Real Madrid – Levante (Jose jegyzete)

Majdnem a purgatóriumig jutottunk

Miután ReAlantos kolléga rám rakta a terhet (“Hosszabb összefoglalóval majd Jose kolléga jelentkezik.”), nincs más választásom, felelni kell a kihívásra… Remélem, vitaindító szöveggel leplek meg Titeket.

Az elején egy technikai információ: szerettem volna sok-sok videót bepakolni ebbe a posztba, hiszen szeretem megmutatni a leírt dolgokat, főleg akkor, ha a labda nélküli mozgásokat akarom kiemelni. Ezeket a mozzanatokat a nézők amúgy sem tartják sokra, még kevesebben figyelik egy-egy meccsen, mert a labda útját követik. Viszont meglepően sokszor a labda nélkül mozgó társak teremtik meg az esélyt akár a gólszerzésre, akár egy szlalomra, akár egy labdakihozatalra.  Ám pár videó elkészítése után azzal kellett szembesülnöm, hogy az anyag minősége elég rossz, így azok gyártását abbahagytam. Az elkészülteket azért beillesztem.


Maradjunk a labda nélküli mozgásnál… Szerte az internet komment-rengetegében (nálunk is) láttam elég sok negatív véleményt Vinicius Jr-ral kapcsolatban. Nem mondom, hogy nem lehet ilyen véleménnyel lenni róla, de sokszor azt érzem, hogy egy-egy kihagyott helyzete alapján ítél a közösség és csak azok alapján.

Jöjjön is az első vitára alkalmas téma! Nálam a tegnapi meccsen Vinicius az egyik legjobb volt. Igen, volt több gólszerzési kísérlete, ismét nem talált be a kapuba, amikor meg igen, akkor jogosan les miatt vették el a találatát. Az, hogy 19 évesen ennyire lámpalázas a kapu előtt, azt ki lehet nőni. CR-t érdemes idevenni, ő sem volt egy gólf*só tinédzserként. Rá kell feküdnie a helyzetek gyakorlására, akár külön edzésekkel is, de jönni fognak a gólok tőle. Ami viszont nagyon jól megy most is neki, az a támadásépítésben való részvétel, a labda nélküli mozgás és a védekezésben való részvétel. Benzema első helyzeténél (2. perc vége) Vinicius keresztirányú mozgásával teremtett területet a franciának, majd később, még az első félidőben eleresztett Benzema bombánál (21. perc, ami a léc alá tartott), ő tartotta fel a Karimra kilépni akaró védőt, amivel szintén területet és időt teremtett társának. A gólpasszánál a jobb oldalra mozgott és onnan centerezett tökéletesen Casemirónak. Ez egyébként az első félidőben sokszor előfordult, hogy Benzema visszamozgásánál Vinicius a bal oldalról centerbe, illetve ha kellett, a jobb oldalra mozgott át.  A meccs végén, amikor már megroggyant a csapat (szerkezete), egy kontránál nagyon okosan visszafogta a támadást, inkább labdatartássá akarta alakítani a kontrát. Ebből egy másfél perces labdatartásunk alakult ki.

Tehát, van egy fiatal, eszméletlenül tehetséges játékosunk, akinek még rengeteg tapasztalatot kell gyűjtenie és persze sok játékelemet fejlesztenie kell önmagán is. Ha csak a helyzetkihasználásai alapján ítélkezünk, akkor jogos a kritika. De ha megfigyeljük játékának egyéb elemeit is, akkor a verdikt talán nem lesz ennyire egyértelmű.

Véleményetekre kíváncsi vagyok, szóval majd erről is lehet kommenteket gyártani.

Itt van egy videó (rossz minőségben!), amelyben Vini labda nélküli mozgását láthatjátok.


