Beharangozó La Liga Norma_va  

Bale és Pom Pom

Rég volt olyan, hogy sérültek hiányában a teljes csapat áll Carlo rendelkezésére. Következik is az áprilisi meccs dömping, úgyhogy mindenkire szükségünk lesz, ha a lehető legjobbunkat akarjuk mutatni a hátralevő hetekben. Ma este Rayo ellen kell hozni a kötelezőt, majd hétvégén újra bajnoki, azután meg jöhet egy sok mindent eldöntő Atlético BL párharc első felvonása. Na, de ne siessünk még ennyire messzire, vegyük csak kettesben a kanyarokat, biztos, ami biztos. Hajtás után beharang!

Egy rövid beszélgetést osztok meg veletek. Ha valaki magára ismer, akkor az a véletlen műve, hisz ez mind az én beteg és a már fáradt (mert már elmúlt éjfél) agyam szüleménye. Tehát egy divat drukker és egy megfontolt madridista beszélgetését olvashatjátok.

– Szépen megszórtuk a hétvégén a Granadát, mi?! Még Bale is úgy szaladgált, mint aki aranybogyókat tojt volna.

– Úgy-úgy! Csóri Granada ezt nagyon benézte. CR 5-öse állat volt! Az az ember. Fuhúú!

– Szép ez a 9-1, de azért azt ne felejtsük el, hogy kiesőjelöltről beszélünk. Ráadásul már a kezdőjükkel feladták a mérkőzést. 

– Kit érdekel? Hidd el nekem, jó lesz ez. 

Talán… De ma a Rayót rongyoljuk el egy 5-össel. Tudod miért?

– Hát, ha tippelnem kéne, gondolom azért, mert Bale padozni fog. Vagy arra gondolsz, hogy Cének megjött a kedve, most, hogy átvette Messitől a vezetést a gólok tekintetében?

– Igen – igen, ebben is van valami, semmiképpen sem elhanyagolható, mégis én inkább arra szavazok, hogy Carlo nyerési kényszerben van, mert mondjuk ki, az előző pár hét úgy volt ócska szar, ahogy van. És minden feltétel adott egy jó folytatásra. Érted már?

– Ja, hát ezt pofázom én is. A feltételek. Cé önbizalma, először lőtt 5 gólt egy meccsen, ráadásul saját rekordidő alatt ért el mesterhármast. Hát nem istencsászárság?

– Szakadj már le Céről. Beszéljünk inkább Hámeszről.

– Minek? Addig úgy is felesleges, amíg a középpályán szenved. Bár most, hogy Bale-t padoztatná Carló, felléphet jobb szélre, így Isco visszakerülhet a kezdőbe.

– Na, kapizsgálod. És még?

– Hát… Kroos pihenni tudott, így nem lesz annyira dekoncentrált. Mondjuk Rayo ellen? Nem mindegy?

– Éppenséggel a mai meccsre nézve mindegy, de ahhoz, hogy elkezdjünk egy jó szériát, nem elég a 3 pont, viszont fent kell tartani a formánkat.

– Igaz. Ebben van valami. De ebben az esetben nem kellene, mondjuk bedobni Silvát? Csóri csávó nem sok lehetőséghez jutott eddig.

– Nos, akár. De te úgy ismered Carlót, hogy egyszerre kettő embert fog rotálni? Ha Bélát padoztatja, akkor többi poszton gálakezdő lesz.

– Nem, nem úgy ismerem. Ugyanakkor nem is úgy ismerem, hogy Bale-t padoztatná. Úgy ragaszkodik hozzá, mint Pom Pom Picúrhoz. Vagy ebben az esetben, mint Bale a hajráfjához.

– Ez az, ami aggaszt engem is. Na, de majd meglátjuk.  A lényeg, hogy Isco visszatér, Carvajal pihent és akár Silva is szóhoz juthat. Ha gyorsan bedaráljuk őket, akár egy jó fél órát is kaphat. Pihentetés szempontjából nem lenne mindegy.

– És Jesé? Vele mi lesz?

– Áh, szerintem felejtős. Ronaldót nem fogja pihentetni, meg végül is minek? Végre megjött a kedve a focihoz. Aztán meg, örüljünk annak, hogy Carlónak kezd kapizsgálni valami, ami a felállásunkat illeti.

– Hát vazze, ha Atlético ellen is BBC-t tol ki, én Arbeloa szakállából fonok egy kötelet, amire felakasztom magam Pérez irodája elé.

– Na, nyugodtság van. Most egyelőre fókuszáljunk a mai meccsre. Mi a tipped?

– A tippem, hogy Ronaldo ma is király lesz, és majd jól megmutatja annak a kis gnóm hobbitnak, hogyan kell gólokat rúgni. Továbbá szerintem kezdi kiheverni Irinát, elég boldognak látszik. Vagy csak annyira a kangörcs dominál, hogy nincs kit khm… érted, így hát átvitt értelemben is, de a kis csapatokra viszi át ezt a szokását is. Szóval így vagy úgy de, …

Calma, calma! CR7 is back!

– Jaj, fogd már be. A csapat a lényeg! Én bízok abban, hogy belátja, hogy az őszi formájával, sokkal többet segíthet a csapatnak és most már a lelke is megnyugodhatott. Mert mégis csak szép teljesítmény volt ez az 5 gól.

– Na, csak rávettelek, hogy kimondjad. Ugye, hogy fasza a csávó?

– De izé vagy! Nem érdekelsz… Amúgy meg Rayo nem lesz ennyire sétagalopp, tavaly megszenvedtünk velük. Ha sikerülne megrúgni az első gólt, akár gólzápor is lehet, de nem lesz könnyű. Ezért is lenne jó, ha Hámesz és Isco egyszerre lenne a pályán. Lukával kiegészülve szép kis technikás középpályánk lenne, olyan lasztikat osztogatnának. Hajjaj! Benya meg Cé nem győzi majd kapkodni a fejét! Aztán ott van még Marci meg Dani, no meg Kroos is. Jó lesz ez, érzem.

– Francnak foglalkozol te ennyit mindenkivel. A lényeget, meg épp, hogy megemlíted. Ronaldo! Könyörgöm, hát mi lenne mindezekkel a tökéletes zsugákkal, ha nincs ott valaki, aki bepuszilná a kapuba? Áh, nem értesz te a focihoz. Itt mindennek Ronaldóról kéne szólnia. Ő a mi Me… Najó, ez viccnek is rossz lenne. Haha! De amiben egyetértünk, hogy ma nagyon kitömjük a kicsiket! Hala Madrid!

– Reménytelen vagy. Beszélhet neked az ember… Viszont legyen igazad, úgy mindenki boldog, nemde? Jaj, és este 10kor kezdünk? Bakker, elalszok én addig. Sebaj, keresek valami jó videót, amit addig elnézegethetünk közösen, Veletek, hangolódásképpen.


Oszd meg a posztot, ha tetszett!