Merengues Norma_va  

Bezárt a bazár

Csendes és nyugis nyári átigazolási szezonon vagyunk túl, olyannyira, hogy Pérez alatt talán sosem volt ennyire semmitmondó. Ennek viszont inkább örülünk, mintsem keseregnénk. Új játékos gyakorlatilag nem is érkezett, hacsak nem vesszük Moratát annak, akit visszavásároltunk, esetleg Asensiót, aki bár most mutatkozott be tétmérkőzésen a csapatban, viszont ő is kölcsönből érkezett vissza. Egy érettségizettünk van, aki az akadémiából jutott be a felnőtt keretbe, Mariano személyében. Hajtás után értékeljük a mercato-t, illetve a reális célokat próbáljuk belőni az előttünk álló szezonra.

 

Utolsó nagy pénzköltése Péreznek a 2 évvel ezelőtti VB után volt, ahol majdnem egy ronaldónyi pénzt adott ki az akkor berobbant csodagyerekre. Nagy név csak az ugyanakkor érkezett Kroos volt, igaz ez az évszázad üzlete volt. Jelentkezzen az, aki tud még egy olyan transzfert mondani, ahol 20-30 millióért a posztja legjobbját hozta el bárki is. Ráadásként azon nyáron Xabit adtuk el müncheni barátainknak Kroos árának feléért. Nem tudom mi fájhatott nekik jobban… A 0-4-es földbedöngölés, vagy ez az üzlet. Mindenesetre közel van egymáshoz a kettő.

Ekkortájt már érződött, hogy Pérez egyre több bizalommal fordul a fiatal spanyol tehetségekhez, illetve az akadémistákra is nagyobb figyelmet fordított. Igaz, volt amikor mellényúlt (Illarra), de ott van Carvajal, Nacho, Casemiro és Asensio esete is, ami bőven ellensúlyozza kezdeti tapasztalatlanságát. A tavalyi nyár is galaktikus nélkül telt, habár közel sem lehettünk ennyire nyugodtak, mint idén. Pogba, Sterling, Lewa, Verratti és Agüero sok firkász szerint nagyon közel állt a klubhoz, de valami úton-módon nem jött össze az átigazolás. Aztán tavaly augusztus 31-én rájöttünk De Gea esete miatt, hogy miért… Az a fránya fax. Én az illetékesek helyébe biztosan kiállítatnám a példányt a múzeumba. Képzeljétek el azt a tömeget előtte. Most mondjátok, hogy nem jó marketing fogás…!

Jött még Danilo és Kovacic, akik bár oroszlánrészt nem vállaltak eddig semmiből, esetleg Danilo a vereségekből  de hosszú távon fontos szereplői lehetnek a csapatnak. Tavaly is mondhattuk, hogy jó mercato-n voltunk túl, de a Pérez-állandó majdnem bezavart és sokak már nyúltak azért a bizonyos szívlapátért, hogy most már tényleg odavágjanak az Apache gépből.

Zidane, miután átvette a csapatot, nagy feladat elé került. Nem elég az, hogy a szarból kellet kirángatni a srácokat a szezon kellős közepén, hogy év végére – ha kupát nem is – de valamiféle előrelépést mutasson a szurkolóknak és a vezetőségnek, továbbá Pérez vele gyakorlatilag all in-t nyomott a közelgő elnökválasztás előtt. Ha Zidane bukik, vele bukik Pérez is. Nincs már több mentőmellénye. Ennyi volt, elfogyott. Ennek megfelelően kénytelen volt Zidane kezébe adni a gyeplőt és megbízni benne. Mindez talán nem is okozott nagy problémát Flo-nak, miután Zizou szállította mindenki meglepetésére a Tizenegyediket. Így tehát úgy indultunk neki a nyárnak, hogy a francia szakember kezében volt a keret jövője. Úgy alakíthatott rajta, ahogyan azt ő szerette volna. Pedzegették, hogy jön Pogba, szóba jött idén is Lewa, meg még pár kisebb név is, de úgy igazából egyik hír sem élt meg sokáig, és Pogbán kívül biztosra lehetett mondani, hogy itt bizony érkező legfeljebb a távozók függvényében lesz.

