Szezonértékelő – 19/20 – 2. rész

“Hogyan sikerült a 19/20-as idény?” Azok a játékosok, akikben van alázat, fejlődésre való vágy és megfelelő önkritika, valószínűleg felteszik maguknak ezt a kérdést. De akár megteszik a Real Madrid futballistái, akár nem, mi nem kíméljük őket, hanem kiértékeljük mindegyikőjüket a legrosszabbaktól a legjobbakig. Kezdjünk is neki!

De mielőtt belevágnánk, fontos tudni, hogy mi is volt az alapja értékelésünknek. Szerettünk volna ugyanis egy sorrendet felállítani, hogy lássátok, hogyan is láttuk mi – az oldal szerkesztői – a keret egyes játékosainak hasznosságát egymáshoz viszonyítva az idei szezonban. Az “Önmagához képest vállalhatatlanul rossz/gyenge teljesítményt nyújtott, a csapatjátékra negatív hatással volt”-tól, egészen a “(Extra)klasszis szinten játszott, vállára vette a felelősséget és saját játékával a csapat teljesítményét is kiemelte”-ig egy skálán számosítottuk a keret tagjainak éves teljesítményét, mind a heten. Így kialakult egy szubjektív “ranglista”, amit most elétek tárnánk a 26.-tól az első helyezettig. De hogy ez a cikk ne csak a száraz számokról szóljon, kiosztottunk mindenkinek 4-6 játékost, hogy fejtse ki gondolatait az adott személyről és arról, hogy milyen szerepet szánna ZZ helyében neki a következő idényben. Lássuk hát!

Bale

Mit lehetne írni erről a sztoriról még? Azon túl, hogy ez a kapcsolat kihűlt, de legalább egyik fél nem akarja, másik nem tudja elengedni azt a bizonyos kezet. Bale-t kereten kívül akarta látni ZZ, kőkeményen nyilatkozott erről, nem lehetett félreérteni. Aztán nem tudták lepasszolni sehová és megtűrt személy lett a klubnál. Ez a szerep várhat rá a következő szezonban is. Sportszakmai teljesítménye értékelhetetlen. Egy ilyen képességű játékos ennyire gyenge agyi kapacitással… Ritka szerencsétlen párosítás.

1260 percet töltött a pályán – az összes sorozatot figyelembe véve. 20 meccsen jutott szóhoz, így akár mondhatjuk azt is, hogy átlagosan 62-63 percet töltött a pályán, ha játszott. Lőtt 3 gólt és adott 2 gólpasszt. Ezt a játékost közös erővel tudta tönkretenni Zidane, Bale és leginkább Jonathan Barnett. Egy lelketlen, kedvetlen embert sikerült évek kitartó munkájával kialakítani. Egyértelműen nem adott semmit a szezonunkhoz, de a kincstárból – szerződése alapján jogosan – mindig megkapta a fizetést.

Nincs nagy meglepetés: el kell adni, akár egyoldalú szerződésbontással is, hogy legalább a fizetését megspórolja a klub. 31 évesen még azért számos klub láthat benne fantáziát. Olaszországban pl. még legalább 10 évig játszhatna. (Jose)

James “Babyface” Rodríguez

Ez is egyszerű, mint a faék. Zidane elképzeléseibe nem fért bele, és már talán sosem tudjuk meg, hogy James ZZ döntése előtt sem, vagy csak utána vette nagyon lazára a figurát. Nem igazán dolgozott ő a pályán, nem tette bele a pluszteljesítményt, miközben egy, az ő helyzetében lévő játékosnál az alibi, megúszós, “nem rontó” teljesítmény nem elég.

Egy ifijátékos első éve a felnőttcsapatban. Ez jutott eszembe James számairól: 14 meccset kapott a teljes szezonban, ezeken is csak 728 perc jutott neki – összesen 8 meccsen volt kezdő. Összehozott 1 gólt és adott 2 gólpasszt. Nem James-szintű játékosnak kellene ilyen számokat produkálnia a csapatban.

El kell fogadni, hogy Zidane vele sem akar együtt dolgozni és lehetőleg minél hamarabb el kell adni. (Jose) – (Szerk. kieg.: még az eladása előtt készült ez a rész.)

