Váratlan meglepetés (Real Madrid vs Valencia)

A tegnapi meccset úgy néztem és élveztem, mint nagyon régóta egyetlen meccsünket sem! Solarinak jár a pacsi, mert meggyőzte a keretet, hogy kövessék, és jár a pacsi a tegnapi játékosoknak is, hogy a címerért játszottak! Jó meccsünk volt! 

filozofi

Solari kezdője előre prognosztizálta, hogy gyorsabb, dinamikusabb játékunk lesz. Ennek egy oka volt – Kroos hiánya. A német precíziós gép hiányában gyorsabban játszottunk már korábban is, tegnap is.

Figyeljetek, az semmit nem jelent önmagában, hogy egy csapat gyorsabban játszik. Kroos a világ legjobb középpályásai közé tartozik, de most gyengébb teljesítményt nyújt, amiért jogosan járt neki a kikapcsolódás meccs helyett. Ha játszik, ő diktálja a – kíméletes – tempót. Ha nem játszik, akkor több az intenzív irányváltás mindkét pályán lévő csapatnál… Szurkolói szemmel ezek a fogyaszthatóbb, népszerűbb meccsek, de minőségileg ugyanez semmit nem jelent (lásd: angol másodosztály sebessége és minősége).

Mi, akik ritkán látjuk a rohanó Realt, örömmel vesszük be retinánkba ezt a képet, főleg, ha győz is a csapat. Tegnap a meccs alatt a pályán látottak mellett magamat is figyeltem: mennyire szippant be a találkozó?

Jelentem: nagyon. Meg is fogalmazódott bennem egy gondolat, mely így szól: Solari nem váltja meg, és nem is fogja megváltani a futball világát zseniális mestertervekkel, de eddig az látszik, hogy tudja, mennyi az elég a győzelmekhez. Igaznak tartom ezt az Eibar elleni vereség ellenére is.

Minden csapat szurkolója pontosan meg van győződve arról, hogy az edzőnek mit kellene jobban csinálnia a meccsen. Legyen az a kezdő kijelölése, a taktikai hadrend, a védekezés első fázisának magassága a pályán, vagy akár a bal oldali szögletrúgásnál a rúgó játékos személye. Mindig jobban tudjuk, mert úgy gondoljuk. A Madrid esetében ez azért is szokott sokszor hamis igazságnak tűnni, mert borzasztó magas, és őszintén szólva, nem túl életszerű elvárásokat támasztunk a játékosok és edzők felé: nyerjenek mindig. Szép játékkal. Minimum.

Solari pedig jött, elvállalta a feladatot és elkezdett egy háttérmunkát, ami a srácok fejében lévő motiváció megtalálását és felpörgetését jelenti. A tegnapi meccsen egyértelműen más mentalitásban lépett pályára a csapat, mint Solari alatt bármely más korábbi találkozón. Ezt pedig nagyon jó előjelnek fogom fel. Sokszor használom azt, hogy X, Y csapatok ellen nem biztos, hogy nyer a csapat, BÁR a potenciál természetesen megvan a keretben. Nos, tegnap ez elő is jött, mert fejben valami átkattant.

Iscónál is – szerintem. Figyeltem az arcát a beállását követően, számomra az jött le, hogy elfogadta a helyzetet és beállt a sorba. Dolgozni fog, mert ez a dolgok természetes rendje.

Ezzel pedig el is érkeztem az első váltáshoz. Helyettem most ReAlantos gondolatai jönnek, amiben valahogy visszaköszön a dolgok természetes rendjének elfogadása és használata.

Ez csak természetes

Solari csapat-összeállítása

A meccs 5. perce környékén Hudson bácsiék beszélgettek, és bogarat ültetett a fülembe.

Hogy mivel?

Azzal, hogy argentin mesterünk hogyan is állítja össze a kezdőt:

1. lépés: Vegyél egy stabil felállást (mondjuk jelen példában a védekező középpályással felálló 4-3-3-at).

2. lépés: Írd össze ennek minden pozíciójára azt a listát, hogy ki a legjobb, természetes pozícióban* ott szereplő játékos.

3. lépés: Tedd be a legelőkelőbb helyen szereplő elérhető (nem sérült, nem eltiltott) játékost.

4. lépés: Nincs, ennyire egyszerű.

