Szombat este csúcsrangadót rendeznek a spanyol bajnokságban, a címvédő Real Madrid ugyanis a városi rivális Atletico Madridot fogadja. Azon ritka alkalmak egyike vár ránk, amikor egyértelműen nem a Királya Gárda számít a találkozó esélyesének. De ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk sorjában. Beharangozó.

A szerdai BL-továbbjutás markánsan megosztotta a madridista közvéleményt, már abból a szempontból biztosan, hogy jó-e ez nekünk. A csoportelsőségnek köszönhetően biztossá vált ugyanis, hogy Zidane állása nem kerül napirendre az elnökségi ülésen.

A magam részéről a csoport megnyerése büszkeséggel tölt el, még akkor is, ha tudjuk, ez bizony nehéz szülés volt. A nyolcaddöntők sorsolása hétfőn, az odavágókat csak februárban játszák. Addig tehát van lehetőség egy kicsit felrázni a játékosokat, kitalálni valami rendszer-szerűséget, ami működhet, legalább a szezon végéig. Ennek szurkolok személy szerint leginkább.

Hogy állunk?

Kanyarodjunk is vissza Spanyolföldre, mert a bajnokságban tovább dübörög a meccsdömping. Ráadásul a jelenlegi helyzet nem túl rózsás, a Madrid ugyanis továbbra is csak a tabella negyedik helyén szerénykedik. A soron következő ellenfél ráadásul igencsak komoly falatnak ígérkezik: az Atleti mindössze 4 vesztett ponttal vezeti a bajnokságot. Lesz szó a ’Ticóról is, ám előbb szenteljünk néhány sort a kedvenceinknek.

Az Alaves és a Donyeck elleni égés után 2 meccs, 2 győzelem a Zidane-fiúk mérlege. Ezeken a találkozókon gólt sem kapott a Fehér Balett. Ez még akár egy jó sorozat kezdetének is beillene, de ne rugaszkodjunk túl távol a valóságtól. Továbbra sincs igazi játékunk, jókora szerencsére és az ellenfél indiszponáltságára is szükség volt a fenti két meccses széria véghez viteléhez. Zidane továbbra sem érzi, hogy mi lenne az a taktikai újítás, ami kicsit lendítene a csapat szekerén.

Azt azonban nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy – főleg a Gladbach-meccsen – kifejezetten motiváltnak és egységesnek hatottak a habfehérek, még akkor is, ha ez nem volt extra feladat az elmúlt hetekben tapasztalható lődörgéshez képest. Az biztos, hogy köze van ehhez Ramos visszatérésének, de Zidane érdeme is lehet. Legalábbis szeretném ezt hinni. Ha máshogy nem, legalább fejben álljanak össze a dolgok…

Mit várhatunk?

A kapus személye természetesen nem kérdés a szombati meccsen sem. A védelemből, noha már szerdán is mindenki ott volt a keretben, az Atleti ellen már bizonyosan nem Lucas fog kezdeni a jobb oldalon. Aztán ki tudja, lehet, hogy a jelenkori Arbeloa mostantól favoritnak számít ezen a poszton Zizounal, köszönhetően az egy meccsre vetített, vaktában középre bikázott labdák számát. Nem szeretném bántani Lucast, mert szerintem sokszor teljesített várakozáson felül ezen a korábban tőle idegen poszton, de a Spártait sem a remek labdaérzéke miatt zártuk a szívünkbe.

A középpályán Casemiro helyét érzem betonbiztosnak, már csak azért is, mert az ő játékstílusa az, ami leginkább összhangban áll az Atleti habitusával. Kroos és Modric a legutóbbi 3 meccsen végig a pályán volt. A rotálás szellemiségében elvileg nem lenne meglepetés, ha valamelyikük a kispadon csücsülne a kezdő sípszó pillanatában. A gond pusztán annyi, hogy rajtuk kívül az abszolút formán kívüli Isco és a frissen felépült, a keretbe épphogy visszakerülő Fede Valverde bevethető a középpályán. Úgyhogy a garast én a CKM mellett tenném le.

A támadósorban sem számíthatunk sok extrára: Karim nagyúr a főnök, a két oldalán a Vini-Rodrygo-Asensio hármasból kettő, hogy valamelyiküket váltsa a harmadik a 70-75. perc környékén. Ha nem így lenne… De úgyis így lesz. A Ti tippjeitket is várjuk a Tippeldében legalul, vagy itt, szombat este 19:30-ig!

Mit tud a matrac?

Kanyarodjunk rá az Atletire, mert kivételesen az átlagosnál több szót érdemelnek. Lássuk először a számokat, aztán ezeket megpróbáljuk jelentéstartalommal felruházni. A tabella első helyén állnak még úgy is, hogy közvetlen üldözőikhez képest két meccsel kevesebbet játszottak. A liga egyetlen még veretlen csapata, 10 találkozójukból ráadásul 8-at meg is nyertek. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy mindösszesen 2, azaz KETTŐ gólt kaptak ezeken a mérkőzéseken, joggal eshet le az állunk.

