A COVID miatt az elmúlt másfél évben sajnos akadozva, vagy egyáltalán nem működtek a haveri focik az életemben. Egyszerűen ezek a baráti társaságok annyira megroggyantak, hogy 12-16 embert tartósan nem tudtunk összerántani, miközben ugye, a terembérletnél is az a cél a kiadó és mi, a bérlő oldaláról is, hogy adott napokon, előre kiszámítható módon menjünk focizni. Idén az első hétvégén, szombat reggel az egyik (2-3 társasággal járok ide-oda focizni) haver felhívott, hogy délután lenne-e kedvem menni focizni. Őt is hívták és kellene még egy ember, de szigorúan 8 fővel játszanak 4 a 4 ellen. Persze, hogy megyek. A pálya fura volt, nagyjából 15×30 méteres lehetett, szóval kezdtem érteni, miért a létszámkorlát. Természetesen gyakorlókapura játszottunk, tudjátok, amelyek nagyjából térdmagasságig érnek. NBA kosarasoknak bokáig. Lényeg a lényeg, 6 ismeretlen sráccal kezdtünk el játszani és az hagyján, hogy a szufla T MINUSZ 5 perc alatt elfogyott 😀 de a kis terület miatt nagyon pörgős, gyors passzos, folyton üres területet kereső játék volt a pályán és imádtam! Idegenként is ismertük egymás játékát, még ha nem is mondhatom, hogy csukott szemmel is tudtuk, hogy merre mozog a társunk; azonban tudtuk, hogy milyen elv alapján mozog a társ. Így a foci közös nyelv volt.

Mit ad Isten, másnap reggel egy másik társaságból keresnek, hogy vasárnap este hatkor foci van, megyek-e? Naná. Műfüves pálya, 6+1 vs 6+1. A csapatosztásnak hála 2 olyan társat kaptam, akikkel már fociztam valaha. Egyikük egy kis sérülés miatt a kapuban volt végig – egyébként remek támadójátékos, érti a labda nélküli mozgásokat. Viszont a társak között (ne felejtsük: baráti foci) ott volt az összes TIPIK játéktípus:

• aki szeret, de nem annyira tud
• aki pánikba esik, ha a közelébe kerül a labda
• aki valaha nagy császár lehetett, ezért szerinte joga van megállni elől és kérni a labdát, vagy elégedetlenül nyafogni, miközben ha labdát kap, akkor jönnek az általában labdavesztéssel járok flikk-flakkok.
• Az agár, aki nem tudja, hogy ebben a sportban létezik a passz, mint játékelem, cserébe ha labdát érez a lábán, nyerítve megindul, az irány általában mindegy.

Szóval ez a második foci úgy nézett ki, hogy hárman, akik ismerjük egymást, hátul próbáltunk lapos passzokkal építkezni, miközben a fenti prototípusok nem annyira hittek a labdajáratás hatékonyságában és az ellenfél térfelén, de minimum a felezőnél állva nézték a szenvedésünket és várták a labdákat. 😀 Nem azonos nyelvet beszéltünk a futballpályán.

Ezt a kis személyes sztorit csak azért írtam le, mert hiába nézzük ugyanazokat a meccseket, gyakran mást látunk. Nem állítom, hogy bármelyik is kisajátíthatná az „egyetlen helyes látásmódot”, csupán azt állítom, hogy így is, úgy is lehet játszani, nézni, látni és értelmezni a focit.

Rólam tudhatják a régi követőink, hogy nagyon szeretem a labda nélküli mozgásokat. Ezekből általában nem az derül ki, hogy technikás, vagy botlábú az adott játékos (höhö, hát nincs is nála a labda), hanem az, hogy labda nélkül is jó, vagy annál is jobb játékos-e az adott labdarúgó.

A CdR tornakupa-kupatorna döntőjének első félidejéből hoztam pár dolgot a labda nélküli mozgásokhoz – remélem, néhány olvasónak érdekes lesz. 🙂

Először is Rodrygóval kezdem. Az ő játékosprofilja (nem a tehetsége, jelenlegi teljesítménye) Luís Figóra, illetve Joaquín Sánchezre emlékeztet. Jobb lábas szélső, aki a jobb oldalon érzi jobban magát, abszolút kétlábas, beadásainak íve, ereje van, lövései veszélyesek, egy-az-egy ellen nagyon hatékony, ráadásul a 2010-es években népszerűvé vált brazíliai játékosképzésnek hála taktikailag képzett és fegyelmezett. Ez utóbbi két jellemvonás a fent említett portugál és spanyol csillagokra nem feltétlenül volt jellemző.

