Megérdemelt siker a Nou Campban

A helyenként igencsak tartalékos Real Madrid képes volt túllépni az elmúlt két vereségén, és meggyőző játékkal múlta fölül a Nou Campban ősi riválisát. A Barcelonának csak az első találat kiegyenlítésre futotta, de a második játékrész két madridi góljára már nem volt válasza! Összefoglalunk!

Benzema kiugratja Valverdét

A két csapat előzetes formáját tekintve meglepően intenzíven, és élvezhető minőségben indult el a találkozó. A Real sok egyérintős, pontos átadással építkezett és nyoma sem volt a megelőző két mérkőzésen tapasztalt lagymatag játéknak. Az 5. percben a jobb oldalon Nacho és Benzema volt a labda útja. Piqué kilépett a franciára, a mögötte keletkezett területre futott be nagyon okosan Valverde.  A kiugratás hajszálpontos volt Benzemától, majd a befejezés pedig zseniális az uruguayitól. Megnézte hol áll a kapus, majd felvarrta a labdát a jobb felsőbe. 0-1 Na, ezt ki hitte volna!

Itt a vezetés!

Az egyenlítésre sem kellett sokat várni, a szokásos Messi – Jordi Alba kapcsolat alapozta meg a katalán gólt. Asensio maradt le a villámgyors bal futóról, aki a szélen meglódulva a remekül érkező Ansu Fati elé tálalt. Az újspanyol srác egyérintővel tette el alabdát Courtois mellett. 1-1. A találathoz hozzá kell tenni, hogy a támadásokat támogató Nacho felfutásai alkalmával, vagy ami még gyakoribb volt,  hogy amikor Coutinhót követte le befelé Nacho, akkor Asensiónak kellett visszazárni a jobb oldalon, ezúttal is ő állt Alba mellett, de figyelmetlen volt, nem tudta lereagálni a kiugrást.

Lehet, hogy láttunk már jobb első félidőt, de azt mondom, rosszabbat se lássunk soha. (Különösen ezekben az ínséges időkben.) Mindkét oldal igyekezett letámadni, ami a Madridnak sikerült jobban. A 8 megszerzett labda pont kétszer annyi volt, amennyit a katalán oldal tudhatott magáénak. A hazai gólból nem sokat tanult Asensio, meg a Real, mert Alba többször is meg tudott lógni a jobboldalon, de a vendégek szerencséjére további gólig nem jutott belőle a Barca. Ami még kiemelésre volt érdemes, az Casemiro gyenge formája. Védekezésben is voltak hajmeresztő dolgai – még a sárgája után is -, és az előre játékban is kilógott a felgyorsult Madridból. Sajnos Benzema sem volt top formában, benne maradt a lábában a vezetés, volt egy hatalmas ziccere, de most abszolút igaz volt az ilyenkor puffogtatott frázis, hogy mezőnyben viszont sokat dolgozott.

A félidő úgy zárult 1-1-gyel, hogy egész jó klasszikust láttunk, és bármelyik gárda vezethetett volna! Szurkolóként azt mondom nagyon gyorsan eltelt az első félidő, ami mindig arra utal, hogy néztük volna még. Meglepő módon a labdabirtoklás százaléka a Real felé billent, és szinte minden statisztikai mutató a vendégek fölényét mutatta. Játékban nem éreztem ezt ennyire kifejezettnek. Szomorú ténye volt a félidőnek Nacho sérülése, mellyel a 3. jobb bekként bevethető emberünk is kivonta magát a forgalomból. Didaktikailag nagyon helyesnek éreztem, hogy nem Militao, hanem az elnyűhetetlen Vazquez állt be. Militaónak hagynék még vagy 2 meccsnyi időt gondolkodni – ha nem lennénk ennyire hátvéd gondban.

A szünetben minden bizonnyal átbeszélték a hazaiak, hogyan lehetne a vezetést megszerezni, mert a második félidő eleje egyértelműen a Barcáé volt. Nagyon tudatosan használták a széleket, rendre működött az, hogy a szélső védőt elmozgatták befelé, és a mögötte keletkezett helyre játszották be a labdát. Ez Mendy oldalán is bejött párszor, Ansu Fatinak onnan is volt gólveszélyes lövése, és gólt érdemlő beadása is; de a jobb oldalon Asensio nem állt védekezésben a helyzet magaslatán. Nagyon nem ízlett neki a folyamatos védekező szerep, pedig az is nagyon fontos volt a mérkőzés alakulásában. Ha a 60. percig kapunk 2 gólt, akkor se szólhattunk volna egy szót sem. Megúsztuk. A Bercelona ebben az időszakban extra energiát égetett el, sokat fektettek abba, hogy meglegyen a vezetés. Hogy más ne mondjak, Ansu Fati a 66. percben 9,3 km futásnál járt! (És ezzel együtt csapat szinten végül mégis többet futott a Real. Erről még később…) A beleölt sok energia a találkozó további részében bizony hiányzott.

