Bajnokok Ligája Beharangozó gwolf94  

InterEst

Madridban küzdelmes mérkőzésen sikerült két vállra fektetni Conte együttesét, azonban mindez mit sem ér, ha a visszavágóról pont nélkül távozunk. Az Inter egy győzelemmel ugyanis a csoport utolsó helyére száműzné a királyi alakulatot.

Ez a beharangozóm nem lesz olyan terebélyes, taktikai hangvételű, mint az odavágóra írt. Ennek oka egyrészt, hogy valószínűleg most is az ott elhangzottaknak megfelelően alakul a játék, azzal a különbséggel, hogy, ha Conte tanult abból a mérkőzésből akkor időszakosan “beosztott” Inter high pressinget fogunk látni, és ez ellen szenvedő Realt, majd visszább álló Intert, akik a biztos védekezésből gyakran fogják NAGY visszatérőjüket, Lukakut keresni labdákkal, hogy kontrákat vezethessenek. Nagyon kell majd hajtaniuk, mert ha kikapnak, azzal már-már kilátástalan helyzetbe kerülnek, de a döntetlennel sem lennének előrébb. Tudni illik, hogy Conte az odavágó második félidejében teljesen kiherélte Zizou csapatát, így abból kiindulva, most Zidane van lépéskényszerben. Ha ott folytatja az Inter, mint ahol abbahagyta, újabb nehéz este elé nézhetnek a madridisták.

feneklikabárka
@yesnocse twitter

Hiányzók

Külön bekezdést érdemelnek, ugyanis a COVID-19 és a sérülések egyik csapatot sem kímélik az utóbbi időben.

Az Internél: Conte nem számíthat majd Kolarovra, Brozovicra, Padellire koronavírus miatt. Sensi, Vecino, Pinamonti pedig sérültek.

A Madridnál szintén a vírus miatt kell nélkülözni Luka Jovicot, Militaót. Casemiro azonban bekerült a keretbe, ezek szerint ő meggyógyult. Sérülés miatt nem áll majd rendelkezésre a kapitány Ramos, Federico Valverde, Odriozola és Benzema.

Várható madridi kezdő

Ha csak a neveket nézzük, és a legjobb formájuk alapján ítélkezünk, ez a várható kezdő nem annyira tűnik vészesnek…

…azonban Ramos nélkül az utóbbi időben képtelenek vagyunk győztesen elhagyni a pályát. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a Nacho – Varane, a francia jelenlegi formáját ismerve elég labilis középhátvéd páros lesz Lukakuék ellen.

A középpályára visszatérő (?) Casemiro kezdetése borítékolható, ott az egyetlen kérdőjel, hogy ZZ Modricnak, vagy Odegaardnak szavaz bizalmat. Csatár poszton értelmes opció híján ismét a Vadkan fog elől rohamozni, aki mostanában szeret gyorsan gólokat szerezni, legutóbbi 3 találatát pályára lépése után kevesebb mint 2 perc alatt szerezte. A két szélt is biztosnak érzem, Asensiót szerintem erre a meccsre pihentette ZZ, Hazard pedig ha bevethető, beveti, teljesen mindegy milyen formában van a belga.

Conte-xtus

A mérkőzés alaphangulatát befolyásolja majd, a Mönchengladbach – Sahtar meccs végeredménye, amely be fog fejeződni addigra, mire ez a meccs kezdődik. Legjobb esetben még akár csoportelsőként is zárhatjuk ezt a fordulót, ha a német-ukrán  összecsapás döntetlennel zárul, a Madrid pedig idegenben is le tudná győzni az Intert. Legrosszabb esetben azonban csoport utolsók leszünk, ami után már nagyon nehéz lenne a továbbjutás kivívása. Természetesen Conte és Zidane is kijátszotta az “Ez egy döntő” kártyát, azonban a tényeket ismerve, nem nagyon lehet ezzel vitába szállni, csak már annyi “döntőnk” volt idén, hogy kicsit elcsépeltté vált. Nekünk szurkolóknak biztos, de a fiaink sem játszottak még két értelmes félidőt egy meccsen belül idén, úgy meg nehéz komolyan venni. Érdemes még megjegyezni, hogy az Inter a Serie A legutóbbi fordulójában a Torino ellen 0-2-ről állt fel és nyerte végül simán 4-2-re a meccset. Ez adhat nekik némi mentally strongot erre a meccsre. Lukaku pedig a sérülése után ott folytatta ahol előtte abbahagyta, 4 góllal, 2 gólpasszal tért vissza.  Ők tehát megérzésem szerint jók lesznek. Az, hogy nekünk mit dob a gép, csak a jó Isten tudja Zidane Madridja esetében.

Hala Madrid

Oszd meg a posztot, ha tetszett!