Távozó játékosok: 0

Najó, nem. Habár kapásból rávágtam volna, hogy bizony senki nem távozott. Kis gondolkozás után rájöttem, hogy a spártai tizenhetesünk lejáró szerződését nem újították meg, így utolsó napon a West Ham United-hez igazolt. Innen is sok örömöt és sikert kívánunk neki! Kis tipp a WHU-soknak (gondolom sok whu-s szurkoló olvasónk van).

Erősségei:

  1. Mindig először ér oda gólt ünnepelni.
  2. Keménységért nem kell a szomszédba mennie. Ha kell, úgy bassza ki a pályáról az ellenfelet, hogy vissza se fog találni.
  3. Szakálla.

Gyengeségei:

  1. Nem mindig a labdát találja el, így vigyázni kell körülötte, hogy a kezeket hol hagyják… a csapattársak. Adrián, ez főleg neked szól!
  2. Legnagyobb gyengesége (és egyben erőssége): madridizmusa

Ehhez sok hozzáfűzni való nincsen. Az ő ideje lejárt nálunk. Mióta nem volt kezdő, nem is kurvaanyáztuk őt nagyon, miután megérkezett Danilo, egyenesen visszasírtuk néha. Minden egyéb a búcsúposztjában lesz olvasható.

Másik távozónk szintén egy saját nevelésű játékos, aki a Castillában gólrekorder is: Jesé. Az ő távozását talán senki nem bánja, talán meglepődtünk az elején, hogy nem kölcsönszerződést kötünk egy klubbal (francia bajnokságban nem lehet visszavásárlási opciót kötni). De összességében teljesen érthető, hogy a klub, Zidane és maga a játékos is úgy döntött, hogy máshol talán több játéklehetőséghez juthat. Balszélsőként Ronaldo mögött és Asensióval (akár ide sorolhatjuk Iscót és Lucast is) megküzdve nem kaphatott volna elegendő játékpercet, amire a legnagyobb szüksége lenne. Nincs kivetnivaló ezzel a transzferrel kapcsolatban sem, ráadásul az érte kapott 25 millió több is, mint amire számítani lehetett. Bővebben majd róla szintén a búcsúposztjában beszélünk.

Isco és James

A nyár legnagyobb kérdése Madridban egyértelműen kettőjükről szólt. Zidane-nál teljesen érthető módon a Casemiro – Modric – Kroos a szentháromság. Tudjuk, láttuk, hogy Casemiróra nagy szükségünk van, így ő kihagyhatatlan, főleg egy támadó középpályással szemben. Modric és Kroos meg posztjukon top3-as játékosok. Ide egyszerűen nem fér be egyikük sem. A BBC meg ugye a BBC. Még ha szakmailag nem is a legtökéletesebb támadó trió, nekik játszaniuk kell. Így ide sem férnek be. A kérdés akkor, hogy mégis hol és mikor fog Isco és James játszani? Egyáltalán érdemes-e őket a csapatban tartani? Ők elfogadják-e a szerepet, vagy inkább máshol akarnak érvényesülni? Pár kérdésre kaptunk választ. Ők maradni szerettek volna. És ez véleményem szerint rengeteget jelent. Tudják és látják ők is, hogy ebbe a rendszerbe így nem férnek be. Mégis maradni akartak. Hogy miért? Gondolom Zidane miatt. Mi másért? Zidane tudja valószínűleg, hogy mit akar játszatni a csapattal, hogy kiket mikor milyen felállásban, és hogy ebbe hogyan fér be mind Isco és James. Nyilván ők is azért akartak maradni, mert elfogadható tervet vázolt fel nekik Zizou. Ez meg azt jelenti, hogy a csapat előnyére lehetnek. Akkor meg?!

