A meglepően sima BL-továbbjutást követően újra a bajnokságban kell helytállniuk a fiúknak, az ellenfél pedig az Eibar csapata lesz, méghozzá idegenben. Lássuk, mire számítsunk!

Előtte azonban következzen egy kis meglepetés: Zizou (a miénk) ugyanis egy nagyszerű taktikai elemzéssel jelentkezik a PSG elleni meccsről, amelyet idő hiányában helyezünk csak ebbe a beharangozóba:

Zizou: Köszönhetően a kampánynak, Párizs egészen feltüzelt hangulatban várta a címvédőt. Érdekes módon ez nem ragadt át a játékosaikra. A 3-1-es odavágó után hazai pályán vívhatták volna ki a továbbjutást, de mégsem látszott rajtuk az akarás vagy elszántság szikrája. A Real szervezetten és tudatos tervvel érkezve uralni tudta a találkozót, így edzőmeccsé silányult a visszavágó, nem kevés embernek okozva ezzel csalódást. Bár leginkább mentális síkon dőlt el ez a mérkőzés, ennek ellenére a következőekben megpróbálom a meccs nem túl sok taktikai vetületét is feltárni.

A Real az elmúlt meccseken látott 4-4-2-es felállást választotta. Zidane nem kockáztatott, és mindkét világklasszisát a padra tette, helyettük a Kovacic-Casemiro duóval operált a középpályán. Ezúttal nem Isco került be melléjük, hanem a szélek levédése és a gyors támadások vezetése miatt Lucas és Asensio. Elöl pedig az elválaszthatatlan Benzema-Ronaldo páros.

A Párizsiaknál sem volt nagy és meghökkentő változtatás. A madridi meccshez képest három változás történt: a sérülés miatt kimaradó Neymar helyére Di María, Lo Celso helyére Motta, Kimpembe helyére pedig Silva került be. Persze Emery variált annyit, hogy Di Maria kezdett jobb oldalon, míg Mbappé a balon. Viszont a mérkőzés folyamán azért cserélgették a helyüket, így maradt a 4-3-3. Védekezésben meg a 4-5-1.

Real-pressing és a PSG nehézségei

Zidane legénysége – váratlant húzva – az elejétől agresszív letámadást alkalmazott, amivel meglephette a hazaiakat, mivel ez láthatólag nem ízlett nekik, és nem lettek felkészülve erre. Amikor a védőkhöz ért a labda, a pressing elkezdődött, amelyben a két csatár is viszonylag aktívan ki vette a részét. Zidane magasra tolta a középpályát, illetve állandó jelleggel igyekezett Casemiro, Kovacic és Asensio vagy Lucas közel helyezkedni a PSG középpályásaihoz. Ezzel könnyedén és azonnal nyomást tudtak kifejteni rájuk és a labdakihozatalra.

Mindennek az lett a következménye, hogy Verrattiék egészen mélyen a saját térfelükre kényszerültek és rögtön nehézségekbe ütköztek. Az építkezés szinte csak rájuk hárult, mivel a védők nem vállaltak fel semmiféle kockázatot. Azzal pedig, hogy mindhárom PSG középpályás mélyebben játszott, többnyire üresen maradt a pálya közepe.

Elvétve akadt csak olyan, hogy valamelyik támadó visszalépett volna ide labdáért, illetve Verratti is csak egyszer tudott megindulni a pálya ezen részén. A Real eléggé jól kontroll alatt tartotta a területet, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem volt túl nehéz dolga, mert a PSG-ből valahogy hiányzott a sebesség, időnként a pontosság is.

A másik következmény abban állt, hogy a PSG csapatrészei szétszakadtak, elszigetelődtek. A támadók és a középpályások között nagy távolság volt. Ezt pedig, ahogy már említettem, csak időnként sikerült áthidalni.

Real-fölény a széleken is

Ahogy már mondtam, a formációváltásnak köszönhetően jobban le tudta védekezni a széleket is a Real, mint tette azt az odavágón. A fullbackek mellett Lucas és Asensio is fegyelmezetten visszazárt, sőt, a labdához közeli középpályás is besegített, így létszámfölényt tudott kialakítani a vendégcsapat, ami jelentősen ellehetetlenítette a PSG dolgát.

Ugyanakkor, köszönhetően a gyors Real játékosoknak, pillanatok alatt veszélyeztetni tudtak. Így a kontrák révén is fenyegetést jelentettek az ellenfél számára. Emellett CR és Benzema is sűrűn lépkedett vissza labdákért vagy segített ki a széleken, ezzel segítve a támadásépítést. Ugyancsak megemlítendő, hogy Emery-ék megkönnyítették a vendégek dolgát, mivel nem merték otthagyni a területet és magasabbra tolni a védekezést, hogy letámadhassanak. Az előre megjósolt hazai letámadás csíráját sem lehetett látni. Ezzel olyan körülményeket teremtettek a habfehér gárda számára, ami igencsak kedvezett nekik. Kovacicnak és Casemirónak is volt területe és ideje.

