Tuchel színre lép | Real Madrid – Chelsea

A Betis meccs már a múlté, a vonat robog tovább. A Bajnokok ligája elődöntőjében a Chelsea gárdájával kell megmérkőznie fiainknak a továbbjutásért. Azzal a Chelsea-vel, amely Thomas Tuchel érkezése óta szárnyra kapott. A beharangozót 2 részre osztottam, az elsőben a Chelsea játékát vesézem ki, a második rész fog a Madridól szólni és arról, hogy – szerintem – hogyan lehetne megszorongatni a londoni kékeket. Az oldal alján lehet lapozni majd.

ELSŐ RÉSZ

Lampard: OUT – Tuchel: IN

December végén, Január elején London kék oldalán a Lampardba vetett bizalom megrendülni látszott. A bizalom ugye, csak akkor tud megrendülni, ha már egyszer kialakult, márpedig Lampard, az első szezonja alapján rászolgált a bizalomra. Az átigazolási tilalom miatt a csapat fiataljaival kellett dolgoznia, kevés edzői tapasztalattal és ahhoz képest a BL-t érő 4. hely kiharcolása bravúros teljesítménynek volt mondható. Azonban a nyári nagy bevásárlás és az ezzel párhuzamosan növekvő elvárások miatt a kabát egyre nagyobb lett a szárnyait bontogató Frankie számára. Ami miatt végül mennie kellett, az az volt, hogy másfél szezon alatt nem tudta megszervezni a csapata védekezését. Ezt bizonyítja a 2019-20-as szezonban bekapott góljaik elképesztően magas száma: 54, ami Brighton, Newcastle szint. Tuchel decemberi, párizsi kirúgása óta kapcsolatban állt Abramovicsékkal, hogyha kell, rá számíthatnak. A német kb. 1 hónapot tölthetett azzal, hogy feltérképezze leendő csapatát, és kidolgozhasson egy tervet, még mielőtt átvehette a stafétát Lampardtól. Mire kinevezték, ő már tisztában volt vele, hogy a védekezés megszervezésével kell kezdenie a problémák megoldását. Ezt meg is tette, első 14 meccséből 12-szer nem kapott gólt a Chelsea, ami döbbenetes mutató. 10 győzelem 4 döntetlen, így állt a mérlege. Aztán jött a statromboló 5-2-es zakó, ki mástól, mint…

BIG SAM West Bromjától…

Az a mérkőzés egy anomália, hiba a mátrixban. Azt csak önmagában érdemes vizsgálni, hosszú távú konzekvenciákat nem lehet belőle levonni. Nem változtatott azon a tényen, hogy Tuchel bizony remek munkát végez. Az azóta lejátszott meccseken folytatódtak a győzelmek és kapott gól nélküli meccsek: 4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség a Porto ellen, ami belefért nekik a továbbjutás szempontjából.

Formáció

Tuchel preferált formációja ismerős lehet. 3-5-2, amely meccs közben dinamikusan változik. Conte, Gasperini is ennek a szisztémának híve, az idei Inter és Atalanta elleni BL csörtéken megtapsztalhattuk, de maga Zidane is használta már jól ezt a formációt többször is az idei szezonban.

Kapusok

A kapuból kirobbanthatatlan Edouard Mendy (a mi Ferlandunk kuzinja). Ennyi clean-sheet-el a háta mögött nem is csoda, bár a védelem annyira jól szokott zárni, hogy kevés munkát hagynak Mendy-re, azonban amikor kell, ő magabiztosan végzi a dolgát. Ellentétben elődjével minden idők legdrágább kapusigazolásával, Kepával. ZZ-nek jár a buksi simogatás amiért megvétózta a leigazolását, amikor még a Bilbao kapusaként Kepa közel állt a Madridba szerződéshez. Az előző szezonos 54 kapott gólhoz az ő gyenge teljesítménye is hozzájárult. Bár tény, hogy az önbizalomvesztése és Lampard „szarok a védekezésre” felfogása között talán lehet összefüggés.

Védelem

Ugyancsak biztos pont Cesar Azpilicueta, aki csak egy Bursnley elleni kupameccset és egy Brighton elleni bajnokit hagyott ki Tuchel érkezése óta. A három védő másik két tagja Christensen és Rüdiger, vagy Thiago Silva általában. Utóbbi sérült volt sokáig, de ha bevethető lesz, akkor valószínűleg ő fog kezdeni. A City ellen brutális teljesítménnyel rukkolt elő. Kurt Zouma Lampardnál alapember volt, mostanra rotációs játékos lett.

A bal oldali szárnyvédő, – posztján a PL egyik legjobbja – Chilwell az alapember. Marcos Alonso-val rotálható, aki Lampardnál már kegyvesztett volt, de Tuchelnál újra jó formában játszik és ezen a poszton Conte bajnok Chelseajének meghatározó játékosa volt, igaz jóval fiatalabb korában.