Marcelo

Az érem két oldala nála nem állhatna távolabb egymástól. Egyrészt egy vezető, egy mentor és egy végtelen nagy Madridista. A távozása biztosan nagy hatással lenne a keretre, hiszen ő karolta fel a rehaboló Asensiót és a tini honfitársait, akik hozzá hasonló helyzetben érkeztek Madridba. Viszont az idő egyértelműen eljárt fölötte. Pár éve még támadásban tudta kompenzálni azt, amit védekezésben buktunk miatta, de az elől világklasszis Marcelot utoljára 2018-ban láttuk a pályán. A játéka egyértelműen többet árt a csapatnak, mint használ. Ráadásul az sem segíti az ügyét, hogy Reguilón a Sevillában Európa egyik legjobbjaként tündökölt.

Legkésőbb jövő nyáron elengedném/elküldeném Marcit, bármennyire is furcsa lesz nélküle a csapat, és bármennyire furcsa lesz más mezben látni.  (Raulitás)

Lucas Vázquez

Zidane tolvajkulcsa, Zidane jolly jokere, Zidane új jobbhátvédje. Pár szezon óta egyre rosszabb a teljesítménye és az ő esetében ez azt jelenti, hogy a csapat megszűnik teljesíteni a jobb oldalon, ha ő ott van. Mivel egy rohadt jól képzett, de limitált tehetségű rendszerjátékosról van szó, nála nem fordulhat elő, hogy a legsz@rabb meccsén is várható tőle valami zseniális meglátás. Nem, ő egy kalkulálható játékos. Ha jó formában van, hozza a taktikai feladatokat. Ha rossz formában van, nehéz helyzetbe hozza a társait védekezésben, átmeneteknél és támadásban.

29 évesen az utolsó esélye, hogy nívós bajnokság nívós csapatába eligazoljon – de nem fog. Ő igazi madridista, majd pár év múlva lelép a Liga egyik kiesőjelöltjéhez, vagy a Segundába, de amíg a szíve bírja az elit tempót, itt lesz. Tiszta Salgado, csak középpályásként.

Sérülése miatt csak 23 meccsen jutott szóhoz, amelyeken 1029 perc alatt 3 gólt és 2 gólpasszt hozott össze.

Nem kérdés, a következő szezonban is Zidane kedvenc első cseréje lesz. (Jose)

Jovic

Jovic kapcsán nem kerülhető meg az a tény, hogy ez a transzfer eddig besülni látszik. Szenzációs évadot futott a Madridba igazolása előtt, így természetesen magasan volt nála a léc. Az, hogy miért nem sikerült ezt megugrania, szerintem két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy a nagyon direkt és gyors focit játszó Frankfurtban remekül tudta kamatoztatni a gyorsaságát és agresszív habitusát, ültek neki a sematizált egyérintős megoldások. A Madrid játéka lényegesen lassabb, így a rendszer biztos, hogy nem a számára legkedvezőbb. A másik tényező, ami miatt az idei teljesítménye elmaradt a várakozásoktól, az a hozzáállásában keresendő. Azok a sztárallűrők, melyek Jovicot is jellemzik, biztosan nem alkotnak jó párost az éjszakai szórakozással, még úgy sem, valószínűleg jelentős összefüggés van a kettő között. Bízunk benne, hogy a házasságkötéssel a magánéleti dolgai rendeződnek és kap még lehetőséget a bizonyításra.

Kár lenne egy szezon után ítélkezni felette, pláne, hogy a képességei adottak hozzá, hogy sokra vigye habfehérben – gondolok itt például a Pamplonában eleresztett balos kapáslövésére. (Bende)

Mariano

A Barca-ölő Mariano, a harcos Mariano, az átvert Mariano. Őt – ahogy sokan Ti is – rohadtul sajnálom. Érthetetlen volt már az is, hogy Jovicot se akarta igazán beépíteni Zidane, de ha már őt nem, akkor Marianót nyugodtan használhatta volna többször. Egy olyan támadót, aki ugyan kevésbé képzett taktikailag, mint Benzema, de más erényeire azért építhetett volna a csapat. Az ellentmondást nem tűrő vehemenciája igenis sokszor segített volna a kapu előtt. Amikor ezeket a sorokat írom, még nem végleges a Benficába való költözése, de egyértelmű nála is: Zidane vele sem számol komolyabban. Mindkét félnek jobb, ha más utakon járnak. 27 évesen neki is meg kell állapodnia egy neki megfelelő klubban.

