Ha bajnok akarsz lenni… (Real Madrid – Celta Vigo)
Megnéztem a Fradi-Vidit, jelenleg pedig a háttérben az Atalanta-Roma meccs megy. Most nem arról van szó, hogy magyar foci és nemzetközi futball, hanem arról, hogy mennyire más állapotban kell működnie egy csapatnak, ha bajnok akar lenni, mintha csak látványosan akar játszani meccsről-meccsre.
Mi bajnokok akarunk lenni.
Zidane a szezon elején és pár napja is erről beszélt, ez idén a prioritás. Ezért aztán sok variáció után – hadrend, kezdőjátékosok – egy ideje letette a voksát a stabil védekezés mellett. Úgy érzi, hogy a bajnoki elsőséget a kiegyensúlyozott védekezés és a patikamérlegen kimért támadások fogják elhozni nekünk. Ezt még persze semmi nem garantálja, de vitathatatlan, hogy az építkezése a saját elképzelései alapján jól halad.
Szóval, Fradi-Vidi és Atalanta-Roma… Az egyik meccsen a bajnoki címre vágyó hazai csapat végig jéghideg profizmussal focizott, kerülte a kockázatokat, kereste a tutit, bízott magában, nem félt 5 percen belül 6. alkalommal is Dibuszig hátra játszani a labdát, mert tudta ez a csapat, hogy ha nem kap gólt, akkor nem kap ki és akkor nem veszít pontokat a másodikkal szemben. Nem támadtak ész nélkül, ha figyeltek a csapat egyensúlyára és az edzőjük a végén nem pironkodott, amikor a két belső védő mellé a harmadiknak becserélte Frimpongot – a center helyére. Mert ugyan ez egy rangadó volt, de egyben egy stratégiai állomás a bajnoki címért folytatott hosszú csatában.
Nehéz meccs volt szurkolói szemmel, mert nem sok látványos dolog történt. Kakaskodás, kemény belépő persze volt, de semmi olyan, ami A NAGYBETŰS FUTBALLRA emlékeztetne pár percenként.
Más szemmel viszont, a Fradi szempontjából egy bitang fontos, nehéz feladat volt, amit fegyelmezett, kérlelhetetlen hozzáállással ki is pipáltak.
Növelték az előnyüket, a bajnoki cím lassan csak matematikailag nem hivatalos.
De ami fontos, hogy fejben nagyon koncentráltak voltak, a tekintetükben, testbeszédükben benne volt, hogy tudja minden pályán lévő játékos, hogy milyen cél elérése miatt dolgoznak a pályán.
Atalanta-Roma…
Aztarohadtdelátványosmeccs! Az első félidő felétől látom, de azt rögtön leszűrtem, hogy itt minden játékostól (igen, valószínűleg még a kapusoktól is) bármikor várható valami látványos megoldás, egy csel, egy labda nélküli megoldás és ez magában hordozza azt is, hogy a látványos megoldás helyett valami blőd hiba kerekedik ki.
Ha valaki látta ezt a meccset, az tudja, hogy született meg a Roma vezető gólja. Ha nem láttátok, elég annyi, hogy a felezőtől a jobbhátvéd a kapusnak lőtte hátra a labdát (ehm… az Atalantáról van most szó), de a jobb oldali belső védő úgy gondolta, hogy a lőtt passzt majd lestoppolja és…
De az „és-re” már nem volt idő, mert elpattant tőle a játékszer, Dzeko lecsapott rá és jó 15 méter labdavezetés után a 16-osra érve ellőtte a hosszú alsóba.
Semmi nem jelezte előre ezt a gólt. Egyik csapat sem akarja „megnyugtatni” a labdát, nem akarják diktálni a meccs tempóját labdatartással, hanem azonnal indul mindkét csapat a megszerzett labdával a támadóharmadba.
Látványos meccs, az Atalanta egyenlítő gólja nagyon ‘baba’ szögletvariációból jött, a vezetőgól pedig egy klasszis egyéni megoldásból érkezett.
Lehet, nem is írom tovább az anyagot, mert Dzekót most ugratták ki és bet….
Szöglet.
Ez a két csapat azon csapatok közé tartozik (főleg az elmúlt szezon óta az Atalanta), amelyeket divat kedvelni, mert milyen rohadt látványos meccseket tolnak, ‘mecsoda’ támadásvezetéseik vannak, ajjdejó nézni őket.
Összpontosítás
Bajnokok persze nem lesznek (és nem (csak) azért, mert ha kell, a Juve vezetősége telefonál valahová és utal valamennyit).
Bajnokok azok lesznek, akik megfelelő stratégiát alakítanak ki és ezt megfelelő mentalitással valósítják meg. Bajnokok azok lesznek, akik önazonosak, azaz nem akarnak úgy játszani, amely játékrendszer- és felfogásban az amúgy a keretben lévő maximális potenciál nem képes ehhez a maximumhoz közelíteni.
Ha a mostani Real Madridnak Zidane vezetésével az a legjobb játéka, ha a stabil védekezésre épít, akkor ahhoz kell hűnek lenni és így kell játszani minden ellenfél ellen a bajnokságban, amelyet ugye egyértelműen a legfontosabb sorozatként definiált idén Zizou.