Jobb oldali wingbackek közül is van 2 használható játékosa a német edzőnek, név szerint Callum Hudson Odoi és Reece James. Előbbi támadásban erősebb (bevethető szélső támadóként is akár), utóbbi védekezésben jobb.

Középpálya

Véleményem szerint itt a legerősebb a Chelsea. 3 olyan játékosuk van, akiket bármilyen kombinációban teszel fel, a védekezésben mindig megadják a stabilitást és külön-külön olyan előnyös tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyekkel ellenfél specifikus játékot is ki lehet dolgozni. Jorginho pl. helyezkedésben, labdatartásban, passzokban nagyon erős. N’golo Kanté mindenütt is feltűnik, védekező munkája mellett gyakran megy fel a kapu elé befejezni a támadásokat, ha úgy adódik. Kovacicnak pedig még emlékezhetünk a skillsetjére abból az időszakból, amíg nálunk játszott. Robbanékony megindulásai, labdavezetése, passzjátéka nem lett rosszabb azóta.

Támadók

Ha eddig, még nem tűnt fel mindenkinek mennyire félelmetesen bő kerete van ennek a csapatnak, akkor a támadók névsora után biztosan tiszta lesz. Pulisic, Ziyech, Havertz, Werner, Giroud, Tammy Abraham. A fenti ábrán, csak random választottam ki Wernert és Giroud-t igazából 100 féleképp (matekosok számolják ki) fel lehetne rakni őket, és mindet meg lehetne magyarázni, miért jó. Egy nevet viszont direkt nem mondtam, mert az ő szerepe talán a legfontosabb ebben a csapatban. Ez pedig nem más, mint Mason Mount. Az ő feladata a labdakihozatalok segítése, a középpálya összekötése a támadósorral. Ráadásul szabad szerepköre miatt a támadó harmadban bárhol feltűnhet, létszámfölényes helyzeteket kialakítva a széleken is. Ő Tuchel kedvenc választása, az egyetlen a támadók közül, akit nagyon ritkán rotál. Mount már Lampardnál is kirobbanhatatlan volt. Jó kiszolgáló, és eddig a Chelsea egyik legjobb befejezője is. (6 gól, 4 gólpassz a bajnokságban 1 gól 1 assziszt a BL-ben). Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ilyen erős támadószekcióval, hogy lehet, hogy mégis védekezésben jeleskedik Tuchel csapata igazán.

 

Az xG és xGA adatokból utóbbi kiemelkedő, vagyis az, hogy nem hagyják az ellenfelet helyzetbe kerülni. Statok: @expectedchelsea
10 meccs alapján készült stat, a március 23-i állást tükrözi.

Játékstílusuk

Labdakihozataloknál hátulról türelmesen, rövid passzokkal és sok mozgással építkeznek. Kulcsszerep hárul a 2 középpályásra, általában Jorginho-ra és Kovacic-ra, akik mélyen fölveszik a labdákat* illetve a visszalépő Mountra*, aki segítséget, passzopciót nyújt 1 sorral feljebb. A hasonló rendszerben focizó Interhez és Atalantához képest a Chelsea általában nem operál hosszú labdákkal, hanem igyekeznek megbecsülni a játékszert és fegyelmezetten megtartani a formációjukat azért, hogy labdavesztésnél egyből vissza tudjanak rendeződni, redukálva azokat a helyzeteket, amikor kiszolgáltatottak lennének egy kontratámadásnál. A meggyőző védekezésüknek tehát két eleme van, egyrészt a labda tartása és türelmes kihozatala, másrészt a fegyelmezettség. Attól, hogy fő profiljuk nem a kontrajáték, még nem jelenti azt, hogy nem képesek rá. Gyors szélsőiket nem lehet nem komolyan venni. Jorginho hosszú labdáival keresztül tudja rúgni csapatrészeken a labdát és képes leindítani a szélen vágtázó szárnyvédőket / támadót.

Összegzés

Tuchel tehát nagyon összekapta ezt a gárdát. A „régi” Chelsea erényeket csillogtatja, amik korábban sokszor sikerre vitte őket az elmúlt 15 évben. Pragmatikus, fegyelmezett, defenzív játék. Kinevezése óta Klopp, Mourinho, Pep, Simeone, Ancelotti csapatait kapott gól nélkül fektette két vállra. ZZ-vel eddig 4x meccselt és még nem kapott ki. (1W, 3D) Fiatal keretük van, akik egyre jobban bíznak benne, hogy Tuchel akár már idén sikerre viheti őket a BL-ben. Góllövésben a konzervatívabb rendszerük miatt még döcög a szekerük, főleg bekkelő csapatok ellen, mikor nekik kell kezdeményezni. Emiatt azonban kár lenne Tuchel-t hibáztatni. Jövőre lesz egy teljes előszezonja, ahol a támadójátékot is tökéletesítheti.

Szerencsére nem ismerik a mi „You attack,ok?” és „Tomorrow is a final” stratégiánkat.

Második részhez a Facebook gomb alatt lapozz, vagy ide kattintva.

