A Real Madrid kulcsjátékosai alaposan kitettek magukért, kiemelten Ronaldo, aki most képes volt a címeres zászlót magasra emelni, és vezetni a csatába a fiainkat. Legjobb négyben a csapat! Lássuk, hogyan történt! Összefoglalunk!

Ahogy arra bátran fogadni lehetett, semmi változtatást nem eszközölt Zidane a kezdőben a Barca elleni 11-hez képest. Ennek egyrészt szakmai okai voltak, másrészt pszichések is. Azt mondom, ennek valóban így kellett lennie.

Jól érezte Perez, hogy meg kell pengetni az Ultras Sur szurkolói gárda visszaengedését a stadionba, most óriási szükség volt a közönség támogatására. Hogy az Ultra Sur-t hogy lehet visszaengedni, amikor gyakorlatilag minden jegy elkelt már előtte, azt nem tudom, és azt sem, hogy a pletykának mennyi köze volt ahhoz, hogy a szokásosnál sokkal aktívabb szurkolókkal teltek meg a leleátók; mindenesetre rég nem tapasztalat izzó hangulatot teremtett a közönség.

Biztos ennek, és a már eleve feltüzelt öltöző hangulatnak hála, már a kezdő ceremóniára olyan arccal jöttek ki a mieink (Ronaldo pedig különösen), hogy érezni lehetet, valószínűleg a hozzáállással, a mentális felkészültséggel most nem lesz gond.

Aki volt már kint meccsen legalább 30-40.000 aktív szurkoló társaságában, annak lehet fogalma arról, milyen lehet, amikor 80.000 ember üvölt torka szakadtából. Egyszerűen más ember leszel.  Nem lehet eléggé felbecsülni ennek értékét, s azt, hogy mennyit tesz hozzá a meccs alakulásához.

Biztos vagyok benne, hogy az a pokoli hangulat, ami az egyik csúcspontjára hágott Ronaldo első góljánál, szerepet játszott abban is, hogy elbizonytalanítsa a Wolfsburgot. Egy percen belül jött a Ronaldo fejes, amely már lélekben összetört néhány vendég játékost. Zavarukra jelemző volt, hogy a közepkezdést se tudták helyesen elvégezni. A 17. percnél meccs-nullba kerültünk, ha úgy tetszik, elkezdődött egy másik meccs, amit már „csak” meg kellett nyerni kapott gól nélkül 1-0-ra. Ez már egy sokkal vállahatóbb feladatnak tűnt.

Talán ezért is vett vissza kissé a Real, s nem kevésbé azért, mert azt a nyomást nem lehet 90 percen át tolni. Ekkor a Wolfsburg kiszabadult a szorításból és áttevődött a játék a pálya közepére, s időnként a Real 16-osának előterébe. Néhányan ekkor – joggal – aggodalmaskodni kezdtek, hogy magunkra húzzuk őket, nem egy esetben egy-egy felhúzódó emberüket elég szabadon találta meg a labda, sőt Navasnak is be kellett avatkozni olykor.

Szerencsére olyan igazi nagy helyzetük nem adódott, és tovább javultak az esélyeink, amikor Draxler a 32. perceben nem tudta tovább folytatni a játékot.

Örömmel fedezhettük fel a csapatvédekezés ismertetőjegyeit, senkinek nem derogált futni, hajtani. A szokásostól eltérően semmi túlzott izgalom nem vett rajtam erőt, biztos voltam benne, hogy innen meglesz! Amitől előzetesen tartottam, az volt, hogy sikerül-e az elejétől a megfelelő fordulatra, mentális szintre kerülni, de látszott, hogy rend van a fejekben. Pepe nem pörögte túl, Dani is a kereteken belül maradt (nagyon jól játszott), Ramos vezér volt hátul, volt középpályás védekezésünk, elől ment a presszing, egyértelmű volt, hogy a jó szoftvert töltötték rá Ronaldóra is.

A szünet remek alkalmat teremtett, hogy a meccs-null szituáció kívánta követelményeket Zidane-nal átbeszélje a csapat. Ahogy később a sajtótájékoztatón meg is erősítették többen, az edző azt kérte, hogy nyomják meg a második játékrész elejét is. Ismét megvoltak a helyzeteink, Ramos fejese a kapufa belső éléről csorgott végig a gólvonalon és a meccs egészében nagyon korrekt teljesítményt mutató Benaglio hihetetlen hidegvérrel terelte ki a saját lába között a veszélyes területről. Bale azért hivatalból gólt reklamált, de helyes bírói döntés született.

A minden madridista szívet összekovácsoló pillanat a 77. percben jött el, amikor Cé szabadrúgáshoz jutott Modric buktatása nyomán. Érdekes jelenet zajlott, ahogy Navas komoly vágtával érkezett a portugál ítélet-végrehajtónkhoz, hogy valamit súgjon a fülébe. Mint kiderült azt javasolta, hogy a szokásosnál lassabban rúgja el (hogy a sorfal széteshessen) – és mit ad Isten, akivel Navas egyébként bensőséges viszonyt ápol, a labda valami iszonytatóan kis helyen ment keresztül a sorfalon, nagyjából váll magasságban. Nem is volt tiszta erőből megrúgva, de kétségtelenül a legjobb irányba tartott. Ez ma már történelem, ha nem is olyan léptékű, mint Ramos 93. percese, de kétségkívül nagyon fontos, és olyan, amiről sokat beszélnek/és fognak beszélni az emberek. Nettó 13 percet kellett ésszel végigjátszani!

