Az átigazolási pletykákat, az NSO-t és Joó Gabi cikkeit forgatva nem csak arról győződhetünk meg, hogy alapjáraton nem is lenne olyan magas a vérnyomásunk, hanem arról a kérlelhetetlen tényről is, hogy bizony nyakunkon a holtszezon annak teljes Esmaraldába oltott Mónika Show mivoltával. Nem egyszerű ezekben az időkben érdemi tartalommal előállni, de azért megpróbálkozunk vele. „Mindennapi adatunk…” címmel egy rendszeresnek semmiképpen sem nevezhető, de a Halley-üstökösnél talán gyakrabban jelentkező rovatot indítunk, amelyben különböző számokkal lepjük meg a nagyérdeműt. A statisztikát nem kedvelőknek sem kell fintorogva elkapcsolniuk, mert bizonyára lesznek majd a „belemagyarázás” jegyeit magukon hordozó kimutatások is, de a mai semmiképpen nem mondható annak. Tovább után néhány mini tabella következik a közvetlen riválisokkal szemben elért eredményekkel. A spanyol bajnokság tabelláját alighanem mindenki ismeri. Az utolsó fordulóban még lesz némi változás, lesz egy kis helyezkedés, de mindez már nem fogja érinteni azt, amiről ma szólni szeretnénk.

Az már évek óta hagyomány, hogy csillagászati mennyiségű pontot kell elérnie annak, aki meg akarja szerezni a bajnoki címet. A második helyezett mögött tátongó szakadék sem mondható éppenséggel rendkívülinek, ahogy az sem, hogy az elsőtől az 5. 20 pontra van, az 5.-től a 7. 21-re, újabb 21 ponttal visszalépve pedig már az utolsó előtti helyen tanyázó csapatnál kötünk ki. Ennek fényében ha jobban rá akarunk látni a csapatunk szezonjára, akkor érdemes megnézni, hogy miként is teljesítettek a legjobbak egymás ellen. Vegyük az európai kupákat érő 1-6. helyen végzett csapatokat és azok egymás közt lejátszott mérkőzéseit (sárgával a BL-t érő helyeken végzők egymás közti eredményei kerültek kijelölésre, míg az EL helyezettek elleni találkozók kékkel szerepelnek):

Ha ebből képezünk egy mini tabellát, akkor bizony a madridista szívekben meghűlhet a vér…

A „nem hízelgő” talán egy visszafogott kifejezés a helyzet leírására. Érdemes megjegyezni, hogy az EL-ben menetelő és helyenként acélosnak tűnő Sevilla a nagyok közül csupán a Villarrealt volt képes megverni, míg az Atletico Madrid az 5 ellenfele közül csak a Real Madriddal szemben maradt 100%-os, ezzel eloszlatva a verhetetlenségük körül egy időben madridista körökben felállított mítoszt. A Real Madrid félelmetes góltermelő gépezete egy -1-es, azaz negatív gólkülönbségre volt képes ezen 10 találkozón, a csapatnál több gólt pedig csak a Sevilla kapott. Nem varrnám mindezt a védők nyakába, hiszen a csapat 11 pályán lévő játékosa együtt szerez gólokat és együtt is kapja őket, noha a királyi gárdát körülvevő emberek hajlamosak ezt másként gondolni.

Elég rossz volt már ezt is nézni igaz? Akkor a gyengébb idegzetűek most kapcsolják ki a készüléket… A mini tabellán látszik, hogy az EL-t érő helyeken tanyázó Sevilla és a Villarreal le van szakadva, noha a teljes tabellán a Sevilla még a Valenciát is megelőzheti az utolsó körben (ebből is látszik, hogy ez nem lenne talán igazán megérdemelt). Válasszuk hát le őket, és koncentráljunk a liga 4 legerősebb csapatára! Az eredményt kommentár nélkül közölnénk:

/Érdekesség, hogy a Barcát sem a csoda trió eszeveszett mennyiségben termelt góljai emelik ki ebből a mezőnyből…/

El lehet lamentálni azon, hogy mi ér többet: a kicsik elleni biztos győzelmek, vagy 1-1 megnyert rangadó. Tavaly a Chelsea például nagyon magasan hozta a fentihez hasonló mini tabellákat, de sikerült a kiesők ellen elvesztett pontok eredményeként idejekorán kiszállniuk a bajnoki címért folytatott versenyfutásból. Alighanem mi is gutaütést kapnánk egy Almeria elleni zakó után, bár érzésem szerint egy Barcelona elleni siker bőven kárpótolná a közönséget. És bizony nem csak átvitt értelemben.

Vegyünk 3 összecsapást:

Barcelona-Almeria
Real Madrid – Almeria
Real Madrid – Barcelona

Egy madridi szemszögből nézve bukott rangadó és a kicsi elleni fényes siker esetén a tabellára 6 illetve 3 pont kerülne, azaz 3 pont hátrány termelődne. Ellenkező esetben: a kicsi elleni égést követően megnyert nagy meccs eredményeként – feltételezve a rivális kicsi elleni győzelmét – viszont 3-3 pont kerül a kosarakba, azaz nem keletkezik hátrány.

Összefoglalva: ezt a bajnoki címet a nagyok ellen herdáltuk el, az igazán komoly értékmérőkön rendre alulmaradt a csapat. A borzasztóan erős alapkezdő az egyéni képességek folyományaként kérlelhetetlenül darálta le a gyengébb ellenfeleket, de az igazi kihívásoknak nem tudott megfelelni. Azt is mondhatnánk, hogy nem sikerült átlépni egy bizonyos határt, az egész nem lett több a részek összegénél, és ebből a szempontból vizsgálva válik igazán csalódást keltővé az az ezüst és az egész idény… Meggyőződésem – és kénytelen vagyok felcsapni az ordas nagy magyar futballközhelyek szótárát –, hogy ez rotáció ide, cserepad oda, elsősorban fejben dőlt el. Ennek alátámasztására elég felidézni az ellenfelek hozzáállását és akaratát a borzasztó madridi derbin vagy  a Valenciában elszenvedett vereségek alkalmával (esetleg a hátrányban oly sokszor bemutatott pánikkal vegyült ötlettelenséget). Ez a plusz bizony nagyon hiányzott…

Oszd meg a posztot, ha tetszett!