Minden kezdet nehéz. – augusztus-szeptemberi értékelő

Mivel válogatott mérkőzések kerülnek/tek megrendezésre, ezért most van időnk megbeszélni az eddig történteket. Túl vagyunk már néhány meccsen a bajnokságban és azért kétszer már megfordultunk a BL-ben is. A La Ligában jelenleg a második helyen tanyázunk 15 ponttal. Ami semmiképp nem lehet rossz helyzet. Na, de nem húzom tovább a dolgot, lássuk hogyan értékeltünk mi az eddigieket! 

 

Augusztus-szeptember legjobbja:

IronRock: Mindenkinek, aki ez alatt az időszak alatt megfordult a csapatban, voltak jobb és rosszabb meccsei – Modricot és Navast kivéve. Nálam Navas a legjobb. Persze elfogult vagyok, mert Keylort mindig is kedveltem, és tisztában voltunk eddig is a képességeivel. De az, ahogy az augusztus végi idegborzoló események után beállt a kapuba, és magától értetődő természetességgel nekiállt bebizonyítani, hogy nem kell nekünk De Gea, mert egyike a Legjobbaknak már itt van, még engem is meglepett. Mindezek mellett továbbra is csöndes, szerény, de a kapuban olyan magabiztosságot sugároz, hogy neki készséggel elhinném, ha kijelentené meccs előtt a soros ellenfélnek: “Na tökik, itt ma ti nem rúgtok gólt!” És néhány csapattársa (ugye, Sergio?) is sokat köszönhet neki, mert megmentette a seggét a virtuális szétrúgástól. Vagyis szépen dolgozik a “Who the fuck is De Gea?” projekten. Go on Keylor, csak így tovább!

Baw José: Csapatvédekezés és Navas. Keylornak az a védése, amikor a Betis-játékos lábáról csúszva-mászva, vagy talán a gyep felett 3 centivel repülve leszedte a labdát – KAPUSUNK van. A csapatvédekezés nekem szívem egyik csücske, tetszik, hogy egy gólt kaptunk adott időszak alatt, azt se az ellenfél dolgozta ki – ugye, a ki nem kényszerített hibák egyike.

Sultan: Keylor Navas a kapuban nagyon komoly támaszt ad a csapatnak. De számomra Casemiro játéka is igencsak meggyőző, s mivel évek óta nem volt ilyen típusú emberünk ebben a minőségben a középpályán, leginkább rá szavaznék.

Norma_va: Talán nem meglepő, hogy az én választásom is Navasra esett. Egyszerűen olyan alacsonyra tette mindenki a lécet, hogy ezt önmagában sem lett volna nehéz megugorni, de igaz, ami igaz, Navas brutál jó hónapot tolt mindazok után, hogy egy laggoló fax gépen múlt az eligazolása, vagy ebben az esetben a nem eligazolása. Az megvan, hogy a hónap játékosára egyöntetűen Navasra szavaztunk? Vaze’ ilyenkor hol vannak a csilliómilliós támadó sorunk, vagy a túltelített AM posztunk? Ha nem is pont, a mi véleményünk miatt, de remélem, belegondol ebbe valaki.
Nem akarom szaporítani a szót, szóval csak ismételni tudom az előttem szólókat: VAN KAPUSUNK! (sajnos ez nem vet túl jó fényt Ikerre, pedig ha valaki, akkor én próbáltam a lehető legtovább kiállni mellette)

Realpats: A védelem összetétele érdemben nem változott tavalyhoz képest, ahogy a csapatvédekezésben sem véltem túlságosan nagy különbséget felfedezni, mégis alig kap gólt a csapat, vajon mi lehet az oka? Van kapus! Már évek óta irigyeltem azokat a csapatokat, amelyeknél a hálóőr is hozzá tudott tenni a mérkőzésekhez valami pluszt a teljesítményével. Mikor a védelmek már kapituláltak meccsben tartotta a csapatot, vagy adott esetben még pontokat is hozott a konyhára. Idén szerencsére már nekünk is ilyen kapusunk van (ismét). 7 meccs egyetlen kapott gól, szerintem nem nagyon lehet kérdés, augusztus-szeptember legjobbja: Keylor Navas.