Rodrygo – Vinihez hasonlóan – abszolút beleteszi a munkát a védekezésbe és fiatalsága ellenére éretten tudja értelmezni a játékszituációkat. Ha nem így lenne, Carlo nem adna neki ennyi lehetőséget.

Hosszú ideje írjuk, hogy támadásban a bal oldalon erősek, a jobboson amolyan semmilyenek vagyunk. A Bilbao ellen azonban az első veszélyes bal oldali támadásunkra egészen a 28. percig kellett várni, míg a jobb oldalunkon már a meccs elejétől veszélyes támadásokat vezettünk, amelyhez Lucas, Rodrygo és mindenki APJA, azaz Lukita kellett. Kis területen csodálatosan mozgatták ki a bilbaói védelem bal oldalát.

***

Nézzük, miről szólt az első félidő! Erről:

Az első félidőben a Real dominált, labdával. (A Barca ellen ciklusosan labdával és labda nélkül is tudtunk dominálni, miközben ez a Barcára is igaz volt.)

Carlo a két fiatal brazilt a vonalakra ragasztotta, ahonnan, ha elindultak, akkor a szélső védőknek kellett kilépni (szélesség biztosítása). Kroos mélyebben helyezkedett, mint Lukita, aki meglepően sokszor vett részt a tizenhatosra beérkező támadásokban. Ennyit jelent, 15-20 méterrel magasabban helyezkedni. Militao, Alaba és Casemiro a védekezés stabilitásáért felelt.

Mivel a Bilbao a Benzema-Vinicius kapcsolatot akarta kontrollálni, ezért zseniális húzás volt, hogy Lucas és Luka ennyire progresszíven dolgoztak a másik oldalon támadásban. A Bilbao alapvetően a pálya közepét akarta túltölteni, védekezésben furcsa 442 volt ez, ahol nem jobb és bal oldali középpályásokkal játszottak, hanem taktikai értelemben két 6-ossal és két szabad 8-assal. Utóbbi kettő lépett ki jobbra és balra a centrumból.

Mivel játéktudásban a CKM továbbra is világelit, fizikailag azonban már nem lehet az, ezért az alapkoncepció, hogy rengeteg keresztpasszal, háromszögeléssel és alapvetően lassú labdajáratással játszunk, szintén jó elgondolás Carlettótól. Lehet, hogy nem mindenkinek tetszik ez, de senki nem vonhatja kétségbe a hatékonyságát az elgondolásnak. A lasssú passzokhoz, a háromszögekhez viszont szükséges a pálya szélesítése (lásd a fenti képet) és a mélység biztosítása is (Modric, Kroos és Casemiro folyamatosan figyelt arra, hogy egymáshoz képest mélyebben-magasabban helyezkedjenek el). A labdabiztonságot erősíti a védelmünk „letámadás-ellenállósága” is. A Chelsea-ben Kurta vonalkapus volt, lábbal nem szeretett labdával érni, ez maradt a profilja a Ticóban is és az első két évben nálunk is „bamba” volt lábbal. Militao múltkori hibája ellenére is nagyon jó labdával nyomás alatt is, Alaba pedig egyszerűen világklasszis. Ne feledjük, ő eredetileg középpályás volt, a Bayernben kezdett el balszélsőt, bal oldali védőt, belső védőt játszani, illetve védekező középpályást is. A csávó tudása eszméletlen! Taktikailag olyan természetességgel lép be egy-egy területre és így egy-egy pozícióba, hogy tökéletesen elhiteti, hogy ő most pl. szélsőként avatkozik játékba. Azért van elég példa a szemünk előtt, amikor egy echte középhátvéd előre tör a jobb, vagy bal oldalon és a vége egy pánikmegoldás. Na, Alaba nem pánikol.

A fenti kép természetesen egy kiragadott kocka a meccsből, ezért nem is tudjuk róla leolvasni, hogy a játékosok mindkét oldalon keresték a szabad területeket, amelyek időnként 2 métert jelentenek, időnként 20 métert. Azt sem lehet leolvasni erről a képről, hogy Iker Munain a 25. perctől nem zárt vissza elég mélyen védekezésben. Ez azért fontos, mert a bilbaói középpálya bal oldaláért ő felelt. Nem volt elég fegyelmezett, egyre többször maradt fent Sancet és Inaki vonalában, miközben mi támadtunk – még ha komótosan is. Azonban a jó játékosok mindig értelmezik az ellenfél mozgását is. Ha azt látják, hogy egyre többször nem zár vissza valaki, akkor elkezdi a jó játékos a fegyelmezetlen játékos mögötti szabad területet felvenni. Ha területet nyersz: időt nyersz. Időt dönteni, passzolni, megindulni labdával, vagy labda nélkül.

