Csak egy Madrid van, az pedig habfehér!

A Real Madrid tegnap 1-0-s győzelmet aratott a városi rivális Atletico Madrid felett, ezzel pedig átmenetileg 6 pontos előnyre tett szert a tabella élén. A bajnokságban hazai pályán 2012 decembere, azaz több, mint 7 év után sikerült ismét felülkerekednünk a Matracosokon. Összefoglaló.

Győzelem! Győzelem! Győzelem! Felemelő érzés ezt leírni! A semleges szurkolók számára, a fogalom klasszikus értelmében nem tartozott a találkozó a „jó meccs” kategóriába, de a hatalmas taktikai csata, valamint a kulcsfontosságú 3 pont megszerzése okán mi, madridisták, sokáig emlékezni fogunk erre a derbire.

Mi volt Zidane terve?

A Beharangban írtaknak megfelelően én ehhez hasonló kezdőre számítottam Zidane-tól. A Szuperkupában debütáló 4-3-2-1, aka karácsonyfa-szerkezet meglátásom szerint azt a célt volt hivatott szolgálni, hogy a kezdeményezés jogát végig a kezünkben tartsuk, mi diktáljuk a tempót. Az elképzelés alapja, hogy a pálya közepén van szükségünk üres területekre. Isco csatasorba állása is ezt szolgálta.

A folyamatos mozgásban lévő középpályásaink feladata a szabad folyosók megtalálása és ezzel együtt a védők pozíciójukból való kimozgatása volt. Láttunk már rá példát, hogy ez a rendszer működött, gondolok itt elsősorban a Valencia elleni rijádi elődöntőre.

Simeone remekül felkészült

Zizou azonban azzal nem kalkulált, hogy ez ellen a játékfelfogás ellen a másik oldalon Simeone tökéletesen felkészíti fiait. Az Atleti magasan, saját kapujától viszonylag távol, cirka 30-35 méterre húzta meg a hátsó védelmi vonalát. Az erre épülő, szokásosnak mondható 4-4-2-es védekező felállásban a játékosok egymáshoz nagyon közel helyezkedtek. A feladatok oly módon lettek leosztva, hogy tökéletes zónavédekezést valósított meg a csapat a pálya közepén, pont ott, ahol a fehér mezeseknek üres területeket kellett volna kreálniuk.

A végeredmény így az lett, hogy a Real csapatrészei egymástól nagyon távol kerültek, így lehetetlen feladattá vált a védelem és a támadósor összekötése. Az egyetlen támadásszervezési lehetőségünk így a szélsővédők vonal melletti indításai voltak, ám a taktikailag roppant képzett piros-fehérek ezt a helyzetet remekül olvasták, és nagyszerűen „csapdázták” Carvajalt és Mendyt, akik így sokszor pánikmegoldásokra, vagy visszatett labdákra kényszerültek.

Csapdázás alatt itt azt kell értenünk, hogy az Atleti játékosok tudatosan felkínálták a szélsővédőinket, mint passzopciót, majd a passzal egyidőben olyan mértékű nyomást helyeztek rájuk, hogy a már említett kényszermegoldásokon kívül ne legyen más lehetőségük. Sőt, matracos szempontból a jobbik esetben még akár labdaszerzés is lehessen belőle.

Vendég dominancia

Az Atleti támadójátéka ugyanis, korántsem váratlanul, a megszerzett labdákból való gyors támadásvezetésekre épült. Kulcsszerepet játszott ebben Morata, aki a felpasszolt labdákat remek hatékonysággal tudta megtartani és továbbjátszani. A vendégek védekezésből támadásba való átrendeződése így kifejezetten gyorsan és hatékonyan működött. A támadóharmadban aztán a mélységi passzok helyett inkább a horizontális mozgásokat preferálták, ezzel kihúzva a Real védekezésének méregfogát, nevezetesen a szoros emberfogásból fakadó esetleges megelőző szereléseket.

A vázolt taktikai párbaj események tekintetében a következőképpen manifesztálódott. A mérkőzés elején adódó két, hatalmas Ramos lehetőség után a vendégeknek adódtak nagyobb helyzetei. A baloldali megindulásaikból rendre jól sikerült átváltaniuk a jobb oldalra, ahonnan egyébként a mérkőzés egészét tekintve a lövéseik háromnegyede érkezett. A legközelebb Vitolo és Correa állt a gólhoz, utóbbi ráadásul egy-az-egyben is vezethette egy alkalommal Courtios-ra a ladbát. A szívverésem itt kihagyott, miközben üvöltöttem a televíziónak, hogy „LEEES!!!”. Az argentin végül mellé pörgetett, majd a visszajátszásból tisztán látszott, hogy ha be is talált volna, a leshatáron túlról indult, így a VAR jogosan védett volna meg minket a kapitulálástól.