Mariano számai: 7 meccs, 1 gól (de az micsoda gól!) és 84 játékperc. (Jose)

Hazard

Ajjaj… Ezzel az értékeléssel gondban leszek. Örültem, amikor hivatalossá vált a leigazolása, az átigazolási díj ellenére is. Úgy gondoltam, hogy személyében egy olyan galaktikust igazolunk, aki az esetek többségével ellentétben illik is a rendszerbe, és nem is a legtúltelítettebb posztok egyikére érkezik. A Chelsea-ben és a belga válogatottban megmutatta, hogy képes egyedül is meccseket eldönteni, így hát lehetetlennek tűnt, hogy mellényúljunk vele.

Aztán megláttuk az első edzésén, és mindenki sajtburgerért kiáltott. Majd mikor már végre talán kezdett volna formába lendülni – a Granada elleni gólja és a PSG elleni első félideje valami zseniálisra sikerült -, Meunier lemészárolta. A visszatérés után (amit egyébként jótékonyan segített esetében a koronavírus miatti halasztás) pedig már nem tudott megmutatni semmit a zsenijéből.

Az a helyzet, hogy Vinícius a kapu előtti éretlenségével együtt is minden kétséget kizáróan hasznosabb jelenleg a belgánál. Lehet százmilliós árcédulája, az nem garancia semmire. 16 meccsén szerzett egyetlen gólja mutatja, hogy mennyire nem tudott beleilleni a Madrid játékába. Góljai hiányánál viszont szerintem frusztrálóbb a tény, hogy a támadásépítésben jelenleg előrébb helyezkedik nála az egyik tinibrazilunk… Hogy azért ne csak negatívumokat mondjak róla: néha azért sikerült neki igen látványosan (és hasznosan) átjátszani az ellenfeleket.

Esetében én a jövő szezont még az ő nevével a gálakezdőben indítanám, de amennyiben télig nem képes megcsillantani az elvitathatatlan zsenijét, akkor Viníciust be kell építeni helyette. Hátha a presztízs még motiválni tudja kicsit. (ReAlantos)

Odriozola

A lelkes futás, a harcos védekezés sokszor elég, hogy úgy gondoljuk, egy játékosnak helye van a kezdőben, vagy több játékpercet érdemel. Ám, míg egy támadó esetében (a fenti hármas ilyen) gyakran elég, ha a fizikai paraméterekben kiemelkedőek és taktikai-technikai képzettségben mondjuk átlagosak, addig egy középpályásnál, de főleg egy védőnél a fizikai mutatók mellett taktikailag is topnak kell lenni. Az nem lehet véletlen, hogy az eredendően jobb hátvéd gondokkal küzdő Bayernben sem tudott kiharcolni magának tisztességes szereplést.

Hiszem, hogy az edzéseken és a meccseken Zidane kevesebbet kapott Odriozolától, mint kért. Akkor is így vélem, ha Odriozola miatt IS divat Zidane-t szidni. Ám akkor tegyük meg Flickkel is. A Bayernben az idei szezonban az eredetileg középhátvéd Pavard és az eredetileg középső középpályás Kimmich játszott jobb oldali védőként.

Idén színtelen-szagtalan volt Odriozola. 10 meccs (hétszer kezdő volt), 613 játékperc – és a poén kedvéért persze el lehet mondani, hogy két országban is bajnok lett és a BL-t is megnyerte, meg a Német Kupát és ne feledjük a Spanyol Szuperkupát. De mivel járult ő ezekhez hozzá?

Itt, ebben a sztoriban neki kell odatennie magát, és ha jövőre sem kap érdemi perceket, akkor úgy néz ki, hogy ismét egy olyan játékosra bukkantunk, aki a legmagasabb szinten nem tudja megállni a helyét, míg egy-két polccal lentebb bármely csapatnak nagy erőssége lenne.

Augusztus 24-én lejárt a kölcsönszerződése, a BL miatt később csatlakozik Zidane keretéhez. (Jose)

Nacho

Militao érkezésének legnagyobb áldozata lett Nacho, noha ezt sejteni is lehetett. Az elmúlt években a védelem minden szegletében megforduló, saját nevelésű játékost idén a sérülések sem kímélték, talán ez is belejátszik, hogy összességében nem sikerült felejthetetlen produkciókat letennie az asztalra. No, azért az a Valladolid elleni bólintás… Biztos, hogy Nacho nem a jövő embere. Kérdés egyedül az lehet, hogy hajlandó-e végképp beletörődni a beugró szerepébe, amit Zidane szán neki, avagy megpróbál valami maradandót alkotni még valahol másutt. Ha engem kérdeztek, szerintem ő tipikusan az a játékos, aki mindent alárendel a csapatérdeknek, ebből fakadólag pedig joggal reménykedhetünk, hogy a Real Madridból fog visszavonulni. (Bende)

