Bajnokok Ligája Beharangozó Bende  

Hinni a legvégsőkig: Liverpool-Real Madrid (Beharagozó)

Általában nem szokott ennyire nehezen menni a cikkírás. Többségében összeírom magamnak néhány vázlatpontban, hogy mit szeretnék mondani és a vezérfonalat követve, szépen, strukturáltan jönnek a gondolatok, amelyek aztán többségében összeállnak egy koherens egésszé. Ezúttal kicsit más a helyzet. Többszöri nekifutásra, átszerkesztések és indulatból kitörölt Word-fájlok után születnek meg ezek a sorok. A mondandóm kaotikusságának elsődleges oka, hogy talán túl sok gondolat kavarog bennem. Szerzőként és a cikk írójaként ez nem a legoptimálisabb. Szurkolóként viszont az lenne természetellenes, ha nem így lenne. Az indok egyszerű: ma este Bajnokok Ligája-döntőt játszik a Real Madrid.

3 évvel ezelőtt, amikor egy-két próbacikk után bekerültem a Merengués állandó szerzői közé, valami olyasmi gondolatmenettel összegeztem a Getafe elleni 0-0 borzalmait, hogy el fog még jönni az a nap, amikor a Madrid szurkolói újra büszkén öltöznek habfehérbe – csak győzzük kivárni. Az idei évadban újra, több ízben volt lehetősége erre a madridizmusnak, a Zizou második (rém)uralma során átélt, többségében süppedő lápra emlékeztető nihil után.

Egy olyan évadot zár ma a Real Madrid, ami messze túlszárnyalta az előzetes elvárásaimat. A csapat Carletto visszatérése után, utcahosszal nyerte meg a spanyol bajnokságot. Emellett hihetetlen győzelmekkel menetelt a párizsi fináléig a Bajnokok Ligájában. Bekopogtak, sőt, talán már be is léptek a kezdőcsapat kapuján olyan új arcok, akik még ha lassú ritmusban is, de a korszakváltás kezdetét jelenthetik. Mégis, számomra valami egészen más az, ami az Ancelotti-legénység egyediségét és szerethetőségét adja.

Hinni a legnagyszerűbb dolog a világon. Bizonyosságot, erőt és tartást ad a mindennapokhoz, még a nehéz élethelyzetekben is. Futballnyelvre lefordítva, a győzelembe vetett hit a játék esszenciája. Ez az, ami őrületes, összetartó erőként funkcionál játékosok és szurkolók között. És ez az, amit személy szerint fájdalmasan hiányoltam az elmúlt évek Real Madridjaiból. Öreguras, kényelmes, helyenként eredményes, de többségében ambíció és érdemi erőfeszítés, koncepció és jövőkép nélküli futball. Ellenben ma újra bízhatunk és hihetünk abban, hogy a csapat mindent meg fog tenni a győzelemért, nem ismerve a lehetetlent. Ancelotti és a jelen Realja újra hitet adott a madridizmusnak.

A blog rendszeres olvasói már megszokhatták, hogy a kedvenc madridista jelmondatom a „Hasta el final, vamos Real!”. Hosszadalmas etimológiai fejtegetés helyett ennek a kifejezésnek a jelentését csak annyiban állapítsuk meg, „a végsőkig, hajrá Real!”. Amellett, hogy a habfehér identitásra teljes mértékben igaz, hiszen a klubtörténelem bővelkedik az utolsó pillanatokban, lehetetlen helyzetekből elért sikerektől, nem létezik olyan frázis, ami jobban leírja a csapat idei BL-teljesítményét, mint a fenti.

Ki hitte volna, hogy kétgólos hátrányból fordít a Real Madrid a világ legjobb képességű futballistáit felvonultató Párizs ellen, mindössze negyedóra alatt? Vagy azt, hogy a Tuchel keze által igazi szörnyeteggé formálódó Chelsea otthonában 24 perc után két góllal vezetve, ugyanekkora különbséggel sikerül győzni? Ráadásul a visszavágón, a 75 perc után, a teljes Real Madridot szétcincáló Kékeket végül sikerül két vállra fektetni? És ki hitte volna, hogy a modern labdarúgás legnagyobb edzőgéniuszának csapatát, amelyik 179 percen keresztül lefutballozta a Madridot a pályáról, sikerül kiütni a nyeregből, az utolsó utáni pillanatban?

Nincs az a lehetetlen helyzet, az a ledolgozhatatlannak tűnő hátrány, vagy a játékidő lassan, de biztosan eltűnő percei, amik elvehetnék a madridizmustól a legnagyobb erősségét: hinni a győzelemben, a legvégsőkig. Többször próbára tett és bizonyított, a végsőkig kitartó hittel állunk itt ma, a Liverpool ellein finálé kapujában.

