A legendáról röviden

44 évvel ezelött, pontosan ezen a napon Marseille-ben megszületett – szerintem – a világ legjobb labdarúgója. 10 évesen ismerkedett meg a futballal, és hamar fény derült a remek érzékére. A Bordeaux-ban figyeltek fel rá igazán, ahonnan  egyenes út vezetett a BL győztes, Juventushoz.

 

A torinói klubnál miközben majdnem mindent megnyertek, világklasszis játékossá vált. Két alkalommal is bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe, mindkettőt elvesztették, 1998-ban pont a Real Madrid ellen buktak el. Ugyanebben az évben Franciaországban rendezték a világbajnokságot, amikor is a döntőben két góljával is hozzájárult a 3-0-s francia sikerhez. Nem volt megállás, újabb siker a 2000-es Eb-n, majd egy évvel később Florentino Pérez 75 millió euróért, azaz rekordot jelentő összegért leigazolta a Real Madridba.

Ugyan pályája végén került a királyi gárdába, de egy cím még vissza volt. 2002-ben ismét BL finálét játszhatott. Ezúttal azonban emlékezetes kapás lövésével győztes gólt jegyzett. Így végre begyűjtötte a BL serleget is. 2006-ban elköszönt a Real Madridtól és szurkolóitól, mivel visszavonult. Utolsó feladatként részt vett a VB-n. De nem csak részt vett, még utoljára úgy összeszedte magát, ami kevés embernek sikerült. Véleményem szerint a torna legjobbjaként focizott, és talán soha nem felejtem el a brazilok elleni teljesítményét.
A neve összekapcsolódott az elegenciával, nem tartozott a leggyorsabb vagy legerősebb játékosokhoz, de mégis oly módon volt képes  terelgetni a labdát, amihez hasonlót a mai napig nem láttam. Így ezúton szeretném felköszönteni a regnáló edzőnket!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!