Brahim

Ugyanaz, mint Mariano, Odriozola, esetleg Jovic: az edző valamit hiányol tőle, ami az edző felfogásában elengedhetetlen. Brahimnál ráadásul ott van Pep is, hiszen City-játékosként Pep sem adta meg neki a lehetőséget. Amikor pályára küldte, azok vagy már nem voltak éles meccsek, vagy olyan játékosokkal kellett játszania, akik nem a City legjobb 18 játékosából kerültek ki.

10 meccsen játszhatott, de csak egyszer kezdőként. Irány a kölcsön! (Jose)

Aréola

Tibó elvitte a showt és a játékperceket, de a kevés alkalommal, mikor be kellett ugrania Areolának, nem vallott szégyent. Jó cserekapus. Véleményem szerint Lunint felesleges volt visszahozni a klubhoz, hisz a kapusposzton, ha van egy jó hálóőröd, őt nem rotálod, ezért a megbízható, tapasztalt cserekapusok többet érnek, mint a tapasztalatlan fiatal csikók. A csikóknak pedig a játékperc kellene elsősorban, nem az hogy végigpadozzanak egy szezont. Mellbimbóudvarnak viszont sok sikert a PSG-ben! (gwolf94)

Isco

Kedvenc görbelábú labdazsonglőrünk (amúgy nem értem, hogy az ő értékelésének lehetőségét miért nem gwolf kapta meg…🤔) idei szezonja úgy passzolt az előzőekhez, mint ő a csapattársakhoz. Nem tudott kiemelkedő lenni, de amikor lehetőséget kapott, szinte kivétel nélkül hasznos tagja volt a csapatnak. Amit én kifejezetten meglepő statisztikai adatnak tartok esetében: mindössze egyetlen alkalommal játszhatott végig mérkőzést a szezonban. Nem tudom, hogy ez a fizikuma miatt alakult-e így, de ezt indokolatlanul kevésnek érzem akkor is. Lehet őt szeretni, lehet őt utálni, de az biztos, hogy azon kevés labdarúgók egyike a Real Madrid jelenlegi keretében, aki egy személyben képes lehet megteremteni a különbséget az ellenféllel szemben (igen, gwolf, a jó értelemben vett különbséget).

Úgy gondolom, hogy Isco megérett arra, hogy több lehetőséget kapjon. Ha ezt Zidane nem látja be, akkor talán érdemes Franciscónak elgondolkodni Pirlo és a Juventus érdeklődésén… (ReAlantos)

Asensio

Marco szezonjának nagy részét elvitte a rehabilitáció, így teljesítményének nem nagyon lehetett íve a szezon során. Visszatérése álomszerűen alakult, hisz lényegében az első labdaérintéséből gólt szerzett. Ez a momentum kicsit el is viszi az érzelmeket, mert meglátásom szerint a további játékperceiben kevés extrát láttunk tőle. Átlagosnak mondanám, voltak szép megoldásai, de időnként el is tudott tűnni hosszú percekre.

A csapatnak nagy szüksége van egy éles Asensióra, aki elhiszi, hogy fullra tudja terhelni a rehabilitált térdét, és mindent bele mer adni fizikailag is. Jó lenne már látni egy teljes szezonban, és újabbnál-újabb akcióiról megemlékezni, ahelyett, hogy azt emlegetnénk, hogy egyszer, pár évvel ezelőtt a Spanyol Szuperkupában atom gólokkal oda-vissza szétsz•patta a Barcát.

Osztom azt a véleményt, ha visszakapná a csapat a fullos Asensiót (és Hazard-t), az felérne két komoly igazolással.

Asensio a támadó szekció jobb oldalán érzi magát legjobban. Nem klasszikus vonal szélső, szeret befelé mozogni. Igazából úgy tűnik, hogy az adott szerkezetben többé-kevésbé szabad kezet kap, ha úgy alakul, áthelyezi a súlypontot balra is, viszont ha jól végzi a dolgát, és a védekezési feladatait is ellátja, akkor a hőtérképen a pálya jobb fele érintett igazán.

