Földreszállás
Nehéz írni egy délutáni matinéről, amikor még mindig a klasszikus mámorában fürdünk, és el vagyunk kényeztetve jobbnál-jobb teljesítményekkel. De hát erről is kell, ezért most essünk csak le a magas lóról, mert ilyenkor szokott jönni a szokásos mélyrepülésünk, aztán pisloghatunk, hogy hiába vertük meg a katalánokat, ha utána elszórjuk a pontjainkat. Hajtás után merengünk beharang …
A szezonkezdeti nehézségek után jogosan örülhetnek a madridisták, hiszen kikerültünk a gödörből és még a szar is édesebbnek tűnik, mint Ronaldo dögös mosolya.
Where will you be when the acid kicks in?
Rákanyarodva a mérkőzésre, délután 16:00-kor kezdünk a Granada otthonában. Első hallásra legyintünk csupán, hogy fél szemmel is kilőjük a pókhálót a hosszú felsőben, de a dolgok nem ilyen egyszerűek. Tavaly a Barcelonát igencsak meglepték harciasságukkal, botlottak is a Xaviék, de biztos vagyok benne, hogy csak azért nem rúgtak kontra gólt, mert milyen az már? Bár hozzá kell tenni, hogy mi sem büszkélkedhetünk nagyon, mert vékony 0-1-et tudunk csak felmutatni a náluk rendezett tavaly ősszi forduló után. Új vezetőedzővel büszkélkedhetnek idén, bár büszkeségre sok okuk nem lehet, ugyanis eddig csupán 2 mérkőzést nyertek, 3-at hoztak X-re, és 4-szer maradtak alul az elmúlt 5 mérkőzésükön, ami azt jelenti, hogy az előző 2 hazai játszmájukon sem tudtak nyerni. Legnagyobb vereségük a Barca ellen volt, idegenben kaptak ki 6-0-ra, bár nekem nagyon szimpatikusak voltak, mertek támadni, nyomtak és ez volt a vesztük. Az első gólig nem játszottak alárendelt szerepet, de utána már nem volt megállás. Otthon várhatóan összeszedettebb lesz a banda, mert lesz veszteni valójuk. Védelmük akár jónak is nevezhető, mert ha a katalánok elleni meccsüket nem vesszük figyelembe, akkor a mérlegük 7 bekapott gól 8 mérkőzés alatt.
A védelmükben olyan tehetségek játszanak mint a francia U-20-as válogatott jobb bekkje, Foulquier, vagy a már felnőtt válogatottban is bemutatkozó kolumbiai Murillo. Mindkettőjükben égni fog a bizonyítási vágy, mert most egy remek teljesítménnyel akár nagyobb szerepet is kaphatnak a válogatottjukban. Nagyon nem lesz könnyű mérkőzés, ahogy eddig sem a gólzápor jellemezte az ellenük lejátszott mérkőzéseket. Hamar kell gólt szereznünk, az elején nagyon meg kell nyomnunk a meccset, nehogy rajtunk maradjon a teher, hogy gólt kell rúgni, mert, ha Marcelo elkezd kapkodni, a bal oldalunk lyukasabb lesz, mint a Pannónia sajt. Hamár a védelmükről beszéltem, Diego Mainz nyilatkozta, hogy ők természetesen a 3 pontért fognak pályára lépni, nem félnek tőlünk, egyszer már legyőztek minket, a Barcalonát is, így most sem fognak meghunyászkodni. Ez mutatja leginkább a kiscsapatok akaratát. Caparrós egy nyilatkozatában levette gyakorlatilag az összes terhet a játékosok válláról, mert azt találta mondani, hogy ez a Real Madrid a legerősebb Madrid, amit valaha látott. Mind technikailag, mind fizikálisan. Tehát igen, ez a Madrid, nem az a Madrid.
Diego Mainznak (bal) ma reméljük nem lesz örülni valója
Carlo nyilatkozából kiderült, hogy Bale, Coentrao és Jesé mellett, Modric és Pepe játéka is kérdéses. Ebben az esetben a bombaformában lévő Varane újra kezdhet, valamint középen Batman (ha már Halloween) juthatna szerephez. Jobb oldalon Arbeloa bizonyíthat, hogy Dani kipihenten játszhasson hét közben a Pool ellen, miután a Spártai megtette a tiszteletbeli látogatását Angliában. Hámesz, Kroos és Isco fixnek mondható, elől pedig a Ronci – Karim páros várja majd a kiszolgálást. Többet nem is regélnék rólunk, úgy is el voltunk mostanság kényeztetve. Liverpool ellen frissnek kell maradnunk fejben és lélekben, de fizikálisan is! Úgy kell ma kilépnünk a pályára, hogy nekünk van veszteni valónk elsősorban! Minden bajnoki mérkőzés létfontosságú, és bár a Pool elleni mérkőzésnek nincs tétje, otthon kötelező a győzelem! Vamos!
Kifőzte a mai menüt
Várható kezdőcsapatok:
Granada: Roberto; Nyom, Babin, Foulquier, Jeison Murillo; Javi Márquez, Piti, Iturra, Sissoko; Jhon Córdoba, Success
Real Madrid: Casillas; Arbeloa, Varane, Ramos, Marcelo; James, Illarra, Kroos, Isco; Ronaldo, Benzema
Bíró: José Luis González González
Stadion: Los Cármenes
Ui.: Aki nem értesült volna még arról, hogy Facebookon új oldalra költöztünk, annak itt a lehetőség, kövess minket új oldalunkon itt, görgess le a „Tetszik” gombnál és válaszd ki az „Értesítéseket kérek” menüpontot, hogy semmiről se maradj le!