújtó volt ezt látni.

A Real Madrid aktuális felállásával is a mérkőzés esélyese maradt, de az osztálykülönbség, ami egy „rendes” kezdővel ott feszült volna a két gárda között, egyértelműen eltűnt. Maradt a mérkőzés irányításának illuzíója, ami elég nehezen volt érvelhető, amíg a vendégek vezettek.

De utána se

A 15. percben Isco passzából jutott be Odriozola a 16-oson belülre, kis szerencsével túljutott egy tisztázási kísérleten, de labdája némileg Benzema mögé érkezett, és a francia a kapusba lőtt fordulásból.

A 26. percben aztán megérkezett az egyenlítő találat. Benzema tartott meg erőszakosan egy labdát, és meg tudott indulni belőle. Az akciót baloldalon követte a végig agilisen futballozó Brahim, akivel a francia operatőrünk egy gyors kényszerítőt váltott, majd a kapu jobboldala felé lőtte a labdát. A kapus, bár oldalra ütötte a játékszert, az éppen a Brahim elé került, aki lövést imitálva, inkább visszatette keresztbe a kapu előtt, három érkező játékosunk nagy örömére. Hadd fogalmazzak úgy, a végkifejlet optimálisan alakult.

Benzema pókfocis skilljeit nem ismerjük, de valószínűleg nem érhette volna el, de látva, hogy jön Isco, nem is erőltette a négykézláb hanyatt közlekedést. Isco szerencsére beverte 60 centiről, mert mögötte Bale állt, és ha hagyja neki, különös tekintettel a wales-i jelenlegi formájára, valószínűleg Föld körüli pályán lenne a labda, mi meg 0-1-el mentünk volna szünetre. Az meg mindenféle pletykákra adott volna okot, a csapat idei formáját és Zidane csapatforgatási elveit nem ismerő nyikhaj újságírók bundát kiáltottak volna.

Szünetben jó az iksz

Egyébként nem csak rajtunk múlt, hogy nem volt vendégelőny a szünetben, mert 44. percben újra ajtó-ablak Huesca helyzet maradt ki.

Aki cserét vizionált a szünetben, az azonnali hatállyal könyvtárazza ki Zidane megelőző realos éveinek csere gyakorlatát. Erre komoly fogadási irodánál egész egyszerűen nem létezik odds.

Így aztán maradt a pályán Benzema is, aki feltétlenül a jobbak közé tartozott, és a vezető gólunknál ismételten elévülhetetlen érdemeket szerzett. Bale külis keresztlabdáját tudatosan fejelte át a kapu elé, és az érkező Ceballos akrobatikus mozdulattal, magát sem kímélve sodorta be azt a kapuba. Volt egy pillanat, amikor joggal aggódhattunk, hogy a kapufa kettévágja Ceballost a lengőbordák magasságában, vagy B-opcióként a magasra emelt jobb lába törik ketté, de ezt a látványt megúszták a véres jelenetekre mindig nyitott, még mindig CR becserélésére váró, emiatt sokáig fennmaradó japán tinédzserek. 2-1 ide, minden ok.

(Nem illik az előző bekezdés elé, pedig időrendben oda lenne való, hogy a 60. percben – tehát még 1-1-nél -, Avila kiugrott egy labdával, nyomában Nachóval, de képtelen volt a jobbján senkitől sem zavartatva érkező társának keresztbe tenni a bogyót. Megint a kapussal állhatott volna szemben 1 az 1-ben a Huesca, ha ezt a nem túl bonyolult keresztpasszt sikerült volna megvalósítani.)

Az ég kék, a fű zöld

Nálunk volt még egy említésre érdemes Bale szabi a felső karéjba, néhány Marcelo beleszarás a védekezésbe, megint élvezhettünk Isco labdavesztés + kocogás kombót, és Zidane első cseréje megint a mérkőzés egyik legveszélyesebb játékosa volt, Brahim. Itt már a szemem se’ rebbent.

