Levante - Real Madrid összefoglaló nyitókép 2020
La Liga Összefoglaló ReAlantos  

Levante – Real Madrid összefoglaló | Őrségváltás

Szombat este kilenctől játszott a Real Madrid, és lélektanilag kritikus időpontban, pont a klasszikus előtt sikerült átadni a vezetést a katalánoknak a tabellán, szezonbeli második vereségünkkel. Miért alakult így, mik lesznek a következmények? Összefoglalunk.

Néhány kósza mérkőzés előtti gondolat

Kezdjük a kezdővel: Zidane újfent érdekes tizenegyet álmodott fel a gyepre. Amint az a beharangozóban is kifejtődött, a balhátvéd posztját Marcelo kapta meg újfent. Nem is ez az igazán meglepő, hanem hogy Valverde kimaradt a kezdőből, és a hónapok óta működésképtelen CKM kezdett az Isco-Hazard-Benzema tandem mögött.

Következzen néhány mérkőzés előtti gondolat a kezdő láttán. Először is, maga az elgondolás, hogy karácsonyfa-alakzatban* állunk fel, nem ördögtől való. Főleg, ha ez végül tényleg az lesz (el tudom képzelni, hogy Isco a jobb szélre kerül inkább). Másodszor, kíváncsi leszek, hogy Marcelo hogy oldja meg a bal oldalt. Harmadszor, miért CKM? Miért nem inkább CMF?

Úgy sejtem, hogy ez a kezdő (vagy legalábbis a nagy része) már a következő két meccs taktikáját vetíti előre, ezzel a szemmel is érdemes lehet figyelni a találkozót.

Levante - Real öf kezdő


Rátérve a mérkőzésre:

Első félidő

Az első percekben a Levante támadt aktívabban, de miután a presszingjük öt percig eredménytelen maradt, inkább visszahúzódtak. Az első lövésre a 7. perc elejéig kellett várni, Benzema lőtt éles szögből a kapus ölébe.

A 9. perc végén pedig Hazard lőhetett, a védőn megpattanó labdát magabiztosan ölelte magához a hazai kapus.

Ramos a tizedikben sárgát kapott (azért megjegyezném, előtte két nagyobb szabálytalanság sem ért kártyát a másik oldalon…), majd egy perc alatt 3 lövés is érte a hazai kaput, de egyikből sem lett gól.

A 16. percben az addigi legnagyobb helyzet, Aitor jött ki rosszul kapujából, így Casemiro az üres kaput vehette célba. Pár centit tévedett csak sajnos.

Az első félidő első feléről elmondható, hogy a Madrid uralta a játék képét, de időnként a valenciaiak is eljutottak a kapunk elé.

Lüktető, dinamikus lett a játék, de igazán nagy helyzet nem alakult ki.

A 39. percig kell várni a következő helyzetig, Isco, Hazard és Benzema gyönyörű összjátékából nem lett gól, ahogy egy perccel később Modric bombájából sem.

Levante - Real Madrid összefoglaló Modric
Lukita ma jól játszott, nem rajta múlt

A játékrész utolsó mozzanata egy gyengécske Hazard-lövés, amit szintén fogott a Levante kapusa, így 0-0-lal mentek szünetre a csapatok.

Marcelo ebben a félidőben nem volt annyira gáz, mint a Celta elleni meccsen, de ez inkább az ellenfél passzívabb jobb oldalának köszönhető, mintsem az ő hirtelen formajavulásának.

A félidő vége felé Isco egyre gyakrabban fordult elő középen vagy a bal oldalon, és ez a támadásépítésekben jótékony hatást váltott ki.

Második félidő

A 47. percben Isco kap labdát Modrictól a tizenhatoson belül, a védő pedig a borotválkozással pubertáskorába visszateleportáló irányító lábáról felpördülő labdát a karjával sodorta tovább… természetesen még csak meg se VARozták.

Az 53. percben Hazard léphetett ki ziccerben, de nem tudta befejezni, a kapus védett. A szögletből pedig újabb kezezés, itt talán jó ítélet született, hogy végül a Ramos általi, későbbi kezezést fújták csak le.

Hazard sérülten mászott le a 67. percben (igen, az előző szűk negyedórában semmi érdemleges nem történt), Vinícius helyette.

Levante-Real öf Hazard
Hazard visszatérése nem lett jól menedzselve – persze utólag könnyen okos az ember

Casemiro is besárgult a 71. minutumban, de továbbra is az volt a helyzet, hogy a másik oldalon ugyanilyen faultokért nem villant a kártya.

Két perc múlva Isco helyett érkezett Vazquez. Ez már valószínűleg arra válaszul, hogy fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását a hazai csapat, és az egyre elkeseredettebben támadó Madrid ellen sok veszélyes kontrát vezettek.

79. perc, vezetést szerzett a Levante, 1-0… Morales ugrott ki a leshatárról, és óriási kapáslövést vágott éles szögből a rövid felsőbe, ebben sajnos Courtois vastagon benne volt.

82. perc, Modric helyett Valverde.

83. perc, Vinícius kényszerítőzött Marcelóval, majd a középre tett labdáját Benzema lábáról rúgta le a védő.

94. perc, Ramos fejelt gyengén, a kapus könnyen fogta, és ez az utolsó említésre méltó a mérkőzésen…

Másodszor is vereséget szenvedett tehát a Madrid, és ezzel elvesztette vezető helyét a tabellán. Pont a Barca elleni meccs előtt… no comment.


Konklúzió

Vitatható bírói ítéletek, de nem lehet erre fogni. A Levante meg akarta nyerni a meccset, mi viszont láthatóan nem pörögtünk fel eléggé. És, hogy őszinte legyek, ez most nagyon rossz előjel a jövő hét meccseihez.

Nehéz ezt vulgaritás nélkül értékelni, és nem tudom, kire haragudjak leginkább. Hazard-ra, amiért nem rúgta be a ziccerét? Zidane-ra, amiért nem készítette fel megfelelően a srácokat erre a meccsre? Perezre, amiért ilyen pocsék a keret kialakítása a játékunkat is figyelembe véve?

Nem, leginkább magamra, amiért elvállaltam ezt a meccset. Nem is vagyok hajlandó többet írni most erről. Ti is jobban jártok, azt hiszem.

Mondanám a jövő hétre, hogy Hala Madrid, de sajnos sanszosabb, hogy meghal a Madrid…

Összefoglaló:

*Akinek sikerül megfejteni, hogy miért nem a gyémántot alkalmaztuk a kezdő alapján és Isco-nak miért kellett jobb oldalon biztosítani az kap egy alpakát. Üdv. a kontár gwolf

Oszd meg a posztot, ha tetszett!