A csapat az első félidőben jó hozzáállással, jó értelemben vett agresszivitással játszott. A középpálya okosan mozgott, tetszett, hogy a labda irányába tolódtak és nem akarták csak a területet felügyelni. Összeszedett volt a társaság, kompakt csapat volt a Real Madrid: a játékosok és a csapatrészek közel voltak egymáshoz szinte minden játékhelyzetben. Egyszer azonban szétesett a csapat, annak itt látjátok a jelenetét. James és Lucas rossz időben rossz helyre mozgása indítja a lavinát és elég sok másodperc kellett a visszarendeződéshez (videó). Már Marcelo felszabadítása előtt szétesett a felállás, utána pedig James és Lucas is feleslegesen lép fel, amivel Casemirót, Kroos-t és Vinicius-t kényszerítik “kisegítésre”, ennek pedig az a vége, hogy Vininek a végén loholnia kell vissza a bal oldalra, mert a Levante az ott kiürített területre játszotta a labdát. A jelenet végére rendezték a sorokat a srácok.

A Levante 5 védős felállása az első 20 percben komoly fejtörést okozott a csapatnak, de ekkortájt már megérezte a csapat, hogy a védekezésben mélyre húzódó, túlbiztosított Levante a létszámfölény ellenére is kimozgatható pozícióból és könnyen lehet helyzeteket kialakítani. Érdemes megemlíteni, hogy az első gólunknál kétszer annyi védőjátékos (6) nem tudta a mi 3 támadónkat (itt: Lucas, Carvajal, Benzema) levédekezni. Benzemára hiába jutott 2 védő, azok nem tudták lereagálni a tizenhatos vonaláról beinduló Karimot. Ugye, mennyivel egyszerűbb dinamikusan játszani, mint unottan U-alakban passzolgatni…

Az  első félidőben a Levante letámadása és támadása értelmezhetetlen volt. Egyszerűen ilyen játékelemekre nem futotta tőlük. Ráadásul hiába volt egy nagyon defenzív felállás náluk, az első góljuknál rossz helyezkedéssel, a második gólnál labdavesztés utáni rendezetlenségükkel (James és Benzema milyen okos döntéseket hoztak!), a harmadiknál labdavesztés utáni rossz fókusszal (Casemiróról egyszerűen elfeledkezett mindenki, aki ugyanúgy, mélységből mozgott fel, mint Benzema az első góljánál. Benzemára és Viniciusra figyelt minden belső védő, szabadon hagyták a kapujuk előterét, amit a Tank fel is használt.) érték el, hogy indulhattak a kezdőkörbe.

Az első félidőben volt még egy nagyon fontos mozgás, amit Marcelo és Carvajal mutatott be többször. Pár fordulóval ezelőtt már dohogtunk, hogy miért megy fel “agyig” mindkét védőnk, miért nem csak az egyik. Az első félidőben Carvajal mindig hátrébb maradt, ha Marci lépett fel és egyúttal a halfspace-be mozgott, hogy egy esetleges Levante kontránál mind a vonal felé, mind a centrum felé el tudjon indulni, ahogy a játék kívánja.

Marci ugyanígy, mélyebben maradt, ha Carvajal lépett fel a támadóharmadig. Ez is a labda nélküli mozgáshoz kapcsolódik, mint ahogy arról Vinicius esetében is írtam – tehát a két védőt figyeljétek, ne (csak) a labda útját. Itt van erről is két rossz minőségű, de azért hasznos videó:

A másik:


A második félidőben annak ellenére ketté kell választani a mi csapatunk rendszerszintű összeomlását és a két kapott gólt, hogy könnyű lenne őket összekapcsolni. Én azonban nem látok ok-okozati kapcsolatot.

Vegyük a két kapott gólt. Akkor az első félidei csapatunk volt a pályán. Lucas és Carvajal sajnos nem voltak eléggé agresszívak a párharcban, Ramos pedig rosszul olvasta a játékot és messze helyezkedett emberétől (miközben lesre nem is állíthatta volna, hiszen Varane a saját emberével mélyebben helyezkedett). Tehát ezt a gólt a “gálakezdő kapta”. Ramosnál meg kell említeni, hogy ritka rossz meccset hozott. Az első jó megoldása a 14. percben született, egy blokk formájában. Addig egy kacskán eltalált felszabadítás, két rossz megelőző szerelés került fel nálam a neve mellé. A második félidőben is volt több elvesztett párharca, cseréje az utólag megismert ok nélkül is indokolható lett volna. Ráadásul Militao a meccs végi hibái (összehozta a szabit, ami után fejpárbajt vesztett és kellett Kurta, hogy 3 pont maradjon a végén) számomra nagyon pozitív fél órát tolt le. Bízom benne nagyon és tetszik, ahogy viseli a 3-as számú madridi mezt. 🙂