A királyi gárda pontosan annyit adott ki az első játékrész során, amennyi kellett, egy grammal sem többet. Néhány kecsegtető lehetőségen és helyzeten kívül nem történt több, de nem is nekik kellett kaparniuk. Érdekes módon a PSG nem csipkedte magát túlságosan. Olyan volt, mintha arra várnának, hogy ölükbe hulljon a helyzet.

Fellángolás, majd teljes összeomlás

A szünetben Emery meglépte azokat a változtatásokat, amikre nagyon szüksége volt a csapatának. Azaz, a második játékrészre egy bátrabb PSG jött ki, legalábbis abban a tekintetben mindenképp, hogy mertek végre letámadni. Viszonylag magasan, már a Real labdakihozatalát megzavarva nagy elánnal igyekezett labdához jutni a hazai csapat.

Ennek pedig meg is lett a gyümölcse, veszélyesebbé vált a PSG és kényelmetlenebbé vált a Real számára a mérkőzés. Emery azt is javította, ami az első félidőben roppant jelentős hiba volt a csapata játékában: a középpályás hármasát feljebb tolta és bevonta a labdakihozatalba, a támadásépítésbe a védőket is, különösképpen D. Alvest.

Itt például tökéletesen látszik az előbb leírt változás. A Real védekezésére is hatással volt, hiszen nem maradt teljes egészében kompakt. Kovacicot és Asensiót is kimozdította pozíciójából az új helyzet, ezzel pedig teljesen üressé váltak a szélek. Innentől jóval nehezebben tudta lezárni a Real a széleket, és az alábbi videóban észrevehető, hogy ilyenkor gyors oldalváltással több területe lett a PSG-nek, mivel a Realnak át kellett tolódnia a másik szélre. Ezekben a percekben némi remény csillant meg a PSG számára, mert veszélyt tudtak kialakítani a támadóharmadban. Ekkor kerültek olyan állapotba, amilyenben kezdeniük kellett volna a mérkőzést.

Mindazonáltal, összehasonlítva a Real széljátékával, még mindig a vendégek tudták jobban megbontani az ellen védelmét.

És pont akkor, amikor javult a helyzet a hazai csapat számára; amikor felvállalták a több kockázatot, akkor villant a Real. Pont az az Alves hibázott, akitől várni lehetett a pluszt. Aki hozzászokott az ilyen összecsapásokhoz. Aki vállára vehette volna a csapatát. Elég volt tőle egy pillanatnyi bealvás, de dicsérendő Asensio is, aki remekül szedte el a lasztit, majd pár pillanattal később leosztott egy parádés passzt. Mindazonáltal voltak előjelek, mert egy perccel korábban, szintén a baloldalról, egészen hasonló beadásnál előzte meg CR a védőjét és fejelt kapura.

Összességében, tehát a PSG-nek nem sikerült fejben felnőnie a feladathoz, és emellett taktikai hibák is voltak. A Real számára pedig nagyon kedvezően alakult a mérkőzés. A szervezett védekezésüket nem igazán tették próbára, amikor pedig kínálkozott egy lehetőség, azt kíméletlenül kihasználták. Zidane-nak jár a dicséret a megfelelő formáció és taktika kiválasztásához, míg Emery-nek vélhetően az állásába került ez a gyenge szereplés. Sokkal összeszedettebb és rutinosabb játékot bemutatva, valamint néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény révén könnyedén győzték le a PSG-t hazai pályáján, és jutottak be a 8 közé.

Visszavéve a szót taktikai géniuszunktól, térjünk rá holnapi ellenfelünkre!

Ha egy Real-szurkoló meghallja azt a mondatot, hogy „A következő meccsen Baszkföld legjobb csapatához látogatunk.”, akkor bizony nem egy könnyű meccsre számít. Igaz ez akkor is, ha idén az Athletic Bilbao és a Real Sociedad gyengébb produkciója miatt a fenti cím az Eibar csapatát illeti. Nem véletlen, ezek a csapatok hazai pályán ugyanis fanatikus szurkolótáboraiktól hajtva rendre képesek meglepetést okozni, gondoljunk csak például a baszk Real Barca elleni meccseire.

Mit is kell tudni az ellenfélről?

Az 1940-ben alapított csapat a 80-as évek végétől kezdve vált a másodosztály egyik meghatározó együttesévé, hogy aztán a kétezres évek végére újra a harmadosztályba süllyedjenek. Négy itt töltött esztendő után sikerült feljutniuk a másodosztályba, ahonnan ezzel a lendülettel tovább is ugrottak az első osztályba a Decima évében.

