Szeptemberi értékelő

Kísérletezés. Erről szólt a Real Madrid eddigi találkozói. Zidane keresi a módját, hogy hogyan tudna ütőképes csapatot összehozni erre az évre, hogy elérjék a kitűzött célokat, többek között a bajnoki címvédést és a 14. BL serleg elnyerését. Vajon sikerül a csapatnak? Korai még megjósolni, főleg messzemenő következtetéseket levonni ebből a 3 mérkőzésből. Mégis megpróbáljuk értékelni, hogy hogyan is sikeredett a szezonrajt szeptemberben. Lássuk!

Kicsit olyan érzése lehet az embernek, amikor a csapat meccseit nézi, mintha még mindig csak az előszezon tartana, ahol van lehetősége a mesternek próbálkoznia különböző játékosokkal vagy formációkkal, esetleg taktikai elemekkel, hiszen nem számítanak az eredmények, csak hogy fokozatosan fel legyen készülve a csapat az éles találkozókra. És a koronavírus miatti csúszásnak köszönhetően nem is volt sok ideje az együttesnek egy rendes előszezont végigcsinálni. Csak 1 barátságos meccsünk volt, ami nagyon karcsú. Általában az figyelhető meg ebben az időszakban, hogy mérkőzésről mérkőzésre kezd összeállni a csapat és kezdik felvenni a ritmust. De most nincs lehetőség hibázni, hisz már a bajnoki versenyfutás összecsapásai zajlanak! De pont emiatt a rendhagyó helyzet miatt érdemes egy kicsit türelmesnek lenni, hisz még nem tudhatjuk, hogy mi fog kisülni abból, amit ZZ kotyvaszt nekünk idén.

Persze minden pont számít, és még nem lenne jó gyorsan kiszállni a bajnokság megnyeréséért vívott harcból. De nem is olyan tragikus a helyzet. Egyedül a Barca és a Sevilla nem hullajtott pontokat, igaz ők még csak 2 mérkőzésen vannak túl. Ha viszont hozzávesszük, hogy tavaly például rosszabbul nyitottunk, mégis megnyertük a bajnokságot, akkor láthatjuk, hogy felesleges már most temetni a csapatot. Eddig Zizu 4x kezdte el a La Ligát a Real Madrid edzőjeként, de csak 1x sikerült jobban az első három találkozója. Íme, az utóbbi 10 év rajtja a csapatnak 3 forduló után:

ZZ második legjobb szezonrajtja – De azért ilyen kevés gól az utóbbi 10 évben nem volt…

Ha még egy kicsit visszatekintünk tavalyra, eszünkbe juthat, hogy ZZ hasonlóan kísérletezgetett az első néhány meccsén. Játszatta Jamest, Bale-t és Odrit, emellett 2 csatárral is kezdtünk (Jovic és Benya) és volt több formáció is, például a 4-4-2 is. Persze, akkor is volt több sérültünk, és valaki, aki a sok hamburgertől elhízott. Tehát vannak hasonlóságok az elmúlt szezon kezdetével, de most az eredményeink jobbak. Igaz, a mutatott játék nem feltétlen. De nem ritka ilyenkor, hogy még nem annyira élesek a játékosok. Vissza kell szerezniük a legjobb formájukat. Éppen ezért lehet, hogy az xG és a valós találatok között most nagyobb a szakadék és nem pozitív irányba.

Külön szakaszokra bontva: Benítez, ZZ, Lopetegui, Solari, ZZ (Havi átlagok)

Az ábráról több mindent le lehet olvasni (és kommentek formájában várjuk is a véleményeteket!), de ami nagyon szembetűnő, hogy az utóbbi időszakban eléggé visszaesett a gólok száma és az xG mutatónk is. Van 1-2 fellendülés, de nem maradandó. Talán az lehet az egyik fontos cél, amit Zidane kitűzhet magának, hogy fejlődjön ebben a csapat. Hisz most is 3 meccsen 4 gól, az nem olyan sok, de az xG-nk 7,28, azaz van mit fejlődni még a hatékonyságban.

Emellett, amit érdemes megemlíteni, hogy a kopasz edzőnk 21 játékosnak adott lehetőséget, ilyen rövid idő alatt, köztük 2 Castillásnak is, akik biztosan nagyon hálásak, hogy bemutatkozhattak az első csapatban. Egyedül Lunin, Nacho és LV nem játszott, holott ők még elérhetőek voltak. Összesen pedig 17 játékosunk volt eddig a kezdőcsapat tagja, ami jól mutatja, hogy ZZ még variál, hogy megtalálja az ideális kezdőt.

Jovicnak van a második legtöbb perce a támadók közül? Jól látok?

Mindent egybevetve, szerintem korai még ez alapján a rövid minta alapján kijelenteni, hogy hogyan fog sikerülni az idei szezon. Október végére már biztosan okosabbak leszünk ezügyben. Viszont most nézzük, hogy a játékosok, hogyan is teljesítettek.

A hónap legjobbja

Valverde
Player of the month: Fede Valverde

Számomra mindenképpen ő volt az, aki kiemelkedett a csapatból, és nem a magassága miatt. Érezhető, hogy új lendületet vett a szezonrajtra, hisz a koronavírus miatti leállás után nagyon eltűnt. De most bizonyította, hogy nem végleg. Nagyon energikusan játszott, amikor a pályára küldte a mester és a gólja csak hab a tortán. A csapatban ő teremtette meg a legtöbb gólhelyzetet (3), és ezzel még a teljes ligamezőnyben is a legjobbak között van. Emellett nagyon pontosan passzol, és szinte nem lehet elvenni tőle a labdát, hisz a párharcai nagyrészét meg is nyeri. És még védekezésben sem rest. Igazi box-to-box középpályás, és abból is a legjobbak közül való. És még csak 22 éves. Ha így halad, akkor ő egy biztos pont lehet a középpályánkon.

