Altatásos operáció

Az odavágó háromgólos sikerének hála a Real Madrid a legnagyobb nyugalommal készülhet a sevillai Copa del Rey nyolcaddöntő visszavágójára. A felszínen két tartalékos gárda összecsapását láthatjuk majd, viszont a háttérben nagy valószínűséggel mindkét edző azzal lesz elfoglalva, hogy a hétvégi ismétlést, a La Liga találkozót ugyanitt, ugyanezzel a két csapattal a lehető legjobban előkészítse. Beharangozunk.

Kérdés persze, hogy mennyire lehet ez a találkozó jó felkészülési alap a két gárdának, amikor egyikben sem fognak főszerepet kapni az ideális kezdőből jó páran. Valójában azt gondolom, hogy ennek a kupameccsnek semmi köze nem lesz a bajnokihoz felállásban, taktikában. Egyik oldalon sem.

Várhatóan azért saját közönsége előtt harapósabb lesz a Sevilla akárki is lép pályára, a Bernabeuban mutatott nagyon gyenge produkciót nehéz lenne alulmúlni. Nyugodtan mondhatom, hogy számomra a Real keretének, majd kezdőjének megismerése után az odavágó alakulása okozta a legnagyobb meglepetést ebben a szezonban. Mint ismeretes sérülés miatt kimaradt akkor Bale, Vazquez és Ramos, továbbá edzői döntés következtében Cé, Benzema és Navas. Magyarán a „gála kezdőből” – legalábbis az enyémből – nem kevesebb, mint 6 fő hiányzott. A Sevilla azonban ahelyett, hogy megérezve az esélyt nekünk esett volna, olyan pontatlan, tompa, dekoncentrált futballal érkezett, hogyha csak ezt a meccsét láttuk volna, nem értenénk, mint keres a Barca előtt a Liga második helyén.

Sampaoli arcát fürkészve az első meccs alatt, egyértelművé vált, hogy ő sem erre számított, és ha valaki, hát ő képes levonni a tanulságokat abból a mérkőzésből.

A Real viszont a már említett sevillai tompasággal együtt is egész pofás teljesítményt tett le az asztalra. A Cé nélküli támadójáték mintha ötletesebb, pörgősebb lett volna, s ami talán még fontosabb, volt csapatvédekezés. Mind a 10 mezőnyjátékos kivette a részét belőle, először is letámadtak már az ellenfél térfelén, a középpályásaink nagyon jól zárták a passzsávokat, s ha mégis átjátszották a labdát a vonalainkon, nem derogált senkinek visszafutni és védekezni.

Ami miatt érdemes volt ezeket felidézni, az, hogy nagyjából ennek a folytatását szeretnénk látni csütörtök este is. A szakvezetés pihenőt adott Pepének, Cének, sőt Modricnak is. Kerettag lett viszont Enzo Zidane és visszatért a középpályára (inkább a keretbe) Kovacic is. Ami talán kis nehézséget okozhat, s csökkenti Zidane variációs lehetőségeit, hogy egyszerre van kisebb sérülése Iscónak és Jamesnek. A középpálya kreativitását (Modric hiányában) át kell vállalni valakinek. Nem optimális, hogy Vazquez és Kova is friss visszatérő, nem biztos, hogy egyből elkapják a fonalat, Asensiót pedig némileg visszafogottnak éreztem az utóbbi meccsein. Az már az odavágón kiderült, hogy ebben az esztendőben Zidane nem fog álmatlanul forgolódni a CdR meccsek előtt, nagyon látványosan sorolta vissza ezt a sorozatot az utolsó helyre. Egy Leonesa ellen nem csodálkozott senki, hogy B-csapattal is gálázott a királyi alakulat, de a Liga egyik élcsapata ellen is annyira látványosan tartalékolt, hogy ezt nem kell különösebben magyarázni. Idén a bajnokság a cél, és ha lehet, a BL címvédés. Ha a CdR-ben összejön valami ok, ha nem, akkor így jártunk.