A Simeone által képviselt mentalitást (harcmodort?) jól ismerjük, de az idei évadban az Atleti játékképe is helyenként kifejezetten tetszetős. A végletekig sematizált labdakihozatalok mellett a gyors támadásvezetés a csapat legfőbb erénye. A sebesség persze a konkrétan és egyértelműen körülhatárolt feladatkörökkel és precízen meghatározott mozgásokkal eredményes és jól kinéző egyveleget alkot.

Második szezonjára úgy tűnik, hogy Joao Félix helyét is megtalálta az argentin edző. A kreatív és váratlan megoldásokért elősorban ő, egyszemélyben felel. A portugál tini a bajnokságban 5 gólnál jár, ami azt jelenti, hogy átlagosan minden második szereplésén beköszön. A házi góllövőlistán holtversenyben áll vele a harapós pocok, akit aprópénzért sikerült elcsábítani a Barcától a nyár folyamán. Suarez a kapu előtt még mindig nettó életveszély, bár sebessége jelentősen megkopott (tekintve hogy az idő vasfoga raja is fog).

A gyenge fogas kérdések után fogadkozhatunk, hogy ezúttal nem hagyjuk érvényre jutni az exmadridista átkot – bár mindez komoly kihívásnak ígérkezik. Legnagyobb bánatomra, Marcos Llorente minden túlzás nélkül kivirágzott amióta Simeone kezei alatt pallérozódik. Cholo egy új szerepkört talált ki neki, ami valahol félúton jár az árnyékék és a támadó középpályás között. A támadóharmadban való elmozgásai mellé továbbra is kemény védőmunka párosul.

Természetesen az Atleticónak is vannak hiányzói, ráadásul kettő kifejezetten komoly. Az egyikük Diego Costa, aki ha nem is jelent elsőszámú opciót csatárposzton, de jelenléte mindig magában hordja a gólveszélyt. No meg a szájkarate és a fizikai erőszak határán mozgó jelenetsorokat. A másik hiányzó az a Gimenez, akinek szintén nem kell a szomszédba mennie, ha az ellenfél valamely játékosának kell elvennie a kedvét a focitól, akár testi, akár verbális eszközökkel. A védelem közepén az ő hiányában valószínűleg a Savic-Felipe duó kap majd lehetőséget.

A fenti hiányzók ellenére biztosra veszem, hogy ezúttal is kemény adok-kapok lesz a pályán, néhány tömegjelenettel tarkítva. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az egész nemzetközi mezőny legirritálóbb bírósporttársa, Mateu Lahoz vezeti majd a mérkőzést, kifejezetten színes mérkőzésre van kilátás – már ami a lapjárást illeti. A kártyaparti mellé senki ne felejtsen el csapolni egy fröccsöt magának!

Összegzés

A legutóbbi, haza pályán 1-0-ra megnyert derbi madrileno előtt úgy zártam a felvezető írásomat, hogy „húzzuk csak be a rangadót, mert ezt az Atletit most bizony meg lehet verni, és ha bajnokok akarunk lenni, akkor meg is kell verni”. A mondat második fele ezúttal is tartja magát, hiszen szükségszerű lenne a ponthátrány csökkentése. Az első mondatrész viszont a szombati meccs kapcsán finoman szólva is ingatag.

Az Atleti sokkal összeszedettebb és konzisztensebb csapat benyomását keltette az eddig eltelt találkozónkon, mint a mieink. Amellett, hogy a kemény, fizikális foci nagyon nem a Real terepe, ezúttal komoly esély kínálkozik arra, hogy Simeone a maga finomhangolt taktikai mechanizmusaival az őrületbe kergesse Zidane-t a kispad mellől.

Zizou-nak ki kellene találnia valamit, mert a Tico ellen biztosan nem lesz elég a „szaladd meg fiam, oszt az alapvonal környékén emeld középre, lesz, ami lesz” típusú játékkoncepció. Ráadásul az Simeone pontosan tudja, hogy ezen a meccsen nem neki kell kezdeményeznie. Kíváncsian várom, hogy mit eszel ki a kopaszunk, már ha képes lesz ilyesmire.

Amellett a tény mellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy ha valamikor, akkor az idei évadban közelebb lehet az Atleti a bajnoki címhez, mint az elmúlt 5-6 évben bármikor – köszönhetően a nagyok bukdácsolásának. A matracosok magabiztosságot meríthetnek ebből a tényből.

És ha ők magabiztosan játszanak, akkor nekünk egy kis alázatra lehet szükségünk. Ha ugyanis nem a teljes fordulatszámon pörögve, akár egyetlen játékos is maximális koncentráció híján lép pályára, annak súlyos következményei lehetnek. Értem ezt úgy, hogy nem csak a győzelem elúszása válhat közelivé, de egy fájó verést is kilátásba helyeznék.

A pesszimizmusom természetesen a kezdőrúgás közeledtével fokozatosan csökkenni fog, ahogy apránáként előbújik majd belőlem a szurkoló. „Szorongassuk csak meg Simeone tökeit!” A realitás most viszont azt mondatja velem, hogy jobb csapatnak tűnik ez a Ticó, így nem tennék sokat a hazai győzelemre. Adja az ég, hogy ne legyen igazam!

Hasta el final! Vamos Real!

Kezdés: 21:00

TV: Spíler2

Oszd meg a posztot, ha tetszett!