Otthon is jó az iksz!
Benzema a Bajnokok Ligája himnuszára felriadt téli álmából, és mit sem sejtve arról, hogy mi volt a terve a csapatnak estére, majdnem sikerült neki tovább lőni a csapatot az első helyen. 2-2-es döntetlen egyébként reális a mutatott játék alapján, mind fehér, mind sárga részről. Úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt előre predesztinálni lehetett, gyors támadások, kevésbé szervezett játék, ami legfőképp a játékosok felszabadultságából adódott, hiszen „csupán” az első hely volt a tét, amit úgy igazán egyik fél sem akart. Kivéve a Dortmundot. És Benzemát. A Real Madrid bejutott a 16 közé és türelmetlenül várja, hogy megmérkőzhessen a Premier League címvédőjével. Nézzük a történéseket.
Zidane kezdőjében semmi meglepő nem volt. A védelem ugyanúgy állt fel, mint hétvégén a klasszikón, a középpálya viszont egy kicsit megváltozott. James vette át Isco szerepét, míg Casemiro tért vissza a kezdőbe sérülését követően. Mindkettőjüknek szükség van játékpercekre, míg előbbinek azért, hogy bizonyíthasson, addig utóbbinak azért, hogy formába lendüljön. Szélen természetesen Lucas futkorászhatott, aki most sokkal szabadabban játszhatott, mint az elmúlt mérkőzéseken. Elől a már említett francia BL specialistánk mellett a jövőhéten már friss aranylabdás Ronaldo kapott szerepet. Na meg persze a kapuban párduc szerepben Navas játszott.
Az első helyzet a 4. percben mindezek ellenére a Dortmund előtt adódott, amikor Schmelzer lapos beadását Varane készítette le a második hullámban érkező Schürlének, aki egy húszasról fölédurrantotta a labdát. Kázmér erről csúnyán lemaradt. Bár…. Hogy is volt az? Jó nekünk a második? Odafigyelt mégiscsak a brazil Zidane kérésére. Pár perc elteltével fordult a kocka és Marcelo ívelte be a labdát Sokratisnak, aki sajnálatos módon nem találta el jól a labdát, így végül szöglettel jöhetett a Madrid. Pedig ott volt a lehetősége, hogy pikézzen egyet.
Még mindig nem telt el 10 perc, amikor Casemiro hajszálpontos becsúszása után a csatárpárosunk indulhatott meg 2 a 2(+1) ellen. Ronaldo sarkazta vissza a labdát a 16-os vonalán, amit Benya meg is küldött a kapu irányába. Bezzeg a klasszikón megvárta, hogy elvegyék tőle… Itt már azért érződött, hogy egyik csapat sem fog beállni védekezni és inkább élvezni szeretnék a játékot. Szerencsénkre. Szép dolgokat láttunk, úgyhogy folytassuk a történtekkel.
Innentől kezdve a mi perceink következtek. A Dortmund nem igazán volt éles, holott nem mondanám, hogy elfojtottuk volna a támadásaikat már a gyökereknél fogva, azt sem, hogy brutális módon szűkítettük a teret és nem hagytunk Aubameyangnak befutható sávokat. Úgy tűnt, hogy elégedettek a második hellyel, mi pedig ki szerettük volna szolgálni a közönséget. Ez főleg Hámeszen látszódott, de róla majd külön később is szó lesz. A félidő derekán 2 passzal sikerült az egész Dortmund középpályát és védelmet átjátszanunk. Ehhez egy bal oldali beadás kellett Lucastól és egy okosan tovább pöccintett labda Ronaldótól, ami pont annyival lett hosszabb, hogy James már csak Weidenfellerbe tudta a labdát lőni. Pár perccel később Hámesz ismét próbára tette a német kapust középről, de ő ezúttal is helyén volt.
28. percig kellett várni az első gólunkra, miután Carvajal üresen megindulhatott a jobb szélen és tökéletesen csavart Benzema lábára, aki nem tudta kihagyni. Előjött már többször, a hétvégi rangadó után meg pláne, hogy a francia idén nagyon kevés mérkőzésen tudta megmutatni, hogy mire is képes. A teljesítménye teljesen elmarad a vártaktól és talán, ez a gól adott neki annyi önbizalmat, hogy elinduljon azon az úton, hogy ne fütyüljék ki még akkor is, ha duplázik a BL-ben.
Ezután szépen lassan kezdett ébredezni a Dortmund is, és elkezdte mutogatni foga fehérjét. Előbb Pulisic tette próbára Navast, majd pár perccel később óriásit védett a Costa Rica-i, miután Schürle szabadrúgásból próbálkozott. Az első félidő így nézett ki. A Dortmund mintha nem igazán akart volna, ezzel szemben a hazaiak viszont nagyon el akarták intézni az első hely sorsát. Szerencsénkre(?) nem így sikerült.
