La Liga Összefoglaló Sultan  

Jain…

A csapatunk egy félidőt megnyomva, abban az időszakban kifejezetten közönségszórakoztató módon focizva, simán verte a nem is olyan rég még egy nagyon harapós, erős középcsapatnak számító Real Sociedadot. A legnagyobb kérdés az, hogy nem fektetett-e túl sok energiát Zidane ebbe a győzelembe, négy nappal a szezon meccsének számító PSG elleni BL találkozó előtt. Elsülhet ez jól is, ha ebből erőt merít a csapat, és önbizalmat kovácsol, de ha a lábak nem lesznek elég fürgék és kipihentek szerdán, még az is lehet, hogy átértékeltetik velünk ezt a győzelmet Neymarék. Lássuk, miről érdemes beszélni a szombati 5-ös után!

Hadd szögezzem le gyorsan, hogy ha önmagában kell értékelni ezt a meccset, akkor én magam csak dicsérmém mind Zidane-t, mind a csapatot.

Hányszor nyavalyogtunk azon (amit most végre megkaptunk), hogy egy viszonylag erős, stabil csapattal menjünk neki az ellenfélnek, helyezzünk el pár labdát a gólvonal mögött még az első félidőben; magyarán döntsük el a meccset, aztán a szünetben, vagy nem sokkal később jöhetnek a pihentető cserék, és a második félidőben akár kapott gól árán is lehet egy kicsit energiát kímélni, és lemenedzselni a találkozót.  Most pont ezt láttuk. Ha nem lenne a PSG meccs, akkor elégedetten csettintenék, hogy igen, így kell ezt csinálni!

Csakhogy a helyzetünk most ennél sokkal bonyolultabb. Zidane a szezon korábbi heteiben történtek miatt mára teljesen össze van zavarodva, ezen belül pedig úgy tűnik, elvesztette bizalmát a fiatalokban.

Egyszerűen már nem merte megtenni, hogy újabb blamázs érje hazai pályán, emiatt majdnem a legerősebb összeállításban küldte pályára a fiúkat. (Vagy lehet, hogy ez a legerősebb?) Ennek a legfőbb oka véleményem szerint az, hogy az elmúlt hónapokban nem megfelelően bánt az új igazolásokkal, azokat képtelen volt beépíteni a csapatba. Ezért a fiatalok nagyrészt elvesztették önbizalmukat és még kiegészítő emberként sem mer most már rájuk számítani az edzőnk. Ennek eredőjeként, „technikai döntés” értelmében, kimaradt a Sociedad elleni keretből Theo Hernández, Marcos Llorente és Borja Mayoral, ami azt figyelembe véve, hogy Ceballos és Vallejo sérült, nagyjából egyenlő azzal, hogy az új igazolások közül senki sem léphetett pályára. És egyben azt is jelenti, hogy egy rakás kulcsjátékosunk nem tudott pihenni a rendkívül fontos BL meccs előtt.

Nem akarok fanyalogni egy ilyen első félidő után, de ez az intenzív letámadásos játék nagyon energiaigényes, és a PSG nagyon más kávéház lesz, mint ez a szezonba belefásult Sociedad. Kicsit úgy tűnhet, hogy nekem semmi sem jó, de most, ha nem lett volna elcseszve a szezon eleje, jelentős energiákat tudtunk volna spórolni. Egyébként, hogy némi empátiát mutassak, a jelenleg fennálló helyzetben (aminek egyik legjelentősebb oka épp Zidane) megértem az edzőnket, hogy már tart mindenféle változtatástól. Szombat délután fogalmaztam meg magamnak, hogy az egyik feladat most pont az, hogy maga Zidane is visszaszerezze az önbizalmát, mint edző, mert jelenleg teljesen szétzilálták az elmúlt hetek pontvesztései. Nálam most belefért volna Achraf Dani helyett, és Kroos mellett Llorente Modric helyett a kezdőbe, és ha jól alakult volna az eredmény, lehoztam volna Ronaldót is a 60. perc tájékán, valamint Marcelót se játszattam volna végig. Sőt, ha nem jól alakul, akkor is. Ahogy említettem, a szezon alakulása szempontjából sajnos ez a bajnoki „már nem számított”. Így a stabil kezdők közül pihent volna Cé, Modric, a két szélső (futó) hátvédunk, Carvajal és Marcelo, valamint Bale és Casemiro is.  (Szerk: Carvajal eltiltott lesz az első meccsen.) Ennek nagyon örültem volna a PSG-re való tekintettel!

Apropó Casemiro. Egy meccs alapján botorság lenne okoskodni, de már többször láttuk, ha gyorsan akarunk építkezni a középpályán, akkor bizony Case jobb, ha a kispadon ül, és a 4-3-3 se a legjobb megoldás. Most Case helyett sem Kovacicot rakta fel, hanem Kroos és Modric mellett két gyors szélsőt, Asensiót, és Vazquezt dobta harcba, egyfajta 4-4-2-ben. Ez most a gyenge formát mutató, és a 48. mp-ben egy gyors gól formájában egy nagy jobb horgot beszedő Sociedad ellen telitalálat volt.

