Beharangozó La Liga Jose  

Pontvesztés pont most?

A VB előtt fájó pontokat veszítettünk, ezek okára a válogatottjaikkal készülő játékosok (elsősörban a fiatal brazilok) rá is világítottak. Féltették magukat egy-egy súlyos sérüléstől és erre az érzetre az adott ellenfelek végtelenül gyáva és aljas játékosai természetesen gyáva és aljas módszerrel (favágással, mert hát tudásból egyébként nem tudták levédekzni Viniéket) feleltek. Most azonban minden klub minden játékosa ismét a klubfocira koncentrálhat, amely azért is jó, mert a két felhozó meccsünk után (Valladolid, Cacereno) most egy igazi középcsapat ellen kell megmutatnia a Királyi Gárdának, hogy a bajnoki címet komolyan gondolja.

A Villarreal igazi projektcsapat, amelyet minden szezonban érdemes vizsgálni. Ebben a szezonban is voltak érdekes változások a csapatnál, a legfrissebb például az elmúlt órákban hivatalossá váló Rulli-eligazolás. A kiváló kapus az Ajaxban folytatja pályafutását, ezzel pedig jelenleg biztosan gyengült a Sárga Tengeralattjáró, hiszen Rulli minimum ellenünk mindig jó teljesítményt tett le a kapuban. A kevésbé ismert Leopold Wahlstedt lehet az, aki hosszú távon pótolja majd Rullit, de ez még csak pletyka. Az általatok el nem ítélhető módon kevésbé ismert, 23 éves Wahlstedt jelenleg a norvég első osztályban játszik.

Mégis, ki fogja akkor védeni a hazaiak kapuját a ma délutáni mérkőzésen? Nos, az örökifjú Pepe Reina. 40 évesen a Real Madrid ellen, éles meccsen – ez önmagában is lenyűgűző és reméljük nem fog bomba formában védeni.

A csapat 229 nap után játszhatott a felújított stadionjában (Estadio de lá Cerámica) a 2022-es év végén, ráadásul rögtön egy derbin a Valencia ellen. Ezzel a kezdővel álltak fel: Reina; Kiko, Albiol, Pau, Moreno; Capoue, Parejo, Baena; Chukwueze; Gerard, Pino. Érdemes ezt figyelembe venni, mert a Valencia ellen úgy készültek, mintha a Real Madrid ellen készülnének. A fenti névsor pár érdekességet mindenképpen tartogat: a védelem alapvetően lassú. Nem hiszem, hogy tartósan képesek lennének letámadni kompakt csapatrészekkel, mert Vinit egyszerűen 2-3 alkalommal leindítjuk. Abban biztos vagyok, hogy a két félidő elejét megnyomják és a saját védekező harmadunkban akarnak majd hibára kényszeríteni minket, viszont 10-12 percnél tovább ezt nem bírják fizikailag fenntartani. Ezután véleményem szerint hátrébb húzódnak és Chukwuezét, valamint Gerardot fogják indítani gyors kontrákkal. Ők a párharcokban és a labdatartásban is nagyon jó minőséget képviselnek, meg van rá az esély, hogy a „hosszú” már két meccs óta tartó kapott gól nélküli sorozatunkat ma bukjuk.

A Villarreal 2022. október 22-én nevezte ki Emery helyére Setiént. A stílusedző soha nem volt igazán azon a szinten, amelyen mondjuk Emery, miszerint a kimagasló és klasszis edzők választóvonalánál billegjen a mérleg nyelve. Bár a Betisnél komoly frigy alakult ki (94 meccs edzőként), de a sevillai csapatot megelőzően az UD Las Palmas volt a legnevesebb csapata. Azt se feledjük, hogy a Barcelona kispadját olyan szintű klubvezetői inkompetencia mellett kapta meg, hogy tehenei mai napig nem értik, hogy tűnt el egyik pillanatról a másikra a jó Quique mellőlük és látták viszont 25 meccsen át a Barca kispadján. A Sárga Tengeralattjáróval eddig 9 meccsen bizonyíthatott, amely szezon közben átvett csapatnál nem túl sok, ráadásul nem is indult jól a közös projekt. Eddig 5 győztes meccs van mögöttük, 1 döntetlen és 3 vereség. De ha az 5 győzelem mögé nézünk, akkor azt látjuk, hogy ezeket a csapatokat sikerült legyűrni: Espanyol (egy öngóllal, miközben az Espanyol játszott kapura is veszélyesebben); Santa Amália, Guijuelo, Cartagena (mindhárom alsóbb osztályú klub, CdR), Valencia.

Tehát, ha valamely klubnak, hát a Villarrealnak nagyon jól jött a VB miatti szünet, hogy a klasszikus 433-at játszató Setién begyakorolhassa a játékosaival az alapjátékot a négy fázisban (labdabirtoklás, labdavesztés, labdaszerzés, labda elleni játék). Sajnos, mint olyan sok alkalommal, ma is igaz lesz, hogy a hazai csapatnak nincs veszíteni valója, ezért minden megnyerhet, míg nekünk igenis van veszteni valónk, ezért ők bátrabbak lehetnek, mi viszont nagyon meggondolt focival kell, pályára lépjünk.

Ebben biztosan segítségünkre lesz a magabiztos CKM… izé, MTK, azaz a Modric-Tchouameni-Kroos középpálya, a Vini-Karim-Fede hármas és a túlbiztosítás miatt Mendyvel felálló védelem, ahol a legtámadhatóbb pontunk Lucas jobb oldali alakítása lesz. A csodacserénk most is Rodrygo lesz, majd a meccs hajrájában érkezik a Ceballos-Asensio-Camavinga hármas. Persze, akkor, ha nem lesz sérülés, vagy piros lap. De ezt a meccset nem Lahoz vezeti. 🙂

A közelmúltban az alábbi eredményekkel zárultak a Villarreal-Real Madrid találkozók:

Villarreal 0-0 Madrid (21/22)

Villarreal 1-1 Madrid (20/21)

Villarreal 2-2 Madrid (19/20)

Villarreal 2-2 Madrid (18/19)

Villarreal 2-2 Madrid (17/18)

Villarreal 2-3 Madrid (16/17)

A három pont már csak azért is kötelező, mert ha a Barcelona holnap legyűri idegenben az Atleticót, akkor magunkon kívül nem sok csapatban bízhatunk, hogy pontot rabol a katalánoktól, akiknek – ne feledjük – csak a CdR és a Bajnokság van, nemzetközi szereplés nem vesz el tőlük energiát (olvasói észrevétel alapján egy kiegészítés: igaz, még az MU ellen játszanak két meccset).

 

FRISSÍTÉS: A Király Kupában a soron következkő ellenfelünk a Villarreal együttese lesz. A CdR-ben, ahogyan ma is, idegenben játszunk ellenük. Előre a 20. Király Kupa sikerért!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!