Kulcsmérkőzést húzott be a Real!

Isco és Ronaldo kiemelkedő teljesítményével, és azzal a felállással, amiért már hetek óta imádkozunk, megtörte a Real a Simeone-éra atleticós átkát, és saját otthonában verte meg magabiztosan a világ egyik legjobban védekező alakulatát. Ezzel (és a Barca botlásával) nem csak 4 pontra sikerült elhúzni a Ligában, kialakítva egy kényelmes távolságot az El Clasico előtt, de sikerült bebizonyítani azt is, hogy CR7 lehet még nagyon hasznos a csapat számára, ha megfelelően van pozícionálva a játéka. Összefoglalunk!

Az gondolom, hogy a siker magvai akkor kerültek termékeny talajba, amikor Zidane – talán némi kényszer hatására – kihagyta Benzemát, a BBC maradékát pedig a „helyére” iniciálta a kezdőben. Mivel tényleg leírtuk már sokszor, nem szeretnék túl sok szót pazarolni arra, mennyivel hatékonyabb Cé előretolt középső emberként, mint balról felkanyarodva (amikor Benzema már eleve középen, ha úgy tetszik, az ő helyén állomásozik). Bale képes jót nyújtani baloldalon, de tény, hogy ő az, aki számtalan jó meccset lehozott a jobb oldalról is! Benzema helyett – és nem a helyén – Lucas Vazquez játszhatott, a középpályán a két horvátunk mellett a zseniális napot kifogó Isco varázsolt, a stabilnak mutatkozó Carvajal, Nacho, Varane, Marcelo hátsó alakzat előtt; s kialakult támadásban egy 4-4-2, ami időnként 4-2-3-1-re formálódott át. Védekezésben is tolódtunk, de az alapfelállás talán legtöbbször 5-4-1-re hasonlított, ahol Ronaldo ért vissza legutoljára. Hátsó négyest Lucas Vazquez biztosította a jobboldalon, Bale pedig az előretolt védelmi vonal 4. emberének zárt vissza.

A hazaiak egy sokkal jobban olvasható 4-4-2-t vonultattak fel Griezmannal és Torresszel elől. Az Atleticót ismerve nyugodtan kijelenthetjük, hogy semmi meglepőt nem láttunk. A szokásos letámadást, és a passzsávok lezárását játszották az ellenfél térfelén, amelynek a lényege, hogy a lehető legjobban rákényszerítsék az ellenfelet arra, hogy csak oldalra, vagy visszafelé tudjanak passzolni, aminek az eredője egy ad-hoc felpassz lesz, amit a gyengébb ellenfeleknél a kapus indít, egy magabiztosabb gárdánál pedig az egyik szélső hátvéd. Nyilvánvaló, hogy az ilyen indítások egy komoly hányada ellenfélhez megy, vagy nehezen megjátszható, de semmiképp sem tekinthető szervezett támadásnak. Ennek a presszingnek velejárója a támadó harmadban való labdaszerzés is, amiből gyilkos kontrák indulhatnak. Zidane pontosan tudja ezt, ahogy szinte minden ellenfél edzője, ezzel együtt is nagyon nehéz ez ellen a villámgyors háromszögeléseket megcsinálni és szervezetten kihozni a labdát.

A Tico az első negyedórában vissza is tudta vetni a Real megindulásait, és ki is tudott alakítani pár veszélyesebb szituációt Navas kapuja előtt.

Ennek a presszingnek az egyik hatékony megbontása, ha a saját térfélen a labdát kihozó játékos egy az egy ellen párharcot nyer, és tisztára tudja magát játszani. Ezzel megszabadul a kényszerpassz átkától (felborítja a védekező vonalat és az emberek kiosztását, hisz valakinek ki kell váltani rá), időt nyer arra, hogy felmérje a lehetőségeit, és nem ritkán némi tér is nyílik előtte, amit befutva feljebb helyeződhet a játék. Ez rendkívül veszélyes, hisz benne van a labdavesztés, ami rendkívül jó helyzetbe hozza a letámadó csapatot. Itt jött a képbe Isco. Megkockáztatom, hogy ilyen magabiztos, nyugodt és érett futballt én még nem láttam tőle a Madridban. Azzal kezdem, hogy fegyelmezetten és jól védekezett! Előre játékban bátran levette a labdákat, esernyőzte a rárontó ellenfelet, lefordult és jól indított. Meg tudta tartani a labdát, ordított róla, hogy élvezi a párharcokat, és sorra nyerte is azokat. Élményszámba ment, a labdakezelése utáni első mozdulata (pont mint a Kroos videóban, amit hétközben dobott be Jose), amivel kialakította magának a lehetőséget egy tisztább passzra, vagy egy megindulásra. Ráadásul egy Modric játszott mellette, aki bármikor elérhető volt, és Kovacic is rendre jól mozgott el. Ez volt az alapja, hogy az egyébként is extrém futómennyiséget igénylő, és emiatt sokáig fenntarthatatlan Atletico letámadás szorításából ki tudott bontakozni a Real.

