Bajnokok Ligája Beharangozó Bende  

Itt a BL-tavasz: Atalanta – Real Madrid (Beharangozó)

Szerda este a Real Madrid számára is megkezdődik a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza. A foghíjas keret Bergamóban lép pályára az Atalanta vendégeként. Beharangozó.

Lassan két hónapja lesz, hogy utoljára cikket írtam ide a blogra. Ennek az oka egyszerű alkotói válság, nem éreztem magamban a késztetést, hogy érdemi gondolatokat tudjak megosztani veletek. Teszem hozzá gyorsan, hogy mindennek az elsőszámú generálója maga a csapat volt. A madridista hitem természetesen mindannak ellenére, amit, és ahogy, át kell(ett) élnünk, nem veszett el. Az újbóli nekilendülésre pedig keresve sem találhatnék jobb alkalmat, mint a BL tavaszunk nyitánya.

Minden jó?

Mielőtt rátérnék az aktuális találkozóra, néhány sort szánnék az elmúlt heteknek. Jönnek az eredmények a bajnokságban, lassan mintha felzárkózóban lennénk az Atleti mögé. A kupakiesés benne van, a Szuperkupáról pedig látatlanul le kellett volna mondani, hiszen ez az esemény önmaga paródiája. A bajnok nem szerepelhet egyenes ágon a döntőben, illetve a kupagyőztes kiléte nincs is eldöntve? Persze, hogy vicc… No meg ami még vicc, hogy a fentiekkel tényleg ki lennék békülve, ha láthatnánk olyan jeleket, amik túlmutatnak a pillanatnyi, egyébként védhető eredménysoron.

De miért is vagyok telhetetlen? Akadnak így is pozitívumok! Például Zidane, ahogy bátran nyúl a fiatalokhoz. Rendre jelen vannak a Castilla legnagyobb reménységei az első csapat keretében! És nem csupán a padon jegelődnek, hiszen szinte minden találkozón lehetőség jut valamelyik ifjú csillagnak! És most vonatkoztassunk el attól az aprócska adalék információtól, hogy fél Európa összetenné a kezét azért a csapatért, amelyet most Madridban a sérültlista gúnynévvel illetnek. Na meg persze attól is, hogy a balfácán Jovic szárnyal Frankfurtban, a gőgös Odegaard labdaérintéseit csodálják Londonban, a kivagyi Hakimi pedig a Juve hegemóniáját megtörendő, a scudetto egyik legnagyobb esélyesévé lépett elő az Interrel… A BL csoportban kellett volna villantani, öcsi! És akkor még nem volt szó a szépülő Bernabéuról! A csodájára fognak járni a világ minden szegletéből, ha elkészült – egy COVID utáni világban.

 

Más kávéház?

Kis fröcsögés után kanyarodjunk rá a Bajnokok Ligájára! Régi híres mondás, hogy a Real Madrid játékosai amint meghallják a BL himnuszt, megvadulnak és a legjobb formájukat teszik ki a pályára, szűnni nem akaró győzelmi étvággyal. Ezt a közhelyágyút csak azért szerettem volna mindenképp elsütni, mert egyrészt nem csak a Real Madridra igaz, hanem mindenki másra. Másrészt pedig a BL valóban más terep, de a spanyol csapatokat szemügyre véve inkább a negatív értelemben.

El kell fogadni a tényt, hogy a spanyol klubfutball jelenleg nem tartozik Európa szűk elitjéhez. A tavalyi idényben a Sevilla ugyan megnyerte az Európa Ligát, de az ő esetükben ez már alapvetésnek számít. Ha a klubfoci csúcsáról akarunk értekezni, egyébként is érdemesebb inkább a BL-t alapul venni. Noha a nyolcaddöntők párosításából még csak az első mérkőzéseket játsszák, a Barca gyakorlatilag búcsúzik a sorozattól, az Atleti az idei (bajnokságban mutatott) váratlanul attraktív focija ellenére a konkrét nullára volt képes a Chelsea ellen, valamint a fél spanyol ligát lenullázó Sevilla otthon kapott ki a szebb napokat is megélt Dortmundtól.