Vele kapcsolatban is azt gondolom, hogy megvan a posztja, a feladatköre, ebben a keretben kell élesebbnek lenni, egy kicsit nagyobb futásteljesítményt beletenni, többet vállalni. Mint Zidane alatt minden játékos értékeléséhez, Asensio kapcsán is meg kell jegyezni, hogy jó lenne már egy rendszer, amiben kiteljesedhet a csapat, benne a spanyol támadóval, de erre eddig hiába vártunk. Amikor elkapja a csapatot a beívelési láz, akkor Asensio inkább van a beadási pozícióban, mintsem várná a labdát. Ase a felépített támadások, kontrák, kiugratások alakalmával éles igazán, ha ilyen focit játszik majd a Real Madrid, akkor ő is könnyebben nyújt jobb teljesítményt. (Sultan)

Rodrygo

A srác, aki bemutatkozásánál elvarázsolta a Bernabeut idén, meg persze minden madridistát. Tanulóév pipa, jöhet a foci. Minden szempontból, hiszen új bajnokságban és új poszton számított rá Zidane. Az első éve nem sikerült rosszul. A potenciális távozók (James, Bale, Lucas) játékperceiből csíphet le magának. Amiben fejlődnie kell, az a magabiztosság és a határozottság. Fényes jövő áll előtte, remélhetőleg jövőre több játékperccel. (Raulitás)

Carvajal

Az egész szezonban kirobbanthatatlan volt a jobb oldalról, ebben a tekintetben már-már a galaktikus éra Salgadóját tisztelhettük benne. Esetében szerintem az elszántsággal és az akarattal sosem volt probléma. Idén viszont, úgy érzem, teljesítményében alulmúlta az elvárásokat.

Nem, nem úgy értem, hogy rossz lett volna. Főleg ahhoz képest, hogy a bajnokságban 31 meccsen szerepelt, és ebből csak kétszer nem játszott végig, ez brutális meccsterhelés. Nála több játékperccel csak az “érinthetetlenek” rendelkeznek (Courtois, Varane, Ramos, Casemiro, Benzema). Viszont az a konzisztens minőség, amivel korábban sikerült kiszorítania Arbeloát a kezdőből, nyomokban is csak alig látszott. Imádom Danit, a címerért mutatott alázatát, de ezt a szezont ő sem teszi ki a vitrinbe, a bajnoki cím ellenére sem.

Neki a jövőben arra lenne szüksége, hogy a visszatérő Odriozola levegye a terhet a válláról. Úgy érzem, hogy az így kialakuló versenyhelyzet és a terhelés csökkenése több mint jótékony hatással lenne az első számú jobbhátvédünkre. (ReAlantos)

Militao

Mindenképp többet szeretném látni a pályán, mert rászolgált. Akármikor a csapatba került, komolyabb hiba nélkül, sőt sokszor kifejezetten jól játszott, bár nem kapott sok lehetőséget. Hosszútávon megbízható ember lehet a csapatban, de ehhez Zidane-nak is meg kell bíznia benne és használnia a brazilt. (Raulitás)

Modric

Köztudott, hogy már az előző szezon előtt is általános vitakérdés volt, hogy vajon mekkora szerepet kaphat a horvát Aranylabdás Zidane-tól, lévén az idő vasfoga rajta is fog. Az ősz folyamán, amikor szerepet kapott, nem mindig – sőt többnyire nem – sikerült hoznia a tőle elvárható szintet. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy fejből sikerül felidéznem minden egyes pályára tett teljesítményét. Ami viszont már sokkal frissebb emlék vele kapcsolatban, az a vírusszünet utáni hajrában mutatott remeklése, szöges ellentétét mutatva az októberi önmagának. A június-júliusra maradó 11 találkozóból 8-szor is kezdőként futott ki a gyepre, minden alkalommal legalább egy órát játszott. Zidane a hajrára alapemberként számított rá, a horvát pedig meg is szolgálta a bizalmat. Korát meghazudtoló futómennyiség, rengeteg mozgás, no meg azok az utánozhatatlan, külsős ütempasszok. 1-2 év még biztosan benne lehet Modric lábaiban, de a szerepe fokozatosan csökkenni fog a Királyi Gárdában. Nagyon szurkolok azért, hogy ha majd eljön a nap, az őt megillető körítéssel, a pályán búcsúzhasson el a madridistáktól. (Bende)