De istenemre mondom, nem tudom, hogy a PSG ellen mi lenne jobb. Ha meg tudnánk lepni őket egy gyors, letámadó csapattal, akár a szombati kezdő is felmehetne, de tartok tőle, hogy ebbe az öngyilkos taktikába nem meri helyezni a bizalmát Zidane, és visszatérünk a 4-3-3-hoz – de erről majd a beharangozókban részletesen lesz szó!

Amit még fontosnak tartok megemlíteni, hogy a szombat esti (főleg első félidős) parádé Casemiro kihagyása mellett leginkább az akaratnak és a hozzáállásnak volt köszönhető. Ezekbe beleértem azt is, hogy a csapategységek pontosan tudják a feladatukat, és azt motiváltan, csapatként gondolkodva, mind védekezésben, mind támadásban megvalósítják. José remekül összefoglalta a Facebookra félidőben kidobott rövid szummázatában. A játékosok aktívak voltak, kommunikáltak, csapatként funkcionáltak. Láthatóan Zidane feltüzelte őket, és mart a csapat, mint jó apám ágyas pálinkája. Megjegyeztem a komment szekcióban is, hogy Kroos a 86. perceben embere után iramodva, a saját térfelünkön, hátulról becsúszva szerelt szabályosan. Ilyet talán még soha nem láttam tőle, és lehet, hogy pont AZT a gyilkos kontrát akadályozta meg, amitől az 5-3 már nem lett volna olyan szép. Ezek kellenek, és ezek az apróságok jelentik a különbséget.

Többen nyújtottak extrát szombaton. Köztük maga Cé és Vazquez is! (Egyébként érdekes, hogy ha már egy picit módosított gálával álltunk fel, és megnyomtuk az elejét, 4-0-nál miért nem lehetett már a félidőben cserélni? És ha már cserélt a 63.-ban, akkor miért Vazquez jön le? (Modric érthető.) Talán a PSG ellen a kezdőben mégis számít Lucasra? Amikor Bale egészséges? Most akkor mi lesz? Mégis kitalált valamit a párizsiak ellen? Ja, bocs, ezt majd a beharangozóban. )

Szóba került, hogy milyen jó, hogy Asensio teljesen szabad kezet kapott és be tudott szállni a játék szervezésébe. Én nem láttam korábban sem kötöttebbnek Asensio szerepkörét. Most is alapvetően a pálya baloldalát játszotta be, inkább azt mondanám, hogy agilisabb, mozgékonyabb volt, mint a korábbi meccsein. meg tudta valósítani, amit korábban nem, ezt inkább mentális többletként értékelem, sem mint taktikai újdonságban.

Íme a hőtérképe a szombati meccsről…

..és itt van az egy héttel korábbi Levante elleni fiaskó alkalmával rögzített kép.

Itt sokkal kevesebb időt töltött a pályán, de a hasonlóság magáért beszél. Területileg ugyanazt játszotta, minőségben szerencsére nem.

Aki miatt kicsit aggódom, az Isco. A BBC féle 4-3-3-ban sincs helye, maximum kiegészítő emberként, és a szombaton látott 4-4-2-ben is max Kroos helyett tudom elképzelni, azaz megint visszajutottunk oda, hogy nem stabil kezdő és nem tudom, hogy ezt hogy fogja lereagálni az év végén. Az biztos, hogy megint komoly ajánlatokat fog kapni.

A három cserénk után (Vazquez, Modric és Asensio) érezhetően visszaesett a lendület, és a támadó kapacitás gyengébb lett. Valószínűleg a 4-0 lehetővé tette a spórolást is, és a csapat is visszább vett a tempóból – de ez most sokkal összeszedettebb volt, mint a Levante elleni 1-2 megtartásának kísérlete, amikor a labda se volt nálunk.

Említést érdemel Benzema újra. Még egy 5-2-es meccsen se tudott érdemben hozzátenni a meccshez, és bizony a szakértő hazai publikum az utolsó pillanatban kihagyott nagy helyzete után durván kifütyülte, s hiába csitította Ronaldo látványos mozdulatokkal a közönséget, a jelzés egyértelmű, a publikum türelme elfogyott a francia támadónk vonatkozásában. A miénk már egy éve legalább. Benzema játéka olyan, mint a fényevőkön a napszemüveg. Érzed, hogy a fundamentumokban nem stimmel valami, s hogy alapvető kérdésekben jelenik meg a kétség szikrája.

A német élő nyelvben van egy kifejezés, a „Jain”, ami félig Ja (igen), félig Nein (nem), és elég nyilvánvalóan akkor használatos, ha a kérdésben nem lehet egyértelműen állást foglalni, vagy vannak esetleg pozitív és negatív összetevői is a válasznak. A fentiek tükrében valami hasonlót érzek a Sociedad legyőzése után. Igazából ezt az összefoglalót a PSG meccs után lehetne teljes körűen befejezni, mert már a háttérben minden annak a meccsnek az előkészítése is volt.

Ezzel együtt bennem egy kis halvány reménysugár megjelent. (Épp most játszott 0-0-t a Barca a Getaféval.) Nagyon-nagyon kíváncsian várom a PSG elleni meccset, mert most megmutatta Zidane és a csapat, hogy megvan még benne a mentális erő, és ZZ elő tudja csalogatni időnként. A következő napok poszt szempontjából sűrűbbek lesznek. Stay tuned. Álljatok a tunelben.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!