Felkészülés vol.1 (Sevilla-Real Madrid)

Miután a BL-döntőbe jutást és a piaci igényeket is (EC) abszolválta a Real Madrid, elkezdődhet a 3 felkészülési meccsen átívelő sorozat Kijevre. Az első állomás most Sevillában lesz, ahol két dolog biztos: mindig izgalmas mérkőzések vannak, és az esetek 95%-ban over 2,5. De mielőtt a meccsre térnék rá, FONTOS INFORMÁCIÓ VÁR TITEKET lentebb! 

A BL-döntőre a Penamadridista közös meccsnézést szervez a Budapest Parkba. A kapuk aznap 19:30-kor nyílnak. Kérünk minden követőnket (mármint… a madridistákat), hogy a Pena FB-eventjénél és nálunk is jelezze (Jamal készít egy kiemelt kommentet, ami alá írhattok), ha jön. Mi, szerkesztők ott leszünk, egyeztetünk a legjobb helyekért V.I.C. kollégával. Legyünk együtt, tavaly is élmény volt egymás nyakába ugrálni a góloknál. Hátha most is lehetőség nyílik erre!  😉  Előre is köszönöm az együttműködést. 


S akkor a meccsről!

Első szándékom szerint a következő szövegezést kapta volna a Beharang:

Ma este bajnoki a Sevilla ellen 21:30-tól. Zidane, küldd fel a Castillát!

Vége.

De belegondolva a helyzetünkbe, jobb, ha a hasznos végéről fogjuk meg a dolgokat.

Ehhez egyetlen egy vezérlő elvet kell követni mindenkinek a csapatból: NE SÉRÜLJÖN MEG EGY JÁTÉKOSUNK SEM.

Ha ezt meg tudjuk oldani, akkor Zidane-on a sor, hogy a Sevilla, Celta Vigo, Villarreal elleni meccseket okosan használva a legoptimálisabb fizikai és mentális állapotba, taktikailag felkészítve (ezen majdnem felnevettem gépelés közben…) érkezzünk meg május 26-ra.

Zidane eloszthatja a játékperceket a hadra fogható srácok között (Marcelo, Isco, Carvajal, Bale, Navas, Varane, Kroos, Modric és Cristiano ma out), feloszthatja a meccseket és a meccsek egyes szakaszait aszerint, hogy egyszer a hátra húzódó kettős védősor, egyszer a magasra tolt védelmi vonal dolgozzon. Gyakorolhatjuk a játékátmeneteket, elsősorban a labdavesztés utáni visszarendeződést, különös figyelemmel Marcelo oldalára (mert az ő támadópotenciálját nem szabad megrövidíteni azzal, hogy leszűkíti a területet, amit bejátszhat támadásnál), gyakorolhatjuk a kontrát (Lucas, Bale, Asensio és természetesen BIGBENZ).

Mert 10-ből 8 szakértő azon az állásponton van, hogy a Liverpoolnak fogja adni ZZ a labdát, mert ezzel lehet az angolokat kellemetlen helyzetbe hozni, hiszen ők a területet szeretik, amibe berohanhatnak (ó, de erről bővebben majd később…). Gyakorolhatjuk a háromszögelések kivédekezését és a passzfolyosók fegyelmezettebb zárását is. Ramos is gyakorolhatja a Ramos-time-ot.

Köszönöm gwolf94-nek a találatot.

Minderre van három nagyszerű ellenfelünk. A ma esti csapat ráadásul konkrét céllal lép pályára, hiszen nekik még elérhető az automatikus El-indulást érő hely (6. pozíció, most ott a Villarreal van), ám valószínűbb, hogy a 7. helyezést tudják elcsípni, ami El-selejtezőt érne. Ismerve a Sevilla múltját, valószínű, hogy a selejtezőből minimum az elődöntőig érnek majd jövőre, ha most elérik a céljukat.

