Féltávnál félsiker: Atalanta – Real Madrid (Összefoglaló)

Szerda este a Real Madrid 1-0 arányban, idegenben múlta felül az Atalantát. A kifejezetten érdekesnek, jó ritmusú találkozónak ígérkező párviadalból nem sok valósult meg, helyette egy elalvás előtti, álomcsalogató focizgatásnak lehettünk szemtanúi. Lesz szó minderről bővebben is, de haladjunk sorjában. Összefoglaló.

„… ha van sorozat, ahol csak az eredmény számít, az a Bajnokok Ligája”. A Beharangozóban tett kívánságom, miszerint „szerezzünk gólt egy akármilyen, megpattanó, kiizzadt, bekotort találattal, és ne kapjunk ki – ezzel tényleg boldoggá tennének a srácok!”, megvalósult, az ide vezető út alapján valahogyan mégis csalódottan álltam fel a TV elől a lefújást követően.

A kezdőcsapatok kihirdetésekor lényegében azt kaptam, amire számítottam, egyetlen eltérést leszámítva. Isco csatasorba állítása, noha a felvezető cikk komentjei között be lett dobva, mint opció, számomra mégis meglepetést okozott. A kupagyalázatot leszámítva a spanyol legutóbb még novemberben, a Valencia elleni zakó alkalmával lépett pályára kezdőként. Azóta az egyre jobban begyűrűző sérüléshullám ellenére is, a lejátszott 21 mérkőzésünkből csupán 11 alkalommal kapott lehetőséget, ezeken pedig egyedül a Cádiz elleni találkozón játszott fél óránál többet. A spanyol tudatos felépítése és precíz csapatba illesztése helyett tehát egy végletesen vészmegoldásként kell értékelnünk Zidane húzását – oké, a másik reális lehetőség Mariano lett volna.

Játékkép

A kezdősípszót követő percekben rögtön látszódott, hogy a Madrid higgadt, sokpasszos labdakihozatalokkal operálna, míg a hazaiak magasra tolt letámadással igyekeznének meghiúsítani mindezt. Fordított szereposztásban a kék-feketék kemény, lőtt passzokkal elsősorban a szélekre koncentrálva igyekeztek támadásokat szőni, amit a Real ímmel-ámmal letámadva ugyan próbált lassítani, de a sikertelen nyomásgyakorlás után minden mezőnyjátékossal visszazárva, a saját térfelünk legveszélytelenebb szegleteiben történő labdajáratásra kényszerítette a bergamóiakat.

A helyzetek ugyan elmaradtak a mérkőzés kezdeti szakaszában, de a fentebb röviden skiccelt, változatos történések és az egymáson való fogáskeresés izgalmas mérkőzést ígért. A Madrid játékára annak ellenére sem lehetett komoly panaszunk, hogy a csapat letámadási szándéka sokszor csírájában halt el. Ebben a játékelemben ütközött ki leginkább Benzema hiánya, aki a pálya elülső harmadában való labdaszerzési kísérleteket vezérelni szokta. A presszing hiányosságait ellensúlyozta a játékosok fegyelmezett visszazárása és az üres területek szűkítése, nullára redukálása.

Pozitívumként mindenképp említenünk kell, hogy a habfehér játékosok rengeteget mozogtak támadásszervezéskor, illetve a felállt labdajáratások alkalmával. A belsővédőink rendre proaktívan csatlakoztak a támadásokhoz, Mendy szokás szerint rengetegszer tűnt fel a pálya középső területein. A támadóink, mélységben is sokat léptek vissza. A középpályásaink is rengeteget változtatták a helyüket, hogy folyamatosan passzopciót jelenthessenek a társaknak.

Transition

Hiányérzetem továbbra is az átrendeződésekkel, különösen a védekezésből támadásba való átmenettel, annak is különösen a sebességével kapcsolatban adódott. Noha Isco a labdakihozatalokkor rálőtt labdákat remek technikájának köszönhetően jól tartotta meg, körülményesnek érződött. Valahogy úgy érzem az ő esetében, hogy sosem azt a megoldást választja, amit ha elsőszándékból meghúzna, kifejezetten hasznos alappillére lehetne a csapat játékának. Gondolok itt egy egyérintőből üres területre tett pörgetésre, vagy a jó lefordulásai után mélységben, előre lőtt indításokra. Ezek mind olyan megoldások, amihez bőven megvannak az adottságok a spanyol lábában, csak rá kellene ébreszteni a fejét is ezekre a megoldásokra – ez mondjuk egy edző feladata, nem?