Azóta pedig egy folyamatos fejlődésnek lehetünk szemtanúi: bár az első szezonjukban a 18., azaz kieső helyen végeztek, az Elche csapatát pénzügyi problémái miatt a másodosztályba sorolták, így az Eibar megtarthatta élvonalbeli tagságát. A következő szezonban már magabiztosan maradtak bent, a 14. helyen végezve, míg tavaly már a 10. helyen fejezték be a versenyfutást.

Idén aztán még egy szinttel feljebb kapcsoltak: 27 forduló után a 8. helyen állnak 39 egységgel, két pontra az El-selejtezős helytől. Egy biztos: kiesési problémáik nem lesznek a szezon végén.

Korábban a Gironával kapcsolatban írtam, hogy ők számomra igen antipatikusak a játékos-politikájuk miatt. Az Eibarral kapcsolatban pont az ellenkezőjét tudom megfogalmazni. Mert bár a másodosztályból feljutó játékosok közül már csak a jobbhátvéd Capa tagja a jelenlegi keretnek, az igazolások tudatos, hosszú távra megálmodott stratégiára utalnak. Mindig az éppen leggyengébb poszton javítanak, folyamatosan építik fel, illetve szükség esetén fiatalítják a csapatot. Lehetőségeikhez mérten azért itt is akadnak kölcsönök, de a három fő, aki így része jelenleg a gárdának, még bőven az elfogadható határon belül van. És, mint azt már feljebb írtam, ez az igazolási politikájuk helyezésekben látványosan mérhető érvekkel alátámasztott.

Ha a korábbi meccseiket vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy az edző, Mendilibar, két felállás közt válogat: 4-4-2 vagy 4-2-3-1. Már ebből is sejthető, a negatív gólkülönbséggel pedig még inkább támogatható, hogy ez a csapat bizony nem Guardiola-rajongó (értsd: nem labdabirtoklásra törekszik). Hanem bizony kőkemény célfutballt, kontrajátékot tesznek fel a pályára. Stabil alakzat, rengeteg labda nélküli mozgás, életveszélyes kontrák és ultrafegyelmezett, kőkemény védekezés. Ha valami, akkor ez bizony gyakran tud lenni a habfehér balett kriptonitja.

A góllövőlistára tekintve, legeredményesebbjeik: Charles 6, illetve Jordan és Kike 5-5 góllal. A ligában 15 csapatnak van ennél jobb góllövője, és bár az első 10 legkevesebb gólját ők szerezték, ez nem azt jelenti, hogy gyengék támadásban, sőt!

Keretük legértékesebb tagjai is alig érik el az ötmillió eurót, ennek ellenére képesek a táblázat első felében szerepelni. Remek kis csapat, és bizony vigyázni kell, nehogy újabb kellemetlen meglepetés érje a Realt.

Régi ismerősként köszönthetjük Pedro Leónt, aki ugye Mourinho alatt volt a Madrid tizenkettedik (vagy inkább tizenharmadik-negyedik-ötödik) embere, illetve Fran Ricót, a Castilla korábbi játékosát.

Az Ipurua stadion pedig közel 7000 férőhelyével az egyik legkellemetlenebb helyszín, amit kívánhat magának az éppen aktuális ellenfelük.

A Realra rátérve: rendkívül fontos volt a győzelem, amit az Eiffel-torony lábánál arattak a fiúk, mert megmutatták a világnak, hogy még mindig a Madrid Európa egyik legrettegettebb csapata. Biztos vagyok benne, hogy a következő körben senki nem választana majd szívesen minket.

Nem szabad azonban, hogy az a meccs hatását fejtse ki a holnapi ütközetre! Láthattuk már idén, hogy milyen hektikus tud lenni a csapat a bajnokságban, és egy ilyen fontos győzelem után nem szabad elszállni!

Éppen ezért remélem, hogy a Mester ad egy kis pihenőt a hétközi csatában küzdőknek, és lehetőséget kap pár fiatal tehetség. Nagyon örülnék, ha Ceballos végre tényleg megmutathatná, mire képes, illetve Llorente is bizonyíthatná, hogy megérte őt visszahozni. Írnám még szívem szerint Vallejót is, de ő nem biztos, hogy pályakész állapotban lesz holnapra.

Lehet, hogy már elúszott a bajnokság. Lehet, hogy már a második hely is kezd elérhetetlen távolságban tündökölni. De akkor is küzdeni kell az utolsó fordulóig, és bízni benne, hogy az ellenfelek hibáznak. Mert mi már nem hibázhatunk többet!

A meccset a Sport2 közvetíti, a kezdési időpont pedig 13:00. Mivel munkanap lesz, így gyanítom, kevesen fogjátok nézni, de aki teheti, az épp ezért tapadjon a képernyőre!

Hala Madrid!

Tippelde, szombat 11:45-ig:

Oszd meg a posztot, ha tetszett!