Nagyon jól jött a szünet,

hiszen üvöltött a játék képéről, hogy az Atleti akarata érvényesül. Szurkoltam is Zizounak, hogy tegyen rendet a fejekben. A francia mester pedig ennél valami sokkal váratlanabb lépésre szánta el magát, ugyanis kettős cseréhez folyamodott. Nagyszerűen olvasta, hogy az előzetesen elképzelt taktikája az Atleti fegyelmezett játékának köszönhetően totálisan csődöt mondott. Az egyik áldozat Isco volt, aki teljesen súlytalan szereplője volt a mérkőzésnek. A másik Kroos, akinek szintén nem a labda nélküli dinamikus megindulások és a sebesség a legfőbb erénye. Teljesült a Beharangban tett tippem is, miszerint az egyik új ember Lucas Vazquez volt, a másik pedig Vinicius.

Az elgondolás ezzel egyrészt a széljáték erősítése volt, hiszen ne feledjük, hogy klasszikus szélső nélkül állt fel a kezdőcsapat. Másrészt viszont a csapat sebességének növelése és ez az, ami miatt igazán meglepett Zidane – a legpozitívabb értelemben. Az egyetlen megoldás ugyanis az Atletico kompakt csapatvédekezésére az lehetett, hogyha futóversenyre lesznek kényszerítve a játékosaik. A képlet tehát egyszerű: ha nem megy a vendégjátékosok kimozgatása a támadóink visszalépéseivel és labdatartással, akkor majd a hosszú indításokkal lesznek erre rákényszerítve.

És láss csodát, ez a húzás tökéletesen működött!

Már a második játékrész első perceiben érződött, hogy sikerül sokkal jobban széthúznunk a 4-4-2-es falat, nem tudnak olyan jó ütemben odaérni a labdás emberekre, mint az első félidőben. Mindezekkel párhuzamosan Simeone (valószínűleg sérülés miatt) az 50. percben lecserélni kényszerült a támadójátéka szempontjából kulcsfontosságú láncszemét, Moratát. Az ex-realos fiatalemberről itt közbe is vetnék néhány gondolatot.

Nagyon szimpatikus és kifejezetten ügyes srácnak tartottam pályafutása elején. Az „ügyes srác” véleményem a Chelsea-s időszaka alatt változott meg, mostanra pedig már a „szimpatikus” jelzőt sem tudom ráaggatni. Leginkább egy hisztis óvodásra emlékeztet, akinek mindig pontosan annak ellenkezője kellene, amilye éppen van. Veszekszik a volt és jelenlegi csapattársaival, folyamatosan hisztizik a bírók felé. Esküszöm, nem emlékszem olyan képkockára a közvetítésből, amikor őt mutatta a kamera és ne járt volna a szája. Jó helyen vagy Álvaro ott, ahol most vagy, ez a te saját közeged! Nem szívesen írom ezt, de pontosan azt a füttykoncertet érdemelted ki a viselkedéseddel, amit a Bernabéutól kaptál a lecserélésedkor.

Kezünkbe vettük az irányítást

Morata elvesztésével tehát az Atleti csatár nélkül maradt, ezzel sikerült is kiherélniük a támadójátékukat. A második félidőben már egyetlen percig sem forgott komoly veszélyben Curta kapuja. Ellenben a másik oldalon Oblakéval! Ha lőni kellett, Fede tüzelt! Ha be kellett emelni a zsugát a kapu előterébe, akkor Mendy próbálkozott beadással. Zidane taktikai átszervezésével teljesen átalakult a játék képe, magasabb fordulatszámra kapcsoltunk és a futóversenyek során már az Atleti védői sem állták olyam magabiztosan a sarat.

A Real dominanciája pedig az 56. percben góllá is érett. Vinicius és Mendy baloldali kooperációja sok szép élményt tartogathat még nekünk a jövőre nézve, ebből láthattunk most is egy igazi csemegét. Vini szerintem még életében nem adott ekkora labdát… Tökéletes ütemben, a legideálisabb erővel, egyszerre 3 védőt átjátszva indította a hatalmas sebességgel érkező Mendy-t, aki futtából, élesen lőtte be a labdát Karim belsőjére, akinek „csupán” annyi volt a feladata, hogy a hálóba pofozza azt. Villámgyors támadás, nagyszerű kombináció és Benzema első találata bajnoki derbin a Bernabéuban. Ott is van! Eufória! Szedd ki bohóc!