Ennek fényében volt aztán meglepő, hogy milyen sima lett az első meccs. Egyébként is szinte minden olyan összecsapás, ahol a fiataloké a főszerep, lendületes, kombinatív és eredményes volt általában, így – ha úgy tetszik -, akár még komoly várakozással is tekinthetünk a mai mérkőzés elé.

Azért az feltétlenül kijelenthető, hogy a 3-0 birtokában már nagy csalódás lenne kiesni, erre nem is fogadnának sokan, persze egy meglepetés pont attól meglepetés, hogy lényegében senki sem várja. A kupa legjobb 8 csapata közé kerülésen túl cél lehet egy sokat emlegetett rekord megdöntése is. Mint tudjuk, a Barca veretlenségi rekordját állította be a hétvégén a gárda, így ha nem kapunk ki Sevillában, akkor a Realé lesz az új rekord. Tudunk ezekről, harsogja a média (látjátok, mi is megemlékezünk róla), de igazából a megnyert trófeák sokkal fontosabbak. Ott volt Ancelottival a hosszú őszi győzelmi széria, aztán mégse lett belőle bajnoki cím. Akkor a Klub VB után összeesett a habfehér alakulat, s ez is azért érdemel említést, mert a 2017-es évkezdet ennél enyhén szólva biztatóbb.

A Real egyik nagy erőssége ebben szezonban, hogy képes úgy formálni a játékát, hogy neves hiányzói ellenére is eredményes tud lenni, sőt, a leggyakrabban már a mutatott futball szépségére sem lehet panasz. Sérült volt Luka, sebaj, hoztuk meccseket úgy is. Kiesett Kroos? Észrevettük? Bocs Toni, de nem. Az őszön konszenzus volt, hogy Casemiro nélkülözhetetlen a középpályás védekezésünk hatékonyságához. Amíg sérült volt, kreatívabb emberek játszottak a helyén, abszolút nem volt gond a játékkal, s az lett a vége, hogy amikor visszatért, már szapultuk a brazilt az állandó lapot érő megmozdulásaiért, statikusságáért. Látni kell, hogy mi, bloggerek is kicsit szélre tudunk időnként tolódni a véleményünkkel, de az egyszeri Madrid drukker még nálunk is gyorsabban változtat véleményt egy-egy jó meccset látva. Kedvencek a hozzájuk tartozó véleményekkel együtt gyorsan jönnek-mennek.

Ennek a motívumnak teremti meg a táptalaját a tény, amit már nagyon régen mondhattunk ki, hogy a Ligában a Real kispadja most valószínűleg a legértékesebb és a leghatékonyabb. Nagyon remélem, hogy nem ez a meccs jelenti majd kivételt, ami adott esetben erősíti a szabályt (azért most tényleg közepes beleszarás van a kupába), de a CSAPAT legnagyobb erőssége, hogy eddig nem nagyon érezte meg a hiányzókat. Ez nem kis részt Zidane érdeme, aki már képes többféle felállásban is játszatni a csapatot, s eddig kétségtelenül a szerencse is mellé szegődött, amikor ezekből gondjaink támadtak. Nyilván ez se lesz mindig így. Most újabb állomásához érkezett egyébként a csapat felforgatása, mert a már említett hármas, Modric, Isco és James távollétében egy olyan kreativitás tömeg fog hiányozni a csapatból, melynek pótlására magam is kíváncsi leszek.

Az elmélet azt mondatja velem, hogy a Sevilla is komolyan tartalékolni fog a hétvégi bajnokira, és ha fel nem is adja ezt a meccset, de nem fog érte megszakadni. Altatás várható a bajnokira, de az azzal kapcsolatos gondolatait majd Jose fogja veletek megosztani.

Íme a keretünk, le merem fogadni, hogy még ebből sem a lehető legerősebbel fog Zidane kezdeni.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!