Maverick: Benzema volt a legfontosabb egyértelműen, de a roppant fontos góljai mellett is látszott, még nincs a toppon, így nálam egy hajszállal lecsúszott a kitüntető címről. Navast választom a kiegyensúlyozott teljesítménye okán, és mert Benzema mellett talán ő járult hozzá a legközvetlenebbül a megszerzett pontokhoz. Mindezt úgy, hogy átesett a tavalyi éven és az egész De Gea hajcihőn…

Zizou: Luka Modric! Hatalmas kincs a srác. Szerintem az egész kereten belül ő a legkevésbé nélkülözhető játékos.

 

Ki augusztus-szeptember legjobbja?

Keylor Navas
Benzema
Van KAPUSUNK!
Modric
Rafa mester

Poll Maker

Augusztus-szeptember legrosszabbja:

Ironrock: Mint már írtam, mindenkinek voltak jobb és rosszabb meccsei, de egyvalaki negatívan lógott ki szinte folyamatosan a csapatból (vagy nem lógott ki egyáltalán), pedig tőle nem ezt szoktuk meg tavaly. És ez Kroos. Nem értem, mi történt vele, de olyan se íze se bűze van a játékának. Passzol, pontosan, de se egy jó mélységi indítás, se egy pontos keresztlabda. Ha ilyenre vállalkozik, általában elrontja, és jön az ellentámadás. A védekezésben jobb, de őt nem ezért szeretjük. Nagyon remélem, nem Benítez valamelyik agyament taktikai utasítása miatt vált ilyenné, ugyanis ennél ő sokkal többre képes. Szedd össze magad, Toni!

Ja, Toni, most nem arbeitest olyan gut.

Baw José: –  Helyzetkihasználás, CR, Isco és Kroos. Sokszor azt éreztem, hogy ebben a tekintetben mi vagyunk a spanyol Arsenal. Wengerékre évek óta jellemző, hogy brutális mennyiségű helyzetet herdálnak el. Ebben a két hónapban ez a Madridra is állt. A három megnevezett játékos pedig messze van a saját egyéni legjobbjától. Ez igaz a gólok száma mellett CR-re, a passzmennyiség és hatékonyság mellett Kroosra és a mezőnyben szép dolgokat mutató Iscóra is.

Sultan: Inkább úgy fogalmaznék, hogy legkevésbé szimpatikus felfedezésem Kroos motivációjának hiánya, és időnkénti alibizése védekezés helyett. De sajnos Cé több meccses formán kívüli játéka sem túl szívderítő.

De, de… 5 gólt rúgtam egy meccsen!

Norma_va: Önmagukhoz képest alig van, aki elfogadható teljesítményt nyújtott, de akik még inkább alulteljesítettek, azok Kroos, Isco és CR. Kroos nem teljesített rosszul, kevés hibával és remek passz mutatóval játszik, viszont teljesen áll az a kritika, hogy egy sablonos (alibi) passz mester lett belőle. Ez még nem lenne önmagában rossz dolog, viszont ha megnézzük az 1-2 évvel ezelőtti énjét, kicsit máshogy tekintünk a mai teljesítményére. Mégis Iscót nevezném a kategória a győztesének, mert látványosan nem hozta a tőle megszokott szintet. Látszik, hogy akar, látszik, hogy próbálja kialakítani a jobbnál jobb helyzeteket, még is az a misztikus utolsó passz pontatlan, vagy éppen túl sokat polírozza a labdát…

Realpats: Legrosszabb? Olyat nem tudok mondani. Legyen inkább leggyengébb, olyat viszont már tudok. Főleg, hogy tavaly szinte bérelt helye volt a hónap legjobbja kategóriájában, de legalább is a Top3-ban mindig benne volt. Meiner Meinung nach, idáig Kroos teljesít a legvisszafogottabban, leggyengébben. A 90+-os passzpontosság továbbra is adott, de ezzel együtt képes beleszürkülni a mezőnybe. Nincsenek nagy meglátásai, védelmek mögé betett labdái, távoli lövései, keresztlabdára se nagyon emlékszem tőle, szóval azok az elemek hiányoznak, amiket tavaly annyira csodáltunk a játékában.  Ugyanakkor a védekezésbeli hiányosságai továbbra is megmaradtak, hamar megunja a támadók üldözését, ezáltal többször emberelőnyben rohan az ellenfél a védőinkre, a második hullámba visszatett labdákra továbbra sem helyezkedik. Tavaly pl. rengeteg gólt kaptunk ebből. Jó lenne, ha minél előbb összekapná magát, mert már lassan ott tartok, hogy nem feltétlen pihentetés céljából szeretném a padon látni.