Isco a Málagában klasszikus 10-est játszott 4-2-3-1-es rendszerben eleinte, majd kikerült a bal szélre, ahol felfigyelt rá mindenki a BL menetelésük alatt. Mikor hozzánk került, szintén középen kezdett, ahol szárnyalt is Carlo első heteiben. Majd rendszerváltás után (politika off) megszűnt az ő posztja. Carlo az új Seedorf lehetőségét látta benne és nem mondanám azt, hogy ettől túlságosan távol van Isco. Megtanult hátrébb játszani, többet melózni. Jól lát a pályán és jól tör be a vonalak közé. Ezek mind alkalmassá teszik őt, hogy Modric és Kroos alternatívája lehet úgy, hogy ne kelljen változtatni a gálacsapat rendszerén. Ha pedig más rendszerben gondolkodik Zidane, úgy is használható a balszélen és támadó középben is. Lehet, hogy az elején túl nagy volt a füstje, és még sincs benne annyi, amit a mai napig látnak benne/látni akarnak benne. Lehet, hogy kevesebb van benne. De helye van ebben a csapatban, ha az edző és ő is úgy akarja. Jó döntést hoztak. Maradása: pipa

James esete sokkal összetettebb és jobban meg is osztja a szurkolókat. Benne egyértelműen a posztCR korszak egyik meghatározó játékosát látják, ami miatt értékes tagja a csapatnak. Viszont ő közel sem olyan sokoldalú, mint Isco, de ezt ellensúlyozza azzal, hogy amiben jó, abban kurva jó. Fizikuma lehetővé teszi, hogy ne lehessen könnyen elnyomni, jól lát a pályán, harcias (igen, az!), keresztlabdái élményszámba mennek (mondjuk Marcelo után nem nehéz…), kulcspasszokban és gólpasszokban kiemelkedő, és az a bal láb… Ok, nem egy Alaba, akit a pálya bármelyik pontjára ha beraknak tudni lehet, hogy lehoz egy klasszis teljesítményt, de istenem… ez legyen a legnagyobb baj vele. Tudom, hogy nehéz elfogadni azt, hogy Ronaldo öregszik és egyre kevesebb meccsen lesz képes egy szezonban klasszis teljesítményre. Ne legyünk vakok, a tendencia már évek óta elkezdődött. Nem lehet a végtelenségig rátámaszkodni, mert nem fogja elbírni a terhet és vele együtt a csapat is hirtelen fog összeroskadni. Viszont ha belátjuk mi szurkolók, a vezetőség, az edzői stáb, de legfontosabban ő maga is, akkor helyén kezelve a dolgot még évekig a csapat hasznára lehet. A beugró erre az időszakra lehetne maga James is, majd ha ténylegesen nyugdíjazzuk Ronaldot, már kiforrott klasszis lehet, aki vállára veszi a csapatot. Nézzük meg a válogatottban és láthatjátok, hogy képes rá. Eddig sem maradtak el tőle gólok és gólpasszok. Ott van a csapat legeredményesebb játékosai között mióta hozzánk igazolt. Még úgy is, hogy számára nem a legideálisabb poszton játszik. Habár sokan megfeledkeznek arról, hogy Portóban pontosan azon a poszton csinált magának nevet, ahol most nálunk játszik. Igen, nem futóbolond szélső. És? Arra ott van Bale. Nem robbanékony? És? Arra ott van Bale. Nincs tökéletes játékos, soha nem is lesz. Nem a hibáit kell kiemelni és arra alapozni, hogy miért nem alkalmas arra, hogy nálunk játsszon, hanem az erősségeire koncentrálni és arra alapozva megnézni, hogy alkalmas-e arra, hogy nálunk játsszon. Ha utóbbira a válasz az, hogy igen, alkalmas, akkor onnantól kezdve az edző feladata megtalálni azt a szerepkört, amiben a legtöbbet hoz ki magából és a legtöbbet profitál belőle a klub. Az ő megtartása teljes mértékben jó döntés volt, minden más tökön lövés lett volna a ban küszöbén. (Persze, egy polccal lejjebb lévő csapatban beton kezdő lehetne, de ha ő nem azt akarja, hanem Nálunk, a Real Madridban játszani… Lehet őt ezért hibáztatni?)

Láthattuk, hogy Zidane az előszezonban a BBC hiányában más rendszereket próbálgatott, pontosan azért, hogy legyen variációs lehetőségünk, nem csak az előttünk álló szezonban, hanem a következő kettőben is, hiszen jövő nyáron sem fogunk igazolni. Rengeteg mérkőzést fogunk játszani, rotálni kell. Nincs mese. Ehhez tökéletes keretünk van.

