Mit eszik mostanában Benzema?
A Real Madrid magabiztos futballal, a katalán Girona álmait szertefoszlatva, 7-3-as összesítéssel jutott be az idei Copa del Rey kiírás elődöntőjébe. A pénteki sorsoláson kiderül, hogy a Barcelona, a Betis, vagy a Valencia csapatán keresztül nyílik lehetőség a döntőbe bekerülni. Az ellenfelek valószínűleg nem örülnek, hogy a habfehér alakulat rátalálni látszik a helyes útra. Összefoglalunk.
A Real Madrid háza táján mostanában az lesz az egyik legfontosabb feladat, hogy összedugja a fejét Solari, az erőnlétért felelős Pintus, a csapat táplálkozási szakértője, Benzema szakácsa, pszichológusa, fodrásza és műkörmöse, továbbá az összes barátnője, esetleg az epiláló készülékének karbantartója, és aprólékosan felírják, mi és hogyan történik manapság a francia támadónk hétköznapjaiban és edzésein, mert ezt a formát, nagyon jó lenne majd visszatölteni belé, ha esetleg elveszíti a fonalat.
Ha valaki szeretné a kezéről a rögzítő kötést levenni, az sürgősen felejtse el, már gyártja az Adidas, kizárólag 9-es számmal lesz kapható, és jobbkezes verzióban. Solari a francia támadónk teljesítményéről annyit mondott, hogy sajnálja azokat, akiknek egy hete esett le, hogy milyen minőséget képvisel. (Kicsit túltoljuk a most Benyát, én már 2 éve eladtam volna :-)), és akkor tavaly Ligát nyertünk volna Cavanival és Hazard-al. Most viszont őszintén remélem, hogy sokáig kitart a jó formája, mert nagy szükségünk van rá.)
Nézzük, mi történ csütörtök este!
Solari a várakozásoknak megfelelően kihagyta a keretből Odriozolát, akire minden bizonnyal a hétvégi La Liga találkozón számít majd, és ugyanígy járt el Modriccsal és Casemiróval is. Hátul a Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo négyes kezdett. Középen egyszerre kapott lehetőséget Kroos mellett Llorente és Ceballos. Engem kicsit meglepett, hogy Bale csak a kispadon kezdte a meccset, viszont Vazquez és Vinicius a kapuzárási pániktól felturbózott Benzema mögött felsorakozott a kezdő sípszóhoz.
A találkozó legelején jelezte a Girona, mire lehet számítani, amikor egy jobboldali szabadrúgás a felső lécen csattant. Igazából Keylor is jelezte nekünk, hogy nem lesz könnyű a kapusposztot értékelni. A kipattanó is okozott még problémákat.
Benzema a 8. percben látványos mozdulattal vett le egy belöbbölt labdát a 16-os vonalán és fordulásból ballal rá is durrantotta. A labda 10 centire ment el a jobb kapufa külső oldalán. Akik leginkább Benzemára voltak hangolva lelkileg, már ekkor jelentőségteljesen bólogattak – bizony éles a mi fiunk, megint egy extra meccset hozhat. Az első negyedóra végén Carvajal próbálta jobbról egy beíveléssel megtalálni a bőszen integető Benzemát; s bár a labdát lefülelte a védő, Benzema még kapura tudta szúrni. Ha Carvajal kicsit hamarabb kapcsol, szinte kihagyhatatlan helyzetbe hozhatta volna társát.
A hazaiak bátran játszottak, nyilvánvaló volt, hogy gólokkal kellene nyerniük a továbbjutáshoz, és ennek megfelelően szabták meg a taktikát. Több veszélyes támadást is vezettek, nem egyszer éreztem úgy, hogy most bizony szerencsénk volt, hogy nem lett komolyabb következménye.
Hamar eldőlt
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a legfontosabb kérdés eldőlt, amikor Benzema és Carvajal kiváló labdanélküli mozgással, több kényszerítő passzal átjátszotta a Girona védelmét, és a kamerás ember a 16-os előterében jobbról be tudott törni, életerős lövése utat talált a hazai kapuba. 0-1.
Innen már négyet hármat kellett volna rúgni a katalánoknak, és egyet sem kapni a továbbjutáshoz, tehát a célok a részükről kényszerűen átfogalmazásra kerültek. A továbbjutás helyett a mérkőzés megnyerése (ok, először az egyenlítés) kerülhetett célkeresztbe.