Maverick: A rengeteg sérülés miatt szinte igazságtalan bárkit kipécézni. Ha mégis muszáj, akkor CR-re esik a választásom. Igen, lőtt 3 meccsen egy raklapnyi gólt, de a fontos találkozókon olyan szinten formán kívül volt, amilyet már régen láttunk tőle sajnos. Reméljük a feltámadást!

Zizou:  A Real Madrid. Kompletten az egész klub rosszul teljesített, kezdve az orvosi stábbal, aztán a Benítezékkel, és persze a csapat is halovány volt. Florentino meg alapból mindig megérdemli a körmöst. Szóval ennél jóval több kell a következő hónapokban.

 

Ki volt augusztus-szeptember legrosszabbja?

Kroos
Isco
CR
A Real Madrid
Benítez

make a quiz

Aztapicsa… Ezt is védte! Addig is, dédelgetem tovább a labdát. ’cause I’m lovin it!

Augusztus-szeptember legjobb meccse: 

IronRock: Betis bucira verése. Abban benne volt minden, amiért élmény nézni a Real Madrid játékát.

Tadáá!

Baw José:  Bilbao. Kellően erős ellenfél ellen, idegenben tudtunk becsületes, férfimunkát bemutatni. Volt válaszunk az egyenlítő gólra, jók voltunk a párharcokban, Benítez akkori középpályája szinte tökéletes választás volt.

Sultan: A Bilbao legyőzése a Katedrálisban mindig a legnehezebb feladatok egyike. Nem volt tükörsima meccs, de fontossága miatt reméljük ez lesz a mérvadó a szezon során. Tavaly a nehéz ellenfelek elleni mérleg miatt buktuk a bajnokságot, egyelőre nem rossz Bilbaóból a 3 pont, és az Atletico elleni idegenbeli döntetlen miatt sem kell felvágni az ereinket (főleg, ha a Bernabeuban majd lenyomjuk őket!)

Norma_va: Betis elleni mérkőzésen voltunk a legfelszabadultabbak, gördülékenyen ment szinte minden, ráadásul egyéni kimagasló teljesítményekből sem volt hiány. Baromi élvezetes meccs volt (bár ebbe nagy mértékben közrejátszhat a 2 liter sör és egy üveg vodka amit letoltunk… just for fun). Így nem meglepetés, hogy mégis a Bilbao elleni mérkőzést választom. Hogy miért? Talán nem kell mondanom, hogy addigi legfontosabb mérkőzés volt Rafának és a csapatnak is egyaránt, ráadásul a bajnokság egyik legnehezebb helyszínén. 3 ponttal távoztunk, a lényeg tehát kipipálva.

Katedreális

Realpats: A Betis elleni 5-0. Na kérem, így néz ki egy igazi gála. Meggyőző, magabiztos játék, szebbnél-szebb gólok. Nehéz is volt eldöntetni, hogy melyiket jelöljem a hónap legszebbjének. Ráadásul az is növeli a gála értéket, hogy az 5 gólból egyik se fűződik CR nevéhez. Jó lenne, ha továbbra is ilyen gólerős maradna a többi támadó. Na és persze egészséges. Mindig is azt szerettem volna, ha nem csak CR-től lehetne várni a gólokat, a konstans jó teljesítményt. Főleg, hogy Robotunk, egyelőre emberi arcát mutatja idén.

Maverick: A Bilbao legyőzése, mert az egy éles találkozó volt, méltó ellenféllel.

Zizou: A Shaktar elleni is lehetett volna, mert kemény, hajtós meccsnek indult, aztán több dolognak köszönhetően, de sajnos leegyszerűsödött egy gyenge gálának. Úgyhogy a Bilbao mérkőzés volt számomra a legizgalmasabb.