A második kapott gólnál már mindhárom cserénk a pályán volt, ám az, amellett, hogy Carvajal párharcot vesztett, egy pontrúgás utáni szituációból érkezett. Ilyet bármikor benyalhat a csapatunk és nem kell, hogy egy sosem látott belső középpálya legyen a pályán. Hiszen nem mindegy, hogy kik felett ívelik el a labdát a hosszúra? Ott már csak két emberen múlt a dolog. A védőn és a támadón.

Meg az internetet hangos madridisták szerint Courtois-n. Szerintem azonban mindkét gólt csak bravúrral tudta volna védeni. Vegyük az első gólt: 10 méterről, arra a sarokra rúgta le Mayoral a labdát, ahonnan ellépet a kapus. Szokták mondani, hogy egy bizonyos szint felett nem süllyedünk egy bizonyos szint alá, így most azoknak, akik kutyázzák a belgát, annyit írok hogy ki lehet próbálni akár egy kézikapuban is, milyen rohadt nehéz az elmozgásunk irányával ellentétes irányba leérni ilyen lövéseknél. Meg kell törnöd a mozgást, majd lendületet venni, hogy visszavetődj. Ha ez összejön, az bravúr.

A második gólt 2,5-3 méterről fejelték meg… Aki ezt a kapus nyakába varrja, abból tényleg csak a nyers rosszindulat süt. Bravúrt ne várjunk már el alapfelszereltségként, hanem kezeljük helyén a dolgot. Lássuk azt is, hogy a belga válogatott szervezettebb védelme mögött hány kapott gól nélküli meccset hoz le a srác.


Zidane cseréi…

Bár a csapat 4141/4231-ben is játszott az első félidőben és a dupla cseréig, az utolsó fél órát 433-ban játszotta le. Amely több okból sem működhetett, Zidane-t mégsem lehet teljesen elítélni döntéseiért.

Miért kellett kettőt cserélni a 60. percben és miért azokat kellett lehozni, akiket? Casemiro esetében a válogatott terhelés és utazás mellett a már meglévő sárga lap, valamint a közelgő PSG meccs miatt abszolút indokolható a döntés. Ramosról meccs közben nem tudtuk, hogy rúgást kapott, most már azonban ezt is tudjuk.

Azt már tudtuk a meccs előtt is, hogy a pálya centrumába nincs cserénk. Tehát bárki, akit oda visz, azzal rosszabb lesz a helyzet, mint előtte volt. Viszont arra nem számíthattunk, hogy a 60. perc után pályán lévő játékosokhoz ilyen rossz rendszert választ. A 433-ban Kroos sem nálunk, sem a német válogatottban nem tud jól teljesíteni leghátsó középpályásként. Azért nem, mert az ő játékstílusa az, hogy folyton szkenneli a pályát, a társakat, az ellenfelet és a labdát AZÉRT, hogy a megszerzett labdát azonnal biztonságos folyosóba tudja terelni. Viszont leghátsó középpályásként, ha nincs körbeépítve védelemmel, akkor neki AZÉRT kellene szkennelni a játékot, hogy hol tud védekezésben ütközni, labdát csenni, létszámfölényt kialakítani. Kroos nem erre lett fiatalon képezve, badarság elvárni tőle, hogy Casemiro játékát fel tudja venni a védők előtt.

A másik középpályás maradt az addigi pozícióban. Jamesről van szó. Ő azonban teljesen elkészült az erejével. A srác nem buta, nagyon sokszor igyekezett a vonalak felé menni az utolsó negyed órában, hogy pihenjen, ne kelljen zakatolni a centrumban, de ennek az volt az ára, hogy sokszor 3-4 védő és Kroos fogadta a Levante támadásait. Régi Tízesünk meccs végi becsúszásait sokan pozitív dologként fogták fel, amely egyrészt igaz, másrészt viszont mindegyik becsúszása annak volt a jele, hogy elfogyott a szufla. Amikor már nem bírsz még egyet lépni a pályán, de muszáj vagy dolgozni, akkor inkább dobod magad, hátha elakad a labda a becsúszó lábadban. Tehát Kroos számára a legrosszabb középpályás posztra került, James maradt a helyén, de elfogyott a kraft.