Reflektorfényben az ifjak

A mérkőzés hátralévő részében is a mi akaratunk szerint zajlottak az események, az Atleti a korábban működő rendszerét kénytelen volt feladni, az így adódó új helyzettel pedig nagyszerűen éltek a srácaink. A jó csapatjáték mellé pedig kivételes egyéni teljesítmények is párosultak. Vinicius beállásával valami varázslatos színt hozott a pályára, jót tett a lelkének a hétközi találat, az biztos. Sime „Botláb” Vrsaljko a farigcsáláson kívül más eszközt nem is nagyon tudott bevetni ellene. A horvát emberkedésére felfigyelt Mendy is, aki lassan az egyik új személyes kedvencemmé válik. „Ha a spanomat rúgod, akkor engem rúgsz”-szerű mentalitással kelt a brazil játszótársa védelmére, és kemény belépőkkel honorálta Vrsaljko ténykedését. Az övét meg később a spori egy sárgával, de egye fene, az ilyen jellegű csibészségre szükség van!

A másik játékos a Realból akire muszáj vagyok néhány sort szánni az Fede Valverde, de az az igazság, hogy nem tudom mi újat lehetne még róla írni… Olyan szenvedéllyel és tűzzel megy bele minden párharcba, hogy kiráz tőle a hideg, miközben fejben olyan tiszta és koncentrált, hogy az egy pályafutása zenitjén jócskán túllévő olasz belsővédőt is megszégyenítene. Ha kell, beleáll egy kőkemény párharcba, labdát szerez, átlövésekkel próbálkozik, 90 percen át megállás nélkül sprintben közlekedik a pályán, mindent és még annál is többet totálisan alárendelve a csapatérdeknek. Az egyetlen dolog, amit kívánok vele kapcsolatban, hogy ne sérüljön le. Hadd tudjon továbbra is ezen az úton fejlődni, mert akkor ez a srác még valami korszakosat fog alkotni habfehérben!

Apropó Fede és a sérülés! Felipe azért tett róla, hogy ne hagyja el komoly csomag nélkül a fiatal uruguay-i a gyepet. Konkrétan ballal is-jobbal is alávágott egyazon mozdulatsor alatt. Az egyetlen kérdésem, hogy amikor egy besárgult játékos ilyesmire vetemedik, miért nem adja neki oda a bírósporttárs a második lapot? Vagy ha ennyire fogalmatlan, akkor valamelyik agyatlan miért nem szól ki neki a VAR-szobából? A spanyol bírói testület elnökségi tagjaitól kezdve, a portáson át az utolsó takarítóig mindenkit elküldtem melegebb éghajlatra a jelenetsor láttán, és ezt a szokásomat meg is fogom tartani, amíg a játékvezetés minőségének nem sikerül felnőni a bajnokság színvonalához. Szerencsére most nem ezen múlt, de lesz ez még másképp is, attól tartok.

Összegzés

A lényeg, hogy hoztuk a 3 pontot, amire hatalmas szükségünk volt, így továbbra is nyomás alatt tudjuk tartani a Barcelonát. Rettenetes sok van még hátra a bajnokságból és ez a győzelem önmagában is nagy jelentőséggel bír majd a végelszámolásnál, de az lenne az igazi, ha a csapat a következő hetekben sem hagyna fel a pontok szorgos gyűjtögetésével.

Jó látni azt a kereten, hogy az elmúlt években kialakult gerinc mellé beépültek olyan fiatal játékosok, akik tudnak új impulzusokat nyújtani a csapatnak, tökéletes egyensúlyt alkotva a sokat látott vezérekkel. Mindemellett természetesen nagyon várjuk vissza Asensiot és Hazard-t.

Az újabb kapott gól nélküli találkozó hatalmas fegyvertény, miként az is, hogy Zidane a második félidőben taktikailag meccselte le Simeonét. Ez olyan teljesítmény a franciától, amire én személy szerint nagyon régóta vágytam tőle, új arcát mutatta ezzel. Belátta a hibás döntését, ami az előzetesen kigondolt meccstervét illeti, tudott, és mert is rajta érdemben változtatni. Emelem kalapom Zizou!

Merjünk csak tovább álmodozni a bajnoki címről! Hasta el final!

Vamos Real!

 

Nektek hogy tetszett? Írjátok le véleményeteket, meglátásaitokat a mérkőzésről és a cikkről is a kommentek közé!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!