Én erre a maradék 13+3 percre vagyok a legbüszkébb. Voltak ugyan ígéretes labdafelhozatalai a Wolfsburgnak, de újranézve a meccset is azt mondom, hogy gyönyörűen, végig kontroll alatt tartottuk az ellenfelet. Felszabadításaink nem a vakvilágba szálltak, támadásokat indítottunk, jellemzően Ronaldo, vagy a Benya helyett frissen beállt Jesé felé. Benagliónak még kétszer kellett komoly bravúrt bemutatnia, először Benzema egyéni akciója, majd Jesé okos befelé cselezése után.

Nyilván Zidane a fejekbe verte, hogy mit kell csinálni, ha már nekünk jó az eredmény, és ők jönnek ránk akár kockázatot is vállalva, s megmutatkozott az is, miért kellett egy kicsit pihenni az első félidő második felében. Az utolsó percig bírta a gárda az ellenfél térfelén is a presszinget, már a labda felhozatalát, az első jó passzokat is zavartuk, elől nem hagytunk senkit elszabadulni, nem voltak igazán jó passz-opciók. Így kell egy eredmény őrizni, így kell az ellenfél támadásainak élét totálisan elvenni. Ezt kellene zsigeri szinten betanulni, és felvezetni a bajnokikon is. A legvégén már a kontrákat sem vittük végig, csak arra figyeltek a srácok, hogy inkább nálunk legyen a labda.

A sok jó teljesítmény között azért kiemelendő Ronaldo három gólja, nem felejtjük el a szezon korábbi szakaszában a vergődéseit, de ezért a meccsért nagyon meg kell dicsérni. A korholás duplán járna, mert azért – ha ritkábban is mint régen- megmutatja, hogy egy-egy meccsre még nagyon össze tudja magát szedni. Ezt a nívót már ebben a korban nem lehet minden meccsen felmutatni, de azon a pár fontos találkozón ezentúl elvárjuk, hogy előkaparja! Egy gólra van a szezonális BL rekordtól, de ez lehet nem motiválja annyira, mert azt is ő tartja 17 góllal.

Nem mehetünk el Zidane taktikája és meccselése mellett sem. Ahogy képtelen volt motiválni a gárdát Németországban, most annyira jól találta ki a dolgokat. Nem tudjuk, milyen lett volna, ha egy hosszabb ideig tartó buszozást kellett volna feltörni, és esetleg, ahogy Maverick helyesen felvetette, Casemiro középpályás védekező munkája helyett James kreatív építkezésének (és átlövéseinek) nagyobb hasznát vettük volna.

A végén Zizou még egy könnyen lefordítható cserével levitte az építő Lukát, és betett még egy védőt Varane személyében. Ezzel egyébként csak biztosított, mert Modric is csúszott-mászott a középpályán, nem lehetett panasz a védekezésére. Azt gondolom, hogy Zidane ezzel a teljesítményével megváltotta a jegyét a következő szezonra. Akármi lesz ezután, megérdemel egy évet, ahol végre ő rakja össze a keretet (LOL), vagy legalább kérhet 1-2 játékost, és a saját elképzelése szerint változhat a tágabb keret.

Kassai és csapata nem volt hibátlan, de megítélésem szerint jól vezette a meccset. Határozott volt, a játékvezetői felfogását mindkét csapatra ugyanúgy ráerőltette, egyensúlyt teremtett, és nem akart a központban lenni. Sokan elégedettek lennénk, ha átlagosan ezt a színvonalat tudná hozni a spanyol bírói kar. Rendben volt.

Még két kiadó hely van a négy között, egyelőre egyik csapat sem érezheti igazán nyeregben magát. Láttuk már a Bayernt nagyot égni Portugáliában, és a Barcát is vergődni épp az utolsó meccsein. Talán nem nagy túlzás azt állítani, hogy a maradék két párharcban is nyitott a továbbjutás (még ha meg is vannak a favoritok).

Köszönjük a Real Madridnak ezt a remek estét, kicsit visszakaptuk a hitünket, hogy ebben a rossz szezonban is lehet pozitívumokat keresni, s még versenyben vagyunk a 11.-ért, amit nem feltétlen tartottunk 100%-ig biztosnak az utóbbi hetekben. Ha sikerülne a odavágó-féle nehezen minősíthető meccseket kigyomlálni a sorból, sokkal bátrabban ki lehetne jelenteni, hogy a fejlődés jeleit mutatja a csapatunk.

Szombaton átbuszozik a gárda a madridi külvárosba, hogy a Getafe vendégeként bizonyítson. Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz könnyű meccs, de lesz Zizounak egy fél csapatra való pihent játékosa, úgyhogy meg kell oldani a feladatot!

Mozgóképes összegolaló pl. itt is.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!