Érkezők: Morata, Asensio, Mariano

Morata 2 év után tért haza Juventustól, ahol bizony sokat fejlődött. Megint csak egy olyan játékosról beszélünk, aki megosztja a szurkolókat. Sokszor sok hibával játszik és sokszor elemi hibákat vét. Legalábbis ez a megítélése, ami akkortájt alakult ki róla, mikor fiatal, tapasztalatlan játékosként felkerült a Castillából. Azóta viszont sokat fejlődött, ezt be kell látnia mindenkinek. Persze, mai napig vannak hibái és lesznek is, amíg focizik. Nem lesz belőle Ibra vagy Suaréz de lehet hogy Benzema se. De nem is az a cél. A cél, hogy végre, Higuain távozása óta, hosszú időre megoldódjon egy hiányposztunk. Kell egy csere Benzemának, erre rengeteg példát lehet hozni a tavalyi szezonból. Nem tőle kell várni a megváltást, de azért ne kezeljük nem ide valónak. A képességei megvannak ahhoz, hogy tökéletes helyettese legyen a franciának. Taktikai szempontokat most ne vegyünk figyelembe, ahhoz több mérkőzésnyi alapanyagra lesz szükség, hogy kimondjuk a verdiktet. Ha az alapján ítéljük meg, hogy milyen szerepkört szánnak neki, úgy elég magabiztosan állítom, hogy nincs a piacon nála jobb játékos. Nyilván ebbe beletartozik az is, hogy saját nevelés, és hogy ő is itt akar játszani. Amit láthatunk már most, hogy:

  1. Sokat fejlődött Torinóban.
  2. Variációs lehetőséget jelent taktikailag is.
  3. Kapura tör és nem társakra vár, ha gólszerzésről van szó.

Utóbbi szintén fontos, mert Ronaldo hiányában képesek vagyunk egymásra várni, mindig egy következő passzt kerestünk lövés helyett. Kell valaki, aki nem fél elbaszni a lehetőséget. Aki bevállalja, hogy ha elbenzemázza, akkor megkapja a közönségtől a magáét. Remélem, nem ölik ki ezt belőle, mert Benzema többnyire nem ilyen. Összességében teljesen korrekt igazolás volt, nem találok benne kivetni valót. Az idő aztán úgy is választ ad sok kérdésre.

Asensio és Mariano kiegészítő játékosok lesznek, ez világos. Mégis a tehetségük és sokoldalúságuk biztosít a csapatnak egy biztonságérzetet, amit anno Graneróval, Canelesszel, Pedro Leonnal nem érezhetett a csapat. Olyan játékosokról van szó, akik bizonyítottak már, hogy megérettek arra, hogy egy olyan klubban játszhassanak, mint a Real Madrid. Asensiót Spanyolország legnagyobb tehetségeként tartják számon (be is hívták a válogatottba). Tavaly az Espanyolban nyújtott meggyőző teljesítményt. Bár eredeti posztja neki is 10-es, Mallorcában játszott balszélsőként is. A fiatal spanyolt vehetjük Jesé utódjának, így nem érdemes versenyt állítani közte és az Isco & James páros között. Aggódok amiatt, hogy meg fogja-e kapni azt a játékpercet, ami mellett képes lesz a csapat hasznára lenni és még mellette fejlődni is tud. Ronaldo cseréjének nem kis feladat lenni. Nem (csak) azért, mert nehéz őt helyettesíteni, hanem mert egyszerűen eddig nem kellett lecserélni. Jobb oldalra ott van Lucas, oda nem fér már be, középpályán még annyira sem jó megoldás, mint James. Az ő menedzselése nagy feladat lesz Zidane részéről, viszont a ban miatt nem megoldhatatlan, mégis csak 2 szezont kell lejátszani ezzel a kerettel, ami cirka 120 mérkőzést jelent.

Marianónak viszont nincs helye ebben a csapatban. Hiába tetszett, amit eddig mutatott magából – Castillában és az előszezonban egyaránt -, de Benzema és Morata mögött egyszerűen nem fog annyi játéklehetőséget kapni, amit megérdemelne és amennyire szüksége lenne a fejlődés szempontjából. Megvan benne a lehetőség, hogy jó kis játékos legyen nálunk. Agilis, direkt, gyors és technikailag is képzett. Komplett játékos lehet belőle, de ehhez minél több meccsre van szüksége, és még sok mérkőzésnyi tapasztalatra. Eddig csak a harmadosztályban játszott, most pedig harmadik számú csatár egy olyan csapatnál, amelynél évek óta csak egy csatár volt. Ha megkapná a kupameccseket, klub vb-t és esetleg egy-két bajnoki meccs is lecsurogna neki, és pályára lépne 20 meccsen, mondjuk 1000 játékperccel, akkor azt mondom, hogy megérte neki is a maradás. De Benzema és Morata mögött nagyon nehéz lesz.

