Felszabadulva

Hát gyerekek, eddig roppant fura Zidane-t edzőként látni, és megkockáztatom, hogy rossz is, mert mindig vártam, hogy beálljon. Szerencsére nem volt szükség a varázslataira, mert Isco megoldotta. A kis spanyol ismét hasznosan és effektíven játszott. Tulajdonképpen 2-3 játékost leszámítva mindenki jól játszott. Ami nem is csoda, mivel újfent számukra kellemes játékrendszerben rúghatták a bőrt, ami egyébként sok tekintetben hasonlított az Ancelotti-féle rendszerre. Toni Kroos, aki a Rafa időszak talán leggyengébb játékosa volt, egyből posztolta, hogy: Jó első lépés és remek csapatmunka volt. Aki egy kicsit tud a sorok között olvasni, annak egyértelmű lesz, hogy némi fricskát is tartalmazott Benítez felé (Modric szintén hasonlóképpen nyilatkozott). Szóval a Z-vitamin bevált és ZZ debütálása egy 5-0-s siker képében realizálódott. Összefoglalás következik!

 

Zidane a 4-3-3-as felállást alkalmazta, méghozzá egy labdabirtoklásra és gyors passzokra épülő rendszerben. Bár nem működött tökéletesen, de ha sikerül összeraknia, akkor rendkívül veszélyes lehet. Az egyetlen kétségem a középpálya, mert Kroos és Modric kicsit kevésnek érződik, de talán a BBC erőteljesebb aktivizálódása a játék védekező/labdaszerző fázisában megoldhatja a problémát. Emellett nem egy védelmi hiba volt, de nem gondolnám, hogy ezt ne lehetne kijavítani kis idővel.

Nem csak a játékosok érezték jobban magukat a pályán, hanem mi szurkolók is végre szórakozásként élhettünk meg egy Real Madrid meccset.  Ami persze nagyrészt annak volt köszönhető, hogy nem álló játékosokat láthattunk, hanem hajtó, elszánt labdarugókat.  Voltak felépített támadások, kreatív kombinációk, hasznos kényszerítők, de még veszélyes beadások is. Sőt az egyik Bale gól ekképpen született. Szóval abszolút nem lehet panaszra okunk.

Ugyan túl sok mindent nem szabad levonni a tegnap látottakból, de néhány egyéni teljesítmény mellett nem mehetek el szó nélkül, így ez következik:

Bale: mesterhármasa remekül bizonyítja, hogy a welszinek sikerült formába lendülni. Ez persze örömteli, de nem szabad átesni a ló túloldalára és egyből elfelejteni a régebben jogosan megfogalmazott kritikákról. Helyén kell kezelni a srácot. Továbbra is limitáltak a képességei, illetve szituációfüggőek.

Kroos és Modric: Mindketten nagy intenzitással, élvezettel és remekül játszottak. Főleg a német esetében volt drasztikus a változás, mivel aki látott legalább egy mérkőzést az elmúlt fél év során, akkor láthatta, hogy jobban emlékeztetett egy félholt csigára, mint egy labdarugóra. Valamint visszatértek a pontos labdáik.

CR: A portugált nagyon sok kritika érte az elmúlt 1 évben. Nem egy alkalommal a blogon is éles vita alakult ki, ezért gondoltam, hogy rá mindenképp ki fogok térni. Számomra nagyon egyszerű a szituáció, illetve a vele kapcsolatos problémák:

  1. Ugyan tegnap roppant aktív volt és nagy elszántsággal hajtott, de sajnos a játékának összképe továbbra is inkább számít öncélúnak, mint hasznosnak. Olyan tipikus CR-féle meccs volt: végig iszonyat görcsösen minden pillanatban megpróbált gólra törni. Nem egyszer olyankor is, amikor a szituáció nem volt megfelelő a gólszerzésre.
  2. Ha egy játékos havonta kiáll a sajtó elé és elharsogja, hogy még mindig ő a világ legjobbja, akkor fel kell készülnie, hogy sok kritikát fog kapni. Pláne abban az esetben, ha nincs összhangban a pályán nyújtott teljesítményével. Tulajdonképpen házhoz megy a pofonért.
  3. Ha egy játékos a világ legjobban kereső játékosa, érinthetetlen a csapatában és a társak is keresik őt a labdával, akkor elvárás lenne, hogy hatékony legyen a kapu előtt. Vannak kritikák, amik túlzóak vele kapcsolatban, de az mindenképp elmondható, hogy már közel se olyan gólveszélyes, mint mikor Madridba érkezett.
  4. Ha egy top klub egyik támadója csupán a kis- és középcsapatok ellen szerzi góljai nagy részét, akkor egyértelmű, hogy nem lehet első számú a posztján, mivel elvárás felé, hogy komolyabb csapatok ellen is gólokkal segítse a csapatát.

Cristiano Ronaldo még lehet jobb formában, még szerezhet sok gólt, de alapvetően szembe kell néznie azzal, hogy most már nem ő a csapat gólfelelőse, nem rá van kihegyezve a támadójáték és nem érinthetetlen. Ha ezeket elfogadja és belátja, hogy nem csak gólokkal lehet hasznos, akkor még 1-2 évig a Real Madrid egyik legfontosabb játékosa lehet.

Végezetül, Zidane debütálása nagyon jól sikerült. Mindenki örülhet, a csapat ismét jó útra lépett, de sok a hiba még, ezért sok időbe telik, míg komoly fejlődés állhat be. A kritikákkal egyelőre várni kell és hagyni kell Zizou-ékat nyugodtan dolgozni. Ha ez teljesül, nem lesz kétségem afelől, hogy ismét sikeresek lehetünk. Hala Madrid!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!