Varane

A francia fullbekkünk egy jó futballista. De emberből van ő is. Láttuk a vb után a világ trónjáról kicsit nagyképűen érkezett vissza, és a teljesítménye meccseken át nem mutatta, hogy világbajnok volna. Nagyon nehéz ilyen helyzetben összeszedni egy motivációs csomagot, de neki sikerült. Összekapta magát, és számos összecsapáson volt a csapat támasza. Ha az elmúlt szezon egészét nézem, sokkal több a pozitívum, de pechére nagyon sokan fognak emlékezni a City elleni szerencsétlenkedésére. Nem túlzás azt mondani, hogy (Vinícius mellőzése mellett) rajta ment el a meccs. Lehet persze fejtegetni, hogy a csapatjátékunk is gyengének látszott, és nem volt meg a sebességünk a két szélen, de egy ilyen szituáció, amikor lényegében a hátvéd gólt ajándékoz az ellenfélnek, demoralizáló. Különösen az, ha a gárda hazai 1-2-vel érkezik, hogy javítson. Nem beszélve arról, ha a bizonyos hátvéd 2 gólt ajándékoz. Az már tragédia. Nem lennék meglepve, ha ez a két hatalmas pofon benne lenne a fejében még az előttünk álló néhány meccsen is.

Talán nem egy durva elvárás Varane-tól, hogy a teljesítménye legyen kiegyensúlyozottabb. Kellhet ehhez egy jó Militao is, aki versenyre készteti, hogy ne érezze a helyét bebetonozva. Varane volt az egyik játékos, aki a legtöbbet volt pályán az elmúlt szezonban. A szűk nyári szünetben szinte lehetetlen kipihennie magát, ez borzalmasan sok játékperc kiégetheti és a sérülés is hamarabb megtalálhatja. Zidane helyében kissé jobban vigyáznék rá. Nem szabad mentálisan és fizikailag kifacsarni.

A jobboldali középhátvéd posztja rá van kitalálva. Oda való, ebben erős. (Sultan)

Vinícius

A szezon első felében nem kapott sok lehetőséget, de amikor igen, akkor sem alkotott maradandót. Ennek oka, hogy Zidane egy ideig próbálgatta jobb oldalon bedobni, és ez szemmel láthatóan nem ízlett Vininek. Tavasszal, és a COVID utáni időszakban azonban üde színfoltja volt a támadójátéknak, gyakorlatilag az egyetlen, aki képes volt “káoszt” okozni az ellenfelek védelmeiben, megindulásaival, cseleivel. Sajnos idén sem tudta még maga mögött hagyni a csapni való kapu előtti teljesítményét. Kicsit, amikor a kapuhoz ér, nekem az a CR jut róla eszembe, amelyik épp görcsös napot fogott ki, és semmi nem jött neki össze. Mi is, és ő is csalódott  volt, hogy a City ellen nem kapott lehetőséget. Jövőre nehezebb dolga lesz a csapatba kerülésért. Bízom benne, hogy teljesítmény alapon lesz a bal oldali támadó kiválasztva a meccsekre (…nem, Hazard lesz, ha nincs kínja, de lehet, hogy akkor is, ha van kínja). (gwolf94)

Valverde

Az uruguayi védekező középpályásunk a szezon indulásakor igencsak fontos eleme lett a gárdának. Ebben a Solari munkája is vastagon benne van, hisz ő volt az, aki sorozatosan bizalmat szavazott neki, és felépítette a játékát és az önbizalmát. Ő már csak kicsi részt ígéret, és sokkal nagyobb részt stabil kerettag. Szeretem, amikor Modriccsal együtt vannak a pályán, nagyon jól megértik egymást, és a védekező feladatokat is remekül megosztják. Valverde 2 találatánál is Modric adta a gólpasszt, és azoknak, akit netán nem emlékeznek, Valverdének is van gólpassza Modric felé. Ezek csak epizódok, de szívesen elevenítem fel ezeket.

Ezzel együtt úgy láttam, hogy az újraindított bajnokság szakaszában teljesítménye kicsit halványabb volt. Kevesebb lehetőséget is kapott, és benyomásom szerint inkább a kötelező feladatait próbálta ellátni, kevesebb extra fért bele. Ő talán az egyetlen játékosunk, aki tudja helyettesíteni Casemirót, ezzel együtt a brazil csapágyasra lett játszatva, és Valverde a legtöbbször Caséval együtt volt a pályán. Ezen esetekben többet vállalhat a build-up-ban, és valamivel előrébb játszhat.