Modricson nagyon látszott, hogy pár nappal ezelőtt erőn felül teljesített Barcelonában, többször volt lassú és körülményes, voltak eladott labdái, de még így sem játszott rosszul. Nem azt mondom, de azért látszódott rajta, hogy nem ártana neki egy kis pihenés. Casemiro az első félidőben brutál számokat produkált: 8 labdaszerzés, 5 szerelés és 8 egyéni párbajt nyert meg. Mindkét csapat játékosait tekintve a legtöbb.
A második félidőt sokkal jobban kezdte a Dortmund, mint az elsőt. Először Dembélé szlalomozott végig a védelmünkön, majd Castro rúgott luftot 5 méterre a kapunktól. Benzema ezután gondolt egyet és egy üres ziccert először még belerúgott a kapusba, majd a kipattanót Hámesz szedte össze és kanyarintotta csodálatoson Benya fejére, amit be is bólintott a kapuba. Hámesz újra, megint és ismét.
2-0. Megvan az első hely. Francba! – Gondolhattuk. Marcelo viszont emlékezett Zidane mit is mondott a félidőben. Nyugi srácok, otthon is jó az iksz! Weigl hajszálpontosan ívelt be a védelmünk mögé, ahol Schmelzer érkezett és centerezett a gaboni csatár elé. Gól! (…) Szép munka Marci! Még egy kicsit integess is, hogy nem volt les! Nehogy valaki azt higgye már, hogy ez direkt vót…
Marcelo két emberre figyel. Két szélsőre. Egyedül. Utolsó emberként. Középen.
Farkasszemet kapva a darazsak ezután sorra dolgozták ki a helyzetüket, amit néha-néha egy-egy Ronaldo lövés vagy Benzema fejes szakított félbe. Egy kontra után Marcelo elé pattant a labda a 16-oson belül, teljesen üresen állva. De ő tudta mit kell vele csinálni! Így bizony, kirúgta a stadionból. Még véletlenül se legyen itt baj… Ezek után még nem érezte úgy a brazil, hogy jól végezte volna a dolgát, így még az utolsó percekben jelezte Aubameyangnak, hogy ő ugyan már fáradt visszafutni, így ha szeretné, a jobboson megiramodhat. A centerezést követően a csereként beállt Reus kotorta a kapuba és állította be a végeredményt.
Rég láthattunk ilyen szórakoztató mérkőzést, ahol a játékosok szemmel láthatóan felszabadultan élvezték a játékot. Varane párszor kicselezte Aubameyangot, Lucas néha elment két-három vendégjátékos mellett, Benzema duplázott, Ronaldo önzetlenül játszott az egész mérkőzésen, Carvajal végigrobotolt… Szép volt ez na! Az eredmény is igazságos szerintem, mindkét csapat rászolgált a döntetlenre.
Több egyéni teljesítményt is ki lehetett volna emelni, de James az, aki mindenkinél többet tett tegnap a győzelemért. Sultan foglalja össze, a kolumbiai tegnapi teljesítményét.
Ha lehetséges távozók kerülnek szóba a Real háza táján, akkor az első név mely felmerül, James Rodriguezé. Kolumbiai középpályásunk kevés szerepet kapott eddig ebben a szezonban, egyre-másra szellőztették meg a különböző lapok, hogy a viszonya Zidane-nal nem felhőtlen; és néha elég megnézni az ábrázatát a kispadon ahhoz, hogy biztosak legyünk abban, hogy nincs minden rendben körülötte. Nagyon komoly csapatok jelentkeztek be érte, igazából úgy is fogalmazhatunk, hogy kényelmes a helyzete, csapat nélkül biztosan nem marad. Viszont a BL-ben már nem játszhatna az idén más gárdában, és egyébként is valamire való futballista, szezon közben nem vált klubot. (Jó, vannak ellenpéldák, de mégis.) A helyzet kétféleképpen oldódhat meg, vagy távozik, vagy feljavul a teljesítménye, és akkor több játéklehetőséget kaphat, így a maradás mellett voksolhat.
Ahhoz, hogy gyakrabban számítson rá Zidane, elsősorban élnie kell a lehetőséggel, jól kell játszania, ha pályára lép, és azt gondolom, hogy erre a Dortmund ellen egy nagyon jó példát láthattunk.
Kicsit lassabban kezdte a meccset, de remekül felvette a ritmust, és szerda este a Real egyik legjobbjává lépett elő. Kivette a részét a védekezésből is, ami mindig nagyon fontos, de a látványosabb dolgokat a támadások elindításban és a kulcspasszokban produkálta. Benzema fejére kanyarított gólpassza élményszámba ment, elsősorban ezt emeli ki mindenki, de lássuk azt is, hogy ha Cristiano nem játszik olyan pontatlanul, akkor minden túlzás nélkül, további 3-4 gólpassz is állhatna a neve mellett. Szórta Cének a kulcspasszokat, melyekből a régi szép időkben a ma már kissé körülményesebb robotunk egyedül kiütötte volna a Dortmundot.