(*természetes pozíció: az a poszt, amin a játékos a legjobbját képes nyújtani)

Ez az oka annak, hogy Lucas stabil kezdő tud lenni, hiszen arra a posztra egyedül ő van. Ez az oka annak, hogy bár próbálkozott Ceballosszal védekező középpályás poszton, végül mégis az idáig mellőzött Llorente az, aki most már sorozatban másodszor lehetett kezdő a sérült Casemiro helyén. És (szerény véleményem szerint sajnos) ez az oka annak, hogy a természetes pozíciójában támadó középpályás Isco és Asensio nem kerül a kezdőbe.

Egyelőre úgy tűnik, hogy működhet ez a módszer, de szerintem hosszútávon kiismerhetővé fogja tenni a csapatot. Azonban továbbra is úgy vélem, hogy nem Solari a megfelelő edző a Real padjára: mert bár az eredmények többnyire jönnek, nincs látható stratégia (sem a csapat menedzselésében, sem a támadásainkban).

-ReAlantos-

filozofi 2

Visszakapva a karakterek feletti uralmat, folytatná… Mi az? Ki az? Ja… Sultan is szeretné megkapni a lehetőséget. Ám legyen!

Sajnos nem tudhatjuk, mi jár pontosan Solari fejében, én magam azt sem tudom, hogy az argentin tréner milyen utat fog bejárni az első csapatnál, de ReAlantos kolléga felvetését olvasva is újra megfogalmazódott bennem, milyen sok oldalról megközelíthető az a percepcióhalmaz, ami egy Real-meccsből lejön nekünk.

Az Eibar elleni fiaskó után biztos voltam benne, hogy elmúlt a Solari magic, eddig tartott az „új edző varázsa”, és visszasüllyedünk a megjósolhatatlan kimenetelű meccsek apátiájába, ahol az kell majd találgatnunk a meccsek előtt, most vajon kinek lesz kedve focizni, és kinek nem, és mire lesz elég csapatszinten. A Valencia legyőzése után viszont az Eibar meccs inkább lefelé lóg ki egy egészen jól kinéző track record-ban. Ilyenkor megint előjön belőlem az idealista szurkoló, újfent a tabellát böngészem, és megállapítom, hogy a Barcán kívül minden csapattal szemben a saját kezünkben van a sorsunk (ha a SEV tényleg kikap, mint, ahogy kinéz*), hisz max 3 pont az előnyük, és még játszunk velük minimum egy meccset.
(*végül kiegyenlített a SEV.)

Amit én az attitűd változásába belelátok, az Isco példája a csapat többi játékosa számára. És ez még nagyon fontos lehet a továbbiakra nézve. A kis görbe lábú spanyol incidense az edzővel, és Solari reakciója az eseményekre, úgy tűnik, nagyon jó hatással volt a csapat többi tagjára. Régóta megfogalmaztuk, hogy valamivel fel kellene rázni ezt a gárdát, megkavarni az öltözői állóvizet, hogy a játékosok nagyobb felelősséget érezzenek, hogy jobban odategyék magukat, hogy a csapatszintű hozzáállás javuljon. Az eddig tapasztaltak azt mutatják, hogy Isco „megrendszabályozása”, és az üzenet, ami ezzel járt, igenis célba talált. Az, hogy esetleg egy meccsen nem kezdő valaki, mert vitázik az edzővel, az nem nagy ügy. Itt ennél hosszabb ideig, és elég látványosan kitartott Solari ignoranciája Isco irányába, és a Roma meccs keretéből való kimaradás után, továbbra sem kezdett a renitens játékos, és a meccs nagy részében afelől is kétsége lehetett a kezdő 11 tagjainak, hogy egyáltalán csereként kap-e majd szerepet. Azt gondolom, hogy ez az Icso sztori, kicsit helyretette az edző-játékos viszonyt, és a klub-játékos relációt is. Elég komoly név Isco ahhoz, hogy elérjen az üzenet minden játékoshoz, ha nem állsz be a sorba, akkor nem fogsz játszani! Lehet erre vállat vonni, de kérem, ez mégis a Real Madrid, még mindig jelent valamit ennek a klubnak az alkalmazásában futballozni. (Ronaldót sajnos nem értem el, hogy meghallgassam erről.) Most úgy látom, hogy Solaritól ez egy nagyon pozitív lépés volt, és el is érte a célját. Magam részéről azt gondolom, hogy Iscóval rendeződhet a viszonya, és legalább annyit játszik majd, amennyi egyébként jár neki a Solari felfogásban és a rotációban. Minden kétséget kizáróan hosszú idő után beköltözött az öltözőbe egy kis hivatalos hangnem, az edző-játékos viszony eltolódott a minimális távolságtartás irányába a baráti beszélgetés felől, és ez most jót tett a gárdának. Meglátjuk mire lesz ez elég, és meddig tart majd a hatása!