 

Melyik volt augusztus-szeptember legjobb meccse?

Betis elleni gála
Bilbao

Poll Maker

Augusztus-szeptember legrosszabb meccse:

IronRock: Malaga elleni töketlenkedés. Azért is fájó, mert a két fő rivális közül a matrac éppen akkor botlott, és a hülyére pofozott Betis és Espanyol (meg egy izzadós Granada) után jött a gyengébb játékerőt képviselő, kötelezően megverhető ellenfél. Nem ment, és volt egy olyan érzésem a meccs közben, hogy nem is akarták a srácok igazán, úgy voltak vele, egy majdcsak bemegy. Így nem lehet hozzáállni.

Baw José: Malaga. 31 próbálkozás, 9 kaput találó kísérlet, 0 (NULLA) gól. Még most is felforr az agyvizem.

Hé, az ott Messi? Hahó!

Sultan: Sajnos a Malaga elleni hazai összecsapásra kell szavaznom. Legyen figyelmeztető jel, hogy a jó helyzetkihasználás mennyire alap. Meg voltak a helyzetek, mégsem rúgtunk érvényes gólt.

Norma_va: Málaga elleni lófütty. Most komolyan? Mennyi helyzet kell még a Real Madridnak, hogy berúgjon egyetlen egy gólt…

Realpats: Bár volt két gól nélküli döntetlen is, meg egy dögunalmas, tartalékolós 2-0, számomra mégis a Granada elleni 1-0-s győzelem volt a legrosszabb. Mert nehogy má’ egy Granada ellen legyen kaktuszos a gatya! Hazai pályán…

This ball. I put it in. Because that what I do.

Maverick: Ugyan nem láttam, de készséggel elhiszem a kommentek fényében, hogy a Gijón elleni meccs fizikai fájdalmat okozott.

Zizou: Egyértelműen a Malaga meccs. Mi történt srácok??

 

Melyik volt augusztus-szeptember legrosszabb mérkőzése?

Malaga elleni 0-0
A Gíjon elleni nagyon szar nyitómeccs
Nem volt ilyen
Az összes magyar bajnoki

polls

Gijon, why u hate me???

A hónap legszebb gólja:

IronRock: Hamesz ollózása. Remélem hogy hamarosan visszatér, nagy szükségünk van rá!

Baw José:  HÁMEEEEEEESZ RODRÍGUEEEEEEEEZ! Ez az ember nem tud “kis” gólokat szerezni. Nem is baj, mert így tátott szájjal nézhettük azt az ösztönös megoldást a Betis elleni 2. góljánál.

Sultan: James ollózása. Bár a szabadrúgása is király volt. Nehéz döntés.

Norma_va: Nehezen tudok választani James két dugója közül, de, hogy ne mindig ugyanarra szavazzunk, az első, kapufás szabadrúgás góljára adom be a voksom.

Realpats: Az már nem titok, hogy a Betis ellen született. Mivel James góljai közül nem tudtam eldönteni, hogy melyik volt a szebb, az éles szögből bevert bombaszabadrúgása, vagy a magának felpörgetett ollója, így Bale gólját jelölném ebben a kategóriában. Gyönyörű volt az a fejes!  Na, jó nem pont arra gondoltam, sokkal inkább a sistergős távoli bombájára. Nagyon imádom az effajta gólokat, csak sajnos manapság ritkán látni ilyet a csapattól.

Maverick: James ollója. Részben elfogult vagyok, részben pedig azért, mert abban a pillanatban megcsillant valami olyan felszabadult, ösztönös zsenialitás, aminek sokszor híján van a csapat. Na meg mert megidézte Dinho legendás gólját is számomra, bár a kettő még mindig más kategória.

Zizou: Nekem hiányzik egy igazán szép kidolgozott akció gól, rég láttam. De ha választani kell, akkor szintén a James szabadrúgást választom. Érdemes lenne elvenni végre CR-től a szabadokat, mert olyan ritkán talál már be, hogy fölösleges. Engem nem érdekel hogyan lövi edzéseken, az számít mi történik éles helyzetben. (Hallod Rafa?)