A nézők egyharmadának agyán akkor futott át először, hogy kurva későn lesz vége a meccsnek, és holnap munka van, amikor Vinicius a szokásos helyéről, a baloldalról lopta magát mind közelebb a kapuhoz, és amikor olyan kézilabdás módon összerántott két védőt, akkor visszatette az érkező Benzemának, aki kis igazítás után olyan hajszálpontosan csavarta hosszú alsóba, hogy a labda a kapufa érintésével jutott a hálóba. 0-2. Ezen a ponton vesztettük el a barcás ellendrukkereket, akik így kilőtték a stream-et, és végre nagyobb sávszélességgel fordulhattak az inkognitó ablakban megnyitott ponhub felé.
A második játékrész ismét intenzívebb hazai aktivitással indult, de a védelmünk az esetek nagy részében jól helyezkedett és leginkább Varane volt az, aki a legjobb önmagát idézve, elegánsan állította meg a gironai próbálkozásokat. Az 58. percben (igen ZZ, igen JLo, még a 60. perc előtt!) mindkét csapat cserélt, és a cserékkel, mintha összepacsizott volna a két edző, hogy ez bizony eldőlt. Solari a kétgólos Benzemának szavazott pihenőt, jött helyette Asensio, a másik oldalon Eusebio a legveszélyesebb támadóját, Stuanit kapta le, az ő erejére is nagyobb szükség lesz a hétvégén.
Kicsit más, de jó!
A Real Madrid Modric nélkül nem pont ugyanaz volt, mint vele lett volna, de ezen az estén nekem nem hiányzott a horvát. Kroos kicsit halványabb volt, de csapatként – átlagon fölül – megtudta oldani a Real ezt a meccset. Sajnos ismét meg kell említenem Vazquezt, és nem is az 5m-es üres kapus kapufája miatt, hanem, amit az ellenfél szögletzászlójának közelében csinált. Igaz, hogy marták, harapták, de olyan nincs, hogy sípszó előtt megállok, és méltatlankodok. A bíró elengedte, és onnan felfejlődve rúgta végül a szépítő gólját a Girona. Ha ott Vazquez kellőképpen harcos, akkor mi maradunk támadásban, és nem kapunk gólt. Ez messze volt a profi magatartástól.
Hogy azért aggódni ne kelljen, 5 perc múlva Llorente nagyszerű átlövésével 1-3-ra alakította az eredmény, ami már nem változott a meccs végéig.
Solari jól meccselt, lekapta a fontos embereket, hogy pihenhessenek, végül Bale is lehetőséget kapott, bár túl sok köszönet nem volt benne. Nem akarom lehúzni, lehet másnak ellenkező véleménye is, nekem valahogy nagyon nem tetszett a játéka. Kétszer is kiugrathatta volna nagyon ígéretes helyzetben egyik társát, de nem tette. Végig hadonászott mutogatta, hova kéri, nekem nem volt szimpatikus amit láttam tőle.
Vini
Viniciust újfent ki kell emelni. Az a kényszerítő, amit Marcival lenyomtak, a meccs legszebb jelenete volt, úgy is, hogy nem született belőle gól. Aztán volt egy dupla sarkazásos menekülése egy becsapdázásból, ami szintén klasszis megoldásnak értékelhető. A meccs hajrájában a saját alapvonalunktól nem messze szerelt. Elképesztően fiatal, még mindent bír – és akar is! Benzemával megértik egymást, de úgy, hogy Benzema is vállalkozik – ellentétben a CR-es időkkel. Nálam már Vini az elsőszámú balszélső, Bale-t – ha nagyon játszani akar (LOL) – , kidobnám Vazquez helyére, jobbra.
A beharangozóban feltett kérdésre, hogy sikerül-e folytatni a Real Madridnak a látványos, és eredményes játékot, igen egyértelmű válasz született. Solarit is dicséret illeti, pihent lesz az Alaves ellen Courtois, Modric, Ordi és Casemiro. Ramost, Benzemát és Vinit kímélte. Időben cserélt! Ami a legfontosabb nem vette a csapat félvállra a visszavágót, istenem, hány nézhetetlen, döntetlenért érkező, csapnivaló meccset láttunk már ilyen szituációban. meg kell mondjam, én újra lelkesebb vagyok, és azon agyalok, hogy félidőben mennyire sok az a 10 pont… Vagy mégsem annyira?
A kupa sorsolása pénteken 13:30-kor lesz, ha kifogjuk a Barcát – én azt szeretném! – , akkor 4 napon belül 2 EC-t láthat a nagyérdemű (feb 27. és márc. 2.).