Beharangozó La Liga Norma_va  

Készülünk keddre, avagy Eibar ellen hangolódjunk!

Alig hogy a fiúk kipihenték a szerdai meccs fáradalmait, jöhet egy újabb összecsapás. Hazai pályán fogadjuk az Eibar csapatát, amely jelenleg a 14. helyen tanyázik. Róluk kb. ennyit, beszéljünk inkább rólunk. Hajtás után beharangunk!

A Rayo elleni meccs sokak számára inkább negatív élményként ragadt meg, mint sem pozitívnak, főleg, ami az első félidőt illeti. Ha a mieink játékát tekintjük, az valóban nem volt túl szórakoztató, de én inkább a taktikát ragadnám ki, és főleg a Rayóét. Tökéletesen csinálták azt, amit megmutatott az Atlético, hogy hogyan lehet minket felülmúlni már évek (?) óta. Ne menjünk most bele, hogy Carlónak miként kellett volna felállítani a kezdőt, vagy, hogyan kellett volna cserélnie. Az más poszt, más vita téma. Amiről viszont érdemes beszélni, az Kroos és Modric gyenge játéka. Legalábbis ettől voltak hangosak a kommentek a közösségi médiumokban. Én más irányból közelíteném meg az ő teljesítményüket. A Rayo egy egész csapatos presszinggel próbálta megfojtani a támadásainkat, már a gyökereknél fogva (Ramos), majd egy 4-4-2-es felállás középpályája zuhant rá a Kroos – Modric tengelyre. Ehhez hozzájött még, hogy a BBC mindhárom tagja a leshatáron várta a hosszú indításokat, míg Hámesznek kellett volna az összekötőnek lenni. Nyilvánvaló, hogy ha valaki jól felkészül ellenünk, és ráállít pár játékost a középpályánk motorjára, akkor igen nehéz dolguk lesz egyszerre védekezni és támadásokat felépíteni. Ez nyilván a múlt, összefoglaló is volt már, úgyhogy minek beszélek erről? Na, annak okán jutott ez eszembe, hogy Kroos eltilás miatt ma nem léphet pályára, és ezért össze kell tennünk a két kezünket. Kroos talán a legterheltebb játékosunk a keretben, és az AtMa ellen nagyon fog kelleni a frissessége. (Viszket a tenyerem, hogy egy kicsit kritizáljam Carlót, vagy, hogy egy kicsit baljós képzeteimet felvázoljam a látott taktika alapján, de ki vagyok én, hogy kritizáljam Őt? Meg amúgy is, az más poszt lenne.)

Mostmár együtt alkottnak egy középpályát. Azt hiszem, örülhetünk. 🙂

Most jött el Silva ideje? Én kíváncsi lennék rá, mit tudna nyújtani egy viszonylag gyenge középcsapat ellen már a kezdő sípszótól kezdődően. Nem sok lehetőséghez jutott, viszont ennek függvényében kicsit túlzónak érzem az érte fizetett milliókat. Főleg, hogy a Marca szerint nem ő, hanem Illarra jut majd lehetőséghez. Apropó Marca, ők Casillast nevezték a kezdőbe, holott Carlo nyilatkozata alapján elvileg Navas kezd. Én már nem tudom, kinek higgyek. Ennek ellenére Illarrát is megnézném, tökéletesen elegendő lenne, ráadásul eredeti posztján, és egy hozzá közel álló szerepkörben játszhatna. Még a végén bizonyítana? Vagy ennyire már senki nem bízik benne?

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a hátsó alakzatra. Ha lehet hinni Ancelottinak, akkor Navas végre szerephez juthat, de van egy olyan érzésem, hogy nem sok dolga lesz. A védelembe Pepe is visszakerül, hogy formába lendüljön a hétközi BL meccsre, míg Coentrao újabb(?)/visszatérő krónikus(?) sérülése miatt Marci lesz a baloldalon, jobbon meg a megszokott Carvajal fog fickándozni.

Modric a hírek szerint nagyon kimerült a Rayo elleni összecsapáson – nem is csodálom – , ezért jó lenne, ha tudnánk őt pihentetni valamennyit. Isco visszatér a középpályára minden bizonnyal, míg Bale sérülés(?)/túlterheltség(??) miatt a keretből is kimaradt, így nagy valószínűséggel Jesé kap majd szerepet.
Őszintén szólva én örülök, hogy végre kezdőként léphet pályára, a sérülése óta – ha jól emlékszem másodjára vagy talán harmadjára max -, mert van mit bizonyítania az elmúlt időkben letett performansza után. Sokat viszont nem várok tőle, még is reménykedek abban, hogy pozitívan beszélhetünk majd róla az összefoglalóban. Ez neki mindenképpen jó lenne lelkileg, meg nekünk is, hogy ha Carlo a következő kisebb meccseken, bizalommal nyúlna hozzá rotálás gyanánt.

Ami a két támadónkat illeti, Benya szereplése nem lehet kérdés, míg Ronaldo sárgáját törölték, így itt lehet a mai meccsen. Na, ez egy másik eset, ami nem egyértelmű és vitára adhat okot közöttünk, hogy megérte-e törölni. Két kommentet emelnék ki az előző poszt alól, ami megállja a helyét, és szépen összegzi a jelenlegi helyzetet.

WT14:

Persze, önmagában én se bántam volna, ha kimarad az Eibar ellen, de ha ezt a fellebbezést elutasítják, az azért már elég nyilvánvaló és durva üzenetet hordozott volna. A klub dönthetett volna úgy, hogy nem fellebbez, de egy ilyen eset után ők se tehetik meg, mert ez lényegében már elvi kérdés, mert az azt jelentené, hogy kvázi egyetértenek az ítélettel. Szóval szar helyzet ez, Ronci vagy figyeljen oda mostantól (bár erről se tehetett, sokszor visszanéztem, abszolút nem akart elesni), vagy szedjen össze egy kamu sárgát a következő hazai tutyimutyi meccs előtt (de szándékosan úgyse fog, ismerjük).

Erre válaszként érkezett az alábbi:

kodex:

(…) Más körülmények között nem lett volna lényeges, hogy pont az Eibar ellen kimarad, de mivel Kroos/James is eltiltott, plusz, ha igaz mások a kezdőből sérültek, (Szerk.: Bale, Coentrao, Khedira (fáj a háta, wtf?) ) úgy lehettek vele ebben a helyzetben, a Barca után kapaszkodva egyszerűen kell CR7 a kezdőbe (…)

Úgyhogy igen, mindkettő tökéletesen helytáll, és nem gondolom, hogy az egyik ütné a másikat. Ez egy olyan helyzet volt, hogy csak azért is meg _kell_ fellebbezni, főleg miután tudjuk, hogy valamit kezdeni kell ezzel a bírói karral Spanyolországban, mert a sport színvonalához viszonyítva, nagyon le vannak maradva.

A meccstől nem várok valami nagy iramot, szerintem kisebb lesz az ellenállás, mint szerdán, úgyhogy egy tökéletes felvezető mérkőzésnek tekinthetjük a keddi forduló tükrében. Kívánom, hogy ma a töltelékemberek tudjanak valami pluszt hozni, és, hogy sok-sok gólt lássunk!

Ne felejtsük el, 16:00-kor kezdünk és a Sport2 közvetíti!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!