Kérdés nélkül a szezon legnehezebb mérkőzése következik holnap, még akkor is, ha esetleg tovább jutunk a Bajnokok Ligájában. Ezek után bárki szembejöhetne, mondhatjuk; ha a Bayernt ki tudtuk ütni, akkor nincs esélytelen párharc számunkra. Csakhogy a Bayern nem véletlenül az egyik legesélyesebb csapat a végső győzelemre. Idegenben kezdünk, célunk a túlélés?

3 éve már, hogy április végén a Bayern Münchent 5-0-ás összesítéssel csaptuk ki a Tizedik felé vezető útból. Akkor minden adott volt a sikerünkhöz, illetve a németek bukására. Oldalunkon volt egy kupaspecialista edző, egy kiegyensúlyozott kezdő csapat, és egy, a végtelenig ragaszkodó filozófus a másik oldalon. Bizony, utóbbi is kellett a sikerünkhöz. A csapatunk akkori edzője felismerte, hogy mi Pepnek a rögeszméje, és ezt nagyon pimaszul ellene is fordította. Mondhatjuk, hogy 1-2 nagy helyzetet leszámítva esélye sem volt a bajoroknak a párharc során. Felülmúltuk őket, felőröltük őket, majd saját otthonukban dugtuk fel nekik a bajor kolbászt és ittuk ki az összes sörcsapukat. München akkor részeg spanyolokkal volt tele.

Azóta viszont nagyot fordult a világ, a keretek magjai ugyan mindkét oldalon megmaradtak, de nagy változás következett be az edzők személyében. A mi régi, szeretett edzőnk mára nem Madridban oktatja a mi Fergussonunkat, hanem farkasszemet néz vele. Ismerik egymást már nagyon rég óta. Kettőjük közös története 99-ben kezdődött, amikor egyik játékosként, másik vezetőedzőként tevékenykedett a Juventus csapatánál. Egymástól tanulták a szakmát. A mester rajta keresztül ismerte meg, hogyan is kell világklasszissal együtt dolgozni, a tanítvány pedig figyelte az edző minden utasítását, hogy a későbbiekben kamatoztathassa a megszerzett tudást.

Míg a mester, továbbra is mester, nem pedig egy leáldozó státuszban lévő bölcs, aki átadja a stafétabotot az utókornak, addig a tanítvány még mindig tanítvány (még ha már nem is az övé), aki nem elég tapasztalt még, hogy azt a stafétabotot magáénak tudhassa. Első gondolatunk az, hogy ez mindenképpen hátrány az összecsapásra nézve. Némileg ez így is van. Jó tanárhoz és edzőhöz híven, az olasz szakember nem csak a francia zöldfülű gondolatait tudja kívülről, hanem a játékosok erejét, gyengeségét, és, mint a szakma egyik legjobbjaként, a jelenlegi csapatot is bizonyosan alaposan kielemezte.

Viszont van egy titkos fegyver is, amit ha meghúz a tanítvány, akkor nagyon jól is elsülhet. Mindenki azt hiszi, hogy előre tudja mit fog csinálni. Mi lesz a felállás, a taktika, a szerepkörök és a csapat játéka. De egy valami a francia oldalára billentheti a mérleget az olasszal szemben. Mégpedig az, hogy kettőjük közül előbbi húzhat igazán váratlant. Tőle nem várnak semmi okosat. A bölcstől bármit kinéznek, tőle nem lenne váratlan. Nem lenne váratlan az, ha a hazaiak kihasználnák, hogy Casemirót könnyen ki lehet mozgatni a második védekező falból. Nem lenne meglepő, ha széleken próbálnak majd emeberfölényes szituációkat kialakítani, hogy a két öregnek – most a kopaszra és a sebhelyesre gondolok – területe legyen, és így kerüljenek a védelmünk mögé. Nem lenne meglepő, ha Boatenggel készülnének Ramos fejeseire. Nem lenne meglepő, mert ezt elvárják a bölcs mestertől. Viszont a tanítványtól nem várnak okos változtatásokat. Nem várnak felforgatott kezdőt tőle. Nem várnak tőle más szerepköröket, vagy más játékot. Azt várják tőle, amit az elmúlt bő egy évben mutatott.