Hőtérképe azt mutatja, hogy kissé jobbra tolódva helyezkedett, de ha megnézzük, hogy a passzait honnan indította, nem túlzás azt állítani, hogy bejátszotta az egész pályát! 63 passzt indított, ennél többet csak Carvajal ért labdába (78), csaknem kétszer annyit, mint Modric (36). (Hozzá kell tenni, hogy Modric még nyögte a Nou Camp-beli nagy játékot, láthatóan sokat kivett belőle.)
Ismét azt láthattuk, hogy James nagy kedvvel játszott, és fejben is a pályán volt, ki tudja mennyi idő után először. Jó volt látni, hogy nem felejtetett el focizni, és még elő tudja hívni magából ezt a teljesítményt is. Reméljük, hogy tartósítani tudja ezt a formát, mert ez a James nagy segítségére tud lenni a csapatnak.
Casemiro rengeteg labdát szedett össze, szépen ellátta védekező feladatát, de nem egy Busquets. Zizou szedi össze ezzel kapcsolatos észrevételeit.
Casemiróról már volt szó az EC kapcsán, de ezúttal ismét leginkább ő lesz terítéken. Annak érdekében figyeltem a játékát, hogy most talán mindenki számára teljesebb képet tudjunk alkotni a brazil középpályásról. A játékában az egész érdekesség onnan indul, hogy a statjai alapján remek mérkőzést hozott, hiszen 8 alkalommal szerzett labdát, 5-ször szerelt és 8 ízben nyerte meg a párharcait már az első félidőben. Azonban, ha megfigyeljük a helyezkedését, a mozgását akkor sokkal rosszabb képet kapunk. Mivel a pálya közepén van a pozíciója így a legfontosabb terület tartozik hozzá, a legtöbb passz jó esetben itt haladna át és innen indulnak, szerveződik a csapatok játéka, támadása is. Az érem másik oldalán pedig, pont itt kell a leginkább megszűrni az ellen offenzíváit.
Első körben azokat a fránya labdakihozatalokat érdemes megnézni, mivel sűrűn csak nehézkesen tudja megoldani a csapat. Kiválasztottam két pillanatot, ami remekül ábrázolni fogja a fennálló problémát. Az elsőn Varane-nál a labda, aki keresi a társakat, de nincs a legegyszerűbb helyzetben. Ugyanis Casemiro itt a mozgásával – közelít – pont ellenkező hatást ér el, mint szeretne. Kivonja magát a játékból, ahelyett, hogy feljebb lépne a pályán és valós passz opciót jelentene.
A másik szituációban ismét Varane kezdené a zsugát, amire reagál az ellenfél is, mert Aubameyang egyből letámadja, míg Schürrle Carvajalt blokkolja. Itt lép be Casemiro, aki dönthetne úgy, hogy a pálya közepe felé tendálna, hogy az üres területen is legyen emberünk, de ehelyett ismét a labdáshoz közelít, amivel három dortmundi játékos szorításában találja magát. Nem nehéz kitalálni mi lesz a vége:
Tehát ugyan két kiragadott szituációról van szó, ami nem ad teljes képet, viszont azt jól bemutatja, hogy Casemiro mindkét esetben rosszul döntött. Nem képes magától átlátnia, hogy milyen pozíciót kell felvennie és sajnos a látottak alapján Zidane sem segít neki ebben.
Most pedig érdemes a védekezesről is szót ejteni, hiszen ebben nyújtott igazán jó teljesítményt, legalábbis a statisztika alapján. Az első esetben a rossz középpályás védekezés mintapéldája látható. Ugyan vannak apróbb hibák, hogy Lucas nem zár vissza és emiatt Danira két ember jut, de talán érdemesebb Casemirót figyelni. Egészen mélyen helyezkedik, majdnem Ramos és Varane mellett, ezzel is teljesen üresen hagyva a pálya közepét. Érdekes lenne megkérdezni a tankunkat, hogy mégis mit művel, mert se nem fog embert, se nem védi a területet, de még a passzsávokra se figyel oda.
A másik szituáció még egy korábbi, Casemiro szintén légüres térben mozog. Ugyanazok a hibák merülnek fel, csakhogy ezúttal hiába helyezkedik magasabban a labdástól még túl távol van, hogy szerelni tudjon.
Mindezek alapján bizonyítottá válik Faja állítása, miszerint nincs megfelelően definiálva Casemiro szerepköre. Hol fölöslegesen túl mélyen helyezkedik és ezzel kivonja magát a játékból vagy esélyt kínál az ellenfélnek. Hol pedig teljesen értelmetlen helyet foglal el és szintén nem tud tevékenyen részt venni az események alakításában. Érzésem szerint, a játéka hasznos volt, de a statisztika ezen a ponton megtéveszt minket, mert sok esetben nagyobb eredmény lenne, ha megfelelően szűrné az ellen rohamait, ahelyett, hogy veszélyes manőverekkel rombolna. Az pedig mindenképp óriási luxus, hogy a pálya közepén egy olyan játékos szerepel, aki legjobb esetben is csak alibi passzokra képes.
Ezeket a pontokat láttuk fontosnak kiemelni. Most Ti jöttök!