Sebességet előrejátékban egyedül Viniciustól láthattunk, igaz tőle is inkább a lábai gyorsasága miatt, és nem azért, mert ezt konkrét, tudatos taktikai elemként szerette volna a legnagyobb hatásfokkal kihasználni a csapat.

Fordulat

És ha már Vinicius neve előkerült, illetve a gyors támadásvezetés fogalma ilyen hosszasan körül lett járva, lássuk a mérkőzés fordulópontját – rögtön az első negyedóra végén. A baloldalon szövögetett támadásunk során Mendy volt az, aki kereste a direkt, vertikális megindulás lehetőségét, és mit ad Isten! Vinicius pazarul olvasta a társ szándékát Isco lefordulása után, és nagyszerűen tette a labdát az induló balhátvédünk elé, akit Freuler öklelt fel – piros lapot érően! Nézzük ezt a szituációt alaposan, mert van mit vizsgálni rajta!

Djimsitivel szemben Isco jól fedezi a labdát, amit fellőttek rá, majd egyből tovább is teszi azt Viniciusnak. Vini ragyogóan húzódott ki a szélre, ezzel magára terelve a középen biztosítani hivatott Toloi figyelmét. Az Atalanta belső védője kilép Viniciusra, így már adott is a folyosó a lendületből érkező Mendynek. A francia remek labdát kap egyérintőből a brazil szélsőtől, így Freulernek valóban nem marad más választása, mint a fault, hiszen Mendy lényegesen jobb helyzetben van, illetve nagyobb sebességgel is érkezik.

Mendy startol rá Casemiro felpasszára, lendületből indulva Isco elé pöcköli a játékszert.
Isco a labdát átvéve egyből továbbít a szélre kimozgó Viniciusnak. A brazillal kimozdult helyéről a belső védő Toloi: az így adódó hatalmas területbe, lendületből indul be Mendy.
Az Atalanta játékosai (Toloi, Freuler) kapcsolnak, hogy baj van. Vinicius nem cifrázza, egyetlen érintésből kiugratja a száguldó Mendyt.
A jó passznak köszönhetően Toloi már verve van, Freuler pedig ugyan igyekszik felvenni Mendy-t, de a francia túlságosan távol van tőle, csak szabálytalanság árán állítható meg.

Mi kellett ehhez a káprázatos támadáshoz? Lendület és gyorsaság, de nem csak a lábakban, hanem elsősorban fejben, első szándékból megvalósított megmozdulások! Pontosan olyan megiramodást villantottak a srácok a balon, amit én személy szerint régóta hiányoltam: gyors, kevés húzásból megvalósított támadás. A résztvevők pedig nem meglepő módon Mendy és Vini, de mindenképp említenünk kell ennél a helyzetnél Isco érdemeit is.

Na, és a másik érdekes kérdés a jelenet kapcsán: piros lapos-e Freuler szabálytalansága, avagy sem? A legutóbbi szabálymódosítás óta a nyilvánvaló gólhelyzet meghiúsítása nem szerepel külön kitételként a kiállítást eredményező cselekedetek között. Az egyetlen kitétel, amit rá lehetne húzni Mendy felborítására, az a „túlzott erőbevetés alkalmazása”, de tekintve hogy egy nem különösebben durva, egyszerű „bodicsek”-ről van szó, kár vitáznunk a tényen: ezt az emberelőnyt megköszönhetjük a sporinak.

Megváltoztak a dolgok

A kiállítás után némiképp újragondoltam a mérkőzés előtt kitűzött célt, miszerint boldog lennék, ha nem kapnánk ki, egyúttal pedig sikerülne betalálni. A majdnem 75 perc emberelőny birtokában az eredmény tekintetében is előnybe kell kerülnünk a visszavágóra!

A csapatból elsőként Nacho gondolta úgy, hogy valóban különbséget kell teremteni már ezen a mérkőzésen. A spanyol védő váratlan meglódulása az első nagy helyzetünket eredményezte, a befejezésbe azonban hiba csúszott. Jó lövés – bedobás… Az első helyzettel nagyjából egyidőben jött az első madridi sárga is, hiszen Casemiro kapott vitatható figyelmeztetést. A tankot így elveszítettük a visszavágóra.