És ne becsüljétek le a meglepetés erejét. 3 évvel ezelőtt a 4. (összesítésben 5.) döfést Ronaldo szabadrúgásból vitte be. Pár perccel előtte, volt egy falba lőtt szabadrúgása, nagyjából ugyanonnan. Mindenkit meglepett a húzásával, Neuer mozdulni se tudott rá.

Felmerülhet a kérdés, hogy mikor érdemes kísérletezni, megpróbálni meghúzni a váratlant. Idegenben, megkockáztatva azt, hogy egy nagyobb verés is kinéz belőle, ha nagyon balul sül el, vagy esetleg a visszavágón otthon, egy biztonságra törekedő odavágó után, de akkor hazai közönség előtt méginkább nagyobb lenne a nyomás? Láttunk már a tanítványtól váratlan húzást, nem jött be a Sevilla ellen, mert igen csak csikorogtak a fogaskerekek. Lehet, hogy 3 pontba került az a kísérletezés, de akkor nagyot nőtt a szememben a franciánk. Mutatott hajlandóságot a változtatásra, és a saját gondolatainak megvalósítására. Bátorság kell hozzá, merni kell kockáztatni. Ugyanis, ha nem jön be, akkor nem csak a vezetőségnek kell magyarázkodnia, hanem a médiának és a szurkolóknak is, és hát tudjuk, hogy melyik a nehezebb. Könnyebb megmagyarázni, ha a gálával nem sikerül nyerni vagy továbbjutni, mintha pont ekkor kezdene el „kísérletezni” és azért nem sikerülne. Előbbi esetben kis túlzással megránthatja a vállát; Ő a legjobb kezdőt rakta fel – nem jött ki a lépés.

Lehetne beszélni a játékosokról, a sztárokról és a sérültekről. De felesleges. Közhellyel élve, ez a mérkőzés háromesélyes. Nem az lesz a legnagyobb hátrány, ha hiányzik egy kezdő játékos a kezdőből, hanem az, ha a csapat, mint egy egységes egész, nem hajlandó együtt élni a játékkal és a játékosok egymással. Ha nem hajlandóak egymásért és a klubért harcolni. Ha valaki hiúságból nem fog futni a labdáért, mert az nem az ő dolga. Ne ezen a meccsen akarjon az egyén villogni, hanem ezen a meccsen mutassa meg, hogy milyen az, ha valaki csapatjátékos. Milyen meghalni a címerért és egymásért. Mert így sikerülhet. Győzelem? Ki tudja, miért ne? Egy Real Madrid nem fog olyan mentalitással kiállni, hogy csak ússzuk meg, és otthon majd megoldjuk. Mert akkor a Real Madrid kiesést érdemel. Nincs csapat, akit ne tudna legyőzni a Real Madrid!

Játszottunk mi a Bayern ellen behúzott farokkal, ráülve az egygólos vezetésre. És hol ütött ez ki? Nem abban, hogy kiegyenlítettek, amivel hosszabbítás következet, majd tizenegyesek. Hanem a tizeneggyesek során mutatkozott meg. Az a mentalitás, hozzáállás visszaütött, de nagyon. Aki nem nyerni akar, hanem megúszni a vereséget, az nem is fog nyerni. Kaká, Ronaldo és végül Ramos. A legrosszabb szurkolói emlékem, pedig átéltem sok mindent a csapattal. Átéltem, amikor rendszeresen szoptunk a 16 között, amikor a Barca 6-2-re és 5-0-ra vert meg minket. Átéltem már bukott kupadöntőt, utolsó fordulókban elszórakozott bajnokságot, de annál nagyobb csalódottságot szerintem sose fogok átélni mégegyszer.

