Merengues Norma_va  

Bienvenido, Marco Asensio!

Igaz, hogy nincs átigazolási időszak, nem dobálóznak nagy nevekkel, csupán pár száraz kenyeret dobnak be a kacsáknak, hátha lesz kedvük hápogni. Mégis igazoltunk egy játékost… Ki is ez az ifjú srác? Miért igazoltuk le most? Milyen poszton játszik? Kérdések mindenütt, válaszok meg annál kevesebb… Merengjünk egy kicsit ezen! 

Kezdjük is az elején: 1996. január 21-én született Palma de Mallorcán. Anyja holland, míg édesapja baszk származású. Itt kb. meg is szűnik az internet tudása róla, egészen 2012-ig, amikor is a Mallorca B csapatához került az utánpótlásból. Mindössze 16 éves volt, amikor már a két spanyol gigász legyeskedett körülötte, mégis a hazai környezetet választotta – még.

Eredeti posztját tekintve bal oldali szélső támadó, aztán a Mallorca edzője, Valerij Karpin (aki játékos korában a Celta Vigo ikonikus középpályása volt az ezredfordulón), bevitte középre, ezzel kialakítva másod-, illetve harmadlagos helyét is. Így támadó középpályásként és árnyékékként is bevethető. (Hú, szerencsére ide pont nincs elegendő emberünk.. Ismételten hiányposztra igazoltunk, bravó!) Na, de azért nem ilyen drasztikus a helyzet, még nagyon fiatal, hogy az a probléma álljon elő, hogy Cé, Jesé, James vagy Isco és ő közte menjen a vita, ki is szerepeljen egy-egy találkozón.

Többnyire Iscóhoz hasonlítják kiemelkedő labdakezelése miatt, labdabiztos játékos, aki szűk területen is tudja tartani a labdát. Magabiztos játékos, aki szereti kicselezni a védőket, de kiválóan látja meg, ha hosszú labdákkal tudja társait kiugratni. Amiben különbözik a fent már említett zseninktől, hogy nem fényezi annyit a labdát és fürgébb is nála, ami pozitívum, hiszen ezzel tökéletesen beleillik a Real kontrajátékába. Erőssége a pontos beadás, és a kapu elé is jól érkezik, így mindhárom említett pozícióba tökéletesen helytáll. Ami miatt egy kategóriába tartozik még Hámesszel és Iscóval, az, hogy védekezésben fekete pont van az ellenérzőjébe írva, ugyanis letámadásban, vagy felállt védelemben sem sok hasznát vették – eddig. Tehát, ha nálunk akar hosszú távon maradni, akkor mindenképpen változtatnia kell, mert Carlo nem tűri el azokat, akik alibiznek védekezésben. (pl.: szoftver update Trinaldónál)  Lehet akár középen, akár szélen, védekezni muszáj lesz. Pont.

Felkötni a gatyát! Nem sok fiatal igazolás tudta elviselni az itteni nyomást.

 

2013. októberében osztályt ugrott, harmadik után jött a második, immáron a Mallorca felnőtt csapatában kapott szerepet. 25-ször választották keretbe, 12-szer kezdőként, 8-szor csereként számítottak rá és 5-ször a padon maradt. Csupán 1 gólt és gólpasszt számlált 20 mérkőzés alatt, de ez nem is  szentségtörés egy mindössze 17 éves sráctól.

Idén viszont nagyon megy neki a szekér, ennek is lehet köszönhető a gyors madridi ügyintézés. 2014/15-ös szezonban abszolút alapembernek számít, 14 mérkőzésből 14-szer kezdett és csupán 4-szer cserélték le. 3 gól mellett 6 gólpasszt is szerzett egy olyan csapatban, ahol 22 találatot szereztek össz-vissz. Sokra nem lehet ebből következtetni, de 18 évestől nem egy mindennapi teljesítmény – még ha csak másodosztályban szerepel, akkor is. Egyesek szerint jól kezeli a nyomást, ami nem árt, ha valaki a Real Madridba akar igazolni.

Nemzetközi szinten se névtelen, behívták már U16, U17 és U19-be is. Az áttörést itt is az idei szezon jelentette neki, hiszen a 19 éven alattiak korosztályában alapemberként számítanak rá. 2 hivatalos mérkőzésen 3 gólt jegyzett már, míg 2 barátságos találkozón szintén 3 találatot szerzett.

A transfermarkt szerint piaci értéke 1 millió €, mi áron felül – de a mi pénztárcánk szerint aprópénzért – kb 3,5 millió €-ért cserébe igazoltuk le. Ami biztos, hogy ezt a szezont a Mallorcánál tölti, majd év végén tárgyalóasztalhoz ülnek a felek a továbbiakat illetően. Ha a csapata nem jut fel a második ligából, mindenképpen új csapatot keresnek neki – így kizárva Castillához való csatlakozása –, de ami valószínűbb és a legjobb megoldás is egyben, egy Carvajalhoz hasonló kölcsönadás egy középcsapathoz.

Tehát el lehet mondani, hogy Canales, Pedro León és a többiek után ismét egy spanyol szupertehetséget igazoltunk. És még csak véletlenül se járjunk úgy, mint az előző nagy mallorcai reménységünkkel, aki a legnagyobb riválisunknál teljesedett ki. Ugye mindenki tudja ki is ő?!  Minden adott ismét, hogy befusson és sztárként ünnepeljük évek múlva, de zöldfülű még nagyon. Okosan gazdálkodjunk vele, mert Spanyolország egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon.

Üdvözlünk a csapatban, Marco!


 

Oszd meg a posztot, ha tetszett!