A felvezetőben azt írtam, hogy a sikerhez nagyon kellene a BBC megbontása, és nem ártana végre egy kis szerencse sem. A nyerő kezdő után a szerencsével sem álltunk hadilábon, amikor Cé szabadrúgása megpattant, és a hálóba jutott. Amikor Dzsudzsák csinálta meg ezt ellenük gyakorlatilag kétszer az Eb-n, akkor majd felrobbant dühében, most viszont beérte a szokásos felugrós-megfordulós gólörömével. Nem mindegy, hogy a szopott izé melyik oldalán áll az ember. Valljuk be, a Tico ellen vezetést szerezni a meccs végkimenetelét tekintve elképesztően fontos. Ha ők vezetnek, úgy vissza tudnak állni, és olyan gyilkos kontrákat képesek felvonultatni, mellyel nagyon kevés csapat képes megbirkózni. Ilyen szempontból a meccs kulcseseménye nem nélkülözte a szerencsét sem, ha objektívek szeretnénk lenni – és nem fáj az annyira – ezt ki lehet emelni. Azzal együtt természetesen, hogy a meccs ezen időszakában már nem okozott gondot a Realnak az ellenfél tizenhatosáig eljutni, s a játék irányítását egyértelműen sikerült magához ragadnia. Működtek a csapatrészeink, Isco és Modric remek kapcsot jelentett az első és a hátsó vonalak áthidalásához, és mindkét szélsőnk, Carvajal és Marcelo is rendre fel tudott zárkózni, és fontos területeket nyertek a támadások vezetéséhez.

Sőt, amikor mi támadtunk le, a saját fegyverét fordítottuk az Atleti ellen, és komoly gólhelyzetünk is kilakult belőle. Nagy kár, hogy Modric balosa nem volt igazán életerős.

Nyugodtan mondhatom, hogy úgy ment szünetre a Real, hogy kézben tartotta a meccset.

Persze a nagy motivátor, Simeone felrázta az övéit, és egy jó értelemben vett agresszív, letámadásában hatékony Atletico érkezett vissza a pályára, aminek a Real szempontjából legnehezebb 15 perc lett az eredménye. 7 labdavesztésünk volt ekkor a saját tizenhatosunk előtt, és a kapunk folyamatos veszélyben forgott. Ebben az időszakban, aki arra járt, hibázott egy nagyot, beleértve Varane-t, Modricot, Kovacicot és Vazquezt is. Ezek bármelyikéből gólt kaphattunk volna! Legtöbbször az ellenfél tévesztett kaput, de ha kellett, Navas is észnél volt. Szerencsére a dramaturgia hasonlított az első félidőhöz, és egy negyedóra elteltével sikerült rendezni a vonalakat és előrébb tudtuk tolni a védekezést, berendezkedve a gyors kontrákra. Itt utalnék vissza, mennyire fontos, hogy melyik gárda szerzi az első gólt az AtMa ellen. A vezetésünk és a hazaiak támadási kényszere teremtette meg a soron következő két gólunk lehetőségeit. Kétségtelenül kellett hozzá a rossz napot kifogó Savic, aki nem érezte a játék ritmusát, amit Cé remekül ki tudott használni. Először egy hosszú indítás utáni egy-az-egy szituációt fordított a portugál klasszisunk a maga javára és harcolt ki egy kétségtelenül izzadságszagú, de jogos tizenegyest, majd egy klasszikus, Isco kulcspasszal induló kontrát tudott befejezni Bale pontos, és ütemben érkező átadásából. A hajrában még Modric is fejelhetett volna egy gólt, ha Carvajal beadása nem érkezik egy hangyányit mögé. A vége egy magabiztos 0-3 lett.

Itt egy ábra a 4-nél több zsinórban abszolvált passzok háromszögeiről. Ezeknek a kapcsolatoknak kell kiválóan működni.

Ronaldo az elején még elég sokat mutogatott, dumált, pózolt, de ahogy a meccsnek is nagyon kellett a vezető gól, neki is kellett, hogy ő szerezze. Ez mindig megnyugtatja, és segíti, hogy a fontos dolgokra koncentráljon. Volt még egy remek csele (a visszahúzós-megfordulós), ami után kissé elkapkodta a befejezést, pedig a hétvége egyik legszebb gólja lehetett volna. Bár ő volt az első emberünk, ergo az utolsó, aki visszazárt, de jó párszor megtette. Ez az a modell, amit neki követnie kell a pályafutása előtte álló szakaszában. És Zidane-nak is.

Örömmel nyugtáztam, hogy Benzema nem volt játékképtelen, hisz csereként beállhatott a végén, azaz megmaradt a remény, hogy taktikai okokból nem kezdett, és a szakmai stáb nem felejti el ennek hozadékát. Nem könnyű sosem csereként felvenni a ritmust, de volt Benzemának ígéretes kontrában olyan csapnivaló passza megint, ami már úttörőben is ciki lenne.