Valverde nagy erőssége, hogy kellő gyorsasággal játszik a transition-ben, nem látjuk, hogy védekezésben lemaradna, de támadásba fordulva is ott van a helyén azonnal. Kifejezetten szeretem, hogy az átlövéseket elvállalja (ahogy keveslem ezek számát Kroosnál).

Ahogy én látom, Valverdét jó helyen játszatja Zidane. Ha nincs Case, akkor a leghátsó középpályásunk szokott lenni, a brazillal együtt a pályán többet tud a támadás szervezésével foglalkozni. (Sultan)

Mendy

Az egyértelmű, hogy a nyári érkezők közül ő az, akinek leginkább sikerült megfelelnie a várakozásoknak. Noha nem tartozik a keret legfiatalabb tagjai közé, a jövő Realjának egyik meghatározó alakja lehet. Rettenetes fizikuma és sebessége mellett a technikai készségeit is ki kell emelnünk, hiszen a talppal kiosztott bőrősei élményszámba mennek. A baloldal stabil levédekezése mellett a támadásokat is nagyszerűen segíti: az a nagyszerűen betekert labda az Atleti ellen Benzema lábára, vagy a Granadának eleresztett bomba egyszerre tükrözi a Ferland fifikáját és a benne szunnyadó őserőt. Nálam a következő szezonra vonatkozóan is egyértelműen Mendy felé billen a mérleg nyelve, már ami a Marcelóval folytatott posztharcot illeti. Ha a képletbe illesztjük még Reguilónt is (ha marad), akkor balbekkből kifejezetten fényesen állunk! (Bende)

Courtois

Így utólag is meg kell mondanom, hogy előre tudtam, hogy ő egy Real kompatibilis kapus. Azt gondolom, vitán felül áll, hogy az elmúlt szezonban egy biztos pont volt a csapat életében, ha ebben a kis szösszenetben megbocsátotok egy közhelyet, akkor legyen az, hogy a „végy egy jó kapust” csapatépítési elv akár Courtois-val is kezdődhet. Arra mindenképp szeretnék rámutatni, hogy egy kapus teljesítménye még szubjektíven sem különíthető el az előtte dolgozó bekkek munkájától. Ha hihetünk a statisztikáknak, akkor a Madrid védelme a Liga legjobbja volt idén, és ebben azért a belga óriásnak (igen, van ilyen nyúlfajta is) elévülhetetlen érdemei mutatkoztak. Voltak elképesztő nagy bravúrjai, voltak olyan védései, mellyel meccsben tartotta a csapatot. Ennél sokkal kevesebb bakira emlékszem, talán a City elleni hazain volt egy komoly hibája, de sose legyen rosszabb! Vonalon is jól véd, de ha ki kell mozdulni, nem habozik és határozottan teljesíti a feladatát. Hátul a kispasszos összjátékban sem jön zavarba, és alig akad olyan elrúgott labdája, mely kimegy a világból. Általában igyekszik megjátszani valakit, nagyon ritkák a pánikos felszabadításai.

Szubjektíven azt gondolom, hogy szerencsés kapus, mert az Atleticóban is a világ egyik legjobb védelme teljesített szolgálatot előtte, és a most ez (az utóbbi meccsek bakijai, Varane ámokfutása ellenére) elmondható a Real Madrid fedezet soráról is. Összességében egyértelmű, hogy kiválóan erősítette egymást a kapus és a védelem, így születhetett rekord kevés bekapott gól.

Courtois-nak a következő szezonban is a kapus posztot szánnám. Szerintem ott teljesítene a legjobban. 😉 (Sultan)

Kroos

Az egyik legjobb volt a hátrahagyott szezonban. Azonban az öregedést nála sem szabad elfelejteni. Korábbi interjúkban már elmondta, hogy jelenlegi szerződése végén (2023) vissza szeretne vonulni. Az öregedésének a legfőbb kérdése talán az lesz, hogy mennyire fogja limitálni a csapat taktikai lehetőségeit és mennyire fogja elfogadni az esetleges kevesebb játékpercet. A következő szezon azonban nem kérdéses, alapember lesz a német, méghozzá teljes joggal. (Raulitás)

