Valencia vs Real Madrid vol 2. – Elemzés

Valencia vs Real Madrid La Liga Taktikai Elemzés

A szerdai mérkőzésnek 2-1 lett a végeredménye, de számomra nem ez a legfájóbb. Mint azt José is írta az összefoglalóban, a szezonból hátralévő időszakra a következő idényre való felkészülés részeként érdemes tekinteni, hiszen igazi téttel már nem bírnak a fennmaradó mérkőzések. Ebből a megközelítésből egyenes úton következik, hogy az eredmény szinte másodlagos. Ami miatt igazán fájó a hétközi találkozó, az a vereség mikéntje. Ismét egy vendégposzt: taktikai elemzés a hétközi Valencia – Real Madrid csörtéről.

Ahhoz, hogy a pályán történteket megértsük, kicsit távolabbról kell nekifutnunk, kontextusba helyezve a Zidane által képviselt filozófiát. Zizou munkásságáról bizonyos, hogy a játékosközpontú edzői felfogás híve: törekszik a tökéletes csapatmorál kialakítására, előtérbe helyezve a játékosok egyéni képességeit. A Real Madridnál bizonyos, hogy ez a felfogás az edző hasznára válik, hiszen annyi egyéniség, a sztárallűröktől sem mentes klasszis van jelen a habfehér öltözőben, hogy máshogy nem is lehetne őket egységes csapattá formálni. Viszont! Az egyéni kvalitásokat középpontba helyező megközelítésből, noha nem kellene egyenes úton következnie, mégis az látszik körvonalazódni – a kopasz franciánk esetében bizonyosan -, hogy a játék taktikai része, a csapat együttmozgásai védekezésben, valamint a támadóharmadban begyakorolt automatizmusok, (enyhén szólva) nincsenek finomra hangolva. Az elmúlt években az eredmények dacára is gyakorta figyelhettünk meg olyan szerkezeti és strukturális hiányosságokat a gárda játékában, amelyeket nem sűrűn látni a topcsapatok körében.

Hogy működött akkor a rendszer, aminek BL triplázás lett az eredménye? Az alapvetés az, hogy a csapatunkban játszott ekkor a világ két legjobb szélsővédője, Marcelo és Carvajal, valamint az a Cristiano, aki az évek folyamán oldalról befelé törő cselgépből a világ legjobbjává nőtte ki magát a büntetőterületen belül. Ezeket a tényeket figyelembe véve nem is tűnik olyan nehéznek Zidane dolga, ami a taktika megálmodását illet: a szélsővédők folyamatos felfutásaikkal és kapu elé tekert labdáikkal igyekeznek kiszolgálni a ragadozót, aki jól fejel, finom, labda néküli testcseleivel bármikor képes magáról lerázni a védőket és szabad területhez jutni, valamint szinte a nemiszervével is képes a labdát a kapuba juttatni. Természetesen az összkép azért árnyaltabb, kellett Benzema, aki Cristiano keze alá dolgozva jelentősen hozzájárult a tizenhatoson belüli „területszerzésekhez”, kellett Casemiro, aki a felszaladgáló védők mögött üresen maradt félterületeket őrizte, és végigsorolhatnám minden egyes kulcsember szerepét. A rendszer gerince azonban az, hogy tömérdek beadás, amivel keressük Cristianót, hogy a hálóba lőjön. Zizou-nak a fent említett okok, miszerint a csapatában játszottak a világ legjobbjai, nem volt szüksége a játékrendszerének aprólékos kidolgozására, hiszen a (kezdetleges) rendszer működött, az eredmények jöttek

Miután végignéztük az edzőnk ars poeticáját, említsük meg a globális taktikai trendek alakulását, hogy aztán ütköztetni tudjuk a kettőt. A mai labdarúgás elméletének egyik alappillére az, hogy szervezett csapatjátékkal, a játékosok begyakorolt és összehangolt mozgásaival és megoldásaival jóformán akármilyen képességbeli különbség eltüntethető a pályáról. Napjainkban a csapatok jó része képes áthatolhatatlan bunkert építeni saját kapuja elé, és gyakori jellemzőjévé vált a játéknak a kezdeményező gárdák meddő labdatartása. Ha azt feltételezzük, hogy már minden csapat tud védekezni felállt védelemmel és labdát birtokolni felállt védelemmel szemben, akkor az érdemi különbséget az jelentheti a gárdák között, hogy milyen gyorsan és hatékonyan tudnak egyikből a másikba, védekezésből támadásba és ami talán a fontosabb, támadásból védekezésbe rendeződni.

