Bajnokok Ligája Beharangozó Zizou  

Manchester City vs. Real Madrid

A Real Madrid a Wolfsburg legyűrésével sorozatban 6. alkalommal kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája legjobb 4 csapata közé. Így ma este, alig 2 nappal a kalandos Rayo meccs után ismét pályára lépünk az Etihad stadionban. Szerencsére többen pihenni tudtak és viszonylag hosszú paddal rendelkezünk. Azonban az ellenfél is jelentős erőkkel rendelkezik, úgyhogy talán nem vagyok egyedül, aki idegesen várja a mai megmérettetést. Nézzük mikre kell figyelni a sikerhez! Beharangozunk! 

 

Manchester kékebbik felén 2008-ban tulajdonosváltás zajlott le és pár év alatt keretét tekintve felzárkózott az elithez. Mindazonáltal az eredmények elmaradtak, legalábbis nemzetközi téren. A szigetországban azért sikerült jelentős eredményeket elérni. De a BL-ben mindeddig nem. A negyeddöntőkben  rendre kiszálltak. Most viszont a PSG ellen 3-2-es összesítéssel sikerült kivívnia a helyet a legjobb négy között. Vajon idén jöhet az áttörés? 

A két együttes utoljára 2012-ben találkozott tétmérkőzésen. Akkor hazai pályán 3-2-re, majd Manchesterben 1:1-es összecsapáson sikerült továbbmenni. Azóta viszont a Manchester City szépen lassan minden poszton felépítette magát. Kezdetnek ott van Agüero, a remek formában levő De Bruyne vagy a középpálya két szűrője, Fernando és Fernandinho. A legtöbb asszisztal rendelkező David Silva, hátul pedig Otamendi és Kompany próbálja meg útját állni a Real támadásainak. (Személyes kedvencem, Zabaleta is lehetőség juthat.)  Az egyetlen hiányzójuk Yaya Touré, aki valóban komoly veszteség a számukra. Nálunk Zidane sajtótájékoztatójából kiderült, hogy Benzema és CR is rendelkezésre fog állni, így a szokásos 11 futhat ki a gyepre. Legalább emiatt nem kell izgulni, bár ebben az esetben megfelelőbb választás lenne Lucas. Ami mellette szólna az a biztosabb védekezés, mivel elsődlegesen az lenne a cél, hogy ne kerüljünk jelentős hátrányba, hogy a Bernabéu-ban megint nekünk kelljen futni az eredményért.

A csapatszintű védekezés ismét előtérbe kell, hogy kerüljön és minden egyes játékosnak, még – CR-nek is – ki kell vennie a részét. Ha sikerülne megvalósítani ezt, akkor nem kerülne akkora nyomás alá a Pepe-Ramos páros.Tehát nem nőne a hibázás lehetősége, illetve nagyobb nyomás alatt félő lenne, hogy Ramos pirossal idő előtt hagyná el a pályát. Másrészt nem szabad hagyni, hogy diktálják a tempót, mert az végzetes lehet. Ahogy az is, ha az Agüero-De Bruyne páros kedvére alakíthatja ki a helyzeteket. Meg kell akadályozni a kettőjük összejátékát, kontroll alatt kell tartani őket. Már a legelejétől maximális összpontosítás szükséges, sőt a tempót is uralni kell.
A támadás szempontjából kiváltképp fontos lehet, hogy a középpályát mennyire tudjuk kézben tartani, mennyire tudjuk átjátszani, ezért mindhárom középpályásunktól kiemelkedő munka szükséges. Ha mindezeket be tudnánk tartani, az azt jelentené, hogy Zizou a rövid idő ellenére kíválóan készítette fel a csapatot. Vélhetően nem fogjuk hazai pályán a kapujukhoz szorítani az ellent, de ez jól is elsülhet. Utat engedhet a gyors támadások vezetésére, illetve Bale ismét kihasználhatja atletikus képességeit. (CR-nek úgyszintén kedvező körülményt biztosíthat.) Valamint hol mehet Bale-nek igazán a játék, ha nem Angliában? A City védelme itt sebezhető, gyors támadásokkal, kényszertőkkel zavarba hozhatók. 

Mi lesz a taktika?

Az edzőkre is ki szeretnék térni.  Zizou mindeddig jól meccselte le az igazán fontos találkozóit, gondolok itt pélául a legutóbbi EL Clasicóra. Ugyanakkor fel kell ismerni, hogy mivel Lucho se számít rutinos edzőnek, ezért francia mesterünk nem került szembe nálánál jóval rutinosabb edzőkkel. Márpedig Manuel Pellegrini oldalán a tapasztalat áll. A magam részéről mindenképp érdekes kérdésnek találom, hogy melyik edző elképzelése fog jobbnak bizonyulni.

Lehet én aggódom túl és közel se lesz ilyen szoros mérkőzés. De megeshet, hogy az összecsapás forróvá válhat számunkra. Azonban az általam leírt veszélyforrásokra odafigyelve nem kérdés, hogy melyik együttesnek kell győztesen kijönnie. A húzóembereknek ismét meg kell mutatnia, hogy az ilyen meccseken bizton számíthatunk rájuk. Ronaldón valószínűleg az utolsókat programozzák, mi pedig lassan bekészíthetjük a sört, és hamarosan megkezdődhet a szurkolás is. Hala Madrid!

Manchester City várható kedzője: Hart, Sagna, Otamendi, Kompany, Clichy, Fernando, Fernandinho, Navas, Slva, De Bruyne, Agüero.

Real Madrid várható kezdője: Keylor Navas, Carvajal, Pepe, Ramos, Marcelo, Casemiro, Kroos, Modric, Bale, Ronaldo, Benzema.

Kezdés: 20:45

TV: Sport 1/M4 sport

Oszd meg a posztot, ha tetszett!