Hogy azért visszataláljunk a valóságba, arról a Huesca egyenlítő gólja gondoskodott az utolsó negyedóra előtt. Legalább megint kaptunk rögzített szituációt követő fejesgólt. Nehogy azt gondoljuk…

Node, ezen a napon mindenki érezte, hogy a Zidane-nal visszapottyantak a kezek a szaros bilibe, lehet és érdemes is álmodozni, mert nincs többé elveszett találkozó, a mentality strong visszakerül a köztudatba, jöhetnek megint az utolsó pillanatban megnyert katartikus meccsek. Ha valahogy kióvnánk az Ajaxot a legjobb nyolcból, innen tutira nyernénk a BL-t is megint. Legalább ez klasszis gól volt. Benya felvarrta a bal felsőbe, a kapus szépen követte a fejével a labdát, de a kezét nem tudta felemelni. Teljesen jól van. A csapat dicséretére legyen mondva, nagyon stabilan tartotta az eredményt a 4 perc hosszabbításban. Erre lehet majd építkezni a Valencia ellen.

Kövezzetek meg, de én Marcelót szívem szerint a búcsúmeccsén látnám Real mezben legközelebb – amíg Reguilón a csapat kötelékében van. Imádom a kis brazilt, soha nem felejtem, amit a klubért tett, de ez kb. ennyi volt. A másik Bale. Gyerekek, hogy a viharba tud valaki így leromlani, azt egyszerűen nem értem. Se futtából, se állítottból, se elől, se hátul nem megy neki. Most attól hadd ne ájuljak el, hogy bekülsőzött egy labdát jobboldalról, mert jobb lábbal el se meri vállalni. Vegyünk neki egy gravézenezett gravírozott Real Madrid golfütő készletet búcsúzóul, és várja vissza szeretettel a besztlíg. Az árából meg fussa ki Mbappe 2 évnyi fizetésére, oszt’ jónapot. Asse’ érdekel, ha jüan, majd beváltja Perez valahol.

Győzelem

Valójában nem érdemli meg ez a meccs, hogy egyéni teljesítményekre kitérjünk, de Nacho nyugodtan mehetne tőlem egyhónapos babázási szünetre, soha nem láttam még ilyen rosszul játszani, mint az utóbbi hónapokban. Durván rombolja a nimbuszát. Brahimot meg kell említeni, mert a több hónap meccsszünet ellenére, bátran játszott, lehet, hogy mégis lesz benne fantázia, feltéve, hogy nem Pogba és Vinicius lesz előtte a baloldalra bejelentkezve. Mert akkor felfekvésesre fogja ülni a sejhaját még a puha Recaro ülésekben is. Ha Odriozola labda nélküli megindulásaira jobban figyelnének a társak, dupla annyi veszélyes helyzet alakulna ki. A srác egy kincs. Sokkal jobban kellene használni!

Benzema sokat dolgozott, és nálam ő a motm, ha volt ilyen.

Ceballos kicsit sokat fetrengett, de hozta az elvárhatót, viszont Llorente kicsit idegenül mozgott a pályán.

Zidane, amikor megjelent az újbóli bemutatkozásán egy szakadt farmerben 80 öltönyös, konzervatív fazon között (köztük a Real még élő legendáival), azt mondta, hogy tanult a megelőző évek hibáiból. (Ezek szerint azt a tré cipőt nem sorolta ide.) Azt viszont még továbbra sem tanulta meg, hogy az nem a csapat ésszerű és működő forgatása, amikor komplett sorokat hagyunk ki stratégiai helyeken, és egymással éles meccsen nem találkozó játékosokkal akarunk mérkőzéseket megoldani. Otthon egy tök utolsó Huesca ellen sem lehet, nemhogy egy hajszállal komolyabb gárdák ellen. Vajon hány ilyen meccs kell még, hogy megtanulja?

Tűkön ülök, hogy láthassam a szerdai mérkőzést a Mestallában. Számunkra csak a becsület a tét, de a Valencia az EL helyek egyikére hajt.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!