Akik még jól teljesítettek

Courtois

Ő viszont ott folytatja, ahol abbahagyta. És milyen jól teszi. Nagyon nagy szükségünk van egy ilyen portásra, hisz ha a többieken múlik, akkor lehet, hogy 1 győzelmünk se lenne 3 forduló után. Volt egy gól, amiben egy kicsit talán hibás volt, de a 81,82 %-os védési mutatója az egyik legjobb a top kapusok között. Nem sok lehetőséghez fog jutni idén Lunin, max. csak a kupában vagy 1 tét nélküli BL meccsen. Nagyon szurkolok a belga óriásnak, remélem, összejön neki sorozatban másodjára is a Zamora.

„ITT ÚGYSEM JÖSSZ ÁT!”

Ramos

Ő a másik, aki nélkül aggódhatnánk a védelem miatt (elég, hogy a támadások miatt aggódunk…). Ő is átmentette a tavalyi formáját és még mindig tud tizenegyest lőni. Sorozatban a 17. sikeres találat volt. Legutoljára 2018. májusában hibázott klubszinten. Emellett volt 2 kulcspassza és 95,28%-ban passzolt sikeresen, hosszú passzai is 33-ból 31 sikeres volt. Nehéz róla elhinni, hogy 34 éves, és nélküle a csapatot még nehezebb elképzelni. Reméljük, hogy még nem mostanában tervezi szögre akasztani a stoplist.

“Szakíts, ha bírsz!”

Modric

Érdekes, hogy a másik öreg is megmutatta a fiataloknak, hogy “még a legnyugvó napnak is van ereje”. 7 kulcspasszával neki van a legtöbb a csapatban, pedig van már egy Ödink, aki részben ezen a területen olyan kimagasló. Emellett 68%-ban nyeri meg a párharcait, ami az ő pozíciójában nagyon jónak számít. És mindezt 35 évesen. Persze jó lenne fiatalítani a csapatot, de addig még így játszanak az “öregek”, addig a fiatalok csak akkor kaphatják meg a lehetőséget, ha jobban teljesítenek náluk, ami valljuk meg, nem gyerekjáték.

Itt azért többnek néz ki mint 35…

Akik gyengébben szerepeltek

Marcelo

Ő nem olyan, mint a jó bor. Ő, ahogy idősödik, annál nagyobb bohócot csinál magából és most nem jó értelemben mondom rá. Támadásban még néha van 1-2 jó megmozdulása, de ezért a pályára küldeni kész öngyilkosság. Ennyi erővel küldje be ZZ baloldali szélső támadónak, így sem fog sok vizet zavarni a védekezésünkben. Remélem Mendy fog a szezon nagy részében kezdőként szerepet kapni a baloldalon, mert ha igazán szereti Zizu a brazilt, akkor nem égeti azzal, hogy a pályára küldi, hogy lerombolja a saját szobrát. Még a végén rádől Zidane szobrára is és az is összedől, hisz már az is kezd néhol repedezni.

Ødegaard

Félre ne értsétek, nagy kedvencem a norvég “Messi”, de most nem arról van szó, hogy nem tehetséges, vagy hogy nem akarná odatenni magát. Még csak nem is őt hibáztatom. De ami tény, az tény: nagyon keveset mutatott eddig. Igen, valószínűleg közrejátszik még a sérülése, az új csapatba való beilleszkedése és hogy megszokja a csapat taktikáját (Milyét?). Egyértelmű, hogy mindenki többet vár tőle és remélem, nem roppan meg a nagy nyomás alatt, mert most néhányan egyenesen tőle várják a csodát. Alig várom már, hogy hozza a tavalyi formáját itt is. Nagyon szorítok neki!

Benzema

Igen, adott egy gólpasszt, amit nagyon szépen megoldott. Igen, emellett leosztott 3 kulcspasszt. Igen, sokat melózott a mezőnyben, ahogy szinte mindig. De! Az első számú csatárunktól többet várok. Főleg úgy, hogy hadilábon állunk a gólszerzéssel. Tavaly kimagaslott, de volt egy-két hosszabb hullámvölgye is. Szerintem nagy hiba lenne, ha idén egyedül tőle várnánk a gólokat. Az is lehet, hogy idén csak feleannyit szerez, mint tavaly. Nem tudhatjuk, és már ő sem mai csirke (vagy kakas). Igen, előző idényben ő volt a csapat egyik legjobbja, de ha idén nem fogja ezt a szintet hozni, én nem fogok tudni rá haragudni. De ZZ-re igen, ha akkor is szinte minden játékpercet a pályán fog tölteni. Idén már meg kell oldani az őrségváltást, mert még ha jön is jövőre Mbappé, akkor is kell, hogy legyen egynél több góllövőnk. Gyerünk Jovic!

Csupán ennyivel szeretném lezárni a szeptemberi hónapot. Ahogy írtam is, sok kérdésre választ kaphatunk októberben, úgyhogy érdemes lesz figyelemmel kisérni az eseményket. Addig is van lehetőségetek komment formájában elmondani, hogy ti hogy látjátok a szeptemberi szereplését a csapatnak. Kit éreztetek a legjobbnak vagy a legrosszabbnak? Várjuk a véleményeteket! 😉

Oszd meg a posztot, ha tetszett!