Real Madrid - Getafe nyitókép
Beharangozó La Liga ReAlantos  

Real Madrid – Getafe | Mögöttünk üget a fenyegető ellenfél

…és ettől éget a fertályunknál a feszültség. Elnézést kérek mindenkitől, ígérem, többet nem rombolom ilyen züllesztő szójátékokkal a minőséget. A fenébe… Lényeg a lényeg, ma este a di Stéfanóba látogat a harmadik számú madridi csapat. Real Madrid – Getafe találkozó a 33. fordulóban, nézzük, mire számíthatunk!

A harmadik számú madridi csapat, ahogy évek óta hivatkozunk rájuk. Pedig az elmúlt évben ők lettek a liga meglepetéscsapata, hiszen az utolsó fordulóig versenyben voltak a BL-indulásért! És, hogy ezt nem a szél fújta össze nekik, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy jelenleg is az ötödik pozíciót foglalják el a kékek.

Pedig a 2015/16-os szezon végén még utolsó előtti helyen zuhantak vissza a másodosztályba. Honnan akkor ez a hirtelen jött lendület?

Vissza a legjobbak közé

Az említett szezont még Fran Escribá vezetésével kezdte meg a Getafe, de a gyenge eredmények következményeképp ’16 áprilisában átadta helyét a Real-legenda Juan Esnaidernek. A bennmaradást azonban utóbbi sem tudta kiharcolni, így a kékek visszasüllyedtek a Segundába.

Esnaider szeptember végéig húzta, ekkor váltotta őt az a Pepe Bordalás, aki jelenleg is a vezetőedző – és ezzel egyébként az amúgy kifejezetten fiatal, alig harminchét éves klub rekordere a kispad élén töltött időt tekintve.

Real Madrid - Getafe Bordalas

Az ő vezetése alatt rögtön, egy szezonnyi távollét után vissza is tértek a Primerába, ahol újoncként azonnal meglepetéscsapattá avanzsáltak a nyolcadik hely megszerzésével. Tavaly pedig ugye a már említett ötödik pozíció, igen gyorsan az élcsapatok közvetlen közelébe emelkedtek tehát.

Meglátásom szerint Bordalás leghatásosabb fegyvere az, hogy egy adott rendszert választott ill. dolgozott ki, amelybe a megfelelő játékosokat helyezte/helyezi bele.

A csapat fő pozitívuma a sebessége. Ez mind fizikai, mind pedig taktikai értelemben igaz, hiszen míg például az előbbire jó példa többek között a baloldalt végigszántó Cucurella – akit nem mellesleg épp a napokban szereztek meg végleg a Barcától -, addig utóbbira a védekezésből támadásba való átmenet tempója kiemelkedően jó indikátor.

Majdnem Cholo-i magasságokban űzik a jó értelemben vett agresszivitást, miközben durva szabálytalanság arányaiban kevés fordul elő náluk. Ezt jól mutatja a június végéig ligaszinten begyűjtött legtöbb sárga kártya.

Van egy olyan stabil gerince az esti ellenfélnek, amely állandó minőséget jelent pályára kerülésükkor. Ebbe a szűk “elitbe” sorolnám a kapus Soriát – aki amúgy Madrid-nevelés, szóval asszonyt-kocsit-házat rá, hogy a szemünket is kivédi (könnyen beszélek, nekem egyik sincs 😀 ) -, a középhátvéd Djenét és a már említett Cucurellán kívül a liga egyik legjobb spanyol góllövő párosát, Jaime Matát és Angelt. Ők azok, akik véleményem szerint leginkább meghatározzák csapatuk játékát.

Real Madrid - Getafe Cucurella

 

Összességében azt lehet elmondani az esti ellenfélről, hogy nagyon kellemetlen játszótársak, akik klasszis szinten űzik a saját játékukat: gyors, többnyire rövid passzok, fizikális fölény. Éppen ebből fakadóan szerintem azzal lehetne a legjobban kivenni őket a meccsből, ha a védekező harmadunkon kívül kerülnénk a kontaktokat, és zárnánk a területeket a gyors elfutások elől. Itt visszautalnék egy kicsit a januári “odavágóra“, amin meglepően magabiztosan gyűjtöttük be Ramos és Hazard hiányában is a három pontot.

Rátérve a hazaiakra

Ahogy azt az előző posztban olvashattátok, az újraindulás óta kiemelkedően a liga legjobb csapata a Real Madrid. Mind fizikálisan, mind pedig mentálisan úgy tűnik, hogy a királyiak kapták el legjobban az új rajtot.

Real Madrid - Getafe ZZ
You, attack!

Az esti ellenféllel ellentétben Zidane nem ragaszkodik egy rendszerhez, inkább az egyéni teljesítményekben bízik. Erről talán majd az összefoglalóban is megemlékezünk bővebben… 😉

A legnagyobb kérdés talán az lehet, hogy ebben a sorozatterhelésben is képesek-e huzamosabb ideig fenntartani a jelenlegi formát. Három-négynaponta meccsek, amik az öt cserelehetőség helyett 2-3 változtatással szoktak lefutni Zidane részéről. 6 meccs van hátra, 2 pont az előny, és a maradék ellenfelek közül (számomra) egyértelműen ez a meccs tűnik a legnehezebbnek. Azzal együtt is, hogy három nap múlva megyünk Bilbaóba…

Ami biztos: Hazard kimaradt a keretből, így januárhoz hasonlóan most is nélküle kell kiállnunk a “kismadridiak” ellen.

Real Madrid - Getafe keret

A Madridról most többet nem szeretnék írni, mert kétlem, hogy tudnék bármi hasznosat hozzátenni a júniusi értékelőnkhöz. Azt viszont kijelentem, hogy a következő két meccs (illetve forduló) döntő fontosságú lesz a bajnoki cím szempontjából.

 A Real Madrid – Getafe mérkőzést a Spíler 2 közvetíti, a Tippelde pedig 20:30-ig elérhető:

Szurkoljuk ki együtt a győzelmet, Hala Madrid!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!