Summa Summarum: Ennél jobb átigazolási időszakot nem kívánhatott volna egy madridista sem. Minden posztra van két játékos, a keretben megvan a variációs lehetőség és elég mély a rotációhoz. Befoltoztuk a hiányposztokat, mindezt úgy, hogy pozitívan zártuk a mercato-t. Innentől kezdve Zidane-on és a stábon múlik, hogyan menedzseli ezt a nem könnyű helyzetet. Olyan minőségű a keretünk, hogy még az utolsó játékosok a listán is megérdemlik képességük szerint a játéklehetőséget. Gondoljunk csak Nachóra, Marianóra esetleg Coentraóra stb.

Prioritások

Nem gondolom, hogy sokan ellenkeznének velem, ha azt mondom, hogy elsődleges célunk ebben a szezonban a bajnoki győzelem. Utoljára 2011/12-es szezonban voltunk bajnokok, azóta a Barca 3x és az Atlético 1x. Itt az idő arra, hogy most megszakítsuk a Barca uralmát. Nem lehet azt mondani, hogy nem adott ehhez minden. Minőségi és mély keret: pipa. Közel tökéletes építkezés és felkészülés a nyáron: pipa. A játékosok felnéznek és bíznak az edzőben, akinek van még hova fejlődnie, de jó úton halad, ezt már bebizonyította. Taktikailag jó lenne, ha fejlődne a stáb, mert vannak hibák, amiket egyszerűen ki kell küszöbölni a tavaszra, hogy olyan edzők ellen, mint Simeone, Tuchel, Ancelotti, Guardiola, Conte vagy akár Sampaoli ne hasaljunk el egy-egy fontos pillanatban.

A spanyol kupában már az is előrelépés lenne tavalyhoz képest, ha eljutunk az első forduló visszavágójáig, úgyhogy nem lesz nehéz túlszárnyalni a tavalyi teljesítményünket. Remélem itt lehetőséget fog kapni a B csapat. Sőt, én azt mondom, hogy itt szigorúan csak ők játsszanak majd. Nacho, Kovacic, Isco, James, Asensio, Lucas és Mariano/Morata. Ameddig velük eljutunk, eljutunk. Január és február amúgy is sűrű lesz, ráadásul addigra túl leszünk a klub vb-n is, kezdődik majd a BL is utána. Ők is képesek arra, hogy egy kedvezőbb sorsolással akár elődöntőig, döntőig jussanak. Használjuk ki, hogy ilyen a keretünk. Ennél többet nem várok a kupától.

BL-ben sose szerettem célokat kitűzni, mert annyi minden befolyásolja a menetelésünket, hogy könnyű nem megugrani a kitűzött célt. A top8 azért kötelező, onnantól kezdve meg minden forduló ajándék. Én beáldoznám a címvédést egy bajnoki győzelemért cserébe.

Ezzel a kerettel mindenképpen kell nyerni egy kupát, különben egyértelműen csalódás lenne az egész szezon. Számomra a spanyol kupa még vigaszdíjnak is kevés, ha a másik kettőt elbukjuk. Nem lesz könnyű, a Barcelona remekül erősített, nemzetközi porondon meg kiváló edzők, remek keretekkel fognak szembejönni. Nagyon várom, mit tartogat nekünk ez a szezon. Remélem a sztárjaink csillogni fognak, az ígéreteink beváltják a hozzájuk fűzött reményeinket, Zidane és a stáb pedig jól fogja menedzselni ezt a keretet. Nektek, olvasóinknak jó szurkolást és sok együtt átvészelt szívrohamot kívánok! Remélem, idén is velünk tartotok, mi pedig minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy minden érdekes témát kivesézzünk veletek, közösen! Hala Madrid y nada más!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!