Tisztult a kép: adott a mi Madridunk, ahol van egy edző, aki a játékosai képességeiben bízik leginkább, ezáltal a csapat játékrendszerét próbálja rájuk szabni ugyan, de kevésbé precízen kidolgozva, hatalmas szabadságot biztosítva az egyéniségeknek. Illetve adott az elmélet, miszerint egy jól kidolgozott rendszerrel, begyakorolt átrendeződésekkel bárki legyőzhető. A hosszúra nyúlt, de általam mindenképpen szükségesnek gondolt bevezető után térjünk rá a cikk lényegi részére, a Valencia elleni párharcra.

A Zidane által választott 4-3-3/4-1-4-1 hibrid formáció előrevetítette, hogy a szokásos, beadásokra kihegyezett futballt fogjuk játszani, Marcelino 4-4-2-je pedig megkerülhetetlen alapvetés Valenciában.Valencia vs Real Madrid La Liga Taktikai Elemzés

Az első képen rögtön szembeötlik, hogy a Madridban az utóbbi időszakban hagyománynak számító, emberfogásra alapuló védekezést választotta Zidane. Ennek egyik legnagyobb hátulütője az emberre kilépő védők mögötti terület szabadon hagyása. Odriozola kiséri Guedest a vonal mellett (2.), akitől Rodrigo kapja a labdát. Rodrigo embere Varane (1., sárgával jeölve), aki találkozik ugyan a spanyollal, némiképp nyomást helyezve rá, de óriási szabad területet hagy maga mögött. A pirossal csíkozott területre egy belőtt labdával Rodrigo futóversenybe dobhatná Guedest és Odriozolát (szerencsére nem ez törént), hiszen Varane távollétében nincs, aki lekeresztezhetné az előrerúgott játékszert. Megemlíteném még, hogy Casemiro teljes mértékben légüres térben ámuldozik, miközben a két belső védőnk közül Ramos is egy-az-egyben védekezik Gameiróval szemben.Valencia vs Real Madrid La Liga Taktikai Elemzés

A Valencia védekezése ezzel szemben egyértelműen a területek levédekezésére irányult. A képen kirajzolódik a 4-4-2-es hadrend, amellyel a játékosok együttmozgásának köszönhetően viszonylag egyszerűen letolódható a madridi támadásszervezés. Néhány másodperccel korábban a Valencia jobb oldalán Marcelo kapott volna labdát Ramostól, Wass azonban elindult a brazil irányába, olvasva a játékot, így a Madrid csapatkapitánya kénytelen a jobb oldal felé forgatni a játékot. Noha a Denevérek területet védekeznek, ezt előre felé, proaktívan teszik, a madridi passzopciókat jelentő játékosokat szemmel tartva. Így történhet meg az, hogy a labdás Varane előtt vagy a visszapassz lehetősége merül fel, vagy a szélén Odriozolát/Vázquezt próbálja játékba hozni, kerülve a kockázatot. A Valencia elérte a célját, a madridi középpálya kivéve a játékból, a gyors labdakihozatal ellehetetlenítve, egyetlen opció a (pirosban játszó) habfehérek előtt a szélek játszatása, amit viszont könnyedén letolódható.Valencia vs Real Madrid La Liga Taktikai Elemzés

A harmadik képen is a proaktív területvédekezés, sárgával a visszapasszolt labda Ramoshoz. A valenciai csapatrészek között nem nő a távolság, együtt, egyszerre tolják kifelé a Madridot, és indulnak el a bal oldal felé, ahová a fővárosiak várhatóan folytatni fogják a játékot.Valencia vs Real Madrid La Liga Taktikai Elemzés

Természtesen a Madrid is igyekezett proaktívan, előrefelé védekezni. Emberfogásos védekezés esetén azonban ez meglátásom szerint nehézkes. Garay lép be a játékba és cipeli magával a bogyót, Kroos későn lép ki rá, így az argentin bekk indító pozícióba kerül. A Valencia támadói elindítják a mozgásaikat a madridi kapu felé, a Ramoséknak hátrálniuk kell, ráadásul úgy, hogy Marcelóról levált az embere, így Ramosnak kell vele menni, Varane-nak van embere, míg Odriozola a hosszú oldalon figyel a szélsőre. Ami szembeötlő: 3 madridi játékos kerül légüres térbe, nagyjából 5-8 méterre a labdás játékostól. A mélázásukat kihasználva Rodrigo lépett vissza a csatársorból (kék), megköszönve a társaknak, hogy mozgásukkal elcipelték mellőle az embert, és kaphatja üresen a labdát. Jó átvétel esetén tisztán vihette volna a kapu felé a bogyót négy-a-három elleni szituációban – szerencsére elpattant tőle a játékszer.