A létszámfölény birtokában a Madrid érezhetően próbált nagyobb nyomást helyezni ellenfelére, akik a saját kapujuk megóvását érezték mindennél fontosabbnak. Ellentámadásokat leginkább Maehle megindulásaival és a Zapatára fellőtt labdákkal a bal oldalunkon igyekeztek megvalósítani, de ezeket jól védekezték le a habfehérek. Egyrészt Nacho rendre odaért keresztezni, másrészt Zapatát sérülés okán elveszítették az olaszok. Az egyre nagyobb madridi labdabirtoklási fölény, valamint a kontrák megállítása válaszul szolgált arra a felvetésre, hogy hogyan fogjuk kioltani az Atalanta játékát.

Próbálkozunk becsülettel

Az álmoskássá váló félidő végére aztán megérkeztek a helyzetecskék is, amiknek a kialakításában Modric és Asensio vállalt főszerepet, de igazán komoly veszélyt ezek nem jelentettek Gollini kapujára. A fordulást követően is az addigi tendencia folytatódott: az Atalantának szinte momentuma sem volt előrejátékban, ellenben hősiesen védték a saját kapujukat. A Madridnak ezzel együtt már sikerült komolyabb helyzeteket is kialakítania. Előbb Modric megpattanó, külsős pörgetése csorgott el a kapufa külső éle mellett, majd Viniciusnak nem sikerült betalálnia az ötösről egy előtte maradó labdából. Hogy szokták mondani, onnan már akár a kapussal együtt is, csak be a hálóba?

Az 57. percben jött el a váltás ideje, Mariano érkezett Vinicius helyére. Jó cserének értékelném, mert Vinicius sebességét továbbra sem sikerült kihasználni. Igaz, hogy a tömörülő Atalanta erre nem is kínált sok sanszot. Érkezett a helyére Mariano, hiszen nagy szükség volt egy igazi centerre – a tizenhatoson belüli megoldásainkon az egész találkozó alatt érződött egy befejező csatár hiánya.

Az idő csak folyt, a megnyugvást jelentő gól pedig csak nem akart érkezni. Sőt! A 82. percben meghűlt a vér az ereimben, nehogy a létszámfölény is odavesszen: Casemiro esett össze a büntetőterületen belül, a bíró szabadrúgást jelzett kifelé, műesés miatt. Akkora lendülettel indult a brazilunk felé, hogy egy pillanatra tényleg azt hittem, jön a második sárga. Adhatónak éreztem, de megúsztuk, másodszor is kösz spori!

A „megváltás” aztán a 86. percben érkezett. A kisszöglet variáció után Mendy találta magát lőtávon belül és a gyengébb, jobb lábával okosan tekert kapura. A mázlink az egészben az volt, hogy 2 védő is takarta Gollini elől a labdát, így nagyon későn láthatta meg az olasz a játékszert, ami így a hálóba hullott! Ott van, ott van! Góllá érett a fölény, 1-0!

Összegzés

Ezzel a találattal alakult ki a végeredmény is. Az előny birtokában nem illik panaszkodni, de szóvá kell tennem, hogy egyetlen igazán tetszetős támadást láthattunk a 90 perc alatt, ami hatékonynak is bizonyult. A srácokat nem illeti ezért elmarasztalás, hiszen próbálkoztak minden létező megoldással a retesz feltörésére, sokkal inkább az edzőnkhöz szólnék: ha a játékosaink tudnak saját maguktól ilyen kombinatívan és gyorsan focizni, ami szemmel láthatóan azonnal eredményre vezet (gondolok az ordító helyzetre), nem lenne célszerű egy kicsit többet gyakoroltatni ezeket az egyritmusú támadásszövéseket az edzésen két, bóják közül üres kapura lövés között? Szerintem hosszútávon kifizetődő lehetne…

A másik szomorú tény, hogy egy, a végső győzelemre is esélyes csapat minden bizonnyal az ilyen huzamos ideig fennálló emberfölény birtokában valószínűleg már egy mérkőzés alatt lerendezte volna a továbbjutás kérdését. Ebből érződik, hogy a Madridot sajnos semmiképp sem vehetjük az említett kalapba, sőt, az idegenbeli győzelem ellenére a párharcot sem szabad lefutottnak tekinteni. Jókora szerencsére is szükségünk volt ahhoz, hogy ez a mérkőzés így alakuljon. De! Azt a mondatot, amit már több ízben is leírtam ebben a két posztban, továbbra is tartom: ha van sorozat, ahol csak az eredmény számít, az a Bajnokok Ligája. A győzelmet pedig nem kell túlmagyarázni.

Várom a Ti meglátásaitokat a kommentek között, folytatás 3 hét múlva – addig megyünk tovább a bajnokságban, hétfőn jön a Sociedad!

Hasta el final! Vamos Real!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!