 

Melyik volt augusztus-szeptember legszebb gólja?

James ollózása
Hamesz szabija
Bale távoli bombája
Penaldo bármelyik találata

Quizzes

A hónap meglepetése (pozitív és negatív):

IronRock: Negatívan a rengeteg sérülés (most megint Benya dőlt ki hetekre), pozitívan pedig az, hogy Benítez mer és tud is rotálni a kereten – és jól jövünk ki belőle. A cseréket azért még gyakorolja, valamint azt is, hogy marketing érték miatt ne hagyjunk már senkit a pályán, ha aznap csutkaszarul játszik.

Hmm… Hova tettem a szalvétát? Esküdni mernék, hogy az imént még itt volt..

Baw José: Varane folyamatos szerepeltetésének nagyon örülök, bár sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha nincsenek a sérülések. Továbbá Kovacic megbízható, lendületes játéka is meglepetés volt számomra, előzetesen nem hittem volna, hogy ilyen hamar felveszi a ritmust. Negatív meglepetés még ez a sok gyenge egyéni teljesítmény – itt muszáj a szalvéta-fogyasztót elővenni, valamit kezdeni kell ezzel a szituációval.

Sultan: Kovacic gyors, és remek beilleszkedése például igazán jó hír. Rossz hír viszont, hogy majd minden meccsre jut egy komolyabb sérülés – vagy kettő. Reménykedjünk benne, hogy az elején túl leszünk a legrosszabbon, és a hajrára majd mindenki egészséges lesz? Aligha. Mintha rosszabbodna a helyzet. Ahogy Resid is írta, aggasztó a helyzet. Valami gáz van az egészségügyi stábbal.

Can’t touch this!

Norma_va: Navas számomra óriási meglepetés volt. Tudtam, hogy minőségi játékos, nem véletlen volt a bajnokság legjobbja anno, de, hogy ennyi pluszt tud adni a csapatnak, arra nem számítottam. Még így is, hogy, ahogyan említettem, nem rakták magasra többiek a lécet.
Negatívumként a sok sérülést emelném ki. Nem tudom, hogy ez mennyire függ az orvosi stábtól, mert elég para lenne, ha vastagon benne lennének ebben. Egyszerűen képtelen vagyok belegondolni és elfogadni. A másik negatívum az a támadások ki nem használása, illetve Cr idei góltalansága.

Realpats: Több kisebb pozitív meglepetés is volt. Casemiro és Kovacic önbizalomtól teli, bátor játéka, Benzema rossz formában is szállította a gólokat, de ami igazán meglepetés volt és kimondottan pozitív, hogy szeptember elsején is Navas birtokolta az 1-es számú mezt a Real Madridban.
Negatívum meg egyértelműen a sok sérülés. De meglepetésnek nem nevezhető, mivel már a tavalyi év is erre ment rá. Remélem az idei már nem fog!

U mad bro?

Maverick:  Meglepett az ipari mennyiségű sérülés. Ez elég vészjósló az egész szezonra nézve. Ezen kívül meglepett, hogy Bale a tavalyi év után ismét elkezdett klasszisra emlékeztetni, erre újra kiírta magát a csapatból a sérülése miatt, pedig kellett volna neki még egy kis lendület. Továbbá meglepett, hogy Benzema elkezdett/elkezdhetett ténylegesen csatár módjára viselkedni. Ez a szezon legpozitívabb meglepetése eddig számomra, de erről még majd külön írok egy kicsit.

Zizou: Kroos és Isco magához viszonyított gyengébb szereplése. Illetve Kovacic is meglepett, mert nem vártam tőle ilyen hamar, hogy jól fog teljesíteni.
Legnagyobb csalódás számomra a homogén támadásépítés, a kreativitás hiánya!

 

Mi volt a legnagyobb meglepetés?

Kovacic és/vagy Casemiro jó szereplése.
Benítez rotálása
Benya teljesítménye
Navas kimagasló formája

Quiz Maker

Hát ez volna a mi értékelésünk, most Ti jöttök, szavazzatok! Hala Madrid! 

 

Oszd meg a posztot, ha tetszett!