A csapatok védekezését szemügyre véve tehát kijelenthető, hogy a Madrid emberfogásos, alibi letámadós defenzív munkája olyan alapvető, strukturális és rendszerbeli hiányosságokat hordoz magában, amelyeket egyetlen gárda sem engedhet meg magának elsőosztályú szinten. A Valencia ezzel szemben semmi váratlant, semmi extrát nem hozott védekezésben, pusztán egy végtelenségig gyakorolt, szilárd és stabil 4-4-2-őt, amelyet proaktívan alkalmazva, kellő agresszióval, komoly nehézségeket tudtak okozni az ellenfél labdakihozatalainál.

Ami a támadásokat illeti: a Madrid rá volt kényszerítve ugyan, de az ellenfél térfelére érve is érződött rajtuk, hogy mindenképpen a szélről belőtt labdákban bíznak. Szokás szerint elsősorban a teljes baloldali félterületet bejátszó Kroos feladata volt a támadások megszervezése és elindítása, az ellenfél szoros védekezésének köszönhetően azonban nagyon nehézkes volt a megfelelő passzopció kiválasztása és megjátszása. Ez a részben a Valencia védekezéséből, részben a vendégek enerváltságából fakadó lassúság előre vetítette azt, amit a cikk első felében említettem: a madridi támadásba rendeződés lassú, így felállt védelemmel szemben kell játszani. Ugyanez megfordítva: a Valencia ragyogóan rendeződött támadásból védekezésbe.Valencia vs Real Madrid La Liga Taktikai Elemzés

A képen látható, amint Kroos az ellenfél térfelére érve nem tud kit játékba hozni (sárgával a német útja, pirossal a lezárt passzopciók). Benzema is egészen az oldalvonal mellé húzódik, Marcelo felfut, mégsem sikerül a baloldalt megjátszani.Valencia vs Real Madrid La Liga Taktikai Elemzés

A Valencia a korábban is bemutatott módon, a csatáraik vonal mellé húzódásával próbálta bontani a madridi védelmet. A képen, Rodrigo húzódik ki, ahol kapja a felpasszt, egy pörgetéssel pedig játékba is tudja hozni Solert, aki Marceloról fordul le, és találja magát szemben üres területtel.

A vezető gólja után a Valencia úgy futott ki a mérkőzésre, hogy játszhatta azt, amit igazán tud. Betonbiztos védekezés hátul, és villámgyors kontrák az amúgy is lagymatag madridi csapatvédekezés ellen. A Madrid támadószekciója Benzemára redukálódott, aki szinte csak a saját kapunkig nem ment el labdát kérni, próbálta keresni a kisjátékokat, kényszerítőket. Az eredmény és a meccs képe alapján annyi volt csak a kérdés számomra, hogy a Valencia mikor rúgja a másodikat.

Összegzésként el kell mondanunk, hogy Marcelino totális taktikai győzelmet aratott ma a mi Zizou-nk felett. Ehhez kellettek persze a haloványan muzsikáló, takaréklángon pislákoló játékosok is. Ami számomra a legbosszantóbb, hogy a francia tréner továbbra sem tudja összhangba állítani saját csapatának taktikai koncepcióját a cikk elején taglalt aktuális trendekkel. Ezen a mérkőzésen, lényegében a csapat és a rendszer győzedelmeskedett egyének halmaza felett. Jöhet nyáron nagybevásárlás játékosokból, lehetnek nálunk az egyénileg legképzetebb labdarúgók, ha egyszerűen nem tudnak csapatként funkcionálni a pályán. Öröm az ürömben: van még hátra majd 5 hónap a következő idény kezdetéig, így Zidane-nak lesz ideje megálmodni a csapat játékkoncepcióját. Az viszont tény, hogy előző vezetőedzősködéséhez képest most valami teljesen újat kell felépítenie – a nulláról.


Tehát ez lett volna Bende második bemutatkozó posztja. Alább pedig értékelni tudjátok az olvasottakat, de a kommentmezőben is várjuk véleményeteket.

 

Oszd meg a posztot, ha tetszett!