Ahogy kijött a szorításból a Madrid, újból élesebb támadásokat tudott szőni, a szögletarány ebben az időszakban 6:0 volt a Real javára. S, a szögletnek kulcsszerep jutott akkor is, amikor Lenglet megrángatta Ramos mezét. Kérdéses szitu, definitíve jár érte a 11-es, de ezzel együtt nem minden meccsen fújják be. Most a VAR segítségével megszületett a büntető. Érdekesség, hogy a visszanézés után a spori nem Lengletnek mutatta fel a sárgát, hanem Jordi Albának. Lengletnek a 2. lett volna… Mehetett volna pirossal zuhanyozni. Albának nem láttam olyan megmozdulását, amivel kiérdemelte volna, hacsak nem dumáért kapta, de akkor meg miért a videózás után mutatta fel a lapot? Hátha kiderül még… Élek a gyanúperrel, hogy itt tévedett egyet a spori. Ramos a szokásos hidegvérrel értékesítette a büntetőt, ezzel 29/32-re alakította 11-es statisztikáját. Nem emlékszem, mikor hibázott utoljára!

A lényeg, hogy a Madrid ismét vezetett, és visszaragadta magához a mérkőzés irányítását. Sajnos Valverde is jelezte, hogy nem tudja folytatni, helyére Modric érkezett. Valverde mintha szédülést, vagy hasonlót mutatott volna, mintha nem fizikai problémája lett volna! De ezt majd pontosítjuk. A Barca láthatóan megtört némileg a 11-estől, és nem kevéssé az első negyedóra rohanásától, így a 80. perc tájékán változtatott is Koeman. Levitte Ansu Fatit, Pedrit és Busquetset, innentől már nem sok vizet zavartak a hazaiak. Sőt a 85. perc környékén további gólhelyzeteket alakított ki a Real, de a komoly tűzijáték ellenére sem változott az eredmény. Itt viszont a Barcának volt szerencséje!

A pontot az i-re Modric tette fel. Rodrygo harcosságát dicsérte, hogy a kapusról kipattant egy hosszú indítás, amit a horvát aranylabdásunk be tudott gyűjteni. Láthatóan eldöntötte, hogy azt ő maga fogja befejezni, azzal együtt is, hogy több passz opciója is volt. Egy testcsellel elküldte Netót, majd jobb külivel, nagyon okosan helyezett a védők között a kapuba. Ez volt Modric első Clasico gólja. Jól fog mutatni a memoárjában! Ezzel végképp eldőlt a meccs! 1-3

Mindenképp meg kell jegyezni, hogy mind a statisztikák, mind a meccs képe alapján jobb volt a Madrid. Ezt egy abszolút megérdemelt győzelemként kell értékelni. Nem volt tökéletes a meccs, de a Barca és Koeman kapott egy nagy pofont. Ezen a napon a 1-3 tükrözte a két csapat közötti különbséget. Nem is tudom, mikor láttam olyan statisztikát, hogy a Madrid többet futott az ellenfelénél. Most ez történt.

Zidane ma a jobbik arcát mutatta. Továbbra sem gondolom, a mai kerethez és feladatokhoz ő lenne a megoldás, de sok ekézés közé férjen be az is, ha valami jól sül el. Eleve üdvözöltem, hogy a megtépázott védelembe egy komoly meccsen nem kezd Marcelo. Mendy nem való a jobboldalra, ha gáz van, akkor sem. Oldja csak meg a baloldalt, legalább az rendben lesz. A „Marcelo a balon, Mendy a jobbon” egy dupla hiba volt, amit remélem, soha nem látunk viszont. Szintén jó megoldás volt Nacho, majd az ő pótlására Vazquez is. Lucas nem egy zseni, de ma ezt alapvetően megoldotta. A további két cseréje, Modric és Rodrygo hozta össze a harmadik gólt. Az is egyértelművé vált, hogy a csapat és Jovic között semmi kémia nincs. Nem biztos, hogy ez csak Jovic hibája, de nem működik a dolog, az tény. Ezek tükrében helyesnek gondolom, hogy ma Jovic sem kapott szerepet. Benzema viszont már kevésbé bírja a sorozat terhelést, ma kicsit halványabb volt. Lehet, hogy a Borussia ellen, vagy a Huesca ellen feltétlenül kell neki pihenő idő, mert most 3 naponta játszunk! Kapjon végre Jovic egy teljes meccset, és szórjuk meg labdával, hogy erre ne lehessen fogni!

