La Liga Összefoglaló Zizou  

Több percet a fiataloknak

Zidane-nak ismét sikerült egy olyan kezdőt pályára küldenie, ami ezeddig nem volt. A keddi BL visszavágó jegyében egészen nagy rotálásnak engedett utat, és a fiatalokat küldte pályára. Dacára az átforgatott kezdőnek, a Real viszonylag jó játékkal tudta legyőzni a Leganes csapatát. Összefoglalunk. 

Ahogy a képből is kiderül, végül kopasz mesterünk Casemirót rendelte egy sorral hátrébb, hogy Vallejóval alkossa a védelem tengelyét. A további viszont nem volt már olyan nagy meglepetés, mert Hakimi és Theo szereplése is erősen gyanítható volt. Aztán továbbhaladva, a 4-3-3-as formáció következő sora Kovacic, Llorente és Ceballos hármasából állt. Ebben Mateo volt középen és leghátrébb, balra tőle Ceballos és a jobbján pedig Llorente. Elöl Bale, Benzema és Mayoral rohamozott. Védekezésnél Bale-re hárult az a feladat, hogy visszazárjon a jobb szélen, de neki amúgy is sokat kellett visszalépnie a középpályára labdákért, ami a hőtérképén is látszik.

Így akár lehet mondani, hogy nem 4-3-3-ban, hanem 4-4-2-ben játszottunk, de ez már talán részletkérdés csak. A csapat természetesen messze állt az összeszokottságtól, így a hibák is bele-bele csúsztak a játékba. Ellenben eredményesen és jól tudtak játszani. Akadtak egészen szép megmozdulások, többségében a végre játéklehetőséghez jutó fiatalok részéről. 

A vezetést egészen korán sikerült megszerezni, mert már a 8. percben betalált a királyi gárda. Egy labdavesztést követően támadott vissza a csapat és szerezte vissza a bogyót, amiből végül Bale ollózva talált be. Tette mindezt lesről, vagy legalábbis elsőre annak tűnő szituációból. Visszanézve a lassítást még mindig nehéz megmondani, de ez alapján már inkább a nem felé hajlok. A góljával egyébként már 82 Real Madridban lőtt találatnál jár, sőt eddigi 4 szezonjában mindig 15 fölött zárt a gólok számában. Jelenleg 15-nél tart az 5. idényében. (Szerk.: minden sorozatot figyelembevéve.) 

Lényeg, hogy a vezetést követően visszább állt a csapat és kevésbé forszírozta a támadást, mint addig. Ennek ellenére nehéz dolga volt az ellenfélnek, ha meg akarta tartani vagy szerezni a labdát, mert a középpályán most is labdaügyes játékosok szerepeltek. Kovacicot ebből a szempontból nem kell bemutatni, de a Ceballos már talán jobban rászorul. Pedig, ha megnézzük a passztérképét, akkor látszik, hogy rettentő megbizhatósággal osztogatta a labdákat, ami dicsérendő. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a 67 sikeres passzt (a 76-ból) többnyire a Leganes intenzív letámadása mellett tette meg. Ráadásul az ifjú spanyol tehetség nem bővelkedett eddig a játékpercekben, ami nem mellesleg Zidane részéről óriási bűn. #zidaneknows

A Leganes bátor tervekkel érkezett a Bernabeuba, ugyanis nem védekezve akart pontot/pontokat szerezni, hanem támadott egész végig. 4-3-3-as formában presszingelt a  kiscsapat és nagy erőkkel dolgozott azon, hogy megszerezze a labdát, illetve veszélyes akciókat alakítson ki. Összességében elmondható, hogy rengeteg energiát tettek bele, hogy kiegyenlítsenek. Külön kiemelhető Amrabat, aki nagyon aktívan és veszélyesen játszott. A 24. percben például őt buktatta a 16-os oldalánál Casemiro, amiből lett a szabadrúgás, és majdnem Theo öngólja is. Késöbb, a 37. percben egészen közel került a gólszerzéshez, mert lövése a felsőlécen csattant. A túloldalon, a 44. percben Ceballos távoli bombájával sem járt sokkal messzebb a gólszerzéstől, mint Amrabat.