Amikor a Real támad, horizontális passzokkal támad, mert ezzel biztosítja a labdatartást ( = nálunk a labda, mi diktáljuk a tempót, a lassú támadásépítés egyben hatékony védekezés is), azonban a mi játékosaink… hogy is mondjam… elég jók. A CKM pedig a döntőkben egyszerűen félelmetes. Tudják (!), mikor (!!) kell vertikális (!!!) passzokkal támadni.

Na, rakjuk össze…

Carlo széles és mély csapatszerkezetet kér a csapatától, hogy lassú labdajáratással építkezzünk, miközben ezzel fárasztjuk a labda után loholó ellenfelet.

A Bilbao fura középpályát rak fel, amely nem gyémánt és nem klasszik 442 – viszont a pálya centruma őrzése miatt és az onnan történő tolódás miatt folyamatos fegyelmet kíván.

Lukita feltűnően sokszor jelenik meg a támadóharmad jobb oldali félterületében és jól mozgatják ki a Bilbao védőit (védő az, aki védekezik; tehát Iker Munain is).

Munain a 25. perctől fegyelmezetlenül zár vissza.

A CKM terület- és játékszituáció értelmezése magas minőségű, döntőkben pedig világklasszis.

Nézzük meg Lukita gólját, amely Kroos passzától számítva 12 másodperc múlva született meg.

További finomságok: 

Alaba taktikai tudása az alábbi videóban egész pompásan nyomon követhető, miközben láthatjuk, hogy Casemiro sem utolsó ebben a dologban. A bilbaói felpassz után Alaba felmegy a csatárral (Sancet), ahogy kell. Mivel nem tudja visszaszerezni a labdát, a társai pedig közben visszamozognak, elkezdi üldözni a labdát és folyamatosan lép mélyebbre, figyeli a csapattársak mozgását, majd felveszi Casemiro eredeti posztját, miközben a brazil ugyanezt teszi Alaba védő pozíciójával. Amikor úgy látják, hogy gond nélkül visszacserélhetik a pozíciókat, visszaállnak az eredeti felállásba.

Kroos. Talán mindenki emlékszik még arra, hogy integetett Vininek a német az El Classicón pár éve, amikor Braithwaite rosszul vette fel a területet. Na most… Kroos (és Modric) általában tudják, hogy mi fog történni a MOSTBAN és kettővel később is. Ehhez folyamatosan szkennelik a területet, miközben technikai tudásuk miatt oda is passzolnak, ahová kell. Az alábbi videóban Kroos integetése Mendy-nek szól, aki nem tudta értelmezni a szabad területet. Vicces, hogy mire felfogja, mit akar Toni, Casemiro érkezik, hogy felvegye a pozíciót… Ja igen, ebben a jelenetben a védelmünk minden játékosa higgadtan passzolgat, miközben apró elmozgásokkal magukat szabad pozícióba helyezik, vagy a társnak segítenek azzal, hogy elvisznek egy embert.

Kroos ismét – és Lucas, valamint Rodrygo. Egyrészt, szeretném megmutatni, hogy a Bilbao a fenti érvek mellett azért is volt veszélytelen, mert egyénileg nagyon rossz napot fogtak ki: a bedobásuk után a megszerzett labdát Benzema kétszer is két emberrel szemben tartotta meg, ráadásul a zsúfolt területről is megerőltetés nélkül szabadította fel a labdát a Real. A bal oldali passzolgatás közben Kroos először felnéz és látja, hogy Rodrygo kvázi egyedül van. Mégsem fordítja át a labdát. Folyik tovább a bal oldalon a passzolgatás, eltelik 4-5 másodperc, ami alatt Toni kétszer néz át a másik oldalra. Ennyi idő elég volt Lucasnak, hogy felérjen és befolyásolja Balenziagát, akinek döntenie kell: marad Lucas miatt, vagy Rodrygo miatt kimozog. Ez a pár pillanat elegendő, hogy Kroos most már átívelje a labdát. A kivitelezés egyébként nem volt tökéletes, ahogy Rodrygo labdalevétele sem, de nem ez a fontos, hanem az elv, ami alapján manipulálják a játékot és a játékosokat a mieink.

Ha érdekesnek, pontatlannak, feleslegesnek tartottad a fenti posztot, mindenképpen tudasd velünk a kommentmezőben!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!