10 emberrel nehéz
Ezúttal nem csak a gála, de a győzelem is elmaradt, Villarreal biztosra ment, nem kockáztatott – jó idegenben az X. Zidane már a kerethirdetéskor elcseszte ezt a meccset, de aztán sem a kezdővel, sem a cserékkel nem tervezte javítani a hibáját. Nem sikerült felülírni a La Liga rekordot jelentő 16-os győzelmi sorozatot sem, pedig jó fricska lett volna mázlival megdönteni a filozofi rekordját.
A rotáció szép dolog és szükséges is, főleg ha egy olyan kerete van egy csapatnak, mint nekünk. Sérülések lehetőséget adtak arra az elmúlt hetekben, hogy a jobban mellőzött játékosok is szerephez jussanak, ráadásul nem csalódtunk senkiben. Zidane is felhívta a figyelmet a rotáció fontosságára, és a keret mélységére, és biztosított mindenkit arról, hogy mindenki fontos szereplője a csapatnak. Eddig nem is lehet panaszunk, mert valóban több játékosunk is kapott lehetőséget, amit rendre meg is háláltak.
Ennek megfelelően a dupla terhelés miatt Zidane úgy döntött tovább folytatja a rotációt azzal, hogy Modricot kiveszi a keretből, valamint Carvajal és Pepe is pihenőt kapott. Habár Casemiro egyáltalán nem hiányzott a tegnapi meccsen, meggondolatlan volt Zidane részéről ennyi változtatást vinni a csapatba egy olyan ellenfél ellen, akik ellen tavaly 3 pontot sikerült szereznünk oda-vissza. A Villarreal nem az a csapat, aki ellen belefér az, hogy a középpályáról kivesszük a két legfontosabb játékosunkat, a jobb szélről kivesszük azt, aki mindig plusz lendületet képes adni a csapatnak, majd fent hagyjuk a pályán azt a két játékost, akik mérkőzések óta nem csinálnak semmit. Ekkor még ugyan nem vesztettük el a mérkőzést, de kapásból Zidane óriási előnyt adott a vendégeknek.
Villarreal terve az estére hamar kiderült, ők a biztonságra mennek, nem szeretnék felvenni komolyabban a harcot a Reallal. Berendezkedtek a saját térfelükre, zárták a passzsávokat, elérték, hogy a BBC-t elzárják teljesen a középpályától, így kikényszerítettek minket a szélekre, amihez mi mosolyogva asszisztáltunk. Valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy a mérkőzés előtt azt az utasítás kapta volna James és Kroos is, hogy a dolguk annyi, hogy passzolják le a labdát Marcelonak, esetleg íveljetek a 16-os környékére, a többiek majd megoldják…
Van egyáltalán, aki meglepődik?
Az első félidőben egyéni hibák tömkelegét láthattuk, a csapat dekoncentrált volt és gyakorlatilag minden elképzelés nélkül kerestük a megoldást. A vendégek kényelmesen, jóformán hátradőlve élvezték, ahogy a hazai csapat bénázik. Ha egy kicsit is bátrabbak lettek volna, és meghúzzák azt, hogy letámadnak minket akár csak a középpályától, akkor olyan szintű tanácstalanság lett volna a fehéreknél, hogy már az első félidőben lezárhatták volna a mérkőzést a tengeralattjárók. Ehelyett inkább kivártak, és megvárták, hogy két belső védőnk kabaréba illő módon összehozzon egy tizenegyest, amit Bruno köszönte szépen és értékesítette.
Jekyll és Hyde
Második félidőre úgy jöttek ki a srácok, ahogyan azt az első félidőben kellett volna. Nyomás alatt tartottuk már az első percektől a Villarreal kapuját, aminek az eredménye meg is lett. Ramos jött és javította hibáját, és bebólintotta a labdát a rövid alsóba. Úgy tűnik ez ihletett adott a csapatnak, és azt gondolták, hogy ha fejjel tudunk gólt szerezni, akkor ívelgetünk. És a következő 40 percben mást sem csináltunk, csak ívelgettünk jó angol csapat módjára.