A félidő nem térhetett véget izgalom és balhé nélkül (ahogy a meccs sem, de erről majd késöbb). Történt ugyanis, hogy a Real kontrát vezethetett és Benzema elől becsúszva szereltek. Kisszöglet következett, majd Kovacic tekert középre, ami vendég fejről került Mayoral elé a labda, aki az üres kapuba – mivel Cuéllar borzasztó rosszul jött ki – passzolta azt. Bár elsőre nem adta meg a bíró, de a partjelzővel kommunikálva megváltoztatta a döntését, méghozzá helyesen. 

A két gólos előny birtokában átadta a terepet a Real a vendégeknek, így döntően Leganes fölényben zajlott a második játékrész. Bár ez a végső labdabirtoklási statisztikában nem látszik (59-41%). De a kapuralövésekben és minden másban igen (kivéve a gólok számában). 

Zidane a 62. percben cserélt először és utoljára, ugyanis kettős cseréjén kívül nem változtatott. Ekkor Kroos és Asensio állt be, Kova és Benzema helyére. Érdekes következtetésekbe lehet belemenni ezekből a cserékből kiindulva, mivel Casemiro és Bale végig pályán maradtak, miközben Benzema és Kovacic nem. Lehetséges, hogy a keddi kezdő is ezek alapján fog alakulni? Vagy csak én akarok többet belelátni ebbe? 

Egy biztos, a cserével Gareth Bale lett a cséká, ami számomra eléggé groteszk látvány volt. Gondolom számára is fura lehetett a Real Madrid kapitányi szalagját viselni – még erre a rövid időre is -, tudván azt, hogy pár hónap és távozhat a spanyol gigásztól. 

A 66. percben a Blancók úgy gondolták, hogy fokozzák az izgalmakat, ami akként testesült meg, hogy egy vendég akciónál mélyen bealudtak, így Darko Brasanac hót szabadon szépíthetett az ötösön belülről. A 2-1-es állás természetesen meghozta a hátást és a Leganes játékosai még nagyobb elánnal igyekeztek egyenlíteni, de ez nem valósult meg. Pedig akadtak kecsegtető lehetőségek, de sok hibával játszottak, illetve volt, hogy nem a legjobb döntést hozták a játékosok. Sőt ez a nagy akarás egyeseknél túl is ment a határon és Zaldua példának okáért, megkísérelt egészen csúnyán szerelni, aminek az elszenvedője Ceballos volt. A műveletért sárga volt Zaldua jutalma. 

A lefújásnál pedig végképp elszabadultak az indulatok, mivel sután lett talán lefújva a mérkőzés, pont egy lövéshez készülődvén, játék közben vetett véget a spori a meccsnek. De azért nem szabad átesni a ló túloldalára, nem ziccer volt, de még csak veszélyes szituáció sem. Sajnos Gabriel Pires másképp láthatta és beszólása pirossal lett honorálva a lefújást követően. Persze már a második gólnál is nagyon mondták a magukét mind a játékosok, mind a vendég stáb. Valószínűleg nagyon akarták a pontszerzést, de tiszta fejjel belátják, hogy nem volt igazuk. 

Összességében elmondható, hogy egy nem rossz meccsen, egy jól átforgatott csapattal is magabiztosan sikerült hozni a 3 pontot. A fiatalok jól játszottak, ki jobban, ki kevésbé, de mindegyikük tehetséges, jó játékos. Viszont több játékpercre lenne szükségük. Sok drukker most Theót találta meg, de azért őt sem kell szidni, látszik, hogy meccshiányos. Egy-két havonta egy-egy találkozó és azt várjuk, hogy brillírozzanak. Holott stabilan, jóval több játéklehetőségre lenne szükségük. De ez nem kedden fog bekövetkezni, akkor ugyanis biztosan a legjobbjaink fognak csatába szállni a BL fináléba jutásért. Hala Madrid! 

Összefoglaló:

Oszd meg a posztot, ha tetszett!