Bajnokok Ligája Összefoglaló Jose  

BL-himnusz és fesztivál

A meccs nagyon jó volt… Nagyon jó volt a meccs. A Malmö nagyon rosszul védekezett. Mondhatjuk, hogy felbomlott a védelme. De csak a kapu előtt. A Real Madridban házi bajnokság zajlott Ronaldo és Benzema között. Kovacic volt a bíró.* Gólfesztivált és rekordbeállítást hozott a Real tegnapi mérkőzése. Vajon a továbbiakban ez marad az irány? 

 

Ebből a meccsből – a nyolc gól, a 30/31 kapura lövés és a 15 kaput találó lövés mellett sem lehet nyugodt szívvel kijelenteni, hogy a Villareal ellen majd ismét hengerelni fog a csapat. Legyen úgy! De a tegnapi találkozó inkább egy nyári felkészülési meccsre emlékeztetett, random kínai csapat ellen. A vendégek a legjobb helyről figyelhették a hazai sztárokat edzés közben.

A Shaktar elleni első meccshez képest, ahol szintén sok góllal nyertünk, ez a találkozó azért volt egyszerűen élvezhető, mert játszani akartak a srácok, gólokat szerezni és megmutatni, mit tudnak támadásban. A tegnapi meccset élmény volt nézni.

Bár azt gondoltam előzetesen, hogy támadni is fog a Malmö, a 90 perc alatt egyszer találták el a kaput. Igaz, azt is gondoltam, hogy akkor legalább komolyan fognak védekezni – kaptak nyolc gólt és ha Isco nem tervezi túl egy-egy helyzetét, vagy esetleg CR még két/három helyzetét értékesíti, Cserisev jobban helyezi a labdát, akkor a nyolc akár 10 vagy még több is lehetett volna. Ez minden volt, csak védekezés nem. Hogy mennyire nem érdekelte a vendég bólyákat a meccs: Orsato nekik sem mutatott fel egyetlen egy sárga lapot sem.

Szóval a labdás edzés nagyon jól sikerült, sőt, hivatalosan BL-meccsnek volt nevezve. Így a következő rekordok lettek beállítva, felállítva vagy megdöntve (ez nem a brazzers…):

– A BL (tehát nem a BEK) történetének legnagyobb arányú győzelmi rekordjának beállítása (2007/08, Benítez-féle és Alvaro által motivált Pool 8-0-ra üti a Besiktast). A Real Madrid legnagyobb arányú győzelmét még a BEK korszakban, 1961-ben érte el (9-0) az Odense ellen.

– Ronaldo megdöntötte az egyébként is általa tartott, két éve felállított rekordot a csoportkörben lőtt gólok számát tekintve: 11 az új 9! (Ehhez 5 gólt lőtt a Shaktarnak és 6 gólt a Malmönek. A PSG-nek megkegyelmezett.) A tegnapi négy gólja mellett adott másfél gólpasszt és… dobpergés, csillámok, fanfár: szabadrúgásból is betalált. Mondhatnánk, hogy ez hihetetlen, de emlékezzünk: Rafa többször elmondta, hogy edzésen jól lövi a szabadokat CR. Aki tegnapi négyesével elmondhatja, hogy a Real történelmének másik három nagy alakjához csatlakozott: Puskás, Sanchez és Di Stefano szintén lőtt négy gólt a korábban BEK-nek nevezett sorozatban.

– Benzema az első francia játékos a BL-ben, aki két mesterhármast tudott szerezni. (Az elsőt 2010-ben az Auxerre ellen érte el.) Karim barátunk a szezonban 12 meccsen játszott, 12 gólt szerzett. Tartson ki ez a forma májusig!

Jó volt látni, hogy sokat mozogtak a srácok, rengeteget változtatták a pozíciókat. Ronaldo első (fél)gólpassza balról érkezett, a második jobbról. Isco és James most is jól mozgatták a csapatot, bár a spanyol zsugás pár alkalommal elérte nálunk, hogy felmorogjunk. Sajnos továbbra sem érzi kapu előtt, mikor lesz több a kevesebb.

Lehetne nevek alapján végig venni a csapatot, de ez a meccs nem ér ennyit, ill. ha egyetlen egy embert ki kell emelnem, akkor Kovacic lenne az. Nem csak a gólja miatt, aminek szerintem mindenki szívből örült, hanem a mezőnyben bemutatott játékáért és azért a szerelésért, amit a második félidőben láthattunk. Amikor visszarohant és leütközte a vendégek játékosát – mint a világ legtermészetesebb dolga, úgy végezte el a hadműveletet. Kroos helyett simán játszania kellene a következő meccseken.

Jamest természetesen pihentetés céljából cserélte le Rafa. A kapcsolatukban beálló hatalmas javulást mi sem bizonyít jobban, mint a tény: nem első csere volt a kolumbiai. Az Marcelo volt, aki megkapta azt a szükséges játékpercet, ami okán a Sárga Tengeralattjáró ellen már kezdő lesz.

Ezzel pedig rá is tértünk arra az témára, ami igazán lényeges: 

Mit nyer a Csapat ezzel a meccsel a későbbiekre nézve? (Mi, szurkerek egy remek estét nyertünk!) Jobb lett a csapategység, ez kétségtelen. Arbeloa ötlete alapján CR a második gólját Cserisevnek ajánlotta. Alvaro a meccs után kiállt Benzema mellett is. CR kiállt Benítez mellett. Mi ez, ha nem a morális állapot javulásának jele?

Jó-jó, de hivatalból azt is meg kell jegyeznem, hogy védekeznie nem kellett a csapatnak tegnap. A Liga azért nem csak arról fog szólni, hogy 5, 6, vagy 8 gólt lövünk az éppen aktuálisnak. Ezért igazán sajnálom, hogy nem volt ellenfél a pályán. Hatalmas önbecsapás lenne azt gondolni, hogy majd a bajnokságban a Malmöhöz hasonlóan feltett kézzel állnak ki a csapatok ellenünk.

Szép, sőt ragyogó a tegnapi 8-0, de talán hamarabb el kell felejteni, mint bármely más meccset eddig a szezonból.

A BL-ben már biztosan potenciális ellenfelei lettünk a Benfica, PSV, Juventus hármasnak. A többiek ma csatlakoznak.

Vasárnap fellépés vár Benítezékre az El Madrigalban. Ha ott is a tegnapi játékot, vagy ahhoz nagyon hasonlót látunk a srácoktól… Az már bizalomra adhat okot.

Az összefoglalót itt megtekinthetitek. 

*A bevezető dőlt betűs részeit a „jobbik felem” foglalta össze este, a lefújás után. 

Oszd meg a posztot, ha tetszett!