A La Liga 4. és 5. helyezett gárdáinak összecsapása akár rangadónak is nevezhető, és valamilyen szinten szégyenletes, hogy ebből az egyik a Real Madrid. Vannak a keretben személyi problémáink, az ezerszer hangoztatott mélységi irányító hiányára gondolok elsősorban, de abban is biztos vagyok, hogy ezzel a kerettel is pont a tabella élén kellene jelenleg lennünk (amíg nem játszottunk a Barcelonával). A katalánokon kívül valójában eddig mindegyik csapatot meg kellett volna vernünk. Igen, az Atleticót is!
Benne van ebben az előszezon hiánya, a fáradság, a magas meccsszám, de sajnos nyilvánvalóan benne van a játékosok nem megfelelő hozzáállása, és az edző munkája is. Most viszont a sors megalkotta azt a szituációt, hogy Vinicius nélkül tudunk pályára lépni, ami egy új helyzetet teremt, de csak félig. Mert nem vagyok benne biztos, hogy Mourinho jól értelmezi.
A portugál tréner sokat beszél (bár azt állítja, hogy nem szeret), láthatóan tehertétel ez neki, és elmond olyasmit is, amit nem biztos, hogy említenie kellene. Most ezekből két dolgot emelek ki. Azt egyik, hogy a Roma elleni fordításról azt mondta a találkozó után, hogy ha az elejétől az a csapat játszott volna, amelyik megfordította a meccset, akkor 5-0-ra kikaptunk volna. Ezt nem tudom, mennyire gondolja komolyan, de ha igen, akkor ez kurva rossz hír Espinek, Endricknek és akár Bernardo Silvának is. Ha ezt a saját szakmai meglátásai alapján fogalmazta meg, akkor kb. végünk van. Egyelőre még nem akarom elhinni, hogy ennyire vakon van.
A másik vonal, amit előhozok Viniciusról szól. Azért sajtótájékoztatón, ország, világ előtt kijelenteni, hogy „Láttátok ti is, hogy változott meg a játék képe, amikor lecseréltem Viniciust?!” , arra utal, hogy még sincs annyira vakon. Ha ehhez hozzátesszük azt a kijelentését, amit a tegnap mondott, hogy Vinicius helyében már nem lenne Spanyolországban, ott futballozna, ahol megbecsülik, szépen keremkedik kifelé az a kép, hogy meglenne ő nagyon jól Vinicius nélkül is. Láthatóan, ahogy kimondta, érezte, hogy mennyire erős kijelentés ez, és utána megpróbálta tompítani, hogy „…de Vini itt akar bizonyítani, nem adja fel, stb…és tuti megtalálja majd a formáját….”. Ebből nekem az a lényeg, hogy láthatóan abszolút napirenden van hogy elhúz innen valahova, minket szurkolókat az sem érdekelne, ha ingyen menne, persze Perez papának lenne ehhez egy-két szava…
Még akkor is, ha a 2032-ig tartó szerződése alapján (!!!) addig kb. 150 millió euró nettót fog elvinni a klubtól (bónuszok miatt ez akár még több is lehet). Szóval ha kapnánk érte télen egy 100-ast, akkor kb. 250 millával lenne beljebb a klub 2032-ig. És mondok egy erőset, a helyére pont nem kellene hozni senkit! A támadó szekcióban Jani, Mbappe, Espi, Endrick, Rodry és Brahim, meg fogja oldani a feladatot. Ha nagy gáz van 8nem beszélve arról, hogy esetleg úgy működik a legjobban a rendszer), Bellingham is felléphet a két dedikált támadó mögé. Láttunk már csodát a Madridnál sérülések tekintetében, de azért két csatárt csak fel tudunk tenni a Vini nélküli 6-ból!
Egyébként a Vinicius „helyzet” egyik lehetséges megoldása az lenne, ha elkezdene újra futballozni, és visszatérne a mérkőzéseket eldöntő formája. Sajnos nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e még.
Ma este viszont tutira látunk majd valami mást mint eddig, ami csak az első felvonása lesz egy 4 meccses La Liga sorozatnak (benne egy EC-vel), ami szerintem akár döntő is lehet Vinicius madridi karrierjében.
Este kezdünk 21-kor!
A címet a téli átigazolási időszak vezető híreként is szívesen olvasnám, de ezúttal még csak…
A madridi derbi veresége után José Mourinho már nem kizárólag a játékvezetőkkel foglalkozik. A portugál…
Vasárnap délután ismét megáll egy pillanatra Madrid: az Atlético a Metropolitano gyepén fogadja a Real…
Tavaly az Elche otthonában csak egy 2-2-es döntetlenre futotta, emlékezetesen rossz játékvezetés mellett. Idén sem…
A Real Madrid ma este a Rayo Vallecanót fogadja a Bernabéuban, ahol José Mourinho csapata…
Kevés olyan párosítás akad az európai futballban, amely annyi emlékezetes pillanatot tudhat maga mögött, mint…