Casemiro

Szívem csücske, Kázmér beérett idénre minden tekintetben. A remek csapatszintű védekezés egyik legfontosabb eleme volt. Élvezzük, hogy láthatjuk a peak Casemiro-t játszani a középpályánkon. Helyettes nélkül, sérülésmentesen, világklasszis szinten teljesített egész szezonban. Hosszú átadásai olykor Xabi apót idézték, és ami korábban gyengeségként volt neki felróható, a nyomás alatti döntéshozatal, abban is fejlődött. Védekező középpályásként a legtöbb mutatóban liga-európaelső. [Statman segítségét kérem a pontos számokkal: tackle, aerial duel, stb. – Szerk. kieg.: Ezt itthagyom, hogy lássátok, hogyan használnak ki engem… 😀] Megszámolni is nehéz azokat, amikor a labdaszerzéseiből indult gólt eredményező akciónk. Ezeken kívül posztjához és szerepéhez képest ő maga is gólerősnek is mondható, a 3. legjobb gólszerzőnknek bizonyult a bajnokságban a maga 4 góljával (ez nem dicséri a támadókat). Góljai ráadásul nagyon fontos pontokat eredményeztek, szám szerint 9 pontot lőtt össze a szezonban a csapatnak. Casemiro helye jövőre is megkérdőjelezhetetlen lesz a csapatban, mert Zidane is tudja, hogy fontos a … (gwolf94)

Madridismo:

Ramos

Felbecsülhetetlen értéket képvisel a csapat számára, megfogalmaznom is nehéz. Ha nincs ott a pályán, azt megérezzük. Láttuk, hogy Varane is nyuszinak tűnt a City ellen Ramosito nélkül. Nem mondom, hogy hibátlan, főleg védekezésben, de kihagyhatatlan elem. Fizikálisan semmi jelét nem látom decline-nak még, úgy néz ki az ember, mint egy terminátor. Tizenegyest képtelen rontani (bár a Panenkázást már magához képest rég próbálta meg 😀 ). Labdaügyes, tehát a kihozataloknál és az osztogatásnál is fontos szerepe van. Egy egészséges rotációt várnék a következő szezonra, azért, hogy Militao is jusson levegőhöz a csapatban. (gwolf94)

És a szezon legjobbja:

Szatyor
Neki köszönhetjük az idei összes sikerünket! 😀
Benzema

Karim szintet lépett CR távozása óta. Ő a csapat gólkirálya, a támadásépítések fókuszpontja és az egyik legfőbb mentális vezéregyéniség is. Úgy gondolom, hogy esetében a leginkább jogos az érinthetetlen kifejezés, még ha néha el is tud tűnni egy-két meccsen. Jovic és Mariano sem tudta megmutatni idén, hogy mivel szoríthatná ki a franciát, ő pedig köszönte, és élt a kínálkozó lehetőséggel. Házi gólkirályi cím és bajnoki győzelem, amelynek Ramos mellett ő a másik legfőbb letéteményese.

Viszont ő sem lesz már fiatalabb. És ugyan rengeteg játékhelyzetet megold intelligenciából és labdaérzékből, a fizikuma a krisztusi korba lépésének közeledtével előbb-utóbb rohamosan elkezd majd romlani. Egyszerűen nem lehet elvárás vele szemben, hogy sorozatban harmadik szezonjában is hátára veszi a csapatot, mint a támadószekció egyetlen értékelhető és gólveszélyes eleme, valamint hogy továbbra is a csapat legtöbb percet pályán töltő egyéne legyen anélkül, hogy komoly sérülést kockáztatna.

Benzemát Zidane helyében a jövő szezonban még meghagynám a jelenlegi érinthetetlen státuszában – grandiózus igazolás hiányában kétlem, hogy lenne, aki versenyre tudna kelni vele -, Jovicot azonban el kell kezdeni beépíteni helyette. Különben gondban leszünk jövő ilyenkortól. (ReAlantos)


Végére is értünk a 19/20-as idény értékelésének. Nektek mi a véleményetek a játékosok teljesítményéről? Kinek milyen szerepet szánnátok a jövőben? Várjuk válaszaitokat kommentek formájában! 🙂

Update (09.15): Frissültek a játékosokról készült statiszikai összefoglalók, amiben mindekinek a 19/20-as szezon kiemelkedőbb mutatóira szerettem volna rávilágítani. De az összehasonlítás végett beillesztem nektek ide a végére a teljes stasztiszikai táblát, amiben színekkel jelöltem, hogy kik voltak az adott területen a legjobbak. Van számotokra benne valami érdekes vagy meglepő? Lehet szemezgetni és ha gondoljátok, megbeszélhetjük a kommentek között. 😉

Oszd meg a posztot, ha tetszett!