Amikor 2018-ban, utoljára mérkőzött a két gárda a döntőben, kimondva-kimondatlanul, de toronymagas esélyesnek számított a Real Madrid. Nincs az akkori csapatnak olyan láncszeme, amelyikre könnyű szívvel nemet mondanék, ha a mai estén rendelkezésre állna. Csúcsformában futballozó, a világ legjobbjainak számító szélsőhátvédek? Jöjjenek! Sergio Ramos, aki a klubtörténelem valaha volt legnagyobb kapitánya? Egy ilyen, utánozhatatlan vezérre mindig szükség van! Vagy Cristiano, aki a 21. század legnagyszerűbb góllövője és rosszul játszva is képes egyedül eldönteni trófeák sorsát? Kell!

Mégis, ha ez mind megadatott volna idén is, nem ugyanúgy lenne szép ez a BL-história. Így is van vezérünk és extraklasszis góllövőnk, egyszemélyben. Vannak erőtől duzzadó, lendületes szélsőink, vannak dörzsölt, rafinált védőjátékosaink. Egyaránt rendelkezésre állnak az utolsó nagy dobásra készülő, sokat bizonyított, és fiatal, feltörekvő, dinamikus középpályásaink. No meg persze van egy abszolúte világelsőnek számító hálóőrünk.

Jobban meggondolva, egyetlen láncszemét sem cserélném el a 2021-22-es Fehér Balettnek! Egyszerűen ebben az idényben az ő legendájuk íródik, ahogyan lehetetlen helyzetekből, sokkal esélyesebbnek tartott csapatokon lépnek át, egymás után. Benzema semmiből érkező gólja a Párizs ellen, majd az azt követő pálfordulás a játék dominanciájának vonatkozásában. Ahogy Alaba egy széket felkapva tombol Karim mesterhármasa után. A dermedt csend a Stamford Bridge-en és Modric eszméletlen gólpassza a visszavágón. A City elleni Vini-futás, Karim léc alá pörgetett büntetője. Vagy épp a nyerő csereemberek, a mesterien futballozó és rendre új lendületet hozó Camavinga, a Pep-ék ellen sokadszor is hőssé váló kis brazil, Rodrygo. Ezek mind-mind olyan motívumok, amelyekről semmilyen körülmények között sem szeretnék lemondani. Épp ellenkezőleg! Örülök és hálás vagyok, hogy átélhettem őket.

Emelt fővel állhatnak ki a fiúk a Stade de France gyepére. Az elmúlt évtizedben nyert BL-címek során minden egyes alkalommal megpróbálta elvitatni azok jogosságát a közvélemény. Vagy a kétes bírói ítéletek, vagy a könnyű sorsolásnak okán. Ezúttal állítólag a szerencse az, ami becipelte a blancókat a fináléba. Én ezt a szerencsét értékelem a győzelembe vetett, legvégsőkig kitartó hitként. Mellesleg a Párizs-Chelsea-City triónál nehezen tudok elképzelni szerencsétlenebb sorsolást.

Jobb erőkből áll az ellenfél? Ez aligha kérdés. Klopp Liverpoolja korszakos szempontból nagyobb jelentőségű gárdának tűnik, mint Ancelotti Madridja. És mégis! Ez a Real egy szeretnivaló, karakteres, utánozhatatlanul egyedi együttes. Ne legyen kétségünk afelől, hogy még egy ilyen, extrém módon, csodát csodára halmozó csapat nem lesz sem a világ labdarúgásának, sem a Real Madrid történetében. Sőt, ahogy a cikk elején idézett írásban, a szűkös időkben, biztos voltam a csapat jövőbeli sikereiben, úgy most állítom, hogy lehetetlen megjósolni, mikor lesz a jövőben még egy, a mostanihoz fogható, eredményes és ennyire szerethető Real Madrid.

Épp ezért buzdítalak benneteket, hogy az eredménytől függetlenül, bátran és boldogan, önfeledten, élvezzétek a mai napot, ahogyan BL finálét játszhat a Királyi Gárda! Élvezzétek, hogy büszkén lehetünk ott a pályán lélekben, mi, madridisták is! Mert az együtt átélt, hátborzongatóan csodálatos élmények már most összekötnek minket a csapattal. Ma este pedig újra ezt fogja tenni a győzelembe vetett, végtelen hit. Egészen a legvégsőkig.

Hasta el final! Vamos Real!

 

Kezdés: 21:00

TV: M4

Oszd meg a posztot, ha tetszett!

X