A Sevillával tavaly januárban emlékezetes sorozatot produkáltunk. Három meccs egymás után (2x CdR, 1 bajnoki) és szerintem mindenki fel tudja idézni ezek közül az első meccs első félidejének gálafociját, a második meccsről Asensio futását és Benzema varázslását, a harmadikról pedig az utolsó perces Jovetic-gólt, amivel 3 pontot buktunk a bajnokságban. Tavasszal és ősszel aztán mi nyertünk (4-1; 5-0).

Ráadásul Kisrepülő helyett ebben a hónapban (pontosabban április 28-tól) régi ismerősünk, Joaquin Caparros felel a sevillismo boldogságáért. Egy új vezetőedző majdnem mindig pozitív lökést tud adni a csapatnak, most is ez történt, hiszen első meccsén a Sociedadot verték (1-0, otthon) 4231-es felállás mellett a következő kezdőcsapattal:

Egyáltalán nem rossz alapanyag ez, és Caparros első nyilatkozataiban két dolgot emelt ki a kerettel kapcsolatban: a srácok lelkivilágának helyrebillentését (győztes mentalitás kell) és a játék sebességének felgyorsítását. Jó is lesz nekünk ma egy ‘spanyol Liverpool’! Bár a meccs előtti nyilatkozatában azt is elmondta, hogy szeretné, ha náluk lenne többet a labda és nem engednék meg a Realnak, hogy ők helyezzenek nyomást a hazaiakra.

A 11 évvel ezelőtti Sevilla. Mely játékosokat ismeritek fel? Kommentbe jöhetnek a válaszok.

A győzelmet mindannyian elvárjuk most is a srácoktól, de tudjuk, hogy lehet ebből egy életunt hozzáállással lekocogott meccs is. Azért is kezdtem fent azzal, hogy a hozzáállásunkon sok múlik, hogy a maradék 3 bajnokit minek tekintjük és hogyan építjük fel magunkat a döntőre. Igen, lehet, hogy kikapunk, mert a hazaiak hajtani fognak ezerrel, s hajlandó leszek a vereséget is elfogadni, ha közben látom, hogy a srácok játékelemeket gyakorolnak, igyekeznek odafigyelni a védekezés finomságaira.

A rendes időpontjából a CdR-döntő miatt eltolt meccset a Sport 2-n, 21:30-tól láthatjátok.

Keretünk:


Tippelde! A tippeket 20:15-ig tudjátok leadni.

UPDATE:

TIPPELDÉSEK FIGYELEM!

Mivel többek közt Tejero – castillás mivoltából – nem szerepel a Tippeldénk listájában, ezért a következő módon tudjátok nekünk jelezni, ha ő rá számítotok a kezdőben, esetleg a gólszerzők között:
– Kezdőbe való tippelés: Varane-t nevezzétek a kezdő 11-be, de a nevetek mellé zárójelbe írjátok a következőt: “(k: TEJERO),” pl.: norma_va (k: TEJERO)
– Ha Tejerót gólszerzőnek szeretnétek tippelni, akkor a nevetek mellé írjátok a következőt: (gsz. TEJERO xN) -> ‘N’ helyére pedig egy számot írjatok, ami a gólok mennyiségét mutatja, pl.: norma_va (gsz: TEJERO x2) – ez 2 db Tejero gólt jelent. Ebben az esetben figyeljetek arra, hogy a leadott rúgott gólok száma egyezzen meg az űrlapban leadott gólszerzők lőtt góljainak számának és Tejero góljának(góljainak) a számának az összegével.

Castilla – Felnőtt párok arra az esetre, ha valamely castillást a kezdőbe tippelitek:

Tejero – Varane
Quezada – Marcelo
Óscar – Kroos

A lényeg, hogy ha ifistát akartok megnevezni a kezdőbe, akkor írjatok a nevetek melle, a meghatározott “felnőtt” párját.

Fontos még, hogy akik már leadták a tippjeiket, de meg szeretnék azt változtatni, most megengedjünk. Viszont akkor és csak akkor, ha a második tippjeitekben szerepel Tejero. Más esetben nem fogadunk el most sem második leadott tippet!

 

Oszd meg a posztot, ha tetszett!