MÁSODIK RÉSZ

Hogy nyerheti meg a meccset zidane?

Egyelőre nem tudjuk, hogy Zizou a 4-3-3, vagy a szárnyvédős rendszerben fogja felküldeni a csapatát. Szerintem egyértelműen utóbbi lenne legcélravezetőbb ezúttal, mutatom, hogy miért gondolom így.

Az ábrán az 3-5-2-es formáció előnyeit emeltem ki egy elképzelt Chelsea labdakihozatalnál. A legfontosabb, hogy a 2 középpályásukat Jorginhót és Kovát nem szabad nyugton hagyni. Benzema és Vini rögtön le tudná támadni őket, amellett, hogy passzsávokat is zárnak. A Casemiro – Kroos – Modric hármas pedig a pálya közepét zárná le, amivel Kova és a visszalépkedő Mount ellen kerülnénk fölénybe. Ezzel hibára lehetne kényszeríteni őket. Kénytelenek lennének a széleket bevonni, de mivel nekünk is lennének szárnyvédőink, ezért ott is lehetne presszionálni a Chelsea-t a kilépő wingbackekkel.
Ha ne adj’ Isten a saját térfelünkre szorulnánk, akkor is el lehetne lehetetleníteni a Chelsea-t a pálya közepén a 3-5-2-vel. Jelen esetben, ha Mount közelítene a Kova-Jorginho kettőshöz akkor hátrébb kell jönnie a félpályához, ezzel minél messzebb tarthatnánk őt a kapunktól. Másik opciója, hogy bemegy egy olyan darálóba ahol Kázmér tárt karokkal várja, hogy letépje a fejét és mindezt lap nélkül megússza. Bajnoki meccsen a Wolves alkalmazta ellenük ezt a taktikát, ezzel nullázni tudták a Chelsea-t. Igaz, ők sem lőttek gólt azon a meccsen.
Ha Zizou mégis a 4-3-3 mellett dönt, ami védekezésben tudjuk, hogy valójában 4-4-2, Benzema mellé Modric / Kroos lép fel, akkor véleményem szerint túl nagy területet engednénk a Chelsea-nek a labdakihozataloknál, saját térfelünkön pedig Mount idegesíthetne bennünket a szabad futkározásával.

UPDATE: Közben kiderült, hogy Kovacic sérülés miatt nem léphet majd pályára, így az ábrákon Kantéval helyettesítsétek be, emiatt már nem kezdtem újra. A stílusukon ez nem változtat. Nálunk Mendy fájdalmai nem csökkentek, így rá az odavágón jelen állás szerint nem számíthat Zidane.

Where’s the catch?

Vagyis, hol a bökkenő a taktikázásban? Hát ott, hogy amit az előbb felvázoltam, hogy a pálya közepét zárjuk és a letámadással megzavarjuk a labdakihozatalokat, arra a Chelsea pont ugyanannyira képes lehet. A két csapatnak hasonlóak az erényei és gyengéi, tehát minden adott, hogy kioltsák egymást. Mint említettem, még a formáció is megegyezhet. Kroos és Modric kvalitásai nyerhetik meg a harcot a középpályán, ezért reméljük Lukita utóbbi meccsein tapasztalt fáradtsága csak átmeneti, mert nagy szükség lesz egy top Modricra a párharcban. Nagyon érdekes lesz látni, hogy ki fogja feladni a labdabirtoklást, lesz-e magas letámadás, melyik edző húz valami váratlant. Már csak emiatt is megéri megnézni. Sőt, örüljünk, hogy egyáltalán megnézhetjük és a szuperligás ügyletek miatt nem zárták ki egyik csapatot sem. Tippem: Taktikailag érdekes, kevés gólos összecsapás. Így hívják a TV-s szakértők a 0-0-t. Hala!

Keret

Gwolf

View Comments

Share
Published by
Gwolf

Recent Posts

BL: fogadjuk a listavezető Dortmundot

Két forduló után a BL tabella nyilván még csak tájékoztató jellegű, de ezzel együtt a…

1 hónap ago

LaLiga 10/38: Modric történelmet ír Vigóban

A La Liga 10. fordulójában a Real Madrid a Celta Vigo vendégeként lép pályára szombat…

1 hónap ago

La Liga 38/9: csata a második helyért

A La Liga 9. fordulójában a Real Madrid a Villarreal együttesét fogadja a Bernabeu stadionban…

2 hónap ago

BL: francia kapcsolat

A BL Liga szakaszának második fordulójában a Real Madrid a francia Lille vendégeként lép pályára…

2 hónap ago

La Liga #38/8: veretlenek csatája

A La Liga idei kiírásában mindössze két veretlen csapat maradt a 8. forduló derekára. Történetesen…

2 hónap ago

La Liga #38/7: egy nehéz hét könnyebb meccse

Sűrű a bajnoki program, 8 nap alatt 3 mérkőzést is játszik a Real Madrid, ebből…

2 hónap ago