-Sultan-

Vissza a meccsre

A keret kihirdetésekor meglepte a madridistákat Kroos és Marcelo kihagyása. Nem tudjuk, hogy Pintus jelzésére, vagy a gyengébb teljesítmény miatt, de a kihagyásuk elsőre bátor, utólag okos és bátor dolog volt.

Helyetteseik, Ceballos és Reguilón tökéletesen pótolták a meccs igényeihez mérten a két sztárt.

A csapat leginkább 4141-es felállásban játszott, de ritkán 433-má alakult a helyezkedés, elsősorban támadáskor. A Valencia az első félidőben 442-ben, a másodikban 433-ban játszott. Csapatunk magas intenzitással kezdte a meccset, Solari a magas letámadást és visszatámadást (gegenpressing) kérte csapatától, amit az első 45 percben számos alkalommal tökéletesen meg is valósítottak (Ramos több labdát is visszaszerzett a labdavesztésünket követő 5-8 másodpercen belül a Valencia térfelén). A letámadásunk során Bale, Benzema és Lucas egyszerre biztosította a fedezőárnyékot, ezzel a passzsávok döntő többségének lezárását, és a labdás játékosra egyikük folyamatosan igyekezett nyomást gyakorolni. Hármójukhoz Modric, Carvajal és Ceballos is fel-fellépett. A Valenciának nem is ízlett ez – mint ahogy nekünk sem ízlett az Eibar hasonló harcmodora ellenünk. Ehhez társult a magasra tolt védelmi vonalunk is. Esküszöm, mintha Lopetegui első bajnoki meccseit láttuk volna – mert ez a játék azokon a meccseken is jelen volt.

Bale rutinszerűen járt vissza a felezővonalig akkor, amikor nálunk volt a labda. Ezzel négy célja is volt a csapatnak: Bale passzopciót biztosít a társaknak; Bale területe nyit maga mögött, ahová egy indítás (általában Ceballos indította) után ő maga is be tud futni (volt rá példa); kényszerítő után Reguilón fut be a megnyitott területre, ami alatt Bale a boxon belülre fut (volt rá példa); Benzema mozog ki erre a területre (erre alig volt példa).  Egy ember tudatos elmozgása mennyi mindent jelenthet, ugye.

A másik oldalon Lucas gyakran a vonal mellett maradt, hogy ezzel a védőjét is odaszegezze. Ezzel elérte, hogy a szélsővédő és a belső védő között nagy terület maradt, ahová gyakran Lukita indult be. Amikor Lucas a boxon belülre futott – és ezzel magával vitte a védőjét -, a felszabadult helyén érkezett Dani. Erről szól a foci. Magadnak területet nyitni, az ellenfélnek területet csökkenteni.

A Valencia is ezt akarta, ezért változtatott rendszert Marcelino félidőben és egy támadóbb 433-ra álltak át. Ezzel a már fentebb írt magas védelmi vonalat akarták kijátszani, és pár alkalommal sikerült is Ramosék mögé lőni a labdát (53. és 63. perc) az induló embernek. Szerencsére Tibor mindig jól döntött, vagy épp les lett az indítás, de a Valencia jól reagált a Real-dominanciát hozó első félidőre.

A 60. perctől már a szélsővédőikkel is igyekeztek a támadásaik során a labdás oldalt túltölteni, ezzel a pálya középső területéről akartak kivonni madridi játékost, hogy egy beadás, vagy betörés esetén emberelőnyös szituációban tudják támadni a kaput. Szerencsénkre ez nem jött be, így az utolsó negyedórában már extrém magas védelemmel játszottak, amire nyilván kontrákkal válaszolt a Real.

