La Liga Összefoglaló Raulitás  

Döntetlen döntő (Getafe – Real Madrid összefoglaló)

Tartalékos, káoszos és szenvedős meccset láttunk néhány érdekes megoldással. A Getafe elleni vasárnap esti csörte 0-0-val végződött. Nézzük mi történt.

Első félidő

Zidane felforgatott csapatát egyből próbálta presszionálni a Getafe. A hetedik percben Kurta védett nagyot egy Getafe szabadrúgás után. Nem sokkal később Mariano rúgott egy gólt, amit a bíró visszafújt elsőre, amit a VAR megerősített. A csapat meglehetősen sokat mozgott támadásban, de  várhatóan sokszor keresztezték egymás útját a játékosok, hiszen ezt a felállást nem sokat gyakorolhatták. A középpályások közül Isco és Modric léptek vissza leginkább a labdákért. Vini főleg a baloson, Rodry a jobbon mozgott Ase pedig egy elég szabad szerepkört kapott a pálya egész szélességében.

A középpályás védekezésünk viszont nettó nem létezett. Modric maradt leghátrébb általában a középpályások közül, Case szerepében tetszelegve. Védekezésbe visszaállva 4-1-4-1 formációt vett fel a csapat. A védelem előtt Lukita takarított, előtte Ase, Rodryy, Isco és Vini, míg a védőkre Mariano figyelt. A 23. percben egy nagy kapufás fejest mutatott be a Getafe. A 27-ben Marci beadása után Mariano fejelt és egy kékmezes védő tisztázott a kapu elől. A 38-ban egy kifejezetten pofás kontra után Odri beadása után Vini fejelt szépen. Modric pozíciója az energiaszintje miatt biztosan jó neki, hiszen minimál mozgással hozta le az első félidőt.

Második félidő

A második félidőt csere nélkül kezdték meg a csapatok. Néhány kisebb Getafe és egy madridi helyzettől eltekintve eseménytelenül telt az első 10 perc. Aztán egy Marci labdavesztés után nagy kontrát vezetett a Getafe, de Kurta bravúrral védte Enes lövését. A 65. percben Benzema és Antonio Blanco érkezett Mariano és Rodrygo helyére. A cserék után Modric fellépett megszokott helyére, Blanco pedig a védők elől szervezte a játékot. A 78. percben Arribas érkezett Ase helyére. Rögtön utána Makszimovics lövése chusott meg egy védő lábán, Kurta védett ismét nagyot. A meccs vége csapkodó, kapkodó és eredménytelen volt. Így maradt a 0-0.

Értékelés

Kurta ismét zseni volt. Az elmúlt 4 meccsen 6,19 xGA (xG Against) értékben érkezett lövés a Madrid kapujára. Ezekből Kurta 2 gólt engedett be. Odrit külön figyeltem, hiszen ZZ pikkel rá, és nem tudom miért. Még mindig nem tudom, de most legalább 5-6 olyan helyzetet írtam fel (screenshotot nem kaptok, sajnálom), ahol a rossz emberre váltott rá, vagy épp nem lépett ki az üresen maradó játékosra, amikor kellett volna. Emellett ketten együtt 15 rossz passzt adtak, ami kellően kellő szám. A védelem közepe ellenben rengeteg dícséretet érdemel. Militao 1 szerelés, 10(!) felszabadítás, 4 interception. Chust (1, 5, 1 ugyanabban a sorrendben) pedig a csapat második legtöbbet passzoló játékosa volt, mindezt a csapatból a leghatékonyabban tette. Mindezt 0 szabálytalansággal, Marcival a bal oldalán súlyosbítva. Szép munka, Victor!

Modricon látszott a fáradtság, és a pozíció sem kedvezett a játékának. De nem tudom a kevésbé jó teljesítményért hibáztatni az elmúlt hetek után. Isco közepesen értelmes volt, de nem tudott igazán hatással lenni a meccsre. Asensio, Rodry és Vini már a kezdetekkor halott ötlet volt, és mindhárman sikeresen voltak rendkívül szarok. Rodry kapja a legnagyobb felmentést, mert annyira testidegen volt számára a pozíció, amiben játszott, hogy negyon. Mariano meg Mariano. Nem tudom miért létezik nálunk, de egyelőre semmi értelme.

Összegzés

Pontvesztés, szóval messzebb került a liga, de ez igazából úgysem érdekel senkit most az ESL fényében. Erről azonban nem most írunk, mert még túl zűrzavaros minden, és a kiszivárgó információk egyelőre inkább tűnnek falloszméregetésnek, mint tényleges megoldásnak. A Cadiz ellen folytatjuk.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!