Szebbaljós Árnyak (Betis – Real Madrid összefoglaló)
Kezdjük azzal, hogy a sérültek hiányában Solari igen érdekes kezdőt álmodott a gyepre. A szezonban először (?) háromvédős rendszerben a csapat. Összefoglaló. (Az idegrángást okozó címért köszönet johnglade kommentelőnknek!)
Első játékrész
Az első percekben a Betis irányít. Számomra ez nem meglepő, a három( vagy öt)védős rendszer nem a labda birtoklására és annak járatására való.
Vinicius már a negyedik percben kiharcol egy sárgát, de a szabadrúgást Ramos ígéretes helyzetből a sorfalba lövi. Mintha kezdené a Real is felvenni a meccs tempóját a hatodik perc elejéhez érve. Viszont alapvetően az látható, hogy a Real nem is próbálja birtokolni a labdát, én ezt most pluszpontnak írom Solari és a csapat javára.
A vendég hátsó hármas gyakran lestaktikát próbál alkalmazni, eddig sikerrel.
Kontrákat próbálnak vezetni, de a tizenhatoson belülre még nem jutott veszélyes labda. Érdekes, hogy a kontrataktika ellenére a csapatrészek között fényévnyi távolság van, ez még okozhat problémákat. Nem csak én látom így, iKos kommentje nagyjából ugyanebből az időszakból: „a góltól függetlenül, nem vagyunk túl kompaktak”.
Természetesen amint ezt leírtam, egy suta kontra végén Modric ragaszt bombagólt a sokadszori lepattanó után, csodálatos lövés volt, de a támadás inkább a Betis-védelem kritikája, mintsem a habfehér balett dicsérete. 1-0.
A zöld-fehérek leginkább a széleken próbálnak Ramosék mögé kerülni, eleddig kevés sikerrel.
Élmény nézni Vinicius játékát, labdát szerez, agresszíven (de nem durván) támadja a védőket, gyönyörűen cikázik közöttük, már-már Messi (vagy a még egyértelműen szélső C. Ronaldo) dribblijeit felidézve gondolatainkban. Ja, és gyors, de a labda mindig közel van hozzá, hogy kész legyen egy-egy cselre.
Azért van időm mindezt leírni, mert a gól óta nem igazán történik esemény, talán eddig a legnagyobb a 26. percben egy távoli lövés, amely messze elkerüli a kaput.
Ezután újfent kicsit lüktetővé vált a játék képe. Veszélyes, vagy legalábbis annak tűnő kontrák az egyik, Modric-sárgával megállított akció a másik oldalon.
Közben mintha hallgatna rám Santiago, mert kompaktabbra váltott a csapat. Védekezésben dinamikusak: a két védelmi vonal állandó, viszont játékhelyzettől függően 5-3, 4-4 vagy 3-5 az elosztás. Ezzel egyelőre nem tud mit kezdeni a Betis, veszélyes helyről járó szabadrúgásnál tovább eddig nem jutottak.
A 42. percben Ramos is besárgul, kezd veszélyes lenni a túl sok szabálytalanság.
Lényegesebb esemény nélkül zárul az első félidő. Norma állítása szerint közel 30% a labdabirtoklás, Benzema meg mintha megsérült volna…
Második játékrész
Igen, Benzema tényleg megsérült. 😥 Cristo váltja.
A félidő első öt perce elmegy nagyobb helyzet nélkül. Eddig nem túl eseménydús meccs, inkább mezőnyben folyik a játék.
Jó látni, hogy nem csak tépjük a szánkat: a fiatalok keverése a nagyokkal – még ha csak a sérülések miatt is – jó hatással van a csapat egészére.
Érdekes, hogy bár Cristo a Castilla csatára és házi gólkirálya, Vinicius pedig alapvetően balszélső, mégis a brazil helyezkedik az ellenfél kapujához közelebb, a spanyol pedig inkább amolyan összekötő szerepet tölt be a középpálya és közte.
