ÓtVAR bajnoki
Idegenben fontos három pontot szerzett a Real. A jól játszó, de a kapu előtt egy kivétellel gyámoltalan Levantét sikerült 1-2-re felülmúlni Valenciában. Összefoglalunk.
Meccs előtti gondolataim
A kezdővel meglepett Solari. Én arra számítottam, hogy a következő másfél hét nehézségét tekintve ma inkább a tartalékoknak szavaz majd bizalmat. Nem így tett, lényegében az elérhető legjobb csapatot tette a gyepre.
Meglátjuk, mire lesz ez elég ma, illetve, ami talán még fontosabb, milyen hatása lesz ennek a következő három meccsre. Mivel most egy hétig nem volt mérkőzés, így a fáradásos sérülésektől talán nem kell tartanunk. Ellenben formaváltozás sokaknál felütheti a fejét, erre igyekezzünk odafigyelni a meccs során.
Első félidő
Szeretném azt írni, hogy a Real adja át a területet ellenfelének, de ez sajnos nem fedné teljesen az igazságot. Gyermeteg hibák mind támadásépítésben, mind pedig védekezésben. Az első öt percben két veszélyes Levante-támadás is kibontakozik, mindkettő eladott labda után.
Reguilón extramotivált, de ez egyelőre negatívan befolyásolja teljesítményét, sok az elkésett belépő részéről.
Az első madridi helyzetre a 10. percig kell várni, Modric lapos beadásáról Lucas marad le egy hangyacsápnyival.
Három perccel később szintén az apró spanyol fejelhet teljesen szabadon, de fiatal balhátvédünk beadása magasra sikerül.
A félidő derekán egy Levante-kapufa szöglet után, ez bizony nem a védelmen múlt, hogy nem lett gól. Ez sem ébreszti fel azonban a királyiakat, a 28. percben Nachónak sárga lapért kell szabálytalankodnia utolsó emberként.
A következő tíz perc-negyed óra eseménytelenül suhan el, hogy aztán a 42. percben a videóbíró ítéljen a Realnak kedvező tizenegyest egy másfél perccel korábbi eseményért. A Levante játékosa kézzel ért a labdába, de az arcát védte. Adható, de véleményes büntető volt, Benzemát viszont ez nem érdekelte, és berúgta, 0-1.
Szinte az ellentámadásból lő kapufát ziccerben Roger, nem az ő napja…
Ezzel vége a félidőnek.
Megérdemelt-e a Real vezetése? Egyértelműen nem. De a második játékrészben még azzá tehetik.
Második félidő
Ott folytatódik, ahol abbahagyták. Talán kicsit pontatlanabb a Levante, és talán kicsit többet van ezáltal a fehér mezeseknél a labda.
Továbbra is szabálytalanságok és rengeteg pontatlanság jellemzi a meccset.
Az 56. percig kell várni a játékrész első komolyabb helyzetére, Kroos oldalvonal mellől beívelt szabadrúgását Benzema fejelte fölé, a felső lécen meg is csúszott a bogyó.
A 60. percben a semmiből egyenlít a valenciai csapat, Roger harmadjára már nem tudja eltalálni a kapufát… Amúgy klasszis lövés volt, ezt nincs kapus, aki védi, 1-1.
A gól utáni 5-6 perc eseménytelen mezőnyjátékkal csorog el.
69. perc, Valverde érkezik Kroos helyett.
74. perc, az apróbb sérülést összeszedő(?) Benzema helyén walesi paripánk.
Közben előbb Vinicius ziccerénél véd nagyot az ellen kapusa, aztán Reguilón labdája pattan mellé. Majd…
Újabb tizenegyes. Szerencsére a Realnak, és szerencsére Gareth berúgja, 1-2. Aztán hisztizik egy sort gólöröm gyanánt.
86. perc, Nacho prezentálja, hogy kell pótolni Ramost, második sárgával kiáll.
A Levante meg padról állíttat ki embert, zseniális…
4 perc a hosszabbítás, azt még ki kéne húzni valahogy.
Meg is van, ezzel pedig tartja forduló előtti hátrányát a két nagy riválishoz képest a csapat.
Konklúzió
Maradjunk annyiban, hogy nem volt a legszerencsésebb húzás Solaritól a gálakezdő pályára küldése ma. Igaz ez akkor is, ha értékes három ponttal gazdagodtunk, amit két véleményes büntető eredményezett.
Túl vagyunk rajta, most már mindenki nyugodtan koncentrálhat a szerdai visszavágóra.
Nemsokára újra jelentkezünk, addig is mozgóképes összefoglaló: hamarosan.