Maradt Lucas, mint új belső középpályás. Ő aztán becsülettel végig zakatolta a meccset, de az egyik legfontosabb posztra egyszerűen alkalmatlan. Belső középpályára minden edző olyan játékost akar rakni, aki olvassa a játékot, nem jön zavarba a letámadástól, képes egy érintőből passzolni, vagy megindulni a labdával, képes felvenni a pozíciót labda nélkül és fegyelmezett. Lucas ezeket nem tudja a pálya centrumában hozni – nem erre lett képezve. A 60. perc után nagyon sok alkalommal kimozgott a jobb oldalvonal mellé, ahol már amúgy is ott volt Carvajal és Vinicius/Hazard. A pálya centrumában pedig maradt egy óriási üres terület. Kroos a védők előtt volt, talán kétszer-háromszor lépett fel ebben a szakaszban az ellenfél tizenhatosáig, James elfogyott, Lucas rossz helyekre mozgott. Kiürítettük a középpályát. Sokszor volt 20-25 méter Kroos és a Hazard-Benzema/Jovic-Vinicius-Lucas-James sor között. Szétesett a csapat kompaktsága.

De elítélhetjük-e rossz meccselésért Zidane-t, ha tudjuk, hogy nulla belső középpályása maradt a padon már a meccs előtt?

Nyilván el. Itt az indoklás az érdekes. Hazardot mindenképpen be akarta mutatni, vagy más olvasatban, mindenképpen akart adni neki fél órát a PSG elleni meccs előtt. Ramost le kellett hozni. Nézzük meg, hogy mit nyerünk, ha Casemiro végig a pályán marad? Szinte biztos, hogy nem esünk szét, ha a Tank fent marad. De ha már lehozta őt is, akkor lehetett volna más formációban játszani? A pályán lévőkkel nem nagyon. Még a 442-re sem volt meg az ember. Az, hogy odapakolsz egy játékost 442-ben a középpályás sor random posztjára, nem biztos, hogy meg is tudja oldani a dolgot. Pedig a 442 a legegyszerűbb felállás. De kivel tölthettük volna fel a középső sort? Kroos mellé kit raksz? ReAlantos Hazardot tudta volna elképzelni ott. Én viszont soha nem láttam ott játszani Edent. Jamest rakod oda? Ő a legjobb opció az elérhetőek között, nála csak a fogyó erő a negatív dolog, de labdajáratásban, védekezésben bőven terhelhető a Levante ellen. Lucast? Nem érti a feladatát. Viniciust? Legrosszabb megoldás.

Tehát ha a legegyszerűbb felállást sem tudta megoldani Zidane a pályán lévőkkel és mint láttuk a bonyolultabb 433-at sem, akkor adja magát a válasz, hogy 2 helyett 3-at kellett volna cserélni és behozni Mendyt a bal oldalra. Marci elé, mert Marcelo nem tud középpályásként játszani.

Ki helyett jött volna Mendy? Vinicius. Ebben az esetben egy 442/4411 is jöhetett volna: Carvajal-Varane-Militao-Marcelo; Lucas-James-Kroos-Mendy; Hazard-Benzema/Hazard; Benzema.

Ezzel az elmélettel szemben természetesen az első ellenérv az, hogy fél órával a meccs vége előtt mindhárom cserét elhasználja az edző. Ez is egy kockázat. De mindenki tudta, hogy Zidane rossz és rosszabb opciókat figyelembe véve tud cserélni a középpályára.

Nyilván ez utólagos elmélkedés, de fontos elgondolkodni nem csak nekünk, hanem Zidane-nak és stábjának is, mert a PSG ellen is kerülhetünk ilyen helyzetbe.

Ti máshogy látjátok? Ha igen, jöjjenek a kommentek!

Köszönöm, ha elolvastátok a jegyzetemet! 🙂

Oszd meg a posztot, ha tetszett!