A 60. percben Guardado gyönyörű kapáslövése emelhette fel egy kicsit a pulzusunkat, de szerencsére kapu mellé ment a próbálkozás.
Nem sokkal ez után Valverde is besárgul, lassan UNO-zhatnának is a fiaink…
Ekkor állítólag 28%-os labdabirtoklás, a Betis azonban nem tud mit kezdeni a Real középső védelmével. A szélen gyakran elfutnak, főleg a 37 éves Joaquín révén, de veszélyt nem tudnak teremteni.
Na, ilyeneket azért nem szabad írni, mert még be se fejeztem, már egyenlített a hazai csapat: Canales ugrott ki a leshatárról, majd Keylor ülepe alatt a hálóba gurított. Rövid VARiálás után megadták, jogosan, Carvajal ugyanis csúnyán beragadt. 1-1.
Most váltani kéne, de vajon képes lesz-e rá a csapat?
Solari mindenesetre támadó stílusú cserét gondol, 23-ra emel egyet, azaz Reguilón helyett Ceballos a pályán. Isco közben az angliai (olasz? francia?) repjegyét rendeli a padon…
Ez azonban nem nagy hatással van, a Real továbbra sem tud labdát megtartani, a Betis támadásai pedig hirtelen olyan veszélyessé váltak, mintha langyos, simogató hullámokból fagytak volna hegyes jégcsapokká.
Valverde helyett érkezik Brahim Solari utolsó cseréjeként. Nem tudom, mit tett Isco, de ha egy új igazolás fiatal ígéret előbb léphet pályára, mint ő, akkor itt bizony lefőtt a kávé.
Azzal, hogy Regu helyett beállt Ceba, átálltunk négyvédős rendszerre, ez viszont a játékon egyáltalán nem látszik meg, labdát tartani továbbra sem tudunk, pedig most már a helyzetek sorozatos kialakítása lenne a cél.
Casemiro harcol ki szabadrúgást, és ezzel együtt egy sárga lapot Carvalhónak a tizenhatos előterében.
És Solarinak szerencséje is van: a cseréje, Ceballos gyönyörűen és okosan teker a hosszú alsóba, a másik irányba elmozduló Pau Lopeznek esélye sincs, 1-2.
Négy perc hosszabbítás, ennyit kell kibírni.
Kibírták, 1-2 a vége, rendkívül fontos győzelem ez!
Összefoglaló gondolatok:
Nem hittem, hogy ezt fogom írni a meccs után, de Solari ma dicséretet érdemel, meg továbbra is türelmet, mint azt a beharangozóban leírtam.
Nem azért, mert ez lett volna a legjobb taktika a Betis ellen.
Nem azért, mert Iscót továbbra sem hajlandó emberszámba venni (ezért amúgy is inkább korbács járna).
Nem azért, mert fiatalokkal operált, hiszen ez inkább kényszerűség szülte helyzet volt.
Hanem azért, mert meg merte húzni a váratlant, átadta a területet az ellenfélnek, és olyan hadrendet választott, amely ehhez megfelelő.
Csak remélni tudom, hogy tanul ebből, és máskor is képes lesz 1, más taktikát választani a domináns 4-3-3 helyett, ha az ellenfél úgy kívánja, és 2, nem csak a gála 11 embert játszatni.
Összességében számomra pozitív csalódás volt a meccs az edző, a taktika és a játékosok részéről is. Ha ti nem így érzitek, fejtsétek ki kommentben.
Óriási bánatot okoz Benzema kiesése, mert ezzel nem maradt bevethető csatárunk. Nem, Lucas nem csatár. Mondom nem csatár! Ahogy Vinicius sem, aki egyébként ma az állítólagos betegsége ellenére újfent kiemelkedően játszott.
Részemről egyelőre ennyi, ti jöttök!
Videjós összefoglaló: