Idegenben jó az X
Mindenkinek megvan a Szuperzsaru című film? Na, most mi a sárga szín láttán veszítjük el az erőnket. Zsinórban 3 döntetlen, amiből minimum 2 nyerhető lett volna. Tegnap a Dortmund utolsó percekben mentette X-re a mérkőzést. Zidane meglepett mindenkit, ahogy Ronaldo is. Még ugyan messze nem tökéletes minden, de egyes hibákat kijavítottunk felcseréltünk „újakra”.
Rögtön a meccs első két-három percében mindkét kapusnak dolga akadt egy-egy jól eltalált szabadrúgás után. Jegyzőkönyvbe veszem: Ronaldo 2 egymást követő BL meccsen eltalálta szabadból a kaput, amiből egy be is ment. Aztán folytatódtak a furcsa dolgok a pályán, amikor azt vettük észre, hogy Ronaldo bal szélen tűnik fel inkább, és nem bent toporog kistesó sarkában. Zidane ugyanis olvasta tegnapi javaslatomat, miszerint érdemes lenne 4-2-3-1-es felállásban felállni, két vérbeli szélsővel. Nos, a francia azért ennyire még nem bízik meg bennünk (sebaj, Mounak is beletelt egy kis időbe még a koronán), így Lucast csak a padon hagyta, és inkább a portugálban ébresztette fel az emlékeket azokból az időkből, amikor bal szélsőként szívatta a világot.
Piros pont jár ezért Zidane-nak, hogy felismerte azt, hogy ezzel a kezdővel komolyabb csapat ellen nem állhatunk ki 4-3-3-ban. Újabb jelét mutatta tanulékonyságának. Még azt azért érdemes megjegyezni, hogy Zizou még mindig a tanulóévében jár, amit talán hajlamosak vagyunk elfelejteni a BL győzelem után, pedig ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Nem is lenne ez egy Real meccs, ha nem lehetne pár hibát kiemelni már rögtön a meccs elejéről. Ami egyből feltűnt – talán sokaknak -, hogy Jamesnek a feladata volt, hogy Weigl nyomában legyen, amikor a hazaiaknál van a labda. Ezt többnyire sikerült haladéktalanul megoldania, viszont…! Aki nézett Dortmund meccseket az elmúlt évben, vagy olvasta a mérkőzés előtti beharangot, akkor tudhatja, hogy Weigl labda nélküli mozgása a kulcs a BVB build-up-jainál. Ő nem egy klasszikus mélységi irányító, aki labdáival megszervezi hátulról a támadásokat. Ebből tehát következik, hogy akárhány testőrt állít rá Zidane a fiatal németre, ő ugyanúgy képes elvégezni a munkáját, azaz passzsávokat nyit a kolumbiaival a nyakán is.
James szoros emberfogást gyakorolva követi Weigl mozgását. A fiatal német látva az ebből fakadó előnyöket, szépen ki is használta. Ginternél a labda, de jelenlegi helyzetben (19:03) nincsen megjátszható játékos a hazaiak részéről. Weigl oldalirányú mozgással befele húzódik, amit James gondolkodás nélkül le is követ. Eredmény:
Ginter előtt megnyílik a terület, amit ki is használ. Modric ahogy ezt észrevette, kinézett a jobbjára Bale-re, aki pár lépést hátra mozogva biztosította a horvát fedező árnyékát, aki így ki tudott lépni a labdás játékosra. Ezt a mozgást követte Aubameyang is, és az őt fogó Varane is. Sikerült a csapatnak úgy eltolódnia, hogy a francia védő mögött bejátszható terület nyílt, valamint a szélen 3v2-es emberfölényt alakítottak ki a hazaiak. A labda útja tovább folytatódott a megvert középpályánk mögé, ahol Castro várta a labdát.
James itt szintén kimozog oldalirányba Weigllel, aminek következtében két ember is megjátszható a hazaiaknál, míg a labdáson nincs letámadó vendégjátékos. Ennek mind az volt a következménye, hogy a letámadásunk teljesen impotens volt és könnyedén tudták átjátszani a mélységi középpályás duónkat.
Hibát vétett Zidane, amikor úgy döntött, hogy Jamesszel fogja hatástalanítani a hazaiak kulcsjátékosát ahelyett, hogy egy 4-4-2-es zónázó letámadással szigetelte volna el a csapatrészeket. Amíg minket le lehet bénítani azzal, hogy Modricra ráakasztanak 0/24-be valakit, addig a Dortmunddal ezt nem lehet megcsinálni.
Zidane ezzel a felállással egyébként feladta a labdabirtoklást és célja az volt, hogy a két gyors szélsőnkkel kontrákat vezessünk James és Benzema segítségével. Az elképzelés maga nem volt rossz ötlet, csakhogy a statisztikánk szerint egyetlen egy kontrát tudtunk végig vinni, igaz abból gól is született. Luka egy zseniális külsős passzal indította a szélen Benyát, aki keresztpasszal továbbította a bogyót Bale elé, aki pedig úgy gondolta, tol egy gutit és visszasarkazta Ronaldónak. A labda ugyan megpattant, de összességében szép akció volt. Nem tudom, miért nem erőltetjük a kontrákat, én nagyon hiányolom a csapattól.
A félidő vége előtt aztán Navas egy szabad után Varane-ra üti a kipattanót, amit köszönt szépen Óbamejang és bepöccintet a kapuba úgy 10 centiről. Hibának hiba volt Keylor részéről, hogy mekkora, azt döntse el mindenki maga. Védett nagyokat a mérkőzés folyamán, itt most nem jött neki össze a dolog. Talán feltehető a kérdés, hogy miért nem Kiko kezdett, ha már hetek óta ő van a kapuban.
hőtérképünk az első 30 perc után
hőtérképünk 90 perc után
Ugye látjátok ti is a szokásos U alakunkat?!
Második félidőben valamelyest sikerült feljavulnunk, ami az előre játékot illeti. Ennek ellenére nem igazán voltunk veszélyesek a hazaiak kapujára, egy-két akciót kivéve. Varane szerezte meg a csapatnak a vezetést, miután Benzema Ronaldo klasszis labdáját fél méterről belevágta a kapufába, kétszer, egy lövésből. Majd a kipattanót a francia védőnk jutatta a hálóba. Ezután a Dortmund elkezdett nyomni, amit a cseréi is alátámasztottak, majd végén az utolsó percekben megszerzett góljuk is. Carvajal valami érthetetlen módon úgy gondolta, hogy majd elfejeli a nála majd 2 fejjel magasabb Aubameyang elől a labdát. Na ennek az eredménye lett, hogy a túloldalon Schürrle senkitől nem zavartatva lőhette ki a bal felső részét a kapunak.
Érdemes kiemelni pár védekezésbeli hibát, amik szintén nem újdonságok, csak többnyire olyan csapatok ellen tűnik fel, akik próbálkoznak a labda tartással is, nem csak a kontrákkal.
A legnagyobb hiba, hogy a csapatrészek túl nagy távolságra vannak egymástól, így aztán se nem letámadunk, se nem buszozunk, hanem ez a nesze semmi fogd meg jól „védekezést” láthattjuk. A vonalak között 2 illetve 3 hazai játékos passzolgathat kedvére, anélkül, hogy komolyabban megerőltetnék magukat. A baj az, hogy – ahogy a képen is látszik -, ha valaki ebből a védelmi vonalból kilép megtámadni a labdás játékost (esetünkben Kroos az), akkor a mögötte lévő üres területet nagyon könnyen be tudják játszani. Nem engedhetjük komoly csapatoknak meg, hogy ilyen egyszerűen átjátszhassák a középpályánkat, mert ha majd szembejön a Barcelona, akkor tudjuk jól, hogy az ilyeneket Messiék kegyetlenül kihasználják. Ha már nem tudjuk megvalósítani a szükséges szerkezetet, akkor valóban Casemiro lehet a kulcs, amennyiben 4-1-4-1-ben kezdünk el védekezni.
Aztán, hogy ne csak a szerkezeti hiányosságokról legyen szó, valaki magyarázza meg, hogy ilyeneket miért lehet még mindig látni…
És ha már az egyéni teljesítményeknél tartunk, érdemes kitérni a pozitívumokra is. Kezdjük is az elmúlt hetekben (tök jogosan) kritizált játékossal. Ronaldo tegnapi teljesítménye nem hasonlított ahhoz, amit két-három meccse láttunk tőle. Rendesen visszazárt a széleken, amit évek óta nem láthattunk nála, részt vett a labdakihozataloknál és nem mellesleg kiosztott két majdnem gólpasszt Benzemának. Na, például az ő teljesítménye nem említhető egy lapon CR-ével, Varane-éval vagy Modric-éval. A hármójuk nagyon jó napot fogott ki, ami kulcs is volt ahhoz, hogy ne kapjunk ki tegnap a Dortmundtól. Kroos, Bale és James is átlag feletti teljesítményt nyújtott, habár egyikük játéka sem volt szembeötlő, de mindegyikőjük elvégezte a kiadott házi feladatot. Bale többnyire a vonal mellett volt kikötve, sokszor nagyon mélyen, akár Carvajal mögött is helyezkedett, James középen játszotta be a területet (az mondjuk más kérdés, hogy Zidane rossz feladatot adott neki, de legalább azt jól végezte el), Kroos meg, ahogy csak tudott próbált felnőni a védekező középpályás szerepkörnek.
Összességében nem játszottunk túl jó mérkőzést, habár a játék sok elemében tudtunk változtatni. Ezek közül a legfontosabb számomra, hogy az ellenfélhez próbáltuk igazítani a játékunkat. Azt viszont nem értem, hogy miért nem cserélt Zidane jóval hamarabb, és miért nem használta ki mind a 3 lehetőséget. Voltak olyan játékosok a padon, akik fel tudták volna pörgetni a játékunkat, és akár győzhettünk is volna. Ennél sokkal több van a srácokban, a keretben és Zidane-ban is. A pozitívumokat észre kell venni, a hibákat pedig ki kell javítani. Mindegyikből lesz mindig, de tökéletességre kell törekedni.
A mérkőzés hosszabb összefoglalója itt elérhető a teljes 90 perccel együtt.