Természetesen nem várom el, hogy a tanítvány meghúzza a váratlant. Nem is nagyon bízok benne. Talán egy kicsit azért reménykedem, hátha. Amit elvárok viszont, hogy a játék minden elemében és a pálya minden területén látszódjon a srácokon, hogy egymásért küzdenek, a csapatért és a szurkolókért. Elsősorban nem akarok szép játékot látni most. Nem akarok elasticókat és rabonákat csodálni. Nem érdekel most a játék szépsége, mert most az egységesség az, amit látni akarok. És ezen a meccsen feladom a játék szépségéért siránkozó véleményemet, ha jó eredménnyel zárunk, és ha ehhez társul a csapatért küzdeni akarás. Mindenkinek mást jelent a foci, de amikor európai klasszikust játszunk, egyszerre fog dobbani a szívünk a srácokkal, mert, ami Spanyolországban a Real Madrid – Barcelona mérkőzés, az Európában a Bayern München – Real Madrid párharc.

José gondolatait olvashatjátok a továbbiakban:

Két forgatókönyvet látok magam előtt. Az elsőben Zidane a BBC-féle 433-ban próbálja lemeccselni Carlo csapatát. Ebben az esetben – mert a korsó túl sokszor jár a kútra – többgólos vereséget szenvedünk. De nem ez lesz a legfájóbb. Hanem a játék képe. Túl sokszor vizionáltuk, hogy egy komoly ellenfél megcsap minket. Most, a fenti variánsok megléte mellett be fog következni.

A másik forgatókönyv – és ebben hiszek inkább: Zidane nem a BBC-vel lép pályára. Bale kimarad. Ha Dani vállalja a játékot, akkor Lucas vagy Isco kap szerepet a pálya közepén, ha Carvajal nem vállalja a játékot, Lucas lesz a jobbhátvéd (meglepne, ha Danilo kapná a bizalmat) és Isco vagy Kovacic lesz a plusz ember Kroos-ék mellett. Ebben az esetben is kikaphatunk. De nem lesz felmosva velünk a padló. Zidane épp Carlo mellett tapasztalta meg, hogy miképp lehet védekezésben szigorú, fegyelmezett 4-4-2-ben kivenni az ellenfél támadásainak élét. Igaz, akkor nem volt Casemiro, aki ebben az esetben sajnos csak klasszikus védekező középpályás feladatokat tud ellátni. De az is nagyon jól működhet,ha a védősor és a Modric-Isco-Kroos hármas között Casemiro lesz a kapocs. Ne feledjük, ez nem egy meccs, hanem csak a párharc első félideje, ahol – a szabályok miatt – nem szabad gólt (egynél több gólt) kapnunk, mert a második félidőben, a Bernabeúban, 90 perc alatt biztosan rúgunk legalább 2 gólt. Abban is biztos vagyok, hogy Münchenben is betalál csapatunk. De ehhez egy jól szervezett középpálya kell. A BBC nem jó. Ronaldo nem védekezik, vagy ha igen, akkor sem hatékonyan. Akkor inkább már foglalkozzon a támadásokkal, védekezésben elég, ha zavar és a hazai pontrúgásokat fejeli el Navas kapujától. Benzema védekezik ugyan, de az utóbbi hetekben támadásban ő is jó formában van, így folytassa csak a Ronaldóval az Atletico ellen megkezdett projektet. Bale viszont nem mozog – kellően. Nem teszi oda magát – kellően. Nem támadja a kaput – kellően. Nem játszik jól – a sérülése után. Tőlünk nem áll távol, ha a csapatérdek miatt (az olvasói bázis lemorzsolódását is felvállalva) magyar földről jól megmondjuk, hogy kinek kell és kinek nem kell játszania. Most úgy fordult a sors kereke, hogy a BBC őszi legjobbja a tavasz kerékkötője.

Gareth, nem vagy jó formában. Nem dolgozol eleget kellő intenzitással védekezésben. Támogasd a csapatot a kispadról. Persze, ha versz egy duplát, vagy Nachonak adsz gólpasszt a felsőlécről, akkor tweetelheted nekem: Jose, te kókler. Örömmel fogadom majd! De választani kell kezdőt és az elmúlt meccsek alapján most nem vagy azon a szinten, hogy kezdő legyél. A Bayern pedig nem Granada, nem Leganes. Nincs helye hülyéskedni. A kezdő sípszótól a hármasig 100%-on kell testben és fejben teljesíteni.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!