Beharangozó Spanyol Szuperkupa Sultan  

Spanyol Szuperkupa 2024: arab turné, első felvonás

Hogy van élet a La Ligán és a BL-en kívül is, arra elég kemény példákat dob a Real Madrid arcába a szezon az elkövetkező pár hétben. Könnyű lenne azt mondani, hogy a hazai kupákat soroljuk jó hátra, aztán vagy összejön, vagy nem, a leendő ellenfelek miatt ez nem lesz olyan egyszerű. A távol-keleti látványossággá züllesztett, vagy inkább eladott Spanyol Szuperkupa 4 csapatosra bővítése egyértelműen csak a nagyobb árbevétel elérése miatt jutott idáig. Nem tudom, ez elemeli-e a kupa értékét valamennyire. Az bizonyosan, hogy idén az Atleti és valószínűleg a Barca testén át vezet oda az út.

Atletico Madrid. Fogjuk Simeone együttesét emlegetni az elkövetkező hetekben, mert a ma esti elődöntőn túl, mint ismeretes, megkaptuk őket a CdR következő fordulójában is, úgyhogy bő egy hét múlva megyünk a Wandába hozzájuk. Hogy ez ne legyen elég, február elején meg ők jönnek bajnokira a Bernabeúba. Szóval velük háromszor fogunk összecsapni az nagyjából 3 hét alatt. Ahhoz, hogy a Barca még közé ékelődjön, ma este meg kell verni az Atleticót, a Barcának meg holnap a Osasunát.

Azt gondolom, ha már le kell játszani ezeket a meccseket, se a csapat, se Ancelotti nem fogja félvállra venni. No meg ott presztízs is. A mostani eredmény amiatt is fontos, lehet, hogy lesz még hatása az elkövetkező 2 meccsünkre. Ha sikerülne erőt demonstrálni, azzal a jelenlegi Atleticót némileg el lehetne bizonytalanítani. Igaz, az utóbbi években igazi erő demonstrációra sosem került sor, és leginkább úgy ültünk le a képernyők elé, hogy csak verjük meg őket valahogy. A track rekordunk igen gazdag a Tico ellen. Legutóbb sajnos kikaptunk a Wandában a bajnokin egy elég zilált csapattal. De tavaly mi vertük ki őket a CdR-ből, a bajnokságban viszont a Bernabeuban is csak egy döntetlenre voltunk jók (1-1). Kimondható, a Simeone érában sosem volt ellenük egyszerű játszani. Most sem lesz az. Egyik meccsen sem.

Elég komoly kerettel vágtunk neki az arab túrának, a benevezett 10 középpályásból csak Nico Paz és Mario Martin castillás, 8 játékos a nagy csapat keretéből áll rendelkezésre. Jó hír (?), hogy Mendy is visszatért a védelembe, és Carvajal is bevethető. Nem mellesleg Tobias a legutóbbi meccsen egész jó benyomást tett, persze nem mindegy, hogy a negyedosztály sereghajtójának támadóit kell kordában tartani, vagy Griezmannt és társait.

Viniciusról sok jó most nem jut eszembe, számomra nagyon nem volt szimpatikus a visszatérése, megint a külsőségek, az elégedetlen gesztusok és a dumálás volt főszerepben, nem a játék. Ezzel együtt kezdeni fog, és ha összekapja magát, nagy hasznára lehet a csapatnak. De vajon összekapja?

Nagyon szeretném újra látni Arda Gülert a pályán. Sajnos azon a libalegelőn, ahol Arandina ellen bemutatkozott, lehetetlen volt technikás futballt bemutatni – de így is ígéretesen mozgott. Nagyon várom, hogy egy minőségi pályán mire lesz képes! Nem szaporítom a szót, egy széles, nagy kerettel vagyunk kint, van esély a keretet forgatni. Ha már az utazás és a klímaváltozás terhét meg kell szenvedni oda-vissza, haza kellene hozni azt a trófeát!

Itt a kezdőcsapatunk:

Kezdés 20 óra! Beillesztem ide is a stream felületeket, melyeket ti javasoltatok:

https://soccerlive.app/

Totalsportek.to

Footybite.to

A livetv ide költözött, itt is lesznek linkek 30 perccel a meccs előtt: http://livetv749.me/enx/eventinfo/186141510_real_madrid_rm_barcelona/

Oszd meg a posztot, ha tetszett!