Ha az hoz sikert, hogy nem támadunk ész nélkül, ha nem tolunk 6-7 embert minden támadásunk felépítésébe, akkor még a kiesés ellen küzdő Celta ellen is így kell játszani.
Ha ZZ és a srácok eddig is jól kezelték, hogy a vezetés időnként későn született meg, akkor most, Iago Aspasék ellen is így kell játszani.
Ha látjuk, hogy türelmesen játszanak a srácok, mert tudják, hogy mit és hogyan akarnak, akkor nekünk is türelmesnek kell lenni.
Ha bajnok akarsz lenni, el kell tudni viselni, hogy a Barca most közelebb kúszott.
Persze, ez így túl szép. És túl steril.
Mert szenvedni fogunk. Mert Iago Aspas 32 évesen ellenünk, a Bernabeuban ismét nagyon jól akar majd teljesíteni. Mert vannak volt Barcás arcok a Celtában, akik talán inkább a Barcáért játszanak ellenünk, mint a Celta sikeréért. Igaz, ha pontokat vesztünk, akkor mindkét említett csapat jól jár.
Mit fog választani Garcia mester: 433, vagy 352/532 (támadás/védekezés)?
Fogja-e játszatni az elmúlt fordulóban, a Sevillát a ráadás utolsó perceiben kivégző Sistót? Ha pedig Sevilla… Akkor ők épp olyanok bizonyos szempontból, mint a Roma, vagy az Atalanta. Ígéretes projekt, jó nevek, de nem győztes mentalitás. Mert a Sevilla a kiesőhelyen lévő Celta otthonában úgy kapott ki, hogy vezetett. S nem volt képes megtartani az előnyt, sőt, 1-1-nél a meccs végén 7 emberrel támadtak… Miközben a Celta egyértelműen a kontrákra várt. Jól tette.
A ma esti meccsen legyünk mi azok, akik jól tesszük a dolgunkat. Ne akarjuk agyonnyerni a meccset, ne akarjuk kitömni a Celtát. Lehet, hogy össze fog jönni (lásd a mi legutóbbi bajnokink, ahol azért a 4 lőtt gólt sokáig meccs közben sem látta senki jönni), de sokkal fontosabb, hogy érezzük a srácokban az erőt, az eltökéltséget és azt, hogy felkészültek. Hogy nem tudják kizökkenteni őket a vendégek sehogy sem. Sem letámadással, sem azzal, hogy beállnak buszozni és mi türelmünket veszítve feladjuk az egyensúlyt. Érezzük azt is, hogy ha -ne adj Isten – hátrányba kerülünk, akkor sem zavarodnak meg a srácok, csak dominánsabb, határozottabb játékra váltanak a támadóharmadba.
Érezni akarom, hogy minden lépéssel, sprinttel, fejpárbajjal, csellel a bajnoki címet akarják közelebb hozni a Fehér Házhoz.
Ki lehet a kezdő nálunk?
A védelmi ötösünkre azért nagy mennyiségű hamis pénzzel fogadnék, azaz Zsiráf, Dani, Varane, Capi, Megkerülhetetlen Fal, Tank.
Valverde és… És? Kroos? Modric? Ezt csak Zidane tudhatja, de az tény, hogy Modricot az elmúlt hetekben sok játékperccel jutalmazta. Talán most ő fog pihenni.
Elől pedig a Kötött Kezűek és Isco. Vagy Vini. Hazard biztosan nem kezd.
(Aztán ZZ feltolja a karácsonyfát…)
De én a tippelésben pocsék vagyok, Ti viszont a Tippeldében megmutathatjátok klasszis jóstehetségeteket 19:30-ig. 🙂
Érdekességek:
- Hazai pályán 2006-ban kaptunk ki utoljára a Celtától, bajnokin. Azóta 7 La Liga meccset játszottunk le, 7 győzelem és csupán 2 kapott gól.
- Az igazsághoz tartozik, hogy a CdR-ben 2017-ben kikaptunk tőlük itthon 1-2-re.
- Zidane aktív játékosként 2 gólt lőtt az utolsó, Celta ellen lejátszott meccsén. Volt még két noname gólszerzőnk akkor: Füge Lajos és Nazario de Lima. 😉 A Celta Vigo kapusa ekkor az a Pinto volt, akinek Bale a ‘beep-beep’ gólt gurította a CdR döntőben Ancsa idején. Igen, Pinto volt akkor is a Barca kapujában, amikor Cristiano Ronaldo felhőfejesből bevette a katalánok kapuját Mou CdR-sikerénél.
- Ha Mendy játszik, akkor jó lenne, ha sárgát kapna, hogy a Clasicót ne a lapok miatt kelljen kihagynia (most 4 sárgája van, ha kap egyet, a Levante ellen letölti a büntit).
- A Csapat ezzel a kínai írásjelekbe rejtett kedves üzenettel ellátott mezben lép pályára.
- A meccs gyászszünettel fog kezdődni, 49 éves korában elhunyt David Gistau emlékére, aki múlt vasárnap hunyt el, életében pedig újságíró és Real Madrid szurkoló volt.
- A Sevilla elleni győztes meccset követően Iago Aspas, a Celta élő legendája azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, ez a hősiesen kibrusztolt győzelem elindítja őket a helyes úton és el fogják kerülni idén is a kiesést. Nos, ha igaza lesz és elkapja őket a nyerő széria…