Bergamoi túra

A srácok – a fenti összetételben – már elrepültek Bergamoba, így tegyünk rövid utazást mi is az észak-olasz városba. Gasperini valami egészen szenzációs csapatot rakott össze, amely egyelőre úgy tűnik, hogy Papu Gómez balhés távozását is képes elviselni. Annak a Papunak, aki azóta a Sevillánál csupán árnyéka önmagának. Ez betudható persze a környezetváltozásnak is, másrészt viszont előrevetíti azt a tényt, hogy Gasperini minden játékosából a maximumot képes kihozni – irigykedhetünk, ugye?

Az Atalanta konkrét taktikai repertoárját az összefoglalóban tüzetesebben is vizsgálhatjuk, de azt már előzetesen leszögezném, hogy számomra leginkább a két évvel ezelőtti Ajaxhoz hasonlatos a stílusuk. No, nem csak azért mert az underground futballközbeszédben szinte minden fórum a csodájukra jár, de azért a támadó felfogású, gyors, kevés húzásból álló, magas labdaszerzéseken alapuló támadó fociért is, amit a sajátjuknak tudhatnak. Egyébként a kék-feketék épp az Ajaxot előzték a csoportjukban, így a Liverpool mögött keveredtek az egyenes kieséses szakaszba.

És ha már Ajax! Mindannyian emlékszünk mi történt a két évvel ezelőtti, hollandok ellen vívott nyolcaddöntőben. A Madrid egészen kiegyenesedő szezontendenciát mutatva, idegenben szerzett előnnyel bukott el az amszterdamiak ellen, roppant fájó körülmények között. Nem vészmadárkodásnak szánom, de túlságosan sok párhuzamot vélek felfedezni az Atalanta elleni párharccal. Bízzunk benne, hogy a habfehérek rám cáfolnak, lássuk az esélyeinket!

Mibe kapaszkodhatunk?

A játékképet még megtippelni is nehéz, de leszögezném, hogy ZZ nincs könnyű helyzetben, tekintve az utazókeretet. De a lényeg, hogy van sorozat, ahol csak az eredmény számít, az a Bajnokok Ligája. Én a magam részéről reális célként azt tudnám megfogalmazni a csapat felé, hogy hagyjuk a végleges döntést a visszavágóra. Ez egyrészt magában hordozza azt, hogy elkerüljük a vereséget, másrészt azt, hogy nem járunk úgy, mint tavaly a Valencia, amely egy őrületes mészárlásnak lett elszenvedője a BL azonos szakaszában. Mindemellett ha közel egy hónappal sikerülne elodázni a döntést, esély mutatkozna a mostani sérültjeink visszatérésére is.

De ha nagyon őszinte akarok lenni, nem tudok olyan érvet mondani, ami a Real Madrid mellett szólna a szerda esti találkozón. Ha nem kapna ki a csapat, azt már sikerélményként könyvelném el. Mielőtt az a vád érne, hogy ez egy madridista blog és nem a saját együttesünk temetésével kellene várnunk a mérkőzést: a tény, hogy ezen a találkozón a Madridot underdognak érzem, egészen kellemes érzelmeket korbácsol fel bennem. Teljes szívemből szurkolok a csapatnak, játékképtől, taktikától, hiányzóktól és a többi felemlegetett hiányosságtól függetlenül! Szerezzünk gólt egy akármilyen, megpattanó, kiizzadt, bekotort találattal, és ne kapjunk ki – ezzel tényleg boldoggá tennének a srácok!

Nektek mik a megérzéseitek? Tippelde ezúttal a műfajból adódóan nincs, de várom a Ti észrevételeiteket, jóslataitokat a kommentek között!

Vamos Real, hasta el final!

Atalanta – Real Madrid

2021.02.24 – 21 óra

TV: M4

Oszd meg a posztot, ha tetszett!