Mivel gyors játékosaink voltak a pályán, nem meglepő, hogy a kontráinknál a védekezés-labdaszerzés-támadásba lendülés pillanatok alatt zajlott le. Lucas góljánál például a gólszerző volt az, aki a labdaszerzést elvégezte a saját tizenhatosán belül.

A játékosokról

A Beharangozóban többször is írtam, hogy Solari alatt a csapat átlagban 14 gólszerzési kísérlettel hozza le a meccseket. Mit tippeltek, mennyi volt tegnap ez a szám?

Igen, tizennégy. 😀

Fontos tudni, hogy ezekből csak egy nem akcióból történt, azaz a srácok nem a pontrúgásokra gyúrtak rá – ez pedig biztató a jövőre nézve. Azt is mondtam, hogy a Valencia kapta a jelenlegi bajnokságban a legkevesebb gólt, így még értékesebb ez a sima győzelem (mi pedig a legkevesebb gólt kaptuk hazai pályán eddig a szezonban – 3). A vendégek 7 alkalommal alakítottak ki helyzetet, de csak két alkalommal találtak kapu… ja nem, Tibit. Kurta az utóbbi meccseken azért szintet lépett és megmutatta, hogy miért tartják a világ egyik legjobb kapusának.

Ugyanígy szintet lépett a Varane-Ramos belső védőpáros. Sorozatban a második meccsük kapott gól nélkül és a Roma elleni találkozóval szemben most az egyéni és páros teljesítményük is sokkal jobb volt.

Ramos 90%-kal passzolt, fejpárbajban nem győzték le; Varane 96%-os hatékonysággal továbbította a labdát és ő sem vesztett fejpárbajt. Impozáns!

Carvajal… Klasszis teljesítmény! Az a higgadt csel annyira szép volt, hogy Wass is gólt akart miatta fejelni! 😀 Azt a jelenetet látva, nekem Salgado 2000-es, párizsi jelenete ugrott be. Persze nem ugyanaz a két szituáció, de az, hogy Míchel sem adta fel és Dani sem fogja soha feladni a labdáért való harcot. Nagyon jó látni ezt a hozzáállást. A másik oldalon is volt futóbolondunk Reguilón személyében. Nincs megilletődve a srác, csinálja azt, amit tud és kőkeményen beleteszi a munkát a játékába. Élmény látni a csupaszív játékosainkat!

Meglepő, de tény, hogy magas passzmutatóval zártuk a meccset: 694 passz. Kroos nélkül. De Modric (89%), Llorente (95%) és Ceballos (92%) jelenlétében. Ők hárman uralták a meccset. Nem csak a labdabiztosságukkal, de a labda nélküli játékukkal. Llorente védekezésben úgy olvassa a játékot, mint nagyon kevesek. Mellette több labdát szerzett, mint adott el. Casemiro, hallod ezt? 🙂 A legtöbb labdaérintése Carvajalnak volt (100), majd Llorente (97) és Reguilón (95) következett. A két fiatal nem szeppent meg, nem játszottak csak a tutira. Kérték és megjátszották a labdát.

Ami gond volt, az a támadások befejezése. Főleg a második félidő második szakaszában, amikor nagyobb kockázatot vállalt a Valencia és magasabb védővonallal játszottak. Így mi több kontrát vezethettünk, de nem tudtunk élni azzal.

A lecserélt Bale lőtt legtöbbször kapura (4), viszont ő már 793 bajnoki perce nem talált a hálóba. Érdekes a helyzete, mert a bal oldalon játszva hasznos tagja a csapatnak és a taktikának, de formája jelenleg még nincs az egyéni legjobbjának közelében sem.

Benzema és Lucas 2-2 alkalommal lőttek kapura, előbbi végül egy gólpasszt adott utóbbinak, aki lassan a legrosszabb formában lévő leggólerősebb játékosunk lesz az év végére.

Solari nyert azon a bajnokin, amelyet a legnehezebbnek tarthattunk az év hátralévő meccseiből, ráadásul magabiztosan és az előző meccsekhez képest javuló csapatjátékkal, miközben a játékosok hozzáállása is pozitív tartományba fordult.

Santiago ezzel időt és bizalmat nyert – velünk szemben, a kerettel és a sajtóval szemben is.

Most nincs más dolgunk, mint várni a következő mérkőzést abban a tudatban, hogy újra együtt lélegzik a csapat. 

Oszd meg a posztot, ha tetszett!