A nagy elképzelésünk
A Villarreal semmi olyat nem mutatott, amiért azt lehetne róluk hinni, hogy a bajnokságban kb top5-ös csapat. Pedig azok. Ők azért mentek tegnap a Bernabéuba, hogy a legkevesebb kockázatot vállalva, elhozzanak maximum 1 pontot. Pontosan ezért lehetett volna megnyerni ezt a mérkőzést. Minden adott volt, hogy hazai környezetben lesimázzuk a sárgákat. Nem azért, mert nem jók, és nem azért mert nem tudják felvenni a harcot egy Real Madriddal, hanem azért mert a túlélés volt a céljuk. Zidane-nak meg kellett volna tennie mindent annak érdekében, hogy ne otthon csússzon ki a kezünkből 2 pont. Mert ez a tegnapi meccs egy az egyben Zizou nyakába varrható. A kerettől kezdve a kezdő kiválasztásáig egészen a cserékig elrontott mindent, amit csak lehetett. A legkritikusabb, a legtenyérbemászóbb performansz Ronaldótól jött. Egyszerűen nem találok szavakat, amivel le lehetne írni, milyen ideges voltam. Nem az zavar, hogy nem ment neki a játék, de az, hogy ilyen látványosan szart bele a mérkőzésbe, egyszerűen elfogadhatatlan. Nem teheti meg senki sem, hogy ilyen szinten ne érdekelje, hogy mi történik körülötte. Nulla, azaz nulla volt a tegnapi teljesítménye, és ha nem lenne egy érinthetetlen marketing emberke, akkor azonnal le kéne küldeni a Castillába gondolkozni egy kicsit. De Zizou-t ugyanúgy elő lehetne venni, hogy ha már kezdőbe nevezte Benzemával együtt, akik nyilvánvalóan nincsenek formában, egy erős ellenfél ellen, ráadásul úgy, hogy a kezdőben több változás is történt, akkor ha nyilvánvalóan nettó emberhátrány a pályán, akkor kötelező lecserélnie. Ha a csapat érdekeit tartaná szem előtt, ezt meg kellett volna lépnie. Másik dolog, amit nehezen tudok felfogni, hogy az első taktikai cserét miért a 72. percben végezte el, majd a másodikat a 77-ben. Erre mondják azt, hogy ezzel csak a szarnak adott egy pofont.
0.3…érted?! 0.3…
Az egészben az a legbosszantóbb, hogy nem a sárgák gyűrték le a hazaiakat, nem ők kűzdöttek meg az egy pontért. Ezt egy jól menedzselt csapattal, hazai környezetben simán meg kellett volna nyerni. Viszont érett már a pofon a csapatnak, és remélhetőleg észreveszik a fiúk, hogy ez eddig nullához konvergál. Megfelelő mélységű és minőségű a keretünk ahhoz, hogy okosan rotálva mindenkiből és a csapatból is a lehető legtöbbet lehessen kihozni. Meg kell tanulnia mindenkinek, hogy Ronaldo már nem olyan fontos a csapat számára, mint régen volt és bizony vannak már mérkőzések, amikor árt a csapatnak. Akkor tudunk majd csak előrelépni, ha ezt a helyzetet kezelni is tudni fogja a klub, a játékosok és maga Ronaldo is. Ha a portugálnak tényleg a csapat a legfontosabb, akkor ezt el kell fogadnia. Ha nem tudja, akkor ott az ajtó, sok csapat van még ahol érinthetetlen kezdő játékosként számolnak vele, de az ő ideje nálunk ebben a szerepkörben lejárt. Nem a mai meccs miatt, ez csupán egy hosszú folyamatnak az egyik állomása, amit nem szabadna figyelmen kívül hagyni. Utáljuk, hogy állandóan hisztizik, reklamál, de mindig is tudtuk, hogy ez a küzdeni akarásából fakad. Tegnap ebből sem láttunk semmit…
James hőtérképe. Mint, aki sátrat vert volna a szögletzászlónál…
Csak, hogy a végén pozitívumokkal zárjuk a dolgot, James teljesítménye említésre méltó, még úgy is, hogy többnyire kikényszerült a szélre, mivel középen társ nélkül maradt. Nélküle még ennél a kevés helyzetnél is kevesebb helyzetünk lett volna. Idén lépésről lépésre bizonyítja, hogy fontos szereplője a csapatnak, és mind kezdőként, mind csereként óriási pluszt tud adni a csapatnak. Danilo a másik, akiben kellemesen lehetett csalódni. Marcelo sérülése után átkényszerült a baloldalra, ahol megfelelően tudta pótolni a kis brazilt. Ami viszont a tabellát illeti, ne úgy fogjuk fel, hogy nem tudtuk kihasználni a riválisok botlását, hanem úgy, hogy a riválisok nem tudták kihasználni a mi botlásunkat. Még mindig elsők vagyunk, és még mindig korai bármilyen következtetést levonni ebből. Sok munka áll még a srácok előtt és remélhetőleg tanulnak a hibákból. Hétvégén folytatjuk a kanárikkal, majd jön a Dortmund elleni BL találkozó. Szükség van mindenkire, remélhetőleg ezt Zidane is látja.