Fontos kiemelni, hogy Vazqueznek most láthatóan jobbára védekező faladatai voltak, talán a szokásosnál kevésbé volt domináló a szélső támadójátéka, de mezőnyben iszonyat munkát végzett, az első félidőben ő futotta a legtöbbet a vendégek közül, mindig megjátszható, aktív volt. Játéka talán kevésbe volt látványos, de kivette a részét a sikerből.

A másik játékos, aki hasonló cipőben járt az Bale, aki bár az utolsó gólban elévülhetetlen érdemeket szerzett, nem villogott annyira, mint az utóbbi meccsein, de a mezőnymunkája csaknem hibátlannak bizonyult.

A managingmadrid.com teljesen jogosan kiemeli, hogy amikor a baloldalunkon támadott le bennünket a Tico, mindig Bale-en kellett először átvergődniük és nem Marcelón, ami hatalmas besegítés volt, és rendre időt biztosított a hátsó alakzatnak, hogy pozícióba kerüljenek. Bale tudatosan lassította a Tico rohamokat, amit az egész hátsó sorunk élvezhetett. Ezért kapott tőlük 9/10-et!

Kovacic is nagyot melózott, stabil volt, fizikailag is állta a rohamokat, és remekül illeszkedett a középső sorba.

Éppen az Atleti ellen égett be egy alkalommal a Nacso-Varane középső védő páros, valószínűleg alaposan kielemezték ennek okait, mert alapvetően jól teljesített ez a csapatrész. Kettőjüknek összejött 2 szerelés, 9 labdaszerzés, 16 tisztázás, és 3 blokkolt lövés. Le a kalappal!

A hazaiak oldalát elemezve mindenképp meg kell említeni Simeone kettős cseréjét. Sok szaklap hibaként rója fel neki, hogy lehozta Gabit a középpályáról, mert Correa sokkal előrébb játszott, így a védekező középpálya látványosan visszaesett. Van ebben igazság, de látni kell, hogy a cserével már kényszerben volt, az előre játékot kellett erőltetni, és ez meg is valósult, igaz eredménytelenül, már ami a góllövést illeti.

Általában az Atleti nem eléggé stabil az idén. Azért az beszédes, hogy a lejátszott Liga meccsek felén eddig pontokat veszített, ez még akkor is komoly visszaesés tavalyhoz képest, ha a sorsolás szeszélye az erősebb csapatokat dobta elé az elején. Valami nem kerek a játékukban, s mivel pont erre a szezonra változott a keretük a legkevésbé, ezt biztosan nem a játékosállomány magyarázza. Lehet, hogy a második elbukott BL döntő törte meg őket? Fizikailag nagyon jók, sérülésük alig van, itt a fejekben változott valami. Szerencsére ezt nem nekünk kell megoldani. Tartom, hogy az idén az AtMa nem a bajnoki címért lesz versenyben, hanem a BL indulásért fog küzdeni a Sevillával és a Villarreallal.

A királyi gárda egy impozáns 0-3-mal őrizte meg a veretlenségét, de ami sokkal fontosabb, hogy talált egy igen hatékony felállást és taktikát az idegenbeli kemény meccsekre (mintha nem könyörögtünk volna ezért hetek óta a blogon), melyek sorozatban fognak érkezni. A Ligában a Gijón elleni hazain – főleg pszichés okokból – nagyon nehéz meccset várok, de be kell húzni, hogy a Barca elleni rangadóra egy kényelmes előnnyel mehessünk. Ha ott is sikerülne a veretlenségünket megőrizni, nagyon halkan el lehet kezdeni latolgatni a bajnoki esélyeket. Különös tekintettel arra, hogy a katalánok azokon a meccseken, ahol bármilyen okból nem tud felmenni a legjobb támadó hármasuk, rendre bajba kerülnek kisebb csapatok ellen is.

Azt gondolom, hogy ha bajnokok leszünk az idén, erre az Atleti elleni sikerre, mint egy nagyon fontos kulcsmérkőzésre tudunk majd visszatekinteni. Nagyon sok hozadéka van pszichésen is, ebből erőt lehet és kell meríteni! Az edző feladata, hogy ezen a szinten tartsa a gárdát, és maximálisan kihasználja a szituáció előnyeit. Akkor fogunk a kardunkba dőlni, ha a következő fontos meccsen a BBC kezd megint, és Cé helyett Benzema lesz az ék újra. Reméljük nem lehet annyira vak a szakmai stáb, hogy ebből a meccsből ne tanuljon. Ráadásul igazából Benzema az áldozata az új formációnak, ami marketing okokból sem egy nagy érvágás. Szóval van remény.

Köszönettel tartozunk a Real Madridnak, hogy egy ilyen estét szereztek nekünk, ami után újra van mire büszkének lenni, és a városi nagy rivális ellen sikerült bizonyítani, hogy ez a keret kicsit átforgatva sokkal többre is képes.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!