Főbróba a Clásicó előtt: Valencia-Real Madrid beharangozó

Folytatódik a versenyfutás a bajnoki címért! A Real Madrid vasárnap este a Mestallába látogat. A forduló rangadója előtt mi jó szokásunkhoz híven most is készültünk nektek egy felvezető írással. Beharangozó.

Tegnap délután Odegaard-ék megtették azt a szívességet, amiben mindannyian bíztunk, miszerint pontokat csentek a Barcelonától. A katalánok így pillanatnyilag egyetlen egységgel vezetik a Madrid előtt a tabellát. A hétközi klasszikus előtt tehát lélektanilag is nagyon fontos lenne a győzelem Valenciában. Ez persze a két klub egymás elleni történetét tekintve önmagában sem lenne sétagalopp, pláne ha hozzávesszük, hogy a habfehérek ezer sebből vérző kerettel futnak neki a találkozónak.

Zidane eltiltás miatt nem számíthat Ferland Mendy-re, és mivel a már-már szokásosnak mondható sérültek között tudhatjuk Marcelót is, a legnagyobb kérdés az, hogy ki lesz a balhátvédünk. A beugró mindenes, Nacho, hadra fogható lesz. Többször játszott már kényszerből ezen a poszton Zizou irányítása alatt, így őt érzem a legesélyesebbnek, de az is elképzelhető, hogy a Carvajal-Odriozola duóból kerül át valaki a baloldalra.

A balbekk kérdés mellett a Casemiro-ügy is tartogathat meglepetéseket. Casi egyetlen sárgára van az eltiltástól, így ha a Mestallában beszedne egy újabb lapot, kihagyni kényszerülne a szerdai El Clásicót. A brazil megkerülhetetlen alapembere a csapatnak, ami nem meglepő, ha a szenzációs formáját vesszük alapul. A játékában viszont mindig ott van a veszélye annak, hogy besárgul. Kérdés, hogy Zidane vállalja-e a kockázatot, vagy pihenteti a brazilt.

Apropó pihentetés! Míg a Barcelonának több, mint 4 teljes napja lesz regenerálódni a hétközi meccs előtt, addig a Madridnak a Valencia meccs lefújása után 69 órával kell újra pályára lépnie. Nagyon érdekes kérdés, hogy Zidane milyen eszközökkel fogja frissen tartani az amúgy is foghíjas játékosállományt.

Érdemes kontextusában vizsgálni az elkövetkező két mérkőzésünket, de ez mégiscsak a Valencia meccs beharangja. Miként minden bizonnyal a játékosok, úgy fókuszáljunk mi is először erre a feladatra. Aminek megoldása egyébként korántsem ígérkezik egyszerűnek.

Áprilisban pont a denevérek elleni mérkőzéssel debütáltam a blogon, akkor 2-1-es vereséget szenvedtünk. Azóta nagyot fordult a világ Valenciában! A nem túl acélos, de rossznak azért távolról sem nevezhető szezonrajt után a szingapúri klubvezetés eltávolította a kispadról a sikerkovács Marcelinót, a helyére pedig a játékosként Madridban is megfordult Albert Celades-t nevezték ki. A mi Zizounk volt csapattársát nem éppen tárt karokkal fogadták a szurkolók, de haragjuk inkább Peter Lim elnök ellen irányulhatott az érthetetlen edzőváltás okán.

Ha időnként döcögős játékkal is, de a csapat azóta hozza az eredményeket, sőt! A héten BL csoportkört is sikerrel abszolválták, amire azért túl sok pénzt nem tettem volna szeptemberben. Az utolsó fordulóban idegenben lépték le a tavalyi szezon meglepetéscsapatának számító Ajaxot! A jó formájuknak köszönhetően a bajnokságban is csupán 2 pontra vannak a 4. helytől.

Náluk is vannak igencsak komoly hiányzók. A teljesség igénye nélkül a legismertebb nevek, akik nem játszhatnak majd: Cillessen, Cheryshev, Guedes, Maxi Gómez, Gameiro. Minden bizonnyal ott lesz viszont a kezdőben az a Ferran Torres, aki az idei szezonban robbant be igazán. A 19 éves támadó némiképp a sok sérülésnek köszönhetően is került a tűz közelében, de egyelőre úgy tűnik, hogy élni tud az adódó lehetőséggel: a bajnokságban már 3 találatnál jár, ezzel pedig már most túlszárnyalta tavalyi, 2 gólos szezonját. Érdemes lesz rá tehát figyelni, reméljük, hogy nem lesz sok alkalma ficánkolni. A Valencia házi góllövőlistáját egyébként a csapatkapitány Dani Parejo vezeti holtversenyben, így az ex-madridiak átkától is tartanunk kell.

A hiányzók tudatában tehát túl sok ismeretlenes az egyenlet ahhoz, hogy jóslatokba bocsátkozzunk. A kérdések ellenére az viszont biztos, hogy ha bajnoki címről akarunk álmodni, akkor ezeket a rangadókat bármilyen eszközökkel, de meg kell nyerni. Mindamellett, hogy eldől, pontelőnnyel várhatjuk-e a Barca elleni csúcsderbit, az is kiderül, hogy a mostani keretünk mennyire alkalmas a kulcsemberek pótlására egy komoly erőt képviselő gárda ellen. Zidane-nak fel van adva a lecke, meglátjuk, hogy sikerül-e megugrania. A sok kérdés után estére okosabbak leszünk! Kezdés 9-kor, a meccset a Spíler 2 közvetíti.

Vamos Real!

Tippelde: 19:30-ig!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!