Valverde gólja klasszis volt! Időnként kijön belőle egy ilyen. Vagy átlövés, vagy kiugrás után! Csak így tovább!

Vinicius ma Desttel találta magát szemben, és bizony a katalánok jobb bekkje állta a sarat, és nem sok sót evett meg mellette a brazilunk. De védekezésből szintúgy – szokás szerint – kivette a részét, ha nem is lehet kiemelni, de hozta a kötelezőt mindenképp.

Ma az El Clasico emberének Ramost választották, nem érdemtelenül, de én Kroosnak adtam volna a plecsnit szívem szerint. Berto be is dobta a statokat, melyek brutálisak. Nekem pár kapura lövés még belefért volna, de ez így is impozáns volt!

Modric: két meccsen két okos gól! Luka, bár olvasnál minket! Igaz, hogy egész életedben mindenki a zseniális gólpasszokat várta tőled, de benned ott van az itelligencia, a technika, és a lövőerő a gólszerzéshez is. Amikor a támadó sorunk ilyen, amilyen, nagy szükség van a középpályás találatokra is! Vállalkozz, Luka! Lőj, mert meg tudod csinálni! Ahogy a 350. meccs is összejött habfehérben!

Amikor CR7 távozása után kerestük, hogy ki lehet a vezér, akkor kiviláglott, hogy erre jelenleg egyedül Ramos képes. Jelenleg hihetetlenül nagy hatással van a csapatra. Egyszerűen ott kell lennie a pályán, és egész más a Madrid hozzáállása. Ő most a biztos pont, ő a viszonyrendszer. (Még ha be is forgatta Messi egyszer, akkor is. Beforgatott ő már nagyon sok védőt! Egyébként annál a helyzetnél Messi a második egy-az-eggyét már elbukta, Courtois járt túl az eszén alaposan. Felkínálta neki a rövidet, és a lassításon látni, hogy szinte még el sem indult a lövő mozdulata, a belga tudja, hogy a rövidre kell vetődnie és indítja a mozgást. Parádés volt!) Szóval Ramos nélkül nem az igazi a gárda. Mint személyiség, egyre érettebb, most még fizikailag is bírja – de sokat is tesz ezért. Szálkás, mint a sült keszeg.

Nem tudok elmenni Ansu Fati teljesítménye és személyisége mellett szótlanul. Tipikus vezér palánta! Nézzétek meg, hogy elégedetlenkedik már tinédzserként, amikor nem jut el hozzá a labda, vagy ha valaki hibázik. Egy komoly technikai tudással és három tüdővel megáldott srác (mit futott össze ma is!), aki láthatóan intelligens futballt játszik, és elég karakán ahhoz, hogy más most azt érezze, hogy meg kell szólalnia csapat szinten. Nem azt mondom, hogy ez szimpatikus most, hanem azt, hogy ez pont az a jellem-készlet, ami jó pár év alatt oda fog alakulni, hogy a Barca (vagy egy másik csapat) abszolút vezére legyen a srác. Hatalmas fogás ő a Barcának.

Így zártam a beharangozót: „Számomra egyértelmű, hogy a Madrid jelenlegi kerete – bármilyen is -, ha kihozza magából a maximumot, oda tud csapni  Barcának.” A hiányzó láncszem a megfelelő hozzáállás és a motiváció volt. Az ilyen alkalmak arra feltétlenül jók, hogy tudjuk milyen lehetőségek vannak a csapatban, és követelhessük ezt a fontos meccseken. Ilyen teljesítményt lehetetlen 3 naponta letenni az asztalra, de a lazább mérkőzéseken is lehet a találkozót okosan menedzselni, a keretet forgatni, és nem felforgatni, és a kínos pontvesztéseket elkerülni. Kedden újra nyomás alatt kell Németországban pályára lépni, de a közönség nélküli stadionban nem lesz lehetetlen megoldani a feladatot. Sajnos a mai Real-ra inkább az a jellemző, hogy egy jól sikerült nap után jobbára kienged, mintsem tovább vinné a jó formát. Viszont nagyon kellene a nyitó forduló fiaskója után a 3 pont a BL-ben is! Nehéz feladat lesz, Zidane lepjél meg!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!