Villarreal-Real Madrid

A Real Madrid a héten gól gazdag győzelemben felülmúlta a Malmö csapatát, ami  tekintve a skandináv ellenfél játékerejét, mindössze arra lesz jó, hogy a srácok a mai mérkőzésnek magabiztosan fussanak neki. Bár semmiképp nem szabad félvállról venni az összecsapást, mert a soron következő ellenfelünk teljesen más kávéházban őröl, mint a Malmö. A sárga tengeralattjáró sincs csúcsformában, de így is az 5. helyet foglalja el a tabellán. Az El Madrigálban viszont már sokkal nehezebb dolga van a csapatoknak. Általában gólszegény mérkőzések születnek itt, sőt a királyi gárda is csupán egy alkalommal gyűjtötte be a 3 pontot ebben a stadionban, az elmúlt 3 összecsapásukból. (A másik kettő döntetlen lett). Beharangozunk!

 

Rafa Benítez nem sok mindent árult el a szokásos sajtótájékoztatóján, de ez már szokásává vált. Talán már újabb szintre is emelte a közhelyek pufogtatását  és nem kicsit vált gépiessé a szövege. Így érdemben csak azt lehet leszűrni, hogy Ramos és Marcelo jó eséllyel kezdhet. Az ellenfélnél is sok a sérültje (leginkább Leo Baptistao fog hiányozni), viszont ennek ellenére több veszélyforrást is tartogatnak Benítez fiainak. Elsősorban a két csatárukra lesz érdemes odafigyelni. Ha 2v2 maradnak Pepéékkel, akkor nem lesz lehetőség hibázni, mert azt minden bizonnyal Soldado és éktársa, Bakambu büntetni fogja. Sőt a széleken valószínűleg Suárez és Dos Santos fogja jócskán megnehezíteni Danilóék dolgát. Ami viszont mindenképp nekünk kedvez, az a tény, hogy míg mi csak könnyed átmozgató edzést toltunk hétközben addig Garcia Toral Marcelino legénysége az Európa liga keretében 3-3-as döntetlent vívott ki a Plzen otthonában. (Érdekesség, hogy a 93. percben sikerült kiegyenlíteniük.)

A Real Madrid háza táján még mindig inkább nem ült le a por teljesen, tekintve, hogy a héten hivatalossá vált elkaszálásunk a királyi kupában. Ami ugyan jól jöhet a tavasz folyamán – ha még éles versenyben leszünk -, mert néhány meccsel kevesebb mindig előny lehet. De nem csodálkozom, hogy jó néhány szurkoló csalódásként éli meg, főleg azokra a kiscsapatokra és drukkereikre gondolva, akik így elestek attól a lehetőségtől, hogy összecsapjanak a Reallal.

Ez a meccs még inkább fontossá vált a Barca pontvesztése miatt, így győzelem esetén 2 pontra zárkóznánk fel a listavezetőre. És miközben Florentino Lewa leigazolásán dolgozik addig Figo már talán elkezdett bemelegíteni…Hala Madrid!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!