Nagy transzfer szavazás! 

Agüero, De Gea, Pogba, Verratti, Vidal, Icardi, Kondogbia…és nagyjából estig sorolhatnám a neveket. A Real Madriddal kapcsolatban évek óta egyre nagyobb a transzfer őrület, ami mérhetetlen sok pletykában ölt testet, méghozzá változó valóságalappal. Dönthetünk úgy, hogy követjük ezeket, és akkor a fennmaradó 75 nap során találgathatunk, hogy ki jön és ki nem. Illetve dönthetünk úgy is, hogy nem foglalkozunk ezzel, és a nyárra száműzzük a labdarúgást az életünkből. Mindazonáltal egyik se éppen a legegyszerűbb dolog. Hogy miért van ez az egész így, és hogy jó vagy sem, azt nem kívánom taglalni most, mivel már oly sokan beszéltek erről.

 

Viszont  sokkal érdekesebbnek találtam kivesézni a lehetséges érkezők és távozók listáját. Persze nehéz leszűrni, hogy melyiket lehet komolyan venni. Példának okáért tegnap reggel az egyik legfrissebb hír, amit olvastam, hogy a Juventus KIVÁLASZTOTTA Pirlo utódját, méghozzá Toni Kroos személyében. A torinói klub 35 milliót áldozna erre az ügyletre. Nekem erről a következő lenne a véleményem:

Szóval még 100 millió euróért sem! Vicces srácok ezek az olaszok. Ezen túl is lendülve összeszedtem nektek a fontosabb transzfer teóriákat, amelyek közül ti választhatjátok ki a szerintetek legvalószínűbbet vagy legkedvezőbbet. Így hát íme: a nagy transzfer szavazás!

“Végy egy jó kapust”- szól a mondás. Nálunk van jelenleg kettő, de mégis az eddigi nyár legnagyobb hírmennyiséget generáló ügye a kapus posztról szól. Casillas megy vagy marad? Egyáltalán menjen vagy maradjon? De Gea kell vagy Navas is jó lenne? Melyik forgatókönyv fog megvalósulni? Mondjátok meg Ti!

Mi lesz a kapus poszton?

De Gea érkezni fog Navas mellé.
De Gea és Iker lesz nálunk.
Nem igazolunk kapust.
Kérdezd Pérezt!

Quiz Maker

Ami a védelmet illeti, ezen a  téren van a legkevesebb hír, mert nem is várható nagy változtatás. Danilót már pár hónapja tudjuk, hogy érkezni fog. Ezenkívül igazából csak két név merült fel: Otamendi és Faouzi Ghoulam. Igazából egyiket se értem, sőt, nem is igazán érthető. Ghoulam gondolom Marci mögé jönne, de nem hiszem, hogy a Napoliból kéne igazolnunk.

Kit igazoljunk a védelembe?

Szerintem Otamendi jó választás lenne.
Faouzi Ghoulamot ismeri Benítez, adjunk neki esélyt.
Szerintem mindkét játékos jönni fog.
Valaki mást fogunk igazolni.
Kérdezd Pérezt!

Poll Maker

A középpályán viszont lesz mozgás bőven. Casemirót már visszahívtuk, ami roppant örömteli dolog. Emellett valószínűsíthető, hogy Lucas Silva kölcsönbe megy, illetve talán az is garantálható, hogy a Verratti, Pogba, Kondogbia hármasból valaki érkezhet.  Vidal fantasztikus mentális képességei révén már kiesett a lehetséges célpontok közül, ami számomra “Fuck Yeah” hír. Valamint még Lucas Biglia is felvetődött. A Lazio játékosa ugyan nem rendelkezik rossz statokkal, de a kora (29) aggasztó lehet, mivel fölösleges lenne leigazolni egy ilyen “idős” középpályást.

Kivel erősítünk középpályán?

Verratti kell.
Pogbát akarom!
Nem kell nagy név, Kondogbia is elég.
Biglia komoly erősítést jelentene.
Casemiro elég, nem kell más.
Kérdezd Pérezt!

Poll Maker

És végül, a támadó szekció. A BL döntő után Morata neve igencsak felröppent, szerencsére most már kevés szó esik róla. Inkább Sterling, Agüero és Icardi lett hírbe hozva a királyi gárdával. Vajon kit igazolunk?

Melyik támadó kell?

Agüero hatalmas fogás lenne.
Icardi tökéletes kiegészítő ember lenne.
Sterling fiatal, tehetséges. Legyen ő.
Valaki más fog jönni.
Nem kell senki.
Kérdezd Pérezt!

Poll Maker

A nyár legnagyobb rejtélye valószínűleg, hogy ki lesz a következő galaktikus igazolás. Hiszen nyár enélkül nincs! Pogba, Verratti, Agüero vagy esetleg Sterling lesz az? Hamarosan ki fog derülni.

Ki lesz a következő galaktikus?

Pogba
Verratti
Agüero